Harangszó, 1941
1941-04-13 / 15. szám
1941. április 13. HARANGSZO 119 Ünnepi üzenet Nagypéntek és Husvét Ünnepére. „II. Kor. 5, 15.: „...ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámadott,“ A lelki édesanya, az evangélikus egyház ünnepi’ levelet küld a messze lakó gyermekeihez, hogy éreztesse mindegyikkel, milyen drágák neki, bárhol legyenek is, talán nagy magányosságban, talán betegágyon, sőt talán a börtön szomorú világában. Mindegyikhez odamegy e sorok által, megsímogatja mindegyiknek a homlokát és szelíd szóval mondja: bárhol légy is, az enyém vagy, én szeretettel gondolok rád, én imádkozom érted. Eljön hozzád az Anyaszentegyház, megfogja a kezedet és odavezet a golgotái kereszthez. Magyarázni kezdi azt, amit egyedül csak ő tud megmagyarázni. Ami ott történt, az jogi műszóval kifejezve: bűn- cselekmény; egy ártatlan ember halálba küldése a legdurvább eszközzel: a keresztrefeszítéssel. Ennek a bűnténynek megvan a büntetése, amelyet emberi és emellett isteni ítélet helyez rá a bűnösökre. Mindenki megbünhödött, aki a végrehajtásban közreműködött, sőt az a nép, amely az ítéletet követelte, máig is hordozza bűnének a következményeit. Ezt cselekedte az ember! De az emberi cselekmény mögött Isten se marad tétlen. Hová vezetne a világ, ha az Isten nem venné igénybe az emberek cselekedeteit, ha azoknak korlátlan teret engedne! Amit áz ember csinál, azt Isten az örök tervei végrehajtásánál figyelembeveszi, azt a saját céljai megvalósításánál felhasználja. Most is ez történt. Isten tudta öröktőlfogva, hogy az Ö egyszülött Fiát az ember keresztre fogja feszíteni, de ezt beleillesztette az ő nagy művébe, az emberiség megváltásának a megvalósításába. Az ember a világ- történelem legnagyobb gonosztettét hajtotta végre a Golgotán, de Isten ugyanakkor az emberiség iránt való legnagyobb szeretetét mutatta meg, sőt éppen a Krisztus által, a Krisztus szenvedéséért, haláláért kegyelmet gyakorolt a bűnös ember iránt. Krisztus elszenvedte azt a büntetést, amit az ember érdemelt és Isten a Krisztus engedelmességét, magát feláldozó szeretetét elfogadta áldozatul és kegyelemmel tekint a bűn útját végigjárt emberre. Milyen sok történt ott a kereszten! Az ember bűnében a legnagyobb vétket követte el, Krisztus szelídségével vállalta az áldozatot, Isten kegyelmében a bűnbocsánatot ott jelentette ki. Bűn, áldozat, kegyelem, ezek találkoznak a golgotái kereszten. Krisztus meghalt a bűn következtében, hogy mi is mindnyájan meghaljunk a bűnnek és új életet kezdjünk, amely olyan engedelmes, olyan megszentelt, mint a Krisztus élete. Hogy ezentúl ne magunknak éljünk, hanem Annak, Aki a szeret-etével magához vonz minket. Ott állunk nagypénteken a golgotái kereszt alatt, lehajtjuk a fejünket mélyen, mert érezzük, hogy a mi bűnünk is ott van azoké közt, akik a Krisztust halálra ítélték. De a bűnbánó lélek éppen a Krisztus keresztje alatt megérzi azt az isteni megbocsátó kegyelmet is, melyről a kereszt szól hozzánk. Nyugtalanság van a lelkiismeretünkben, de majd nyugalom költözik a helyére. Jó minékünk a kereszt alá állani! Megfogja a kezedet az Anyaszentegyház és elvezet a golgotái kereszttől a nyitott sírhoz. Ami itt történt, az az emberi gondolkozás szerint érthetetlen, de az isteni bölcseség alapján a legfelségesebb kijelentés. Krisztus nem maradhatott a koporsóban, hiszen akkor az ember bűne legyőzte volna az isteni szeretetet, akkor az ember erősebb volna, mint az Isten. Krisztusnak fel kellett támadnia. Jézus világosan látta ezt az isteni vonalvezetést és előre megmondta, mi fog történni. A tanítványoknak a saját szemükkel kellett róla meggyőződniük. így fogadták el és azután határozottan bizonyságot tettek róla: feltámadott az Ür! Mi elfogadjuk ezt a bizonyságtételt, mert olyanok mondják, akik az Isten eszközei és szószólói voltak. Az igazságot akarták velünk közölni. Hiszünk nekik. De elfogadjuk a húsvéti igazságot azért is, mert a mi hitünk is azt mondja: ennek így kellett történnie. Krisztus nem maradhatott a sírban. A mi Istenünk megmutatta a dicsőségét, feltámasztotta a halálból Krisztust és bizonyságot tett mellette. így lett a Krisztus beszéde „lélek és élet“, tökéletes igazság, akinek minden megnyilvánulását a legteljesebben elfogadhatja az eYnber. Összetartozik a golgotái kereszt és az üres sír. Ha csak a kereset lett volna, akkor Jézust nem mondhatnánk Megváltónknak, mert csak vértanú lett volna. A húsvéti sírból fény tör elő és ez rávilágít a Golgotára. így lesz a Krisztus műve befejezetté, mert a a halott Krisztus élő Megváltóvá lett. Az élő Krisztus azonban nem valahol a felhők mögött akar élni, hanem az emberi lelkekben. Van élete az emberiségen kívül, a világ felett is, de ez az élet nem volna a Krisztusnak elég, mert Ö itt az embervilágban is akar élni. Ez az élete a hívő, bűnbocsánatot nyert emberi szívben fakad fel és átjárja az ember egész érzelmi, értelmi és akarati világát, átformálj-a minden megnyilvánulását. A feltámadott Krisztus az emberben akar élni. A feltámadás hitét életünk Krisztusnak való áldozásában lehet csak igazán vallani. Aki azt mondja, hiszi a Krisztus feltámadását, de nem látszik meg az életéből ez a hite, az csak szégyent hoz a Krisztusra és a hite értéktelen, sőt nem is krisztusban való hit. A Krisztus feltámadásában való hithez úgy tartozik hozzá a Vele való megszentelt élet, mint a virághoz a szín, a madárhoz a repülés; a színét vesztett virág csak szemét, melyet eldobnak, a szárnyaszegett madár szánalomra méltó beteg. Olvassuk el figyelmesen, mit mond az Ige és véssük azt jól a szívünkbe: azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott. Nem magunknak, nem a világnak, hanem Krisztusnak kell élnünk! A Jézus halála és feltámadása a mi életünknek az útját megmutatja. Azt mindnyájan bizonyosan tudjuk, hogy a halálba megyünk, de a halál utáni életünk már nem ilyen bizonyos előttünk. Valamit sejtünk, sokat hallottunk a lélek halhatatlanságáról
