Harangszó, 1941
1941-10-05 / 40. szám
1941. október 5. HAHÄNGSift 327. Segíteni és adni : i i ma honvédelmi kötelesség — mondotta a múlt héten Kormányzónk hitvese abban a rádióbeszédben, mellyel téli segélyakciója érdekében fordult a magyar társadalomhoz. Beszédéből idézzük az alábbiakat: „A magyar katonaság egyrésze, mint annyiszor hazánk ezeresztendős története során, megint hadban áll. Az ellenségnek most bol- sevizmus a neve s a magyar nemzeti társadalom minden egyes tagja pontosan tudja, mit jelent ez a szó. Ez a kereszténység, a műveltség és a hazaszeretet harca a nihilizmus pusztítása ellen. Megalkuvás itt nincs: mi, vagy ők. Ennyi az értelme a harcnak. A magyar társadalom a háború gondjai és nélkülözései közepette is viszonylag ellátottabb, mint a hadviselő Európa néhány más nagy és kis országainak társadalma. Köszönjük meg lélekben a Gondviselésnek ezt a kegyet s érezzük át a helyzet teljes felelősségét. Segíteni és adni ma nemzeti, honvédelmi kötelesség. Két arcvonal számára kérek e háborús télen a magyar társadalomtól adományokat: a hadviselés magyar hősei és a front mögötti élet arcvonalának nélkülözői számára. Adjanak gyorsan és adjanak abban a tudatban, hogy minden fillér fokozza a nemzeti társadalom honvédelmi erőkifejtését. — Nem kételkedem benne — mondotta, — hogy ezer és ezer magyar asszony és leány siet majd kötőtűkkel, ezzel a régi hasznos női fegyverrel honvédeink segítségére.“ Szeberényi Lajos Zsigmond dr. Gyásza van a magyar evangélikus- ságnak. Egy kiemelkedő alakja, az evangélikus lelkészi kar pátriárka-korú jet Szeberényi Lajos Zsigmond dr. lese, Szeberényi Lajos Zsigmond dr. ny. békéscsabai lelkész, az arad-békési egyházmegye nemrég nyugalomba vonult főesperese, felsőházi tag, a kiváló egyházi író s az északi Iutheranizmus életének nagy kutatója, 82 éves korában Békéscsabán, hosszas betegség után elhunyt. Az egykori bányakerületi püspöknek, Szeberényi Gusztávnak volt a fia. A to- rontálmegyei Aradácson kezdte papi pályáját, 1883 óta volt paróchus, 1918 óta esperes és a Felsőházba Békés vármegye küldötte be. Nemrég ünnepelte lelkész- szé szentelésének 50. évfordulóját. Egész sor európai nyelven irt és beszélt s könyvtárnyi írása maradt hátra, önálló és más nyelvekből átültetett hittudományi művekben. A szigorúan vett lutheri ortodoxia híveként ismerték, de erős gyakorlati tájékozódás is jellemezte egyben. „Parasztmozgalmak Magyarországon“ című könyve a néolélek éles megfigyeléséről tanúskodik. Egvéb munkái között nevezetesek: Luther és Loyola, Luther ultramontan ócsárlói c. hitvédő iratai és Jézus története stb. Szeberényi, — mint az egyházközség gvászjelentése is kiemeli — igazi őriző je volt egész munkás életén át az ő nyájának, védte, óvta az ige erejével és a toll fegyverével minden Időkben: dolgozott, küzdött, harcolt egyházáért, az igazságért; magának széles körben ismert nevet, egyházának megbecsülést szerezve. Éber, hitvitázó egyéniség volt. Egyházi gyűlést nehéz volt elképzelni felszólalása, meggyőző érvei nélkül. Az utóbbi években betegeskedett, többször érte agyvérzés, míg most pontot tett földi életére a halál. Népes család gyászolja a közvetlen rokonságban, így fia Szeberényi Gusztáv dr., a békéscsabai egyházközség igazgatólelkésze. pompázik a nyár. De társtalanságában fuldokolni kezd a borzalmak és kétségek sötét lehetőségeiben. Valamivel öt óra előtt szakadt vége a riadónak. Pista nem érez megkönnyebbülést. Ügy kanyarodik ki a ligetből, mintha magánál sem lenne. Ismét a belvárosban jár. Egyetlen vágya, hogy újra otthon legyen. Nem veszi észre, hogy ép az evangélikus templom mellett visz el útja s azt sem, hogy a lelkész ép akkor kanyarodik ki a templom udvaráról. — Pista! — állítja meg a lelkész. Régi ismerősök. Inkább pajtások, mint barátok. — Mi lelt? Csak nem vagy beteg? Pista szánalmas igyekezettel húzza ki magát. — Én, beteg? Sohasem voltam jobban! — Ennyire elővett a támadás? — Ugyan! — védekezik Pista. A lelkész fejét csóválja. — Valami nincsen veled rendjén! Múlt vasárnap sem voltál a templomban! Pista vállat vont. — Nincs nekem annyi időm! A jövőben még kevesebb lesz. — Csak nem hívtak be? — Azt nem! — jön elő nevetésféle a Pista fogai közül. — Mihez kezd a hivatal, ha engem elvisznek! Különben — csuklik össze mímelt jókedve — ezek után semmi sincs kizárva! A lelkész zsebében kotor. — Nézd! — nyújt át barátjának apró kivitelű újszövetséget. — Neked adnám. Arra az esetre, ha mégis behívnának. Ez lesz a leghűségesebb társad. Különösen egy versét fogadd el. Máté evangéliumában van. Tizenkettedik fejezet huszadik vers. Pista megilletődés nélkül vette át. — Köszönöm! — tette el. — Csak akkor olvasd el! — kérte a lelkész. — Nem felejted el? Pista búcsút intett. — Máté tizenkettő húsz! — ismételte. — Megjegyeztem! — Isten veled! — nézett utána a lelkész hosszan. Pista egyetlen vágya, hogy újra ott- honn lehessen. Kedves ember a barátja. De épen legrosszabbkor botlott bele. Mit erőszakoskodik még mindig evangéliumával, amikor országok, Európa és talán az egész világ sorsa kockán forog. Elvette! Meg is köszönte. Elvégre nem sérthette meg. Végeredményben jót akar, csak az ő maradi módján. Miért hívnák be őt? Teljesen valószínűtlen. Különösen most, amikor főnöke is szabadságon van. Csak már itthon lenne. Talán övéi közt megnyugszik. Elcsendesíti a felesége ölelése, bizalmat parancsol belé kisfia gügyögése. A viszontlátás másképen jött. Házuk kapujában érte el a következő riadó. Pistának ismét torkában vergődik a szíve. Felesége feldúlt arccal fut le a lépcsőn. — Csakhogy itt vagy! — fogadta az urát. Kisfia torkaszakadtából visít a karjaiban. Pista botladozva támogatta le őket az óvóhelyre. — Hol voltál a délután? — faggatta felesége. — A ligetben! — magyarázta Pista. — Nem mozdulhattam előbb. Ez alkalommal pár perc múltán jött a riadó föloldása. — Csak már békét hagynának! — tértek vissza a lakásba. — Ügy látszik ép mireánk vetettek szemet. A dolgozószobában csábítóan vár a fölbontatlan posta. — Nem említetted, hogy levelet kaptam! — dorgálta Pista a feleségét. — Minek? — csitítgatja az asszony kicsinyét. — Legalább te későbben tudod meg, hogy fáj a mi kettőnk szíve. Pista rossz előérzettel szedi szét a leveleket. Eláll a lélegzete. Külsejéről megismeri. — Behívó! —Á motyogja értelmetlenül. A keze is reszket, ahogy felbontja. — Holnap estére jelentkeznem kell a csapattestnél. (Folytatjuk.)
