Harangszó, 1941
1941-03-02 / 9. szám
Testvéreiméi keresem! I. Móz. 37 : 12—17. Prédikáció tariolia Budapesten a Bécsikapu-iéri templomban 1941. Január 26-án, gyámintézeli 'vasárnapon rádió-közvetítéssel Ziermann Lajos esperes-lelkész, a Mogyororszógl Evangélikus (iuseíAv /kdolf Gyámlntézet egyházi elnöke. ,.Mikor pedig az ő bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az ő atyjok juhait őrizzék; monda Izrácl Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte és én hozzájuk küldelek téged. Ó pedig monda: Imhol vagyok. És monda néki: Menj el, nézd meg. hogy s mint vágynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát őt Hebron völgyéből, és méné Sikhembe. Elötalálá pedig őt egy ember, mikor a mezőben bolyong vala, és megkérdé őt az az ember, mondván: Mit keressz? És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek? És monda az ember: Elmentek innen, mert haliám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az ö bátyjai után, és megtalálá őket Dóthánban.” (I. Móz. 37 : 12—17.) Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvérek! A lábainknál hömpölygő hatalmas folyamnak, a Dunának forrásvidékén, a Fekete Erdő egyik falujában egy megszívlelendő szép szokás honosodott meg. Minden pénteken, Krisztus Urunk halálának napján, a falu két tekintélyes' gazdája persellyel a kezében házról-házra jár, bekopogtat minden ajtón és alamizsnát kér a Krisztus szegényei számára. Mielőtt azonban a két gyűjtögető férfi elindulna, egy harmadik végighordozza a falun Krisztus keresztjének jelét, a feszületet, annak jeléül és bizonyságául, hogy társai a Krisztus nevében kérnek és hogy minden adomány, amelyet a jószívű emberek a perselybe hullatnak, azt a Krisztust szolgálja, aki azt mondotta: „Amit cselekedtetek eggyel az én kicsiny atyámfiai közül, énmagammal cselekedtétek.“ (Mt. 25 :40.) Kedves Testvérek! Legközelebb országszerte minden evangélikus gyülekezetben megindul megint a gyűjtés a Magyarországi Evangélikus Gusztáv Adolf Gyámintézet javára. Mielőtt gyűjtőink megindulnának, hadd emeljem fel ennek a gyülekezetnek hegyen épült templomában a Krisztus keresztjét s hadd mondjam el, hogy mindazok, akik a Gusztáv Adolf Gyámintézet filléreit összeadják, ösz- szegyüjtik s a jókedvű adományokat lelkiismeretes felelősséggel szétosztják — a Krisztus szolgálatában állanak s nem tesznek egyebet, mint keresik hitünknek cselédeit, a testvéreket, miképen József kereste az ő testvéreit. József története!... Bizonyára kevesen lesznek közöttünk, akiknek szemében nem csillámlott meg egykét könnycsepp, amikor József történetét hallották az iskola padjain. Szentigénk azt a jelenetet rajzolja elénk, amikor a megrokkant öreg Jákób a messzi távolban legeltető fiai után elküldi kedvenc fiát, hogy nézné meg, hogy s mint, békességben, jóegészségben vannak-e az ő testvérei? József azonnal nekivág a pusztának. Istennek angyalai tábort járnak körülötte. Már harmadik napja bolyong az idegen, vad vidéken — de bátyáinak semmi nyomát nem találja. Bizonyára már aggódik, talán már fél is és kifáradt, amikor végre találkozik egy emberrel, aki megkérdi: Mit keressz? József pedig felele s monda néki: „Bátyáimat keresem!“ Testvéreimet keresem! Ezt parancsolta édesatyám, erre kötelez a szívem testvéri szeretete. Ugye most már mindnyájan tudjuk, miért olyan szép ennek a Józsefnek története? Azért, mert szívében megcsillám- lik egy halvány sugár annak a Krisztusnak szeretetéből, aki mennyei atyja parancsára otthagyta a fényes egeket, lejött a siralom völgyébe s emberi formában kereste-kereste az ő testvéreit mindaddig, amíg halottaiból való feltámadása után azt nem mondhatta Mária Magdolnának: „Menj el az én atyámfiáihoz s mondd meg nékik: felmegyek az én atyámhoz s a ti atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istentekhez!“ ('János ev. 20 :17.) Ez a József mintegy előrevetett árnyéka volt annak a Krisztusnak, aki szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk, akinek egész földi életét a jászoltól a keresztfáig ebben a mondatban foglalhatjuk össze: Testvéreimet keresem! Ennek a Krisztusnak vájjon lehetünk-e követői, hívei anélkül, hogy valamennyien ne keresnők testvéreinket? Hiszen ő általa tudtuk csak meg, hogy mi egy atyának vagyunk gyermekei, egymás között pedig testvérek. Ó tőle tanultuk meg, hogy van ugyan határvonal és határdomb nemzet és nemzet között, de ez a határ Isten országára nézve nem létezik. Ezért mentek a Krisztus apostolai Keletre, Nyugatra, Északra, Délre s három világrészben keresték testvéreiket. Ezért jöttek kereszttel kezükben hozzánk Magyarországra püspökök, papok és szerzetesek. És ezért jártak azok az egyszerű magyar reformátorok szent bibliával a kezükben és szent énekkel az ajkukon szerte az országban és kerestek nem hírt, dicsőséget és kincseket, hanem minden kincsnél drágább valamit: testvérszíveket. De nemcsak apostolok, püspökök, papok és reformátorok keresték az ő testvéreiket, hanem hitvédő főurak, fejedelmek és királyok is. Mikor a mi Bethlen Gáborunk vőtársa, Gusztáv Adolf svéd király a 30 éves háború idején értesült evangélikus testvérei elnyomatásáról és nyomorúságáról, kicsi, de elszánt, hős seregével áthajózik a tengeren, partraszáll Németországban és két évnél tovább terjedő kemény, élet-halál harcban — életét is odaáldozva — kereste testvéreit. Ennek a királynak nevét vette fel címébe magyarországi Gyámintézetünk s evvel már azt jelzi, hogy éppen azon az úton akar járni, amelyen Gusztáv Adolf járt s ugyanazt a szent harcot kívánja békés eszközökkel, de kitartó, szívós munkával tovább folytatni. Szerte jár országunk földén és kötelességének csak egyet ismer: testvéreket keresni, evangélikus testvéreket keresni! A Gusztáv Adolf Gyámintézet minden munkásának szívét az a felelősséget érző, krisztusi szeretet szorongatja, hogy megkeresse azokat a hittestvéreinket, akik mint József testvérei, messze elszéledtek hazulról, akik szétszórtságuk miatt nem járhatnak evangélikus templomba, gyermekeiket nem kereszteltethetik s nem konfirmáltathatják meg idejében, nem járathatják evangélikus iskolába, halottaikat nem temethetik evangélikus temetőbe, akik beláthatatlanul nagy szórvány
