Harangszó, 1941

1941-10-05 / 40. szám

1941. október 5. HAHÄNGSift 327. Segíteni és adni : i i ma honvédelmi kötelesség — mon­dotta a múlt héten Kormányzónk hitvese abban a rádióbeszédben, mellyel téli segélyakciója érdeké­ben fordult a magyar társadalom­hoz. Beszédéből idézzük az aláb­biakat: „A magyar katonaság egyrésze, mint annyiszor hazánk ezereszten­dős története során, megint had­ban áll. Az ellenségnek most bol- sevizmus a neve s a magyar nem­zeti társadalom minden egyes tag­ja pontosan tudja, mit jelent ez a szó. Ez a kereszténység, a művelt­ség és a hazaszeretet harca a nihi­lizmus pusztítása ellen. Megalku­vás itt nincs: mi, vagy ők. Ennyi az értelme a harcnak. A magyar társadalom a háború gondjai és nélkülözései közepette is viszony­lag ellátottabb, mint a hadviselő Európa néhány más nagy és kis or­szágainak társadalma. Köszönjük meg lélekben a Gondviselésnek ezt a kegyet s érezzük át a helyzet teljes felelősségét. Segíteni és adni ma nemzeti, honvédelmi köteles­ség. Két arcvonal számára kérek e háborús télen a magyar társada­lomtól adományokat: a hadviselés magyar hősei és a front mögötti élet arcvonalának nélkülözői szá­mára. Adjanak gyorsan és adjanak abban a tudatban, hogy minden fil­lér fokozza a nemzeti társadalom honvédelmi erőkifejtését. — Nem kételkedem benne — mondotta, — hogy ezer és ezer magyar asszony és leány siet majd kötőtűkkel, ezzel a régi hasznos női fegyverrel honvédeink segít­ségére.“ Szeberényi Lajos Zsigmond dr. Gyásza van a magyar evangélikus- ságnak. Egy kiemelkedő alakja, az evan­gélikus lelkészi kar pátriárka-korú je­t Szeberényi Lajos Zsigmond dr. lese, Szeberényi Lajos Zsigmond dr. ny. békéscsabai lelkész, az arad-békési egy­házmegye nemrég nyugalomba vonult főesperese, felsőházi tag, a kiváló egy­házi író s az északi Iutheranizmus életé­nek nagy kutatója, 82 éves korában Bé­késcsabán, hosszas betegség után el­hunyt. Az egykori bányakerületi püspöknek, Szeberényi Gusztávnak volt a fia. A to- rontálmegyei Aradácson kezdte papi pá­lyáját, 1883 óta volt paróchus, 1918 óta esperes és a Felsőházba Békés vármegye küldötte be. Nemrég ünnepelte lelkész- szé szentelésének 50. évfordulóját. Egész sor európai nyelven irt és beszélt s könyvtárnyi írása maradt hátra, önálló és más nyelvekből átültetett hittudo­mányi művekben. A szigorúan vett lu­theri ortodoxia híveként ismerték, de erős gyakorlati tájékozódás is jelle­mezte egyben. „Parasztmozgalmak Ma­gyarországon“ című könyve a néolélek éles megfigyeléséről tanúskodik. Egvéb munkái között nevezetesek: Luther és Loyola, Luther ultramontan ócsárlói c. hitvédő iratai és Jézus története stb. Szeberényi, — mint az egyházközség gvászjelentése is kiemeli — igazi őri­ző je volt egész munkás életén át az ő nyájának, védte, óvta az ige erejével és a toll fegyverével minden Időkben: dol­gozott, küzdött, harcolt egyházáért, az igazságért; magának széles körben is­mert nevet, egyházának megbecsülést szerezve. Éber, hitvitázó egyéniség volt. Egy­házi gyűlést nehéz volt elképzelni fel­szólalása, meggyőző érvei nélkül. Az utóbbi években betegeskedett, többször érte agyvérzés, míg most pontot tett földi életére a halál. Népes család gyá­szolja a közvetlen rokonságban, így fia Szeberényi Gusztáv