Harangszó, 1940

1940-12-29 / 52. szám

408. HARANGSZÓ 1340, december 20. hoz, aki gondviselő Szeretetének sugárzásában az evangélium által tart meg bennünket. Az Isten családjába hív a kará­csonyi szent üdvüzenet újra min­deneket. S ha oly sokan elengedik ezt fülök mellett, ha oly sokan figye­lemre se méltatják, vagy csak az ehhez kapcsolódó külsőségek kö­rében maradtak — az Evangélium népe engedje a szíve mélyéig, a ve­lők oszlásáig hatolni az égi Szó­zatot és ne engedje a pusztában kiáltó szóvá változni át. S ha manapság a karácsonyi an­gyalsereg égi dalára ágyudörgé- j sek, bombarobbanások, lángok j martalékaivá váló városok falai ' közti sikongások adják a leghan­gosabb visszhangot — ne hiányoz­zék az Evangéliumot ismerő, meg­becsülő, az Isten kijelentéseitől el nem tántorodó Isten gyermekei­nek a hálaéneke se ebből a vissz­hangból, amely odatalálhat Isten szívéhez, hogy mégegyszer könyö­rüljön meg e világon és váltson meg bennünket véglegesen a vilá­got uraló Sátánizmus ördögi ha­talmából. Dr. Csengődy Lajos Újévre is adtunk ki szép képeslapot. Böröczki Vilmos tervezte. Kétszínű nyo­másban a haldokló óesztendőt és az ifjú újesztendőt ábrázolja. Ára 8 fillér. Új­évi üdvözleteinket ezen küldjük. Hangok a szórványból. A szórvány templom. írta: Korén Emil. Ilyen bizony nincsen. Mert ahol már templomot tudunk építeni, az legalább is filia s már nem szórvány. De istentiszte­leteket a szórványokban is tartunk s az a helyiség, ahol összejövünk istentiszte­letre, templommá kell váljék. Adottsá­gokra vagyunk mindenütt utalva. Óh, milyen nehéz sokszor templomnak érez­ni azt, ahol összegyülekezünk! Legtöbbször falusi iskolák tantermei ezek. Oldalt a fekete tábla, rendszerint telefirkálva. A falakon térképek, melyek­ben egyes városokat maszatos ujjak kop­tattak szürke-piszkossá. Oktató táblák ürmértékekkel, történelmi jelenetekkel, vagy állatokkal. Kopott, tintás asztal a katedrán s ha most üres is a tanterem, önkéntelenül hallani véli az ember vir­gonc gyermekek zajongását s a nád­pálca suhogását. Tipikus iskola-szag üti meg az orrunkat s amikor igyekszünk belepréselődni az alacsony, szűk kis pa­dokba, vigyázni kell, nehogy tintás hely­re üljünk. Ebből a teremből, kell templo­mot rendezni. A katedra-asztalt hátra­toljuk a falig, leterítjük fehér abrosz- szal, feszület, biblia, két gyertyatartó kerül rá, amiket magunkkal hoztunk. Ez az oltár. A hívek valahogy beleszo­rulnak a padokba s a számoló-gép, Európa térképe és a földgömb között templomban kell érezzék magukat. Nem egyszer fordult elő, hogy a ta­nyai iskolában, ahová előzetes megbeszé­lés után hirdettük az istentiszteletet, nem volt senki. Zárva minden, nem tudtunk bemenni. Ha nyár volt, kimentünk az iskola kertjébe s a fák alatt kezdtünk el énekelni. így még inkább templomban voltunk. B.-ben a ref. testvéregyház gyüleke­zeti terme áll rendelkezésünkre. Örülünk ennek is, hogy van. De ezt is nehéz templommá képzelni. Előttünk a színpad függönye húzódik össze, Petőfi-kép alatt áll a rozoga asztal, ahonnan prédikálni kell, s nem egyszer színes szallagokkal feldíszítve vár a terem az előző napi teadélután maradványaképpen. íme, a szórványtemplom. Külön öröm, ha átengedik a reformá­tus templomot. Az legalább Isten háza. De lehangoló látni, hogy a nagy temp­lomhajóban 5—6-an ülünk. Hiányzik az oltár is. Máshol ki Vagyunk szolgáltatva tő­lünk idegen emberek kénye-kedvének. Szolyván szépen berendezett imaházunk volt. A helyiséget egy helybeli gyár ve­zetősége bocsáj tóttá rendelkezésünkre. Oltárt, szószéket, harmóniumot építet­tünk be. A gyár vezetősége legutóbb tíz napi terminussal egyszerűen és röviden felmondta a termet. Cseh éra alatt 20 évig nyugodtan szólhatott az ige a né­pes szórványgyülekezetben. A gyár veze­tőségének egyáltalán nem okozott gon­dot, hogy rövid kis levelének eredménye­képpen most