Harangszó, 1941
1941-12-14 / 50. szám
m. HXRXNG8ÍÖ 1941. clecember 14. rázó szava. Ezt a felhívást mindenkinek meg kell hallani. Az árvák segítése érdekében társadalmunknak meg kell mozdulni. Nem lehet kitérni előle azzal, hogy ez az állam feladata. Azzal sem, hogy vannak intézmények, árvaházak, ahol el lehet őket helyezni. Vannak jótékonykodó egyesületek, melyek sorsukon tudnak segíteni. — Ne felejtsük el: Isten az árvák sorsát személy szerint ránk bízta s számukra a szívünk szeretetét kéri. Azután azt se, hogy keresztyénségünket éppen ennek a szeretetnek ajándékozásán méri. S még egyet: Isten az Ö szívének szeretetét mindig emberszíveken át akarja a világba árasztani s így az árvákhoz is eljuttatni. Készek vagyunk-e Isten szere- tete számára eszköz lenni s azt árva gyermekekhez továbbítani? Evangélikus testvérek! Vegyétek észre az árvákat! Nyissatok szívet és nyújtsatok segítő kezet az árvák felé! Karácsony előtt gondoljatok az árvákra! L. /. Isten lefelé néz. Felfelé nem nézhet, mert felette senki sincs. Oldalt se nézhet, mert senki sincs vele egyenlő. Csak lefelé nézhet. így hát minél mélyebben, minél parányibb vagy, Isten szeme annál tisztábban lát. Egy szóval: Isten az alázatosakra és megvetettekre tekint. Luther. Jóska perecet árul. Irta: Bácsi Sándor. Jóska városi gyermek, városi sorssal. Az apját három éve temettem. Élt 42 évet. Hárman maradtak testvérek. Vagyonuk az élet, meg az édesanyjuk vörösre- dolgozott keze. Igen nagy vagyon ez, megláthatja bárki a Jóska esetéből. Mert a Jóska bizony kopott ruhában koptatta az iskola küszöbét, de piszkos ruhát azt nem lehetett rajta látni. Jobban táplált arcokat persze találtunk, de tisztábbat nem igen. Tehetségesebb volt az iskolában nem egy, de egy sem akadt, aki szívesebben tett volna valamit. Imé a szegénységnek is van gazdagsága! Hát még mekkora a reménysége! Mert a Jóska polgáriba iratkozott az ősszel. A nagy Isten a megmondhatója, honnét kaparta össze az édesanyja a beiratás díját és a méregdrága könyvek árát. Hogy a tandíjjal mi lesz, azt bizony nem tudjuk megmondani, mert Jóskával baj van a polgáriban. A legnagyobb baj az, hogy nem birja a tandíjat. A tantárgyakat sem birja annyira, hogy vastagbetűs lehetne és talán a másvallású iskolában engednének valamit a tudományok drága árából. Ennél is nagyobb baj, hogy Jóska a bittanból is gyengébben felelt. A bibliai A költő a gyermekség profitálója.*) Az emberek általában elragadtatással szokták szemlélni azokat a képeket, melyek az Isten Fiát gyermekek között ábrázolják. Nem szívesen gondolnak azonban ennek a bibliai jelenetnek a folytatására s értelmetlenül állnak Jézusnak eme szavai előtt: „Ha meg nem tértek s olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a meny- nyek országába.“ A költők — ezekkel ellentétben — e bibliai tanításnak nemcsak legmegértőbb befogadói, hanem láng- szavú hirdetői is. „Gyermek üdvözül csak itten“ — mondja Reviczky Gyula. „Légy Bölcs Salamon, vagy járj bíborban, Egy boldogít csak, a gyermekded kebel“ — írja Sántha Károly Karácsony c. versében ... Szerintük a gyermekké levés mindennél fontosabb kérdésének megoldója: maga a gyermek, ö az, aki a gyermekséget „kicsókolja“ belőlünk s általa juthatunk legkönnyebben mindahhoz, ami leginkább hiányzik életünkből. Boldogtalanságunk legfőbb oka, hogy mi sem hinni, sem örülni nem tudunk s hogy hiányzik életünkből a békesség. A gyermek boldog birtokosa mindennek, ö tud csak igazán hinni. „Te hinni tudsz, a lomha hegyeket hited jármába szépen befogod s úgy húzzák, mint a bamba bivalyok aranyjátékszekered: Gyermek.