Harangszó, 1941

1941-12-14 / 50. szám

1941'. december 14. HXRÄNGSZÖ 41 f. ELŐRE HONVÉDEK! Előre honvédek! Mienk a győzelem! Fut a yörös horda, Síkon, dombon, hegyen. Isten veletek van, Nem hagy el titeket, Veletek bünteti a hitetleneket. Pusztul, veszik az az Istentelen horda. Magyar honvéd lett most, Az Isten ostora. Előre honvédek! Mienk a győzelem! Menekül a vörös, Folyamon, tengeren. Sztálin úrnak nincs már, Annyi tudománya, Hogy a vörös hordát csatába állítsa. Pusztul, veszik az az Istentelen horda. Magyar honvéd lett most, Az Isten ostora. Előre honvédek! Arassatok babért. Nagy költőnk, Petőfi Sokat búsult azért, Hogy magyar fejekre, Régen termett babér. A ti vitézségtek, a világ bámulja, Büszke lehet rátok, A nemzet és haza. Magyar honvéd lett most, Az Isten ostora. Dombi Sándor. Katonatemetés. Katonatemetést láttam ma. Kevés meghatóbb dolgot látni kint a fronton. Egyszerű és mégis lélekbemarkoló szer­tartás. Színhely az egyik Donec-parti kisváros főtere, amelyhez a végtelen orosz síkság alkotja a hátteret. A fő­téren hatalmas fekete márvány-után- zatú talapzaton bizonyosan Lenin-szobor állott; ma fenséges szimbólumként egy hatalmas fekete kereszt mutat az égre. Ennek a keresztnek a lábánál fog nyu­Apró történetek. Ax lír öordox minlceí. Egy nyomorék kislány, aki mindkét lábára sánta volt, így szólt édesapjához, aki nagy csomaggal kezében lépett be a szobába: „Mit hoztál, édesapám?" — „Anyád számára hoztam valamit. Hol van?“ — „A másik szobában, — felelte a leányka — de add ide csak a csomagot, godni hős honvéd bajtársunk, kinek koporsóját rohamsisakos díszszakasz ve­szi patkóalakban körül. Feltűzött szúró- nyukon már bágyadtan csillan meg a késő őszi orosz nap, de a katonaszemek is fátyolosak, a búcsú néma percei ezek az elesett bajtárstól. Jobbszárnyon állnak a tisztek, elől Isten szolgája végzi az egyházi szertartást. Utána előlép egy altiszt; bajtársunk szakaszparancsnoka, rövid, katonás be­széd hangzik ajkáról: „Bajtársi Katona voltál, eközben ért a halál, ott, ahova a haza állított. A Haza szolgálatában hősként es­tél el. Szeretted hazádat, annyira, hogy életedet adtad érte. Azt az orosz földet, amely most rád­borul, egykor hazát kereső őseink vére öntözte, ök vérük hullásával hazát sze­reztek nekünk, mi pedig vérünk hullásá­val megtartjuk azt. Borsi István tizedes!“ „Parancs!“ — hangzik a felelet az elesett hős bajtársunk nevében egy is­meretlen ajakról, bizonyságául annak, hogy csak a teste nyugszik ott előttünk, a lelke azonban tovább él. „Borsi István tizedes! Példád világít előttünk. Követni fogunk! Isten veled bajtárs, a viszontlátásról“ Kürtszó harsan most; a díszszakasz puskával tiszteleg s lassan lebocsátják a koporsót... S a díszszakasz megy a vártára, a Donec-partra őrt állani. Mind hősök Ők, mind férfiak ... S. F. * Katonáinknak a Harangszót előfizet­ték, vagy Bibliára adakoztak: Dr. Mäk­ler Lajos Kassa 1.30 P, özv. dr. Zundel Frigyesné Aszód 4 P, Evangélikus Le­ányegyesület Győr 3.40 P, N. N. Sáros­patak 10 P, Böröcz István Borgáta 2 P, Fabi Istvánná Fót 3 P, Verebes Józsefné Fót 2 P, Vass Lajos és családja Pest- szentlőrinc 12 P, Ágoston Eszter Szom­bathely 5 P, N. N. Győr 20 fill., Somogyi Imre Úrkút 3 P, özv. Kertész Lajosné Várpalota 2 P, N. N. Várpalota 2 pengő. Bibliát, imakönyvet, vallásos iratokat küldtek: N. N. Győr 3 Üjtestamentum, Németh Sándor Edve 2 Üjtestamentum, 1 imakönyv, Pongrácz Albertné Szeged vallásos iratok, Lipcsey Árpádné Buda­pest 3 teljes biblia, Brózik Károlyné Tiszaföldvár, 2 Üjtestamentum, Révész László Budapest, 1 Üjtestamentum. majd én átadom neki.“ — „Hogyan ad­hatnád át, édes gyermekem — mondta az apa — hiszen járni sem tudsz.“ — „Ügy gondoltam — felelte a kis béna leány, — hogy én majd a csomagot vi­szem, te pedig engem viszel!“ — Boldog, aki a nyomorultra gondol. „Az öreg Józsefnek nincs fája, — mondta a lelkész egy gazdag embernek, — nem tudna neki egy kocsi fit adni?" — „Fám van, kocsim is van, — mondta az ember, — de ki fogja nekem megfi­zetni?" — „Majd én megfizetem — fe­lelt a lelkész — azzal a föltétellel, ha ma este mielőtt lefekszik, elolvassa a 41. zsol­tár első négy versét." A gazda beleegye­zett és este elolvasta a kijelölt igéket. Másnap találkozott a lelkésszel, aki meg­kérdezte tőle, hogy mivel tartozik a ko­csi fáért? — „Semmivel!“ — felelte szé­gyenkezve az ember. OLVASSUK A BIBLIÁT „Áldjad én lelkem az Urat!“ (Advent hetében.) December 14. —• Lukács 1 ; 46—47. „Magasztalja az én lelkem..." Drága lelki idő az ádvent. Olyan, mint a tavasz. Ahogyan a természet ébredését dalával hirdeti és magasztalja a kis madár, úgy örvendez a lelkem ádventben, karácsony közeledtén. — Vájjon valóban hagyok-e elég időt és alkalmat arra, hogy lelkem örvendezhessen, élhessen az Ür ádventi megtartó szeretete melegében? December 15. — Lukács 1 :48—49. „Nagy dolgokat cselekedék..." Isten olyan csodálatos dolgokat cselekedett azzal, hogy észre vette az én nyomorú­ságomat is, hogy ez a rámtekintés már maga kész boldogság. — Vájjon nem va­gyok-e vak annak meglátására, hogy Is­ten puszta rámtekintése is már csoda? December 16. — Lukács 1 :50—53. „Irgalmassága nemzetségről nemzetség­re...“ Isten nem személyválogató. Csak egy választót használ, mikor a népekre tekint: vájjon alázatosak-e. íme, én is és nemzetem is csak akkor maradhatunk meg, ha alázatosan néki adunk dicsősé­get. — Vájjon készen vagyok-e így enyéimmel együtt örvendezéssel elfogad­ni az ő irgalmasságát? December 17. — Lukács 1 :54—55. „Hogy megemlékezzék...“ Az Ür min­den ádventi cselekedetét és irgalmassá­gát az ő hűsége miatt viszi végbe. Amit ígért, azt ő megtartja. El nem feledke­zik az ő új választott népe üdvösségéről sem. — Vájjon hiszek-e abban, hogy Is­ten el nem feledkezik rólam és a Krisz­tustól keresztyénségemben örökölt ígé­retét beváltja? December 18. — Lukács 1 :68—70. „Megváltotta az ő népét..." Mi va­gyunk, én vagyok annak a letéteménye­se, amit Isten az ő irgalmából megcsele­kedett. Krisztus váltsága és üdvösség szerző műve számunkra lett valósággá, hiszen krisztusiaknak neveztetünk! — Vájjon látom-e keresztyén nevemnek ilyen nagy jelentőségét: én is megvál­tott vagyok? Áldom-e érte Istent? December 19. — Lukács 1 :71—75. „Félelem nélkül szolgáljunk néki...“ A Krisztusban megjelent váltság az ős el­lenség felett való győzelmet jelenti. Ez az ős ellenség pedig az ördög, a világ és a halál. Nincs többé akadálya tehát annak, hogy bátran szolgáljunk Istennek. — Vájjon ebben áll-e ádventi dicséretem, hogy életemmel és cselekedeteimmel is magasztalom az én Uramat?

Next

/
Oldalképek
Tartalom