Harangszó, 1940
1940-03-31 / 13. szám
94. IÍARANÜSZÓ 1940. március 31. Simpson, a híres felfedező, akit megkérdeztek, hogy mit tart élete legnagyobb felfedezésének, azt mondta: Életem legnagyobb felfedezése az, hogy én elveszett bűnös vagyok! * A hazugság olyan a bűnök között, mint a malter a téglák között. * A kegyelem mindig úgy kezdődik, hogy Isten keresi és szólítja meg az embert, Arról, hogy az ember hogy keresi Istent, sok könyv készült már, de arról, hogy az Isten hogy keresi az embert, csak egy könyv készült, a Szentírás. * Nem azért szeret Isten mert megtértem Hozzá, hanem azért térhetek meg Hozzá, mert Ő szeret. Ht A leghangosabban kiáltó vér nem Ábel vére, pedig az az égbe kiáltott, hanem Jézus vére. Mi lesz velem, ha Isten Fiának vére énellenem kiált fel az égbe? Pedig ellenem kiált! * Minden bűn Krisztus ellen szól. Öt feszítem keresztre vele. * Krisztus vére vagy átkot, vagy áldást kiált. Átkot azonban csak addig, míg oda nem menekültem Hozzá. * Akármilyen távol esett az ember Istentől, van bocsánat számára a kereszten, ha rpegtér és a keresztre hittel feltekint. Nem igaz az, hogy nem lehet megtérni. * A Sátánnak legnagyobb ütőkártyája, hogy rábírja az embert annak halogatására, hogy életét rábízza a Krisztusra. Minden fontos az ember előtt, csak a megtérés, a lélek üdvössége nem. * Az élet határköve ott van, ahol lejár a kegyelmi idő, vagy ott, ahol megtalálja az ember az új életet és elindul annak útján. Tehát nem a testi halál a határpont. * . Ha valaki mellé odalép Jézus, úgy átalakítja életét, hogy eltűnik mellőle a halál réme és olyanná lesz az számára, mintha egyszerű pincelakásból felmenne a napfényes emeletre. H: Hogyan megy ez az új életté való átalakulás? Mindig magától. Sohasem lehet erőltetni. Isten Szentlelkének titokzatos munkája ez. Együttélni Jézussal — ez az új élet! Sézus él! Sn is pele, Hol pan, ólt halál hatalmad? Sézus él! Sir éjjele Gsal? uj reggelig fal?arhat, Ott leszelt, hol Kram part, f&z az én bizodalmám. BUJDOSÓ FINN GYERMEKEK. Templom s otthon nélkül, ti, finn viharnak Szétszórt árvái bujdostok-------hova? „ Otthont nekünk a hívő lelkek adnak, S szívünk, szivünk az Isten temploma." Apátok tán holtan hever a hóban-------„Úgy lelke az égből vigyáz reánk." Hazátok nincs, ellen dúlja, romokban — „Hol Istent hisznek, ott lesz a hazánk." Ha éheztek, kényért ki ád majd néktek? „Ki Illésnek megküldé kenyerét." Vigaszt, ha sírtok, kinek keblén nyertek Fészkét s szülőjét vesztett árva nép? „Lesz, ki felénk a karjait kitárja, S Krisztus szívére borul minden árva." Kutas Kálmán. FINNEK! Megacélozta erejük a hit. A báránynak az oroszlán esett. Százszor olyanabb volt a harcuk, Mint Dávidé Góliát felett. Egy Dávidra tíz Góliát jött S ők győzték, míg volt bennük élet, Fejük felett glória támadt. A hit szövi azt és a lélek. Megküzdötték a lehetetlent. Kinek van szíve örül s gyászol, Mert egy karjuk ha le is vágták, De menekültek a haláltól. A velük érző meleg szívek, Bár tudnák könnyeik törülni! Kicsi — s gyengének lenni nehéz — S a szívtelen nagyot megtörni Csak Isten képes, Aki előtt a lélektelen erős félhet. Teremtménye bármily parányi, Többet számít nála a lélek. — Hitük most mindent újra épít. S kinek szív dobog kebelében, Ha módjában van s megteheti, Ki