Harangszó, 1940
1940-03-03 / 9. szám
58. HARANGSZÓ Í§4Ó. március 3. zásához! Aki látta, hogy az azóta eltelt 20 esztendő a küzdelmeknek, megpróbáltatásoknak micsoda vészteljes ideje volt, hogy máskor 3—4 nemzedék nem élt át annyit, mint amennyit átélt ennek az időszaknak a nemzedéke, az sejti csak, mekkora erő kellett e nép megtartásához! Aki nyitott szemmel nézte, hogy formál történelmet világrengető események zajlása közben az Isten keze, az sejti csak, mekkora bölcsesség, hűség, mekkora küldetéstudat és Istenbe vetett hit kellett ahhoz, hogy történelmi idők sodrában a magyarság élethajója zátonyra, sziklára ne fusson, vad viharok dúlásának áldozatul ne essen, hanem a boldog jövendő napsütötte, szélcsendes vizeire juthasson! Ma egybefonódik minden magyar szív érzése és hálás köszönet virágcsokraként odahull Kormányzónk lábai elé. Köszönjük néki ezt a bátorságot, erőt, bölcsességet, hűséget, küldetéstudatot és Istenhitet. Azután odahull hálaadó és könyörgő imádságként a szent Isten elé. Templomainkban, iskoláinkban, otthonainkban imádkozunk érte! Hálát adunk Istennek azért, hogy népünk megmentésére 20 évvel ezelőtt elküldte, kormányzói munkáját megáldotta és könyörgünk azért, hogy tartsa és áldja meg testi és lelki erővel és egészséggel, bölcsességgel és erős hittel családjával, áldottlelkü nejével, a Főméltóságú Asszonnyal együtt, hogy még sokáig kormányozhassa népét mindnyájunk boldogulására és Isten nevének dicsőségére! L. I. Zord idők. Ügy örültem mindig kikelet jöttének, Csicsergő madárkák vidám énekének, Kis kertben mosolygó piros tulipánnak. Patak partján nyíló nefelejts virágnak. Félek, hogy az idén bús lesz a kikelet, Rajna folyam mentén, Ladoga tó mellett. Gyászos harcmezőkön vérvirágok nyílnak, özvegyek és anyák százezrei sírnak! Széptant a! falvi Nagy Lajos. A mai idők szenvedése. Minden időnek megvolt a maga szenvedése. Mióta ember él a világon, mindig volt szenvedés s lesz is addig, míg emberek fognak élni. A szenvedés jön feltartózhatatlanul. Urunk életébe is be lett iktatva, ő meg is mondta tanítványainak: „Az ember Fiának sokat kell szenvedni.“ A szenvedésből kijut nemcsak az egyes embernek, hanem népeknek, nemzeteknek s az egesz világnak. Menynyit szenvedtek az apostolok! Az őskeresztyén egyház mennyi üldöztetésnek volt kitéve! Sokat beszélhetnénk a magyar nemzet szenvedéseiről a tatárjárás s azután a törökjárom alatt. Evangélikus egyházunk szenvedő egyház volt. Gályarabok, eperjesi-vértörvény- szék, templomaink, iskoláink elvétele bizonyságai annak, hogy az elmúlt időkben mennyi megpróbáltatás és nyomorúság jutott osztályrészül egyházunknak. Amikor a mai idők szenvedéséről beszélünk, akkor nemcsak az egyes emberek baját, küzdelmét, nyomorúságát látjuk, hanem inkább az a szenvedés tűnik föl előttünk, melyet százezrek, milliók egyformán éreznek. A mai időkben mintha a természeti elemek, az időjárás is szenvedést, nyomorúságot zúdított volna mindnyájunkra. A föld reng mindenfelé. Törökország egyhatod részét pusztította el, 30.000 ember halt meg s százezernél több a sebesült. Hónapokon keresztül szibériai hideg volt egész Európában, sőt a tengeren túl is. Ahol eddig a havat alig ismerték, ott 10—15 fokos hideget mértek. Dermesztő hidegben állt millió és millió katona fegyverben. 30 fokos hidegben voltak kénytelenek finn testvéreink harcolni. Nyugodt, békés időben is gond volt a kemény tél elviselése. Mennyi szenvedést jelentett a mostani időkben szegény emberek, iskolás gyermekek számára a tűrhetetlen hideg? Hiába vannak modern gépek, vasutak, egy éjszaka úgy befújja az utakat a hó, hogy napokra megbénul a közlekedés. Napról- napra fogy az élelem, a ruházati cikkek. Emiatt is mennyi baj, szenvedés szakad a családokra. A nélkülözés mellett a szenvedés beköszönt betegség, súlyos ragályos nyavalyák formájában. A gazdasági viszonyok rosszabbodásával jár a társadalmi osztályok leszegé- nyedése, lerongyolódása. Hiány mutatkozik mindenfelé s emiatt nélkülözni, szenvedni fognak mind az öt világrészen. Ebben a tekintetben a mai idők szenvedése minden mértéket felülmúl. A mai idők szenvedésének a termő talaja a bizonytalanság. Olyan talajon állunk, hol csak máról-holnapra építhetünk. Reményeinket, számításainkat összetöri a kegyetlen valóság. Ha arra gondolunk, hogy mit hoz a jövő, sötétlátókká leszünk, mert örökösen csak emberi szempontok szerint latolgatjuk a lehetőségeket. Így lesznek a jelen szenvedései még súlyosabbak. A legnagyobb szenvedés pedig a mai időkben az a vergődés, mikor azt nézzük, hogy milyen hiábavaló ennek a világnak minden igyekezete, hogy magát megszabadítsa a szenvedéstől. Berendezett magának az ember kényelmes otthont, a fejlődése elhozta a jólétet, nincs távolság, legyőzte a a repülőgép, a rádió. A gyárak, a gépek annyit produkálnak, hogy mindenkinek bőven jutna mindenből s mégis mennyi szenvedés, mily nagy a nyomorúság! — Mert nem a szeretetre helyezik a fősúlyt. Nem Ahoz mennek az emberek, aki békességet tudna adni. A szenvedés keresztjét hordozó Urat, a Megváltót nem akarják látni és se a maguk, se másnak keresztjét nem akarják hordozni. A szenvedés a Krisztus híveit sem fogja megkímélni, de tudjuk, ha szenvednünk kell, akkor az az Isten akaratából történik. Ha pedig mint keresztyének szenvedünk, ne szégyeljük azt. A gyilkos, a gonosztévő szenved bűneiért, de Krisztus híveinek dicsőség az, ha részük lehet Megváltójuk szenvedéseiben. 1. Péter 4, 15—18. Ebben a tudatban erősen állunk a mai idők minden szenvedése közt. Biztatónk, bátorítónk az Isten igéje: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.“ II. Kor. 4, 17. L/'c. Fizély Ödön. TERJESSZÜK A „HARANGSZÓ“-tl A mi Kormányzónk.
