Harangszó, 1940
1940-11-17 / 46. szám
1940. november 17. HARANGSZÖ 359. 2000 meggyőződéses ember. A köszöntésre válaszolva D. Ravasz püspök rámutatott arra, hogy az evangélikus és református lelkészegyesületben több mint 2000 lelkipásztor van egybefoglalva. Ebben a kicsiny országban micsoda erőt jelent az, ha egy gondolat, egy világnézet, egy programm mellett 2000 meggyőződéses ember áll olyan őrhelyen, ahol ezrekre viheti át a maga hatását, ahol életkörülményeinél és élethivatásánál fogva a lelkek, a köztudat, a közfelfogás alakítására egészen páratlan alkalma és lehetősége van! Kisebbségi sorsunkat látva érezzük meg azt a nagy kiváltságot, ami ebben rendelkezésünkre áll, amit nekünk nem adnak, s tőlünk nem vehetnek el. Kétezer bástyán kétezer elszánt férfi, aki egész életét, összes erkölcsi és szellemi erejét ennek a nagy ügynek ajánlja, olyan tekintélyes tábor, amely történelmet alakít és amellyel mindenkinek számolni kell. Érezzük, hazafogadtak minket. A visszatért erdélyi evangélikus lelkészek nevében Járosi Andor kolozsvári lelkész, teológiai m. tanár szólt. Végre azt érezzük — mondta —, hogy igazán itthon vagyunk, nem visszafogadtak, de hazafogadtak minket! Beszede végén hálásan köszönte a jelenlevő Ravasz püspöknek, hogy az összeomláskor az erdélyi református egyház magára vállalta az ottani evangélikus lelkészek nevelését. — Kemény Lajos esperes a főtitkári jelentést terjesztette ezután a lelkészegyesület közgyűlése elé. A segítő szeretet. A Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet tartotta ezután közgyűlését, melyen az elnöki megnyitó és elnöki jelentés után a segítő szeretet munkájának ismertetésére került a sor. Bár a német Gusztáv Adolf Egylet a háború miatt nem tudja az eddigi mértékben támogatni a magyar hittestvéreket, mégis segítségére sietett az árvízkárosultaknak is. A magyar egyénenkénti gyűjtés több mint 20,000 pengőt eredményezett. A bétheli szeretetintézmé- nyek támogatására nagyobb összeget szavazott meg a Gyámintézet. Rendkívül meglepő és kedves volt ezen a gyűlésen bemutatott oltárteritő-gyüjtemény, melyet a soproni Nőegylet állított össze. Fájjon a tövis! Ugyancsak november 7-én volt az Országos Tanáregyesületnek s az Országos Luther-Szövetségnek a gyűlése, majd az esti órákban az egyetemes gyűlés élőértekezlete. Este gyámintézeti istentisztelet volt a Deák-téri templomban, melyen Kuszy Emil losonci lelkész hirdette az igét. II. Kor. 12, 7—9. alapján szólt az egyházról és az egyház testében levő tövisről. Csak fájjon a tövis, mert csak az élő szervezet érez fájdalmat. Amíg az egyház a töviskoronás Király követségében jár e földön, mindig méltó lesz, hogy érte dolgozzunk és éljünk! Hazánk a béke és nyugalom színtere. November 8-án ült össze az egyetemes közgyűlés, melyet D. Kapi Béla püspök imája után D. Radvánszky Albert báró egyetemes felügyelő nyitott meg. Míg körülöttünk — kezdte — a világon csaknem minden égtájon kigyúltak a háború tüzei, hazánk a béke és nyugalom színtere. Mintha Isten kárpótolni akarná ezt a népet azért, hogy az eddig átélt századok minden fergetege rajta vonult át; igazságot szolgáltatott nekünk nagy barátaink által, ismét tágított a mesterséges határokon ... Hálával emlékezett meg a baráti nemzetekről, kormányzónkról, a kormány egykori és jelenlegi tagjairól, örömmel szólt a visszacsatolt területek lakosságáról, evangélikus népéről. — Édesapádat Komáromba viszik — súgja Ákos a Gyurka fülébe, mintha az nem hallotta volna. — De miért megint máshová? — kérdi Gyurka. — Mert félnek! — ismeri fel az igazi okot Ákos. — Félnek a néptől, a foglyoktól és talán... saját maguktól is! 32. A „Régecz“. Május 29-ike volt, ahogy Kerekes Bálint tisztelendő urat huszad magával Komáromba szállították. Gyurka távolról leste. Két sor katonától övezve hajtották maguk előtt a bilincsbe vert rabokat. Sokáig nézett a távozók után, míg csak el nem nyelte egy földhajlás a lassan vonuló csapatot. Még fülében csengett a bilincsek