Harangszó, 1940
1940-03-03 / 9. szám
1940. március 3. HARANOSZÓ 39. Miért kell szenvedni ? Ez a „miért“ kérdés naponta ezrek és ezrek ajkáról hangzik fel, mert az ember a szenvedés iskoláját messze elkerüli. Semmitől sem irtózik úgy az ember, mint a testi és lelki szenvedéstől. Pedig az igazi keresztyén jellemnek a szenvedés az előiskolája. Szenvedés nélkül senki sem juthat el a mennyeknek országába. Mennyi áldozatra képes az ember, hogy a testi szenvedést elkerülje, megszüntesse, vagy legalább enyhítse! Mi mindenhez nem folyamodik, ha lelki szenvedéseire keres gyógyító balzsamot. Csak a Szentlrás tanítását akarja nehezen befogadni, amely szerint szenvedéseink legfőbb oka: a bűn. Az édenkert szenvedésnélküli boldog állapota után akkor kezdődik az ember szenvedése, amikor Istentől elszakadt. (I. Mózes 3.) A szenvedés mindenekelőtt és fölött bűneink büntetése. A 39. zsoltár ezt mondja: „Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyltesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét.“ (12. v.) A 40. zsoltárban így sír fel a bűnei miatt szenvedő ember: „Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek, számosabbak a fejem hajszálánál és a szivem is elhagyott engem.“ (13. v.) Sokszor kemény ez a büntetés! A 38. zsoltárban így esdekel a szenvedő: ,Nincs épség testemben a te haragodtól, nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.“ (4. v.) S mikor már úgy érzi, nem bírja a szenvedést, így könyörög: „Vedd le rólam a te ostorodat, kezed fenyítéke miatt elenyészem én.“ (39. zsolt. 11.) A szenvedés bűneink büntetése, de az Ür nem azért büntet, hogy gyönyörködjék szenvedéseinkben, hanem hogy megtérésre indítson. Minden büntető szenvedésnek nevelő célja van. Isten a tőle elpártolt embert a szenvedések ostorával akarja visszakénysze- ríteni magához. Amikor a szenvedő ember így kiált: „Hol vagy Isten, miért nem felelsz kiáltásaimra“ — az Ür Ho- seással mondja: „Elmegyek, visszatérek helyemre, mígnem megismerik hogy vétkeztek és keresni fogják az én orcámat. Nyomorúságukban keresnek majd engem!“ (Hoseás 5:15.) Minden hittel viselt szenvedés áldássá válik egyszer! Csak meg kell hallgatni az igazi szenvedők bizonyságtételeit, mint mondják Esaiással: „íme áldásul volt nekem a nagy keserűség és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet.“ (Esaiás 38:17.) — Mennyi boldog hálaadás van a zsoltárfró szavaiban, mikor ezeket a szavakat írja le: „Megpróbáltál minket, óh Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt. Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat..., tűzbe, vízbe jutottunk, de kihoztál bennünket bőségre.“ (66. zsolt. 10—12. v.) Miért kell szenvednünk? — Mert Isten szeret minket és próbára akarja tenni hűségünket. A szentírás minden részéből ez a bizonyságtétel kiált felénk. A példabeszédek könyve így tanít: „Az Úrnak fenyítését fiam, ne utáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel." (3 : 11—12.) A jó pásztorról szóló zsoltár így énekel: ........a te vessződ és b otod azok vigasztalnak engem.“ (23. zsolt. 4/b.) Csakis az, aki saját életében tapasztalta, hogy „azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van.“ (Róm. 8:28.) — csakis az tudja hittel énekelni szép énekünket: „Azt bünteti, kit szeret, másként ő nem is tehet.“ De sokszor szenvednünk kell az Űrért is, „mert az kedves dolog, ha valaki Istentől való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén.“ (I. Péter 2 :19.) A második korinthusi leA celldömölki télitábor résztvevői. Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 12 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. — Miért haragszik kend Bálint tisztelendőre? Jósága, szelídsége mindenfelé ismert. Hogy kendet dorgálta, az még korántsem ok! ö mindenkit megfedd, aki megérdemli! — Most még te is kezded? Gyűlölöm őt, mert orrát mindig a más ügyébe dugja. Mindig ellenem tört! Mindig kifogásolt! Hogy vagyonom gyarapítottam, azt mondta, az ördög szolgája lettem. Mert, hogy először az Isten országát kell keresni és annak igazságát... azután minden magától jön! Pedig, pedig .. . tudod-e fiam, hogy gazdagabb vagyok, mint bárki gondolja! Annyi az aranyom, hogy vékaszámra tartom! Mihály kezdett tűzbe jönni. — S milyen csodás terveim vannak! A te nagyszüleid a sír szélén vannak. Veled sem sokat törődnek. Engedtek elmenni idegen hajlékba. Én megveszem tőlük a régeczi uradalmat!... Na mit szólsz hozzá? Mi?... A várat fölépítjük újra! A munkát mindenütt megindítjuk. Hatalmasok, gazdagok leszünk! Tudod, miért mondom, hogy leszünk? Mert nem csak én, te is!... Te is! Nekem nincsenek gyermekeim, nincsen fiam! Örökbe fogadlak téged. Mi leszünk egész Gömör- ben a leghatalmasabbak! Jó?... Ugy-e, örülsz? Gáspár szeme elborult, s mindinkább sötétebb lett, ahogy a gazda szavait hallotta. Lelkében igazat adott Kerekes tisztelendő úrnak bölcs feddéséért. Hatalom- és pénzvágy élt csak a Mihály szívében. Teljesen igaz volt. Nem kereste az Isten országát. Szomorúan mondta: — Mihály gazda, kendet a nagyravágyás ördöge megzavarta! Deter nem látta a fiú mindjobban elsötétülő arcát. A válasz erősen leforrázta. De azért zavartalanul folytatta: — Tudok még egyebet is, öcsém! — Mondja, ha akarja! — Kerekes Gyurka fogadást tett. Amikor az apja búcsúzott, elkötelezte ott nagy fennhangon magát, hogy élve, vagy halva elmegy és kiszabadítja. Visszahozza élete árán is. Amilyen konok ez a kölyök, még kitelik tőle, hogy szavát valóra váltja. Szerez és talál hozzá méltó éhenkórászokat. Még zavart fog kelteni az országban! Jó lesz vigyázni! Ezért is megyek Murányba! Hadd tudja meg Hefler parancsnok is. Jó lesz gondoskodni arról a fickóról, mielőtt bajt csinál. Gáspár nézete ezen a ponton közel járt a Mihályéhoz. Gyurkát ő sem kedvelte. Erősebb, bátrabb, okosabb volt nála. Érezte ezt elég fájdalmasan még eperjesi diákéveikben. Másrészt meg ő a császár katonája akart lenni. Illő hát, ha a Lipót érdekeit nézi! — Mit akarnak vele tenni? — Majd a parancsnoknak lesz gondja reál — De a kishugának, a Juliskának nem lesz bántódása? — ébredt fel benne a lovagias érzés kis játszótársnője iránt. — ö is ugyanaz a fajzat, de sérelem nem éri! — Mihály látta, hogy itt az ő malmára zuhog a víz. Megint megkockáztatta a kérdést — Mi lesz a tervemmel? Gáspár hallgatagon lovagolt mellette, mintha nem is hozzá szóltak volna. Mihály megismételte a kérdést. — Kend csak csináljon, amit jónak lát, de én nélkülem! A gazda nem is várt egyebet. Haragudott is magára, hogy elhamarkodta a dolgot. De most már késő volt. ö is elhallgatott. Csillag időnként oldalra ugrott. Az ő állatidegeit is megviselték ezek a mai események. Beszélgetés közben hosszú útat tettek meg. Már régen a Murány völgyében haladtak fölfelé és a távolban fények csillantak fel: a murányi vár kivilágított ablakai. 11. Teréz asszony hagyatéka. Meglátszott az egész házon, hogy Bálint úr elment. Júlia asszony kisírt szeme vörös tűzben égett, ahogy napi teendői után látott. Andris rótta egymás mellé az újonnan tanult be-
