Harangszó, 1941
1941-12-14 / 50. szám
' TTÖ. HÄRÄNGSZÖ 194f. 'december I?. kezébe csúsztatják adományukat, elárulja a karácsonyt álmodó gyermeksóhajok ki- lesése, elárulja egész lényük. Ádventi csoda! Nem szónoklat, propaganda, reklám hívta fel rá a figyelmet, nem is a pirosló transparensek fénye világította a szemekbe, nem, — benne van az emberi lélekben, mert valamennyien szomjúhozzuk a csodát. Vágyik rá a lelkünk, mint gyermek a karácsonyfára. És titokban, talán őszülő fejjel mi is levelet írunk a Jézuskának, súlyos szavakat írunk lelkűnkbe mártott tollal, felszakadó hangbetűkkel a mélységes titkokat rejtegető ádventi éjszakában. Krisztusom várlak! És halljuk is tisztán a választ. Krisztus maga válaszol rá. Figyeljetek! Az ádventi éjszakák szent csendjében tisztán lehet már hallani. Várjatok! Jövök! Gyarmathy Irén. Finnugor testvéreink. A szivárvány-hid. Harsogó, csattogó zivatar után felragyog az égen a szivárvány. Még a vihar el sem ült egészen; még egy-egy elkésett villám fut végig az égen; még egy- egy visszamorajló dörgés visszhangzik az ablaküveg recsegésében, de már a menekülő felhők alján épül a sokszínű híd egyik pillére. Elindúl a szivárvány. Először csak néhány méter magasságban, majd mindig magasabbra kúszva a zivatar elmúltával átfogja az egész látóhatárt. Az ember pedig önfeledt csodálkozással gyönyörködik a szép természeti tüneményben. Harsogó, csattogó zivatar szánt végig ma Európa egén és haragvó felhőket görgetve vonul keletre Ázsia irányába. A vihar kíséretéből nem hiányzik sem a villám cikkázása, sem az ég dörgése, sőt még eső is hull — vér alakjában. Mesz- sze keleten magyar katonák vére festi a szivárvány piros színét az égre. A vihar nyomán felragyog az Európát Ázsiával összekötő óriási szivárvány. Ez a szivár- vány-híd azért olyan drága nekünk, mert összeköt bennünket a testünkből való testtel, a vérünkből való vérrel, finnugor testvéreinkkel. Hol van a te atyádfia ? Isten már sokszor és sokat kérdezett az embertől. Kérdésében hol az ítélőbíró szigorú számonkérése, hol a kegyelmes atya szeretete csendül meg. Olyan megrázó és megrettentő kérdés azonban még alig harsogott alá az égből, mint Isten számonkérése: „Hol van a te atyádfia?“ Ne áltassuk magunkat azzal, hogy Isten e kérdést Kain történetével abban- hagyta. E kérdés azóta is állandóan hangzik az egymásért felelős testvérek és nemzetek felé. Érezzük-e, hogy ma ez a kérdés az ajtót, ablakot megremegtető mennydörgés erejével dörömböl szívünk ajtaján: magyar nép, hol van a te atyádfia, hol vannak a te testvéreid? . . . Valamikor Kain erre a kérdésre kérdéssel felelt: „Avagy őrízője vagyok-e én az én atyámfiának?“ Sajátságos, hogy erre a kérdésre mi is kérdéssel válaszolunk: „Kik a mi atyánkfiái?“ A két kérdés találkozásából születik meg legégetőbb feladatunk felismerése: finnugor testvéreink megismerése, felkutatása és megtérítése. Ég5 Oroszország; A világháború után e címen egy híres leírás jelent meg Oroszországról. Nemrégen ugyancsak Oroszországról egy svédről finnre fordított könyvet olvastam. Címe: Bácsi adj kenyeret! Néhány héttel ezelőtt egy újságcikk markolt a lelkembe. E cikk a rémület és halál csendjéről szól, amelybe a bolsevizmus taszította a lelkeket. A kommunizmus lángba borította Oroszországot, elvette mindennapi kenyerét és megfojtotta lelkét. Ebbe a kétségbeejtő helyzetbe került az a több mint három millió finnugor testvérünk, kiknek Isten Oroszországban jelölte ki földi hazáját. Ezek a mi testvéreink, ezek a mi atyánkfiái. Kezdjük el már most a munkát, hogy a rettenetes vihar elmúltával felragyoghasson a finnugor testvéreket összekötő és békét hirdető szivárvány-híd. A Harangszó hasábjain néhány héten át finnugor testvér-népeinket ismertetjük. Dr. Győrlfy Béla. Isten