Harangszó, 1940
1940-01-14 / 2. szám
8. HXRXNGSIÖ 1°40 január 14 útadón, de vedd tudomásul: ítéletre von téged mindezekért. Együgyűség volna magad azzal hitegetned, hogy az ítélet alkalmával felmentést fogsz nyerni. Gondoljuk csak meg, milyen komolyan veszi Jézus a bűnt, még azokat a bűnöket is, amelyeket mi ártatlan szórakozásoknak szeretnénk nevezni. Azt javasolja, hogy vájjuk ki a szemünket, vágjuk le a kezünket, ha azok bűnös gondolatot támasztanak bennünk. Semmi reményed sem lehet a kárhoztató ítélettől való szabadulásra. Gondold meg hát, érdemes-e azokért a te úgynevezett gyönyörűségeidért ilyen nagy áldozatot hozni. Érdemes-e üdvösségedet elveszíteni? Minél jobban ragaszkodsz e vágyaidhoz, annál szerencsétlenebbé teszed magad már mostani életedben is. Isten óva int ettől s még nyújt néked módot arra, hogy kikerülhesd a kárhoztató ítéletet. A lehetőségek között azonban. nem válogathatsz. Csak egy lehetőség van és ez eddigi életednek a megtagadása. Magad erejéből nem vagy erre képes, Isten nem is kívánja ezt tőled. Krisztus azért jött, hogy átvigyen téged mostani hiábavaló életedből az új életbe, ahol mostani érdekeidet kárnak és szemétnek fogod ítélni. Ne ellenkezz tehát, hanem engedd át magadat Néki! Sághy Jenő. A tánc. A Harangszó állást foglalt az ellen, hogy egy Balaton-nienti templomépítés céljára táncmulatság útján gyűjtsenek pénzt. Kívánatos azonban végül tisztán és világosan megfogalmazni azt is, hogy az egyház hivatásával összeférhetetlen minden táncos összejövetel. Az egyház társadalmi programmja sem állhat a sátán szolgálatában. Ezért fel kell most már számolni a „Protestáns bált“ és a ,.Lu- therszövetségi bálokat“. — Az egyház csak egyház lehet és evangélikus, 'vagy protestáns nevezet alatt ne lehessen többé táncot rendezni. — A református Konvent hozott is már ily értelmű határozatot és különösen Debrecen püspöke: Révész Imre foglalt éles állást mindéül egyházi tánc ellen. A mai táncolást a Bibliából igazolni nem lehet. Már pedig hit és lelkiismeret dolgában egyedüli zsinórmérték: a Szentírás. II. Sám. 6. 14. és 16-ban olvasunk Dávid táncáról, de ő egyedül táncolt és Isten sz'ne előtt táncolt, tehát Isten dicsőségére táncolt. Ki merné ezt a példát alkalmazni a mai táncosokra? A tékozló fiú hazatérésének örömére volt tánc és zene az atyai házban, de ez is Isten dicsőségére szolgált, hogy az elveszett fiút hazahozta. Lukács 15, 25. A mai táncosok nem a hazatért fiú, hanem inkább az elveszett, a tékozló fiúk állapotában vannak, kik nem tértek meg Istenhez, hanem a „széles út“-on j árnak. Míg a sátán biztosítani tudja az ifjúság számára ezt a „széles útat“, addig Jézus hívó szavát nem hallják meg és nem ülnek le az Ö királyi lakomájának asztalához: enni és inni az élet kenyerét és az örök életre buzogó forrásvizet. — így az ifjúság elvesz aZ egyház számára, mert a tékozló fiúk útja a széles út, mely a veszedelemre, a pusztulásba, a kárhozatba visz. Egy leány bejelentette nővérének, hogy bálba megy. Mikor báli ruhájában elköszönt, nővére így szólt: „Míg te a Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 5 Irta: Mohr Oedeon Kassa. 6. Mihály útrakél. Mihály gazda sunyi nevetéssel hagyta Szénás nénit fa- képnél, Végig ment hosszan épített háza mentén és bekurjantott a konyhába: — Kinézek az erdőre! — Nincsen nyugtod itthon? —- került elő Erzsók, a gazda testvére. Nem volt családja egyiknek sem. Csak ketten éltek együtt. Erzsók végezte az otthoni munkát, Mihály meg gyakorta mezei foglalatosságán kívül járta az erdőket, hegyeket azzal az ürüggyel, hogy ez a kedvtelése. Az emberek azonban sugdostak eleget ezekről a titokzatos újakról. Kuruc gazda létére a törökkel, a labanccal tárgyal! Híreket vesz, hireket visz. Jól megfizetik érte.