Harangszó, 1941

1941-04-20 / 16. szám

1941. április 20 HARXNGSZŐ 129 Egyházi énekeink múltjából. XXVII. Minden hatalom Isten kezében. Kiket 5 akar, emeli égbe." Tinódi, 33. zsoltár 1—1. Tinódi 8. számú dallamára nem írtak zsoltárokat, de variánsa fennmaradt a kolozsvári 1751-es ref. énekeskönyvben A házasok óneke: „Sokszor kértem én az Istent nagy szívem szerint, Hogy mutasson társat nékem ez világ szerint, Kivel holtig együtt éljek az Isten szerint.“ * XXVIII. ,,Az igaz hitben légy erős magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban: Hitvallásodban Tinódi, Héberek 11, 1. Dávid és Góliát párviadaláról úgy szól Tinódi dala (11. számú): Siess, ke­resztyén, lelki iát hallani. Egyike a leg­szebb magyar daloknak, mégsem írtak ró zsoltárokat. A jugoszláviai 1939-es ref. énekeskönyv (292.) felvette 1—5. versével. Ez az első Tinódi-ének ■— szö­vegben, — hazai énekeskönyvünkben. Dallamára a kát. énekeskönyv két szö­veget is alkalmazott: Szent Lászlóról és Kapisztrán Jánosról (Sz. V. U. 300., 301.). (451. 1.) Batthyány Orbán szövegével (32. zsoltár): Bizodalmunk Krisztus által Is­tenben vagyon, meg egy házasok éne­kében. Ez a Tinódi-dallam legtöbb nyugati hatást mutat. Sok rokonvonást mutat J. Blahoslaw cseh szuperintendens szer­kesztette: Kandónál (1561., 1581.kiadása) egyik dallamával, mint a Cesky Lid 1892. évfolyama mondja. Vájjon ez a Tinódi- dallamrész is nem Sylvester pannoniusz révén került a cseh Kancionálba? Tinódinak ez a dallama több dallamvál­tozatot teremtett az egyházi gyakorlat­ban a 16., 17. század folyamán: A katolikusoknál: Hiszek Istenben (Nárai: 1695., 95. 1.). Nálunk mollos és duros formákat: mollos: Paradicsomnak te szép élő Fája (Krisz­tusnak a keresztfán lett hét szavából) Péczeli Király Imrétől, Krisztus Urunknak áldott születésén... Péczeli Király Imrétől (csurgói kódex 17. sz.). Duros: Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünk­ben (bölcsességnek Ura), Maróthi György: Harmóniás Éneklés Függ. 1774., 88. sz. Énekeljük el egymás után e három dallamot, negyediknek a Dallamosköny­vecskéből a Krisztus Urunkat (17. sz.) s meglátjuk, hogy mind a négy egy tőről származott. Mondjuk el ! Liturgiánknak, amelyet egyetemes egyházunk bölcs rendelkezéssel isten- tiszteleti rendünk kiegészítésére és gazdagítására minden vonalon köte­lezővé tett, egyik kétségkívül legna­gyobb jelentősége az, hogy az Apostoli Hitvallást istentiszteletünkbe beiktatta. A Hitvallás ezzel régi életjogainak bir­tokába jutott. Kétségtelen ugyanis, hogy Hitvallásunknak a keresztyénség első idejében kimagasló szerepe volt és aki az egyházba felvételre jelentkezett, megfelelő oktatás után csak akkor vet­ték fel a testvéri szent közösségbe, ha nyilvánosan vallást tett hitéről. Vallásos életünknek ez a konfesszio- nális jellege az idők folyamán nagy mér­tékben elhomályosodott, pedig a hit­való egyház minden időben joggal el­várhatta híveitől a hitvallók bizonyság- tételét. E tekintetben híveink között valami szinte megmagyarázhatatlan tartózko­dás észlelhető. Pedig nem hiába van a liturgiában félreérthetetlenül a felszólítás: mondjuk el! Próbáltam gyülekezetembe bevezetni úgy, hogy először az iskolás és kon­firmandus gyermekek mondták el ve­lem együtt hangosan a Hitvallást, saj­nálattal tapasztalom azonban, hogy mi­re kinőnek a konfirmandus sorból, egy­szerre elhallgatnak. Őszinte vagyok: amikor a lelkész az Apostoli Hitvallás elmondására szólítja fel a gyülekezetét és a gyülekezet néma marad, akkor ezzel nemcsak a liturgia rendje csorbul meg, hanem van benne eltagadhatatlanul engedetlenség is! A hitvallásra különösen a mai na­gyon nehéz időkben mérhetetlenül nagy szükség van. Csak a hitvalló gyüleke­zetek és a hitvalló hívek tudnak meg- állani az idők nagy sodrában. Nyilváno­san kell vallást tennünk a mi hitünkről. Lelkünk minden érzését és szívünk minden csepp vérét át kell hatnia a hit­vallás fenséges bizonyságtételének, hadd szégyenüljenek meg a szégyenkezők, hadd kapjanak bátorságra a bátortala­nok és hadd gyűljön szent tüzekre az a gyülekezet, amelynek melegítenie és világítania kell szüntelenül és minden­felé! Ne csak a lelkész és ne csak a gye­rekek, hanem mindenki mondja!! Bol­dogok, akik mondhatják, áldottak, akik mondják! Ki tudja, hogy meddig mond­hatjuk! Ne hallgassuk el, hanem mond­juk el! Zengjen és harsogjon ebben a szerencsétlen világban a bizonyságtevők boldog hitvallása! Mondjuk el!! Schöck Gyula. 3 parangs*© evangélikus ne* pünk lapja. — Hitt teszel azért, h©9V ténvleg az leg-pen és az egész országban mindenütt elterjedjen ? 7 M ollósak: Elefánty Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom