Harangszó, 1941
1941-03-02 / 9. szám
68. HARANGSZÓ 1941. március 2. íme, egy jellemző példa arra, hova juthat az ember a vallásos meggyőződésével, ha nincs tisztában egyházunk tanításával s maga csinál magának tantételeket, vagy fogad el meggondolatlanul téves tanításokat. Ezért szeretnénk néhány szóval felvilágosítani arról, hogy mi az igazság a szombat, illetve vasárnap ünnepelése tekintetében. Igaza van abban, hogy az Ószövetség a szombat megünnepeléséről beszél. Azonban elfelejti, hogy ez az Ószövetség né pének az ünnepe. Mi pedig nem vagyunk az Ószövetség népe. Isten egy újabb, tökéletesebb szövetséget kötött azóta Szent Fia által a Golgothán. Ennek az úiszövetségnek vagyunk mi a népe. Az Ószövetségnek is csak ennek a szempontjából van ránk nézve értelme és értéke. Ennek az újszövetségi népnek pedig Isten akarata szerint nem az ószövetségi szombat, hanem a vasárnap az ünnepe. Azt mondja, hisz ez nincs a Bibliában megírva! Nos, itt van a vallásos meggyőződésének a tévútra jutása, hogy mindig csak azt nézi, betű szerint mi van megírva és elfelejti, hogy mi Istent lélekben imádjuk és a Lélek kijelentésének a hatása alatt állunk. Ez a Lélek pedig azt mondja nekünk, hogy az újszövetségi népnek vasárnap az igazi ünnep. Nem azért, hogy a zsidóktól megkülönböztessük magunkat, nem is azért, mert a keresztyéneknek ősidőktől ez az ünnepe, hanem azért, mert a mi hitünk fejedelme vasárnap támadt fel a halálból, s ezzel a vasárnapot tette a mi megfeszített és feltámadott Krisztusba vetett hitünk győzelmének napjává. Magában már ez is elég ok lenne a vasárnap megünneplésére. Vannak azonban még más okai is annak, hogy mi a vasárnapot ünnepeljük meg. Isten vasárnap árasztotta ki az ö szent Lelkét, Aki nélkül nem tudnánk — amint a mi Lutherünk bölcsen mondja — a Jézus Krisztusban hinni, sem Őhozzá jutni. Még tovább! Urunk vasárnap a Lélek kiárasztása után nyomban alapította az ő anyaszentegyházát, melynek mi gyermekei vagyunk. íme, a Szent- háromság egy örök Istennek hatalmas kijelentései, tettei vasárnap történnek. Krisztus népének nem lehet ezért a szombat, hanem csak vasárnap az ünnene. Keresztyénségünkkel jutnánk ellentétbe, hitünket hazudtolnánk meg, ha heti ünnepként nem a vasárnapot szentelnénk meg. ön, Kedves Hittestvérem, ezt cselekedte. Ellentétbe jutott az evangélikus keresztyénséggel s a hitét hazudtolta meg. Én azt hiszem, nem is meggyőződésből tette. Inkább tudatlanságból. Nem tételezem fel, ha mindezt tudta volna, akkor is megtette volna, hogy szombatot kezd ünnepelni, az egyházat oda akarja letéríteni s amennyiben nem sikerül, egyháznak. templomnak, mindennek, ami evangélikus, hátat akar fordítani. Azt tanácsolom, hagyjon fel a tévelygésével s engedje meg, hogy egyházunknak s nekünk szóló felhívását, hogy „térjünk meg, míg időnk vagyon", önmasa ellen fordítsam vissza s lelket menteni akaró nagy pásztorszeretettel kérjem: Térien meg, míg ideje vasyon! Legyen a Bibliának ne csak betű-, hanem lélek szerinti olvasója, egyházunk hűségesebb gyermeke, tanításának alaposabb ismerője, evangélikus templomunknak buzgóbb látogatója és — a mi drága vasárnapunknak komolyabb megszente- lője. Hogy ez így legyen, azért imádkozik lelkipásztora. Fehér . .. Fekete . . . Kétszínű... Lehetne az embereket így is csoportosítani: van fehér, azaz jóakaratú ember, van fekete, azaz gonosz szándékú ember és végül van kétszínű, azaz olyan, akiről nem tudjuk az első pillanatban, hogy melyik csoportba is tartozik. Vegyük sorba ezeket az embercsoportokat és vizsgáljuk meg, melyek a szembetűnő sajátosságaik. Először említettük a jóakaratú embereket. Talán ezekből van a legkevesebb a világon. Azért is néz így ki a világ és azért is nem akar vége szakadni az örök háborúnak. Hiába hirdették a betlehemi angyalok annak idején, hogy jóakarat lakozzék az emberek között, be kell látnunk, hogy az emberiség csődje éppen azért következett be, mert senki sem akarja elkezdeni a jóakaratot ... Pedig, hogy egy jóakaratú ember milyen csodát képes tenni otthonában és azok között, akik hozzá tartoznak, azt már talán mindenki látta az életben. Világosan felismerhettük azt is, hogy a jóakaratú ember mindenekelőtt kezdeményező ember. Nem resteli a fáradságot, ha valakinek szolgálatára lehet. Nem azt nézi mindenekelőtt, hogy mi használ saját magának, hanem segítőkezét adja akkor is, ha másoknak javát mozdítja elő. Persze a mai ember előtt ez fényűzésnek számít, hiszen sokan úgy gondolkoznak: „törődjék mindenki saját magával!