nincsen helyiség, ahol foly­tassuk az istentiszteletet. Legszebb még, ha magánházat igyek­szünk bevonni istentisztelet tartására. A családi tűzhely temploma legkönnyeb­ben tud Isten házává alakulni. Szépen leterített asztalka kerül a falhoz oltár­ként a feszülettel, bibliával és gyertyák- kel. Krisztus-kép is akad a háznál föléje. Szőnyeg terül el előtte s úrvacsorához térdeplőt is könnyű csinálni. Székeket helyezünk el sorban s a mindennapi élet színhelye templommá magasztosul, hogy a vasárnapi Igének emléke átragyogjon a mindenapra is. De van másmilyen otthon is. Tartot­tunk már istentiszteletet és osztottunk úrvacsorát úgy is, hogy piciny tanyai ablakmélyedés volt az oltár, a „gyüle­kezet“ a kemence padkáján ült sorban s orgona helyett a kis csibék csipogtak az ágy alatt káráló kotlós körül. Visszaszorultunk az őskeresztyének „templomához“, amikor még csendben ÍCeTekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 54 Irta : Mohr Oedeon, Kassa. Eleséget eddig adott a nyár bőven: gyümölcsöt, nyulat, madarat. A hal meg ott nyüzsgött a lábuk alatt. Csak ki kellett fogni. Azonban a télre fel kellett készülni. Halat és gyümölcsöt napon aszaltak, burgonyát olcsó pénzen kaptak, más pedig mi kell még a fiatal gyomornak? — Hát nem az Ágnes néni asztala, — szerénykedett Józsi, —- de azért van minden. Amitől anyira féltek,, a tél gyorsan jött, de gyorsan el is ment. Február végére eltakarodott már minden hó. A fiuk kis társnőjükkel boldog örömmel figyelték a nap növekedését. Minden egyes világos, naponként meghosszab­bodott percért hálásak voltak. A világosság számukra sza- i badulás volt. Kunyhójuk sötét falait örömrivalgással hagyták el az első szép sugaras reggelen. Mint szilaj csikók kalan- ! dozták be a környéket. Csak a Gyurka fájdalmas kétsége vetett arcára sötét árnyékot. — Vájjon mit hoz nekünk ez az új tavasz? 33. Útban a gályák felé. 1675. márciusára Komáromban már csak három rab ma­radt a lelkészek közül: Kerekes, Szöreghy és Zsedényi. Kelio sietett áradozó levélben jelenteni az érseknek, hogy feladatát mily fényesen oldotta meg: tizenhetet térített meg. Szelepcsényi pedig úgy okoskodott, hogy amit Kefio' közel egy év alatt nem tudott elérni, már meg sem teszi­A három hitvalló sorsáról ezért úgy döntött, hogy azok is­merjék még meg Kollonics Lipót módszerét is, aki Lipót- várott űzte mesterségét. így azután a három hitvallót sze­kérre ültették és Kelio felügyeletével Kollonicshoz vitték. Ók már mindent egykedvűen vettek. Tűrték, hogy sze­kérre rakják fel őket, nem bántak semmit sem. Szöreghy fiatalos ereje nagy segítségül volt a másik kettőnek. Ha látta, hogy lankadva zuhannak hátrafelé az akarat alatti sötétbe mély magukbaroskadással, mindig tudta bátorítani őket. — Jézus nem hagy el! — Jézus! —- ismételték azok és újra munkába álltak. Zsedényi lelkét is széjjelroncsolta a szenvedés, de so­vány, szívós szervezete csodálatos ellenállással bírta a nél­külözéseket. Nem úgy Bálint úr. Az egykor o!y egy tömb, szilárd, csupa tűz ember elgyengült tagokkal, félig holtan vonszolta magát a talicskánál. Nagy ádáz ellenség ült saját testében: a szíve. Zakatoló vérmes kalapálással emelte a mel­lét, hogy a másik percben pihenve többször is kihagyjon. — Nem bírom már soká — mutatott baloldalára a tisztelendő úr. Nem engedi, ő az úr énbennem. Nagy megkönnyebülés volt számukra a szekérút. Alatta legalább ültek. Az egyenletes rázás Kerekes szívét is jobb munkára fogta. Új erőre kelve értek Lipótvárra. A Vág jobbpartján emeltette Lipót császár ezt az erősséget már jó tíz éve, amikor a török egészen Érsekújvár körül lebzselt, s lehetet tartani attól is, hogy szemet vet az egész Vág völgyre. Védő­gátnak készült. Rabok börtöne lett. Alakja olyan volt, mint nagy csillag szerteszéjjel néző számtalan sarkával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom