Harangszó, 1941
1941-12-14 / 50. szám
1941. december 14. HARANGSZÓ 409. zátonyra jutott család számára a gyermek bölcsője az a mentő deszkaszál, melyen újra egybefonódnak az egymástól eltávolodott kezek s újra összedob- banpak a gyűlölködő szívek. „Egymástól mérföldekre elvadult a férfi és a nő ... bölcsőd nevetett s a roncsokat hajóvá mágnesezte.“ (Mécs: A gyermekség prófétasága.) Az egymásra faji gyűlöletből acsarkodó emberek összebékítője is a gyermeki. „Nevetési nemzetközi nyelv“ és azóta, hogy ezerfelé szakadt az emberek egymást megértő beszéde, a gyermekkacagás az, melyet a föld legtávolabbi sarkain is megértenek. Ez a tökéletes eszperantó, mely a legátfogóbban kapcsolja egybe a különböző népeket. Mindennek bizonyságául álljanak itt a költő szavai: „Én láttalak. Rohant a gyorsvonat, gő£&s csehek, űzött zsidók, búj magyarok préselten ültek ott. A levegőben szinte tőröket hullatnak a szemek a szűk kupéban. En láttalak. Álltái a közepén, mint rózsaszínű ópium-pipa, a nevetésed szétsugározott: ízivott belőled cseh, zsidó, magyar s te rajtad át családdá melegedtek ...“ (Mécs: A gyermekség prófétasága.) Ilyen csodálatos hatalom adatott a gyermeknek. Arra a kérdésre, hogy honnan, kitől kapta ezt a roppant hatalmat s ezt a — gyengeségbe rejtett — csodálatos erőt, — csak egy feleletet adhatunk. Ő tőle: a gyermekek legfőbb Pártfogójától, „kinek nevét hívják csodálatosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének.“ Egyes- egyedül Ö tőle, kinek mennyei fényben sugárzó gyermekarca egy titokzatos karácsonyi éjszakán a békesség és szeretet melegsugarait árasztotta a didergő világra. Igen a betlehemi kisdeden keresztül lett minden gyermek a föld legnagyobb értékévé, áldást szertehintö, békét és boldogságot szerző isteni követté s megváltásunk föltételét hirdető ezerszer áldott prófétává. Hajoljunk hát le alázattal hozzá s kérjük a költő szavaival: „Gyermek, próféta, prédikálj nekünk!“ Prédikálj nekünk különösen e vészterhes időben, amikor népek titáni birkózásában egy ezerqsztendős nemzetnek el kellett buknia, mert — bölcs államvezetője szavai szerint — „kevés volt a gyermek“. Prédikálj, hogy az ősz Petain marsallnak — a nagy összeomlás után elhangzott — szózatában ne csupán a francia nép felett elzúgott döbbenetes ítéletet lássuk, hanem megértsük az abban dübörgő végzethirdető próféciát is. Azt, hogy pusztulnia kell minden népnek, mely „nem szereti eléggé a gyermeket!“ Megjelent az „Isten előtt“ című imádságos- könyv második kiadása. Ára 1 P és 8 fillér portó. Kérünk minél több megrendelést! Ádventi csoda. A modern ember számára talán nem is hozhat újat a holnap. A ma embere már el is felejtett mosolyogni. Kézle- gyintve megyünk el apró örömök mellett. Az élet naponként csodákat hoz elénk, észre sem vesszük. De mégis! így karácsony előtt, adventban valami furcsa érzés üli meg egész lényünket. Mintha valami észrevétlenül belopódzna az életünkbe, mintha titkon, benn, a lelkünk mélyén megmozdult volna gyermeki hitünk s nagy fel- világosodottságunkban visszamenekülünk oda, ahol nem lehet mást, csak hinni, visszamenekülünk a csodához. Csodát várunk. És úgy érezzük, hogy ez a várakozás jó, boldogító. Ügy érezzük, hogy ez a csoda eljön hozzánk, ha nagyon őszintén, teljes hittel várunk rá. Hogyan születik meg a ma embere lelkében az ádventi csoda, a ma embere lelkében, aki előtt nem léteznek csodák, aki nem hisz a csodában. Ma nem érünk rá egy virág élete, egy gyermek születése mellett megállni, ma nincsen időnk a világegyetem fenséges összhangján elgondolkodni, ma nem vesszük észre, hogy felforgató kezünk nyomán megmozdul a föld, nem vesszük észre Isten kezét, nem vesszük észre, hogy kilép medréből a folyó, szűkebben adózik a föld, súlyosabb az élet, fárasztóbb a munka, kilátástalan a jövő. Beteg vágyunk vezeti toliunkat, kritikánkat, gondolatainkat, politikai nézetünket. Kihalt belőlünk minden mély, emberi, nem tudunk már gyermekszívvel örülni, nyitott szemekkel csodálkozni, nem hiszünk a másik becsületességében, komoly, mély erkölcsi tisztaságból fakadó művet nem olvasunk el, mert untat, fáraszt bennünket. És ami a legszomorúbb: nem tudunk ettől a légkörtől elszakadni, nem bírunk az örvény felett megállni, hogy visszafordulva megragadjuk az utánunk jövőket: Álljatok meg! Hová rohantok? Hová siettek? A modern élet tempója nem tűr megállást. Aki hátranéz, azt félretaszítja a másik, de még helyébe sem léphetett, már ott terem egy harmadik, akinek az erőszakossága még nagyobb, aki még többet akar markolni. És így karácsony előtt, a rohanó mai ember mégis csak megáll. Csak egy pillanatra, de megáll. Lázas szemei kuta- tóan körülnéznek. Ki szólt hozzá? Ki meri útját állni? Kezét ütésre emeli, aztán szégyenkezve leereszti. Senki nem állja útját, senki nincs körülötte. Elcsodálkozva néz körül. Figyel. És halkan, benn, valahol nagyon mélyen megszólal egy hang. Hallgal S ahogy elindul, a hang kíséri, megy vele a rohanó emberek között, az utca lármájában. Elkíséri egészen hazáig, vele marad egész éjszaSebesült honvédeket szállítanak egy kórházvonatra a keleti hadszíntéren. kán át és halkan beszél hozzá. Még nem érti mit mond, csak valami furcsa, nagy jóság lepi el. S ahogy az éjszakában tovább hallgatódzik, elámul azon a megnyugtató végtelen csenden, amely feléje száll. Adventi éjszaka! — lágyul el a szive. Csodát ígérő, ádventi éjszaka! — ismeri fel s gyorsabban ver a szíve. És hirtelen megvilágosodik körülötte minden. Körülnéz. Csupa ismerős arcot lát. Kérdezné őket, honnan kerültek ide: — de világít a szívük és mindegyikről látszik, hogy csodát vár. Karácsonyt hozó csodát. Krisztust-váró lelkek! — újjong fel, ahogy rájuk ismer. Azok köszöntik, ők is ráismernek. Te is? — kérdik tőle szótlanul. Én is, hangzik a hangtalan válasz. És kimondhatatlan nagy boldogságban ölelkeznek össze. És ez a szótlan, nagy ölelkezés olyan sokatmondó. Másnap más emberként lép az utcára. Figyeli embertársait. Igen, mintha melegebb lenne a tekintetük. Mintha a karácsonyi csoda eljövetelének boldog hite kiülne az arcokra. Üj szenzációkat kiabál a rikkancs, emberek milliói pusztulnak napról-napra, országok tűnnek el, megmozdul helyében a világ, de mindez most olyan jelentéktelen kicsiséggé tör- pül a lelkében. Fel sem mérhető azzal, ami most benne van. ő most csodát vár. 1941 embere csodát vár. Krisztus megszületését. Nem mer róla nyíltan beszélni, de tudja, látja az emberek szemében, látja, hogy azok is titkolják, de elárulja tekintetük, a mozdulatuk, ahogy gyorsan a kirakatok felé pislantanak, ahogy megállnak a koldus mellett és gyorsas