“ Amikor azonban ezeket a szavakat halljuk, akkor már megérkeztünk a második csoport embereihez. Végeredményben Kain is csak ezzel nyugtatta meg magát és ő éppen olyan felháborodottan kérdezte: őriző je vagyok én az atyámfiának? Hány ember hárítja ma el magától a másokért való felelősséget azzal, hogy éppen elég gond néki saját magával törődni, hogyan is várhatják mások, hogy érettük fáradozzék. Persze ezek a jelenkori Káinok csak jó ügyben nem hajlandók fáradozni, ellenben igen buzgók és készségesek, amikor arról van szó, hogy mások hibáit kell kiteregetni, elszenvedett sérelmet kell megtorolni, vagy igazságtalanságokat kamatostul visszafizetni. Ilyenkor nem tiltakoznak, ilyenkor ők a világ legtevékenyebb emberei, generálisuk és főparancsnokuk pedig az, aki valamikor azt mondta az Üdvözítőnek: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy a kövek változzanak kenyerekké.“ Ugyanezen főparancsnok alatt szolgálnak, csak más taktikát követnek a harmadik csoport emberei, ők várakozó álláspontra helyezkednek, mert nem tudják, -hogy a fehérek, vagy a feketék győznek-e végül, ennélfogva minden törekvésük az, hogy hol fehérnek, hol pedig feketének lássanak, aszerint, hogy kivel beszélnek. Ők azok, akik mialatt mosolyogva szerencsét kívánnak néked, bensőjükben elátkoznak. Hangoztatják úton-útfélen, hogy igaz barátaid és közben ellenségeidnek bizalmas értesüléseket mondanak el rólad. Mellüket döngetik, hogy őbennük igazán nem fogsz csalódni, aztán cserben hagynak a balsors első óráiban. Veszedelmesen sokan vannak és mivel látszólag ők boldogulnak legjobban, még a fehérek közül is sokan közéjük szédülnek. Fehér ... fekete ... kétszínű ... valamelyik csoportban ott vagy Te is kedves Olvasóm és ott vagyok én is. Nézz bele lelked tükörébe, azután velem együtt borulj térdre és kérd a jóságos Istent, hogy ne fekete zászló alatt harcolj, hanem kezedben a jóakarat fehér lobogója legyen! Halász Béla. A Harangszó a magyar evangélikus nép lapja. Ismerőseid között terjeszd te is, hogy népünk mindenütt megismerje, megrendelje és olvassa. A keresztyén élet nem nyugalom. A keresztyén élettel kapcsolatosan sokan gondolnak arra, hogy az nem más, mint nyugalom. A hatások és ellenhatások örök harcában egy csendes sziget, ahol elpihenünk, ahol nem bánt semmi és nem fáj semmi. Az élet szakadatlan mozgalmasságában egy szilárd pont, melyhez hozzákapcsoljuk „sorsunkat“ és „szerencsénket“ és legalább valami békességre teszünk szert, mert hiszen nyugalom nincs békesség nélkül. Erre az állásfoglalásra nagyon sok ember kapható, mert általában az emberek jobban szeretik a nyugalmat, mint a harcot. Ebbe a csoportba tartoznak azok, kik a sok küzdelemben, kenyérkeresésben, harcban csak azért keresik fel a templomot, mert ott „nyugalmat“ találnak, azért mennek bibliaórára, mert ott „megpihennek“. Azt egyszerűen nem hiszik el, hogy Jézus nem békességet, hanem harcot hirdetett. Az ítélet igéjének hallattára pedig kissé megsápad az arcuk, de végül is nem ez a fontos, a lényeg mindig a nyugalom, a béke és a pihenés. Azt tartják, hogy be kell zárni a ház ajtaját, hogy semmi zavaró körülmény és hatás ne érjen a ház lakóihoz. Be kell zárni a szív ajtaját, hátha valami olyant fog fel, ami megzavarja a nyugalom egyensúlyát. Be kell reteszelni azt az ajtót, mely a valóságos élettől választ el. Ki kell vonulni az életből, mert annyi kellemetlenséget tud okozni és rohanni kell a keresztyén élet nyugalmi szigetére és pihenési pontjaira. Ezért olyan jó elmélázni a karácsonyfa alatt, érezni a szeretet megjelenését, de egyáltalában nem gondolni arra, hogy Jézus jövetele a harcba indulás kezdete. Tanuljuk meg, hogy a keresztyén élet nem nyugalom, mert: „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk.“ Fülöp Dezső.