“ (Mécs L.: A gyermekség prófétasága.) *) Szemelvény Kuszák István: Gyermek a lanton c. most megjelent gyűjteményes kötetéből. történet még jól ment, de a feladott énekvers sehogysem akárt versbe gördülni. A hitoktató jókor, év elején Jóskával meghívatta édesanyját a lelkészi hivatalba. (Jóska aznap éjjel nem aludt!) Édesanyja másnap riadt tekintettel jött a lelkészi irodába. Csak az édesanyák szemében parázslik az a remegő fény, ami úgy el tudja fogni az ember szívét. A hitoktató szépen megnyugtatja, hogy nincs nagyobb baj, csak az énekverset nem tanulta meg. — Nem tehetünk róla — Nagytiszteletű úr —, a Jóska nem ért rá megtanulni. — Ugyan, mi dolga lehet egy tizenegyéves gyermeknek, — szólok közbe megbotránkozással. — A Jóska perecet árul — kedves Nagytiszteletű úr — és este már olyan fáradt, hogy kiesik a kezéből a könyv. Amióta az uram meghalt, ezzel tartom a családomat, de én nem is bírom egész nap, meg nem is mehetek a mosás, főzés, foltozás miatt..., hát szegény Jóska megy déltől estéiig, hogy éhen ne haljunk. összenézünk a hitoktatómmal. A szemünkben és a torkunkban megkeseredik valami, megszépül előttünk a lustasággal vádolt Jóska gyerek és alig győzzük galambszárnyú békehanggal ciróA gyermek szívéből ránk is átsugár- zik a hit. „Ügy csendül felém tiszta lelketek, Mint angyalének felhők magasából Hívő felé, ki hinni feledett.“ (Tompa L.: Óh gyermekek.) Igazán örülni is ők tanítanak minket. Mi belefáradunk az örömök hajszolásába s közben vakok módjára megyünk el az élet igazi örömei mellett. A gyermek sokkal bölcsebb. Felszedi mindazokat az apró örömvirágokat, melyekkel az Isten élete útját telehintette, ö nem vár nagy dolgot életében. Számára valóban „kis hópelyhek“ az örömök. A gyermek- világ számunkra olyan csodatükör, amelybe ha belenézünk visszavarázsló- dik rég elmúlt gyermekkorunk, amikor a papircsákó, a hímes szárnyú lepke s minden csacskaság kimondhatatlan örömöt jelentett számunkra. Ennek igazságáról győznek meg a rég porladó költőnek következő, lágyan csendülő szavai: „Cseresznyeajkad mosolygása Álomba ringat engemet, Szebb időkről szól a lelkem álma S rám annyi szép emlék nevet.“ (Komócsy: Óh jöjj drága gyermek.) Ugyanerről tesz bizonyságot a halkszavú papköltő is: „Megállók itt a gyermekek körében S szívem hisz, örvend és imádkozik.“ (Sántha K.: Karácsony.) Áhított békességünket is náluk találjuk meg. „Veletek békén, Isten tenyerében Pihenek, széjjel álmom sem kalandoz. Tudván: közietek révem, menedékem S tán általatok jutok önmagamhoz.“ (Tompa L.: Óh gyermekek.) Békességszerzőnk a gyermek az egymás közötti békétlenségünkben is. Sok gatni a Jóska édesanyját, hogy nincs semmi baj, hiszen a Jóska gyerek perecet árul... — Egy fillért keres minden perecen és többet el tud adni, mint én, mert jobbak a lábai — mondja az anyja. Az özvegy megvigasztalódik. Elmegy. Amint gondosan beteszi az ajtót és visszabólint, valami nehéz köd zuhan a szívünkre. Megérzik-e a melegbundás, gazdag gyermekek, akik fanyalogva hagyják az iskolapadba a vajaskalácsot, hogy van a világon egy szegény félárva Jóska, aki mellett nincs nevelőnő, házitanító, vagy németkisasszony, tudják-e, hogy Jóska perecet árul, hogy Jóska nem ehetik eleget a perecből sem, mert le kell számolnia, belátják-e, hogy Jóska nem tudhatja az énekverset, mert leragadnak a szemei a fáradtságtól, hogy Jóska nem lehet vastagbetűs, mert kenyeret kell néki keresnie?!! * Jóska azóta kivágta a rezet! Nincs baj az énekverssel. S Uram bocsá’..., azt kell mondanunk, hogy akkor sem volt baj, amikor Jóska belesült az énekversbe, mert ha mi nem tudtuk is, hogy micsoda a mentség, tudta az Úristen, aki az özvegyeknek őrizője és az árváknak atyjal
