Harangszó, 1941

1941-10-05 / 40. szám

326. HARANGSZÓ 1941. október 5. gyár mivolt átható érzésébenl A hangszeres zene itt nem jöhet any- nyira számításba, mert a hangszer drága, az élvezetes játszani-tudást sok-sok év szorgalmas tanulása ad­hatja meg. A tömegek társas zené­lésének egyetlen alapja az ének­hang lehet. Az énekhang, amely nem kerül pénzbe s mégis a leg­hatásosabb hangszer, amellyel nem kell évekig gyakorlatozni s mégis lehet az ének kedves, értékes és szép. Az énekhang, amely a leg­jobban tudja kifejezésre juttatni a nemzeti mivoltot; különösen Ma­gyarországon, ahol a valódi ma­gyar népi énektermékek tízezrét gyűjtötték már össze legkiválóbb zenészeink. S mi a helyzet tehát Magyar- országon? Semmiesetre sem az, ami örömmel és büszkeséggel tölt­hetné el az embert. Az állam ezer más gondja között nem ér rá a családi zenéléssel törődni. Propa­ganda napok, hetek: reménytelen reménykedés! Házi zenélés egyenlő majdnem a nullával. A velünk szomszédos államok bővebben ad­nak teret középiskoláikban az éneknek, mint a magyar közép­iskolai tanterv. A magyar iskolák énekoktatóinak legalább 50°/o-a mégcsak nem is szakember, aki tudja, mit, miért csinál! Mostaná­ban adott be egy minisztériumi tanügyi vezető-tisztviselő egy in­dítványt, hogy az elemi népiskolá­ban töröljék a hangjegyek oktatá­sát! Még ezer szerencse, hogy in­dítványát elvetették! 700.000 óvoda­köteles gyermek van Magyarorszá­gon; ha az énekes zenét nemzet­összetartó erőként tudatosan akar­ná alkalmazni a magyarság, akkor már az óvodákban kellene ennek alapjait lerakni. A 700.000 óvoda­köteles gyermekből azonban csak 150.000 részére van óvoda s ezek­ben az óvodákban is némely he­lyen olyan zenei anyaggal tömik a kicsinyeket, hogy Kodály Zoltán szavait idézve: „az ember eleinte nevet, majd bosszankodik, végül kétségbeesik azon, lesz-e jövője a magyar zenének, ha az alapvetést ennyire elhibázzák?“ (Folytatjuk.) Kéí püspök jubileuma. Mag}ar evangélikus egyházi éle tünk két kimagasló eseményéhez érkeztünk: D. Kapi Béla dunántúli püspök 25 éves püspöki és D. Raf- fay Sándor bányakerületi püspök 50 éves lelkészt jubileumához. — D. Kapi püspököt negyed század­dal ezelőtt fiatalon választotta egy­házkerülete vezérévé. A világhá­ború vérzivatara dúlt Európában, Pislákoló gyertyából. — Rajz. — Irta: Mohr Gedeon; A szerencsétlenség színhelyét rendőr és katonakülönítmények állták el. De a búgó mentőkocsik, a hordágyas cser­készek és valami megmagyarázhatatlan szorongás előre éreztette a legborzalma­sabbat. Pista csak távolból látta, de így is kibukott magára parancsolt egyensúlyá­ból. A postapalotán és környékén egyet­len ablak sem maradt épen. A palota keleti homlokzatából óriási üreg mered elő. A szomszédos uccákban tövig szét­rombolt lakóház, hétméteres tölcsér a kövezetben. Egyik helyen a nyitott ud­vari folyosó szakadt le, másutt megint a fél ház. A szoba fala még áll. Régi keletű bizalommal támaszkodik a ruhás- szekrény a falhoz, de ajtaját fölszakí­totta a légnyomás és most erőtlen ajta­ján rikító selyemcafat leng. A mélyben romok és alattuk emberek, akik épen ebédjüknél ültek, vagy délutáni pihenésre hunyták szemüket. — Háború van! — borzad rá Pista most először a valóságra. Siet, ahogy csak lábai bírják. Egyetlen vágya, hogy minél távolabb jusson a szerencsétlen­ségnek még a környékéről is. Néhány perccel három előtt ért ki az állomásra. Lili még nem volt ott. Az indóház és a belváros között ter­jedelmes liget zöldéit. Hatalmas