csörgése, amint megfordult. Legszívesebben azonnal nyomukba szegődött volna. Ámde valami azt súgta neki, hogy hiába való lenne úgy is törődése és Franci bácsi is azt tanácsolta, hogy inkább vaíami más megoldást eszeljen ki. Nem tudott volna most nehéz szívével egyenest társaihoz menni. Az ő ki nem fejezett részvétük is bántotta. Hiába kezdtek másról beszélni, ott ült a szemükben a szomorú meggyőződés. — Sohasem fogod édesapádat megszabadítani. Hiszen ő maga sem akarja! S Gyurka szemei nem tudtak visszavágni, hogy, de igen, én biztos vagyok a dolgomban. Mihez is kezdjen? Minden lehetőség mint zsák-utca meredt feléje. — Jézus visszaadja őt még nekünk! — ömlött el tagjain a hit bizonyossága. Nekivágott a hegyeknek. Boldog jó érzés szállta meg egyszerre. Itt a zizegő, suttogó zöld lombok között minden vidámnak látszott. Nevetve ugráltak szerte a Emlékezés Prónay Dezsőre. Majd külön tanulmánynak is beillő részletes méltatást adott egykori elődjéről, Prónay Dezső báróról, aki 34 évig volt az egyház egyetemes felügyelője. Eszményi megtestesítője volt az egyházban szerepre hivatott világi férfiúnak, — világiak szolgáljatok magatok teljes odaszentelésével az egyháznak! Prónay Dezső báró hozzánk intézett üzenetét e helyről elhangzott utolsó beszédéből veszem: „Nem érzik-e, hogy immár remeg a föld a lábaink alatt?" Ma is csak az teremthet mindeneket boldogító, békés és nyugalmas helyzetet a világon, ha a tulajdon, a család és a haza megőrzi Isten-rendelte hivatását és ha a vallás nem lesz jelszóvá, hanem összefogó erővé válik. A magyar Biblia a mienk. Károlyi magyar bibliafordításáról emlékezett meg ezután a felügyelő. Hála Istennek, Aki Károlyi Gáspárt magyar tolmáccsá méltatta és áldott legyen haló porában a bibliafordító, aki magát teljesen átadta Istennek engedelmes eszközül. Luther mondja: Bár minden írása elveszne, csak német Bibliája maradna meg .. .Minden veszteségben megmaradt kincsünk, vészek között biztos fedezékünk, bizonytalanságok útvesztőjében útmutatónk, hitünk forrása: a magyar Biblia a mienk! Ezt szívünkre szorítva vágjunk neki az új munkaévnek, nézzünk szemébe az apokaliptikus időknek! Ünnepélyes nyilatkozat. Az egyetemes felügyelő megnyitója után Kuthy Dezső egyetemes főtitkár ünnepélyes nyilatkozatot terjesztett elő a keleti és erdélyi országrészek hazatérésével kapcsolatban. Ehhez csatlakozott Járosi Andor kolozsvári lelkész felszólalása. Minket — mondotta — a hazában levő evangélikusoktól a határok legfeljebb testileg választottak el. Lelkidalos madárkák. Kicsinyke tüdejüket szakadásig feszítette a hála csicsergése. Táncoló, keringő szárnyalással libbentek fel a levegő égbe. Az Istent keresve. Gyurka a lelkét a madárkák ívelésére bízta. Teli reménységgel nyerte vissza eredeti, duzzadó életkedvét. Hegyoromra ért fel. Csodás körkép tárult elé. A város ködlő, párás képe és a négyszarvú vár. — Mint mi négyen! — ötlött eszébe. Ez a hasonlatosság mind inkább felbátorította. — Mily hatalmas a te kezed, Istenem — csudálta a vidéket. A messzi távoli rónaságot, a kéklő, elmosódó hegyeket és a villogóhátú csodás nagy vizet. — A Duna — sóhajtotta. — Mennyi város, falu között kanyarog végig. Mennyi embernek, népnek ad megélhetést. Mennyi hajót hordoz a hátán! Valahol messze a Fekete hegyben buzog fel forrása. Lekanyarodik az Alpok lábához. Bécset érinti, itt hömpölyög el Pozsonynál, azután Komárom ... — Komárom! — ütött a gondolat a Gyurika fejébe. — Édesapám! — Most már mint szúnyogok raja özönlötték el a gondolatok. Csónakon ereszkedik le Komáromig. Igen ám, de barátai nem hagyják egyedül. Azok is vele tartanak. Nagy csónak kell! És a lovak. Képzeletében a csónak mindig tágasabb lett. Végigsöpörte szemével az erdős domboldalt és az egyenes szálfákat. Hopp, itt az igazi eszme. — Tutajt készítünk! Mint újszülött gyenge madárkát, rejtette keblébe elhatározását és szaladt lefelé a domb meredek oldalán. A futás hevétől vörösen toppant be a kötélverő utcai házba. (Folytatjuk.)