tud, segítsen a finn népen! Dr. Szalayné Kubina Erzsébet. Jézus én bízodalmam ...! Énekeskönyvünk egyik legszebb húsvéti éneke kezdődik így, a 213. ének. Mélységes, nagy húsvéti hit szólal meg benne. Ezt az éneket Lujza Henriette brandenburgi fejedelemasszony írta az 1651. esztendő egyik reggelén. Amikor a hívő fejedelemasszony az ének utolsó sorait is leírta, éppen a szobába lépett fenséges férje, Brandenburg fejedelme és az írásra tekintve, így szólt: Látom, a kezed írása! Bizonyára ez is egy szép egyházi ének! — Igen, ma reggel írtam! — hangzott a válasz a fejedelemasszony ajkáról. — Olvasd fel! — szólt a fejedelem. S ekkor felhangzott először a gyönyörű húsvéti ének: Jézus én bízodalmam, Örök életre vezérem, őbenne van nyugalmam, Mert vele azt mind elérem, Ami itt vigasztalhat, Holtomban boldogíthat. — Dehát mi lelt téged? Most jársz az élet tavaszában és a halál szomorú gondolatával gyötrőd a lelkedet? — vágott közbe a fejedelem szava. — Tévedsz, ha ezt gondolod — szólt a fejedelemasszony. — Az én lelkem sohasem volt vidámabb és örvendezőbb, mint most, mikor megtelt a nagy húsvéti hittel! Ma is így van! Ahol a húsvéti hit lángja fellobog a szívben, onnét menekül a szomorúság, ott felszárad a könny, megenyhül a bánat, megoldást talál az élet sok kérdése, elhordozhatóvá lesz az élet nehéz terhe, felszakadozik a kétségek sötét felhője. Van-e neked húsvéti hited? Ennek birtokában tudod-e mondani, amit a fejedelemasszony mondott: Az én lelkem sohasem volt vidámabb és boldogabb, mint most! Husvét ezt a hitet akarta adni. Tőled függ, hajlandó vagy-e elfogadni. Azt kérdezed, kitől? Aki a húsvéti sírból feltámadott, él és uralkodik mindörökké, az élő Krisztustól. Jelzések. Az országutakon jelzőtáblákkal találkozunk. Mindegyiken valamilyen jel. Sorompó, kígyózó vonal, mozdony stb. Mindegyik jól figyelmeztet. Veszélyre figyelmeztet. A leeresztett sorompó, az éles kanyar, az úton áthaladó vonat halált jelenthet. A jelek parancsolnak s jaj annak, ki figyelmen kívül hagyja az intelmet. A lélek országútján is akadnak veszélyes helyek. S látsz itt is jelzőtáblákat a figyelmeztetés jeleivel. Istennek hozzánk való irgalma állította fel e jeleket s jaj neked, ha vakon és siket fülekkel haladsz el mellettük. Belerohansz a tilalmak vámsorompójába. Belejutsz a kísértések, a szenvedélyek éles kanyaréba. A bűnök acélvágányai közé kerülsz, átrohannak rajtad és semmivé zúzódik erkölcsöd, becsületed, egész egyéniséged. Eltűnik lelkedből üdvösséged reménye is. És hány ilyen szerencsétlen lélek fekszik összetörve az isteni parancsok sorompói előtt, hány fetreng a gyalázat árkában és hány vérzik a bűnök kerekei között? Miért? Mert nem figyelik a jelzőtáblákat... Kérdezed, hol vannak? Én sem látom őket. Csak egyre akarok rámutatni: a golgotái Keresztre. Ott áll némán, mereven. Előtted. Mindenkinek van golgotája s a fájdalmaknak, a bűnök, a sorscsapások felett érzett nyomorúságnak a hegyein ott áll a kereszt. Hív! Könyörög! Int és figyelmeztet. Figyelmeztet a sorompókra, a kanyarokra. Figyelmeztet a szenvedély, az emberi gyűlölet rohanó vasmozdonyaira. Jaj néked, ha figyelmen kívül hagyod ezt a figyelmeztetést! A külső élet fejlődésével növekszik az országutakon a forgalom. Az élet fejlődésével párhuzamosan azonban meg-
