Harangszó, 1941
1941-05-25 / 21. szám
168. HABÄNGI10 1141. május 25. Ji konfirmandusokhoz az alábbi levelet hozta a posta egyik presbiter-hívünktől: Kedves ifjú evangélikus testvéreim! Néhány nap múlva odatérdepeltek az oltár elé és evangélikus vallásunk szerint veszitek a konfirmáció szent cselekményeit. Miután kellően előkészülve, ismeretekről tanúságot, hitünkről ünnepélyesen vallást tesztek a gyülekezet előtt, a gyülekezet elismeri és megerősíti, hogy felnőtt tagjai vagytok. Ti hűséget fogadtok, hogy evangélikus keresztyén egyházunkhoz mindhalálig hívek maradtok. Énekben is elmondjátok, hogy „Ma újra hűséget fogadok, Jézus, a keresztyénségben.“ Kedves testvéreim! Az azonban nem elég, hogy szóval hűséget fogadtok. Egyházunk iránti hűséget és szeretetet cselekedetekben kell megmutatni. Az egyháztól anyagi javakat ne várjatok! Neki van szüksége a Ti anyagi támogatástokra. Az egyháztól lelki javakat kérjetek s azt megadja, mert arra Nektek van szükségetek. Templombaj ár ást el ne mulasszátok. Úrvacsorával való élést el ne hanyagoljátok. Istentiszteleten a kezdetétől a befejezésig keli részt venni. Ha későn jöttök, nem azért néznek meg, hogy milyen szép ruhátok van, hanem megbotránkoznak rajtatok. Úrvacsorakor is a teljes istentiszteleten kell résztvenni. Éljetek az igével és szolgáljatok az egyházban. Ha kikerültök az élet sokszor zord területére, talán már nem kísér a szülők értetek aggódó és őrző szeretete — hisz halandók vagyunk, e földön csak vándorok —, talán még egy vigasztaló és bátorító evangélikus hittestvér sem. Te talán olyan vidékre kerülsz, ahol vallásod miatt nem szeretetet, hanem gyűlöletet szórnak rád. Sokszor és sokféle alakban melléd furakodik a Sátán. Lehet, Kunos Jenő misszionáriusunk Peilingben, a mukdeni császársíroknál. hogy vagyont, gazdagságot, talán jó állást vagy reád nézve előnyös házasságot Ígér. Cserébe azonban evangélikus hitedet kéri. Ekkor kell különösen emlékezned konfirmációi hűség-fogadalmadra. Krisztus mondja: „Légy hű mindhalálig és neked adom az életnek koronáját!“ Az evangélikus egyház iránti hűséget semminek sem szabad megingatni. Az élet nehéz küzdelmeiben érhetnek csalódások. Ne okozd az egyházat! Csalódhatsz az emberekben, hittestvéreidben, sőt talán egyházi férfiakban is. De evangélikus keresztyén egyházunkban, Jézus Krisztus egyházában, sohasem fogsz csalódni. Isten az Ő gyermekeit újra és újra kegyelmébe fogadja. Azért\ énekeljétek szüntelenül: „Maradj meg hűségeddel, Velünk, Uram Isten. Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.“ Az Isten kegyelme, Jézus Krisztus szeretete legyen és maradjon mindnyájunkkal örökkön- örökké. Gosztola József. Az ének a szomorú ember legjobb orvossága, melytől a szív újra megbékél, feléled és megújul. Luther. — Ügy-úgy-úgy, asszony, leszedegetjük, ha tudjuk. De most csak megláttad, milyen legény voltam én húsz éves koromban? — Ne dicsekedjék kend, hisz’ én is voltam fiatal valaha. Kezdjük inkább a cseresznyeszedést. Kend felmegy a létrára, úgy szedi, én pedig egy székre állva, a lehajló ágakról szedegetem. Gergő kapaszkodott fel hát a létrán, de alig ért fel a hatodik létrafokra, szédült a feje, megcsuszamodott a lába, kicsi híján múlt, hogy le nem bukfencezett. — Haj, haj! Vigyázz, asszony, állj félre, mert reád esem ... Hiába: van cseresznye, nincs cseresznye. Nem tudunk a pünkösdi köszöntőknek adni, mert nem tudjuk az öregség miatt leszedni, — kesergett Gergő bácsi. — No, azért ne sírja el kend magát. Van cseresznye, lesz cseresznye. Pár szemet én már tudtam a kosárba leszedni, a többit pedig leszedetem a gyerekekkel. Mindjárt hívok az utcáról két-három fiút. — Helyes, ha úgy szedeted, de résen legyen az eszed, szemed, mert nem köny- nyű dolog gyerekekkel cseresznyét szedetni. Én meg addig lefekszem, mert veszedelmesen szédül a fejem. Borcsa néni tehát kiállt az utcára s az utca közepén labdázó fiúkhoz kiáltott: — Jóska, Miska, Ferke! Halljátok?! Melyiktek szereti a korai pünkösdi cseresznyét? A gyermekek labdát, ütőbotot elhajítva rohantak Borcsa nénihez: — Én szeretem a cseresznyét! Én! Én! — Nohát akkor lesz részetek benne. Kap mindegyiktek egy kalappal, ha teleszeditek a kosaramat. — Teleszedjük! Akár két-három kosárral is szedünk! — ujjongták a fiúk s oly buzgalommal, örömmel kúsztak, kapaszkodtak fel a cseresznyefára, hogy Borcsa néni azt hitte, leszedik ők egy óra alatt az utolsó szemig az érett cseresznyeszemeket. Magukra is hagyta a fiúkat kis időre. Megrakja addig a takaréktűzhelyben a tüzet. Egy óra múlva ballagott csak ki hozzájuk azzal a reménnyel, hogy a kosár már bizonyosan tele van cseresznyével. Első dolga tehát az volt, hogy a kosárra tekintett, mire majdnem lecsücsült a földre meglepetésében. — Szent Uram 1st’! Nemhogy tele volna a kosár, de még az sincs meg, amit én szedtem bele! Hej, haszontalan jó madarak, mit csináltatok?! Feleletet nem kapott, azért fürkészőleg tekintett fel a fára, de a jómadarak közül egyet sem látott fenn, csak egy tucatnyi veréb tartott cseresznyeszüretet a fa tetején. — Hej, a haszontalan gyerekek! Any- nyit szedtek, amennyit a szájukba raktak, sőt még a kosaramból is megették» Haj, haj! Csak igaza van az öregemnek: nem könnyű dolog gyerekekkel cseresznyét szedetni. Ballagott vissza elkeseredetten az udvarra s két cigánygyerek akkor húzta pünkösdi köszöntésül a nótát. —- Nini, rajkók! Épp jókor jöttetek. Tudjátok-é azt a nótát is: „Érik a ropogós cseresznye“? — De tudjuk ám s nagyon szeretjük a cseresznyét! — csillant fel a kis borzas prímás fekete szeme. — No, ha úgy el tudjátok fújni az én nótámat, ahogy én szeretném, akkor tele kapjátok a kalapotokat cseresznyével. — De his’ nincs is kalapunk. — Akkor kimérjük majd az öregem nagy kucsmasapkájával a cseresznyét. Ugye, apjuk? Vezesse csak ki a purdé- kat a cseresznyefához. Ott kell nekik a nótát elfujni. (Folytatjuk.)
