Harangszó, 1941
1941-11-02 / 44. szám
Alapította: KAPIBÉLA 1910-ben. Laptulajdonoai Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet t«né* alatt kéthetenként a KIS HARANQ8ZÓ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek énhozsám 19 ’3-ban a felvldé» I Luther. tt. évfolyam. ___ 1 941. november. 2, Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ür a ml oltalmunkI 44. szán. A Harangszó szerkesztő-kiadóhivatala GYÖK II., P.tAll-tér I. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos kftldésael 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár: az utódállamokba *4 évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,52é Akiknek nincsen reménységük. Nem akarom atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységök. I. Thess. 4, 13. Mi evangélikusok nem gyújtunk gyertyákat halottaink sírján. Naptárunkban nincs „egy“ nao megjelölve, mely kizárólagosan a halottaknak szólna. Mind ezek dacára érezzük és tudjuk kötelességeinket azokkal szemben, akik előttünk távoztak el a múlandóság útjáról s hazatértek Istenhez. A nagy sokaság, az embertömeg, mely halottak napján járja a temetőket s megy egyik sírtól a másikig s azt nézi, hogy melyik van fényesebben kivilágítva, hol van több koszorú és virág, nem jelenti az igazi kegyeletet is, mellyel ha- lottainkkal szemben tartozunk. A temető a halottak birodalma, hol csendet keresünk. A csendben pedig a sírok beszélni fognak s megérthetjük halk szavaikat is. A sírkövekről ez a szó hangzik felénk: Itt nyugszik. Az apostol azt mondja a halottakról: Elaludtak. Luther a halál és a feltámadás közötti időt alváshoz hasonlítja. Az alvásban az idő észre nem vehetően múlik el. A lét mintegy felfüggesztődik az alvás idejére, így van a halálban is. Az csak alvás s eljön a felébredés! A temető csendje azt hirdeti nekünk, hogy akik az Ürban haltak meg, azok csak elaludtak. Aki a temetőt csak néhanapján, temetéskor, vagy a halottak napján keresi föl, az bizonyos megdöbbenéssel, félelemmel lépi át annak a kapuját. Sokszor menekül is belőle, mert ránehezedik lelkére a múlandóság érzete s fut a bánat s szomorúság elől. Nincs lehangolóbb hely a temetőnél azok számára, akik ott csak a halállal találkoznak, akiknek nincsen reménységük. Akiknek azonban reménységük van, azoknak a temető a legáldot- tabb hely. Nemcsak halottak napján keresik föl kedveseik sírját, hanem az útjuk odavezet jó és rossz időkben is. Ha a sárguló ősz elhervasztja is a virágokat a sírhalmokon, vagy a tél hava ráborítja fehér takaróját, a reménység él a szívükben. Tudják, hogy az őszi hervadásból, a lehulló levélből és a virágból készülő fátyo- lon keresztül azt zengi valamilyen titokzatos hang: Reméljetek, lesz tavasz, lesz feltámadás. Milyen boldogok, kik a temetőbe reménységgel mennek s onnét is reménységgel jönnek. Milyen nyomorultak és szegények azok, „akiknek nincsen reménységük“. Lie. Fizély Ödön. Gondolatok a temetőben. Az ország legnagyobb és legszebb temetőjének a közelében lakom, ahova szívesen kijárok a gondolattermő csend végett, de meg azért is, mert a művészi síremlékekben elgyönyörködöm. * A temető bejárata felett, mint egy diadalmas nyitány a felirás: „Feltámadunk!“ A keresztyénség- nek, Krisztus népének hite, meggyőződése harsonázik felénk e felírásból a temető küszöbén. Micsoda boldog, erős hit ez a keresztyén- ségben, amely diadalmasan kiált fel: Koporsó, hol a te fullánkod, halál, hol a te diadalmad! Ezt a diadalmas, izmos hitet, ezt az égbe emelő, magasba néző, felfelé szálló lelkiséget milyen nagyszerűen lehetne a keresztyénség- től ihletett lélekkel kifejezni zenével és szobrászattal. És mégis mit látunk bent a temetőben? Csupa omló bánatot, csüggedt, sújtott lemondást. A pompás síremlékek majdnem mind a komor fájdalmat, a sírást, a földre esett kétségbeesést, tört oszlopot, a lehajtott, földre néző gyászt ábrázolják. Még a fák közül is legstilszerűbbnek az. nmltW lombú szomorú fűzt J*Ti$jukP A P ( ÜFOÜMÁTUS FŐI! A temető bejárata felett a diadalmas felkiáltás: „Feltámadunk!“ Itt bent a fájdalmas sírás és kétségbeesés: „Elenyészünk.“ Honnan e nagy ellentmondás? Onnan, hogy a temető bejárata fölé a feliratot az egyház, az egyes sírkövekre a felírást és az érzelmet kifejező szoborművet mi választjuk meg. A mi hitünk nem fedi az egyház tanítását. A mi hitünknek képmásai azok a sírok fölött levő, összeomló, magábaros- kadt, fájdalmasan vergődő alakok, azok a tört oszlopok, amelyek soha nem tartottak semmi terhet, nem is abban törtek el, mintha nem bírták volna a terhet és az időt, nem teherviselésre készültek, csak dekoratív dísznek. Ez a mi hitünk, ez a mi keresz- tyénségünk, tört oszlop, dísz, hazug dekoráció. * A temető egy elhagyott részébe jutok, ahová már régóta nem temetnek. A fák itt nagyra, árnyasra nőttek, a sírokon elvadult virág és fű, az árnyas utakon moha. Ide nem járnak sírokat ápolni. Gyermektemető, csupa elhanyagolt apró sír. Az utolsó sírt akkor ásták, ífMtpr én születtem. Az én kortár►KOLA )