geszte­nyéi ák bólogató lombja közt széles, nyíl­egyenes sétány szelte keresztbe. A lány csak ezen jöhetett. Pista kiállt az indóház előtti lépcsők­re. Innen végiglátta az utat. De csak néhány nagytáskás utas igyekezett a vonathoz. — Hol késhetik Lili? — bosszanko­dott Pista. Megfordult, hogy az előcsar­nokba lépjen és legalább a jegyeket megváltsa. De kissé hevesre szabta indu­latja a mozdulatot s a közvetlenül mel­lette álldogáló rendőrt majd feldöntötte. A rendőr mogorva pillantást vetett rá. Talán valami alkalmas feddésen is gondolkodott. Azonban ez most teljesen jelentéktelenné törpült, mert ugyanekkor ideget roncsoló, dühödt és mégis pana­szos üvöltéssel rikoltott föl a sziréna ... Még szólt a sziréna, amikor a légvédelmi ágyúk is eldördültek s már ott búgott feléjük a repülőgép is. — Az állomást fogják bombázni! — sikoltotta valaki. A rendőr hivatásának magaslatán ma­radt. — Mindenki menjen a ligetbe! — adta ki a jelszót dörgő hangon. — Gyorsan! A következő pillanatban már vad ver­senyfutásba csapott valamennyi. Pista amikor az élre került, hogy böl- cseségével átvezesse népét az el­következő válságok nehéz eszten- dein és páratlan tetterőről tanús­kodó, korszakos jelentőségű, hatal­mas belmissziói munka megindítá­sával építse az egyház és nemzet életében a boldogabb élet útjait. A jubiláló püspököt szülővárosa, Sopron ez alkalomból, azzal tisz­telte meg, hogy díszpolgárává vá­lasztotta. — Kapi püspök 25 éves püspöki jubileuma mellett ebben az évben van 50 éves jubileuma annak, hogy Raffay püspököt lelkésszé szentelték. Előbb, mint pozsonyi teológiai tanár a tudós munkáját végezte, innen hívták meg a Buda- pest-deáktéri gyülekezet vezetésére s nemsokkal utóbb a bányakerületi püspöki székbe. Az egyházkerület­nek bölcs kormányzása mellett nagy szolgálatokat végzett külföl­di összeköttetéseivel az egész ma­gyar nemzetnek. — A két püspök jubileumánál megállva Istenhez száll imádságunk. Hálát adunk, hogy nekünk adta őket, kiknek személyével szinte összeforrt egy­házunk története és könyörgünk hozzá, hogy még sokáig áldja meg őket kegyelmének gazdagságával, hogy továbbra is bölcsen kormá­nyozhassák a népet és áldássá le­hessenek az egyháznak és nemzet­nek. visszanézett. A fehérzubbonyos rendőr nem hagyta el helyét. Pista nem tétová­zott sokáig. Ha már ő is fut, hadd ke­rüljön minél messzebbre az állomástól. Ámbár olyan mindegy az. Azoknak oda­fenn a repülőgépben nincsen logaritmus­lécük. Csak hozzávetőleg irányítják útba bombáikat. A gépfegyverek egyre kattognak. Félelmetes vinnyogás szárnyal a levegő­ben. Pista a tömeg nyomában tér le az útról. A gyep peremébe taposva hever a figyelmeztető tábla: „A fűre lépni ti­los!“ Szilánkokra hasadt parancsolása ijesztő balsejtelmet gyullaszt. Új rend támad s ez a rend félelmetes. Ez nem ismer kegyelmet. Ép elég ideje van a gondolkodásra. Végtelenségig tart a riadó. Ahelyett, hogy lefújnák, újabb vészt jelez a szi­réna. Az utána támadt csend még bor­zalmasabb. Tompa dübörgéssel remeg a föld. Valahol elkeseredett nehéz ágyúk harcolnak. Ki tudná megmondani, milyen messze? Kétségbeesett szorongás facsarja a Pista szívét. A torka teli van, mintha ki akarna szakadni. Mi lesz, ha ideérnek a bolsevisták? Ha mindent elsepernek, amit a keresztyénség és a védelmében sokszor engedetlenül burjánzó kultúra csemetézett és gyümölcsözött? Pista az egyik óriás gesztenyefa ár­nyékába ácsolt lócán ül. Körülötte ész­vesztő szépségében és gazdagságában

Next

/
Oldalképek
Tartalom