Harangszó, 1940
1940-06-02 / 22. szám
164. HAftANÓSZÓ 194Ó. junlus 2. idegen kézen tart lakosságával együtt a trianoni béke. Nem tudjuk, ez a háború elsöp- ri-e ezt a népünket még mindig rabságban tartó trianoni békét? 'Ennek a békének nemcsak a következménye, hanem elítélése is lesz-e? Trianoni évfordulón az a szívünk vágya, hogy ennek a békének igazságtalanságai mielőbb szűnjenek meg, az elszakított részeket mielőbb kapjuk vissza — de háború nélkül! L. I. Megépülhet, ha...! Csonka mondat, olyan mint a korona nélküli törzs, s még téli álmát alvó rózsatő. De fölöttébb izgató és már felajzott érdeklődésbe is kergető ez a befejezetlen mondatocska: megépülhet, ha... Nemde ott sustorog benned a kérdés Kedves Lélek, hogy mi épülhet meg? Ott izzik a „hogyan“-irányú kérdés a zirci egyesült protestáns fiókegyházközségben is — amely egybefogja a Ba- konynak, ennek a „gigászi vadonnak“ tágas szórványterületét — az imaházépítését illetőleg. Az Isten hajlékát mindig ketten építik! Isten és ember, de mivel Isten hozza „tűzbe“ az Ő Leikