Harangszó, 1940
1940-11-03 / 44. szám
44. szám Alakított«» KAPI BÉLA i aptulajdoün« Dunántúli Lutnar-Bzóvetség. Megjelenik minden vasárnap. ingyen melléklet tani* alatt *é.hetenként a KIS HARANGSZÓ. Beolvadt lapok : 935-ben a ÜJjetek ónhozzám 1938-ban a felvidéki Luther. ál. évfolyam. 1Ö4Ö. november á. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS KÉPES NÉPLAP. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunkI A ltr>i|aia eae^eHM-kl«4Akl*etal| GYŐR j , . cio.i icr 2. Rlöfiaetéii ára : negyedévre i P 28 fiPét, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel 10 °/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 doll éj ; az utódállamokba negyedévre l P 60 fillér. Postacsekkszámia: 30,628. Üdvösségei szomorúság. Boldogok, akik sírnak, mert ők meg- vígasztaltatnak. Máté 6, 4. Meglepő ige! Annak, aki sír, részvétünket szoktuk nyilvánítani. Jézus boldognak mondja. Miért? Bizony azért, mert a megszomorodás megtérésre- vezet. Isten az, aki a megtérést véghez viszi. És azzal viszi véghez, hogy megszomorítja az embert. Ez a szomorúság gyakran csöndben, szinte észrevétlenül kezdődik, mint valami kis nyugtalanság. S csak idővel fokozódik szomorúsággá és szorongássá. Kezdetben a fölületességünk és könnyelműségünk miatt nyugtalankodtunk. Megláttuk, hogy elhanyagoltuk s megkárosítottuk a lelkünket. Azután az akaratunk gyöngesége miatt nyugtalankodtunk. Láttuk, hogy mi a helyes s hogy mit kellene cselekednünk. Át kellett volna mennünk a szoros kapun, amelyről Jézus szól s amelyhez már oly közel voltunk. De sohasem vettük komolyan. Csak gondolkodtunk, reménykedtünk, vágyakoztunk. De nem cselekedtünk. S végre nyugtalankodni kezdtünk a gyávaságunk miatt is. Ekkor már megláttuk, hogy az emberektől való félelem az, ami visszatartott bennünket. így munkálkodik Isten a megtérésünkön. Keservessé lett számunkra a bűn. Nem bírjuk el az Istennel és a tulajdon lelkiismeretünkkel való meghasonlottságot. S ilyen módon fölbomlik a régi élettel való kapcsolatunk, míg végre teljességgel elhagyjuk önként s Istenhez fordulunk. Bizony, boldogok, akik sírnak. Halld meg ezt, aki sírsz. Kétségbe vagy esve, hogy nem akar sikerülni a megtérésed. Nem találod meg sem a békességet, sem az örömöt, sem a bizonyosságot. Amióta komolyan Isten keresésére adtad magadat, alig van másban részed, mint szomorúságban, szorongásban, félelemben. De halld meg ma Jézus szavát: „Boldogok, akik sírnak.“ Isten megkezdte benned munkáját. S benned is, mint másokban, azzal kezdte meg, hogy meg- szomorított. Ma azonban így szól hozzád: Boldogok, akik sírnak, mert azok megvígasztaltatnak. Öle Hallesby — Br. Podmaniczky Pál. Temeíőben farunk. A temető egész éven át a halottakat várja. Most, ködös november elején az élők előtt nyílik meg kapuja. A halottak birodalma az élőket hívja és várja. A hívó szóra megindul az élők tömegének temető felé hömpölygő fekete áradata. Elindulnak velük a kerti virágok is, hogy csokorba kötve, vagy koszorúba fonva odahulljanak és ráboruljanak a sírokra és ott halljanak meg, mint egy fájó sóhajtás. A temető láthatatlan erővel von- za, várja az élőket. Miért? Várja, hogy meglátogassák. Hányán vannak, akik éven át rá se gondolnak, tájára se mennek. Pedig a szeretteik ott pihennek. Keressük fel, látogassuk a temetőket! Várja, hogy a sírokat gondozzák. Nincs szomorúbb, mint a rendezetlen temető s benne elhanyagolt, gondozatlan sírok sokasága. Mennyi szeretetlenségről, e világnak élésről, közönyről s nem egyszer hitetlenségről és reménytelenségről beszél ez. Tartsuk rendben, gondozzuk a sírokat, a temetőket! Várja azután, hogy kegyeletüknek kifejezést adjanak. Mindenkinek van ott hozzátartozója, akihez drága szálak fűzik az életét. Ott van a családjának nem egy tagja. A rokonsága. A gyülekezete. Mi mindenről beszél egy szál virág, egy koszorú a sírjukon. Milyen kegyeletről, megbecsülésről, tiszteletről beszél egy-egy gyülekezetnek az a „szén szobása, hogy papTx iskolás gyermekek, presbiterek testületileg felkeresik a gyülekezet volt vezetőinek, papjainak, tanítóinak, presbitereinek sírjait, s ráhelyezik egy ige elmondása, egy ének éneklése közben kegyeletüknek a virágszálait! Várja a temető, hogy az élők a sírokra a szeretet könnyeit hullassák. Igaz, a szeretetet az életben kell megmutatni. Szomorú, mikor valaki egy szeretetlenségben elrontott élet után akkor akarja a szeretetét kifejezni, mikor hozzátartozója már a sírban van. Mégis, ha igazi szeretet volt a szívünkben, az nem ér véget a sírnál. Átnyúlik a síron túl is, s könnyeket csal a szemünkbe, valahányszor a sírnál megállunk.