- Onnan a nagy jólét, ökrei, lovai a háza táján, Sőt még azt is rebesgették, hogy valahol tömérdek aranyat, ezüstöt rejteget. — Mikor jössz vissza? — Magam sem tudom —■ vetette oda Mihály. — Vacsorával ne várj, lehet, hogy a koma magánál tart. — Jól van na, Miska, Csak vigyázz magadra — figyelmeztette a nővére. —■ Tudod milyen virgonc a Csillag. — Együtt mentek az istállóba. Mihály átvetette elefánt- csont nyergét a ló hátán. Alul összeszíjjazta. Erzsók pedig a zablát tolta fel a Csillag szájába. Szótlanul vezették ki az udvarra. Gyönyörű állat volt. Nemes nyaka akár a hattyúé, karcsú, szép vonalban ívelődött. Lábait álltában szedegette. A nyerge díszes, művészi faragású, amilyet csak a kassai kézművesek tudtak készíteni. Liliomok, borostyánlevelek, rózsák, domborodtak két oldalt az elefántcsonton. Elöl és hátul öblösen nyúlt fel az ülés, nyugodt tartást biztosítva. — Gábor úr ajándéka — mondotta - Mihály büszkén, — Ezzel jutalmazta hősi szolgálataimat. — Bátran állíthatta ezt a gazda. Kétségbe senki sem éonta. Bethlen Gábor réjgen halott volt már. S ki tartaná számon háborús időben, ki mit kapott, vagy talált, vagy éppen magához vett? A gazda nyeregbe pattant, mint valami fiatal legény. Évei nem látszodtak rajta. Emberöltő óta ilyennek ismerték: tor- zonborz, mogorva fickónak. Lassan indult meg a szérűn keresztül, Vissza se nézett. Erzsók sem ténfergett sokat, inkább dolga után nézett. Nem tartozott ő azok közé, akik gondolkodni szoktak. Munkáját ellátta a szokott napi rendben, testvérbátyját féltette ugyan, mert érezte, hogy útai néha nem a legsimábbak, de épp ezért csodálta is erősen. Mihály ezalatt elhagyta a szérűt és rátért a köves hegyi útra. A domboldalon kanyargóit felfelé az ösvényen, kétoldalt nyír és bükkfák álltak szikáran, levéltelen ágakkal. Mihály minden fordulónál újra látta a városkát. Egy széles, hosszú útca volt maga Régecz. A házak között vidám patakok csörgedeztek, melyek most derűsen csillantak meg a napfényben. A házsor közepén nyúlt az ég felé a százados gót- ízlésű templom. Magas ívelt ablakaival, hosszú tornyával olyan volt, mint a gondos apa, aki vigyázva néz széjjel gyermekein, a sok tarka házon. Közvetlenül a templom mellett állott a papiak. Tisztán látta Mihály az udvart, benne a kutat, a két nagy eperfát. Tőle délnek emelkedett az egykor büszke ré- geczi vár bástyázata. Még innen a távolból is meglátszott raita dz idők járása. A falak omladoztak, töredeztek. Nagy rések tátongtak magán az énületen is, Nem volt aki rendbehozza. Berkyék már kenyerük javát megették. Se aranyuk, se kedvük az építéshez. Gáspár, az árván maradt unoka, meg távol keresi iobb szerencséiét. A vár kéményéből, meg a többi házból a békés, nyugodt élet füstje szállt a magqsba. Mihály gazda visszarántotta lovát, egy pillanatra még egyszer átölelte szemeivel az egséz völgyet. — Minden az enyém lesz gondolta magában. — A várat rendbehozatom s én leszek Régecznek legdicsőbb földesura! Hatalmasabb a Bebek családnál! Ettől a régi kedves eszméjétől megjött a jó kedve. Valami katonanótát kezdett fütyörészni. Vígan poroszkált tovább észak felé. S vigyázott, hogy az útirányt megtarthassa. Csillag engedelmesen bólogatta fejét a meredek, kapató úton, mintha igent intene ura gondolatainak, de közben hegyezte a fülét. Felfigyelt az erdő zajaira s talán hálás lószívében titkon Gyurkára gondolt. Bejutottak lassan a rengetegbe. Régeczet már elfedték a hegyek. Itt-ott hó villant elő a fák közül. Szeder és málnabokrok váltakoztak két oldalt, majd meg csupasz sziklák. Helyenként hegyi bővizű patakokon gázoltak át, melyek mögött kisebb tisztások, rétek tárultak. Egyszerre a távolban ágak recsegését és törtetést neszeit meg Csillag. Felkapta nemes fejét és tágult orrcimpák- kal szimatolt. — Mi lelt téged Csillag? — ijedt meg a gazda. A ló értelmesen válaszolt. Két mellső lábát maga elé feszítette. Visszatorpant. Nem akart tovább menni. Felhorkant, halkan felnyerített s már-már visszafordult. (Folytatjuk.)