falufa. Szóban és írásban ismertettem már a sárszentmiklósi „Isten faluja“ ügyét. Fundamentuma sokak imája és ezen a csodálatos fundamentumon épülnek az Isten házai. Isten munkálkodik, lehajol nehéz sorsú fajtám redős homlokú ro- botosaihoz, miképen valamikor is lehajolt az ő szeretett szegényeihez. Ajándékosztó kezéből hull az áldás. A Tamások, a mindig hitetlen magyar Tamások előtt ime megjelent, mint régen. Ki vonhatná ezt kétségbe? Lassan, lassan elkészül 10 ház. Otthont találnak benne sokgyermekes evangélikus magvarok, a kis falu nap- ról-napra növekedik s mindez egy fillér nélkül, emberi munka nélkül: kegyelemből. Persze vannak sokan, akik ezt másként látják. Valahogyan úgy, hogy a háttérben ott állok én, a nagy álmodó, a magyar szerelemtől megittasult lélek, aki, mint valami Szapári Péter nekifeszülök a nehéz hámnak és húzom, húzom, míg szegényeim számára munkálkodásom nyomán ki nem fakad a jövő. Mindez igen szépen hangzik, de távolról sem igaz. Isten falujának ügyét eddig csak rontani tudtam. Bizony bűnös és hjú is az ember, volt idő, amikor magamat is fontosnak láttam. Kétségbe estem ilyenkor azon, hogy például leállították a vonatokat és nem tudtam „dolgozni“. Azon is elkeseredtem, hogy csillagokig felfutottak időközben az árak, hogy mozgósítások jöttek és még sokféle dolog felett. Legutóbb elkeserített, hogy hiába mennék, utaznék, hogy szebbé, nagyobbá épüljön „Isten faluja“, nincs aki hallgasson, meg kell, hogy álljon minden. Meg is állana, ha az én munkám fontos lenne! De nem fontos, mégcsak nem is szükséges. Az én Uram dolgozik éjjel és nappal. Építi az Ö faluját csodálatos módon. A napokban is küldött 3000 pengőt. Nem is kértem, nem is számíthattam reá. A posta is napról- I napra hozza a pénzesutalványokat, leveleket. Ha az evangélikus testvéreim írásaira válaszolni akarnék, reá menne az egész időm. Annyi bélyeg kellene, amennyinek árából kifutja egy szép hármasablak. Ezen a helyen kérem, bocsássanak meg, ha külön-külön ezeknek a soroknak a keretében köszönöm meg, hogy engedték szíveiket Isten szent Leikétől megérinteni. Igen, minden, de minden, ami errefelé történik, arról beszél, hogy milyen csodálatos az Isten. Adjunk hálát azért, hogy törődik velünk. Szeretném elmondani még azt is, hogy sárszentmiklósi sokgyermekes szegényeink már nincsenek és megkezdődött a telepítés. Az a tervünk, hogy minden nagy magyar néptörzsből telepítünk „Isten falujába“ egy-egy családot. Ha Isten is úgy akarja, felépül a székelyházunk, amit a dunántúli deákjaink építenek. Felépül a csángó házunk, a csongrádmegyei kubikus házunk. Ezekkel a házakkal meg is lesz az első 10 ház. Mivel pedig a falu maga magát építi majd tovább, most igényeltünk tíz új házhelyet. A minisztériumban megígérték, hogy megkapjuk őket. Ezek a házak már egymás mellett állnak majd, és időtlen időkig beszélni fognak arról, hogy mekkora a mi Urunk hozzánk való szeretete. Áldassék is érte az ö szent neve. Jakus Imre. SZENT-IVÁNY JÓZSEF*) 1884-1941. Küzdeni látták őt magyarok, csehek — és a csatában Győztes lett a magyar, vesztes a bűn, a csalás... Rabmagyarok sorsát intéző égi hatalmak Tették csillagul őt bús magyar égi tetőn. Éj volt, teliege volt — és ő vezetett a sötétben; Jós-szava volt a remény, fáklya kezében a hit. — Össze, magyar, tömörülj! Ha magadra maradsz, letipornak Szép egyetértéssel rázd le bilincseidet! — És a remény hajtott, a hit úgy lett égi valóság. Rabmagyarok láncát ■ tördeli már az idő. És „Mózes“ letekint a hegy ormáról Kanaánba S ősmagyar úrlelkét visszakívánja az ég ... Jó magyarok, sírtok ma megint, mély gyászba borúivá. Felfele nézzetek, ott nyert örök életet ő! Dr. Vietórisz István. *) Egyházunk hű fia s a felvidéki magyarság bátorlelkű és erőskezű harcosa emlékének.