dr., a békéscsabai egyházközség igazgatólelkésze. pompázik a nyár. De társtalanságában fuldokolni kezd a borzalmak és kétségek sötét lehetőségeiben. Valamivel öt óra előtt szakadt vége a riadónak. Pista nem érez megkönnyeb­bülést. Ügy kanyarodik ki a ligetből, mintha magánál sem lenne. Ismét a bel­városban jár. Egyetlen vágya, hogy újra otthon legyen. Nem veszi észre, hogy ép az evangélikus templom mellett visz el útja s azt sem, hogy a lelkész ép akkor kanyarodik ki a templom udvaráról. — Pista! — állítja meg a lelkész. Régi ismerősök. Inkább pajtások, mint barátok. — Mi lelt? Csak nem vagy beteg? Pista szánalmas igyekezettel húzza ki magát. — Én, beteg? Sohasem voltam job­ban! — Ennyire elővett a támadás? — Ugyan! — védekezik Pista. A lelkész fejét csóválja. — Valami nincsen veled rendjén! Múlt vasárnap sem voltál a templomban! Pista vállat vont. — Nincs nekem annyi időm! A jövő­ben még kevesebb lesz. — Csak nem hívtak be? — Azt nem! — jön elő nevetésféle a Pista fogai közül. — Mihez kezd a hiva­tal, ha engem elvisznek! Különben — csuklik össze mímelt jókedve — ezek után semmi sincs kizárva! A lelkész zsebében kotor. — Nézd! — nyújt át barátjának apró kivitelű újszövetséget. — Neked adnám. Arra az esetre, ha mégis behívnának. Ez lesz a leghűségesebb társad. Különö­sen egy versét fogadd el. Máté evangé­liumában van. Tizenkettedik fejezet hu­szadik vers. Pista megilletődés nélkül vette át. — Köszönöm! — tette el. — Csak akkor olvasd el! — kérte a lelkész. — Nem felejted el? Pista búcsút intett. — Máté tizenkettő húsz! — ismételte. — Megjegyeztem! — Isten veled! — nézett utána a lel­kész hosszan. Pista egyetlen vágya, hogy újra ott- honn lehessen. Kedves ember a barátja. De épen legrosszabbkor botlott bele. Mit erőszakoskodik még mindig evangéliu­mával, amikor országok, Európa és talán az egész világ sorsa kockán forog. El­vette! Meg is köszönte. Elvégre nem sérthette meg. Végeredményben jót akar, csak az ő maradi módján. Miért hívnák be őt? Teljesen valószínűtlen. Különösen most, amikor főnöke is szabadságon van. Csak már itthon lenne. Talán övéi közt megnyugszik. Elcsendesíti a felesége öle­lése, bizalmat parancsol belé kisfia gü­gyögése. A viszontlátás másképen jött. Házuk kapujában érte el a következő riadó. Pistának ismét torkában vergődik a szíve. Felesége feldúlt arccal fut le a lépcsőn. — Csakhogy itt vagy! — fogadta az urát. Kisfia torkaszakadtából visít a kar­jaiban. Pista botladozva támogatta le őket az óvóhelyre. — Hol voltál a délután? — faggatta felesége. — A ligetben! — magyarázta Pista. — Nem mozdulhattam előbb. Ez alkalommal pár perc múltán jött a riadó föloldása. — Csak már békét hagynának! — tértek vissza a lakásba. — Ügy látszik ép mireánk vetettek szemet. A dolgozószobában csábítóan vár a fölbontatlan posta. — Nem említetted, hogy levelet kap­tam! — dorgálta Pista a feleségét. — Minek? — csitítgatja az asszony kicsinyét. — Legalább te későbben tu­dod meg, hogy fáj a mi kettőnk szíve. Pista rossz előérzettel szedi szét a leveleket. Eláll a lélegzete. Külsejéről megismeri. — Behívó! —Á motyogja értelmetle­nül. A keze is reszket, ahogy felbontja. — Holnap estére jelentkeznem kell a csapattestnél. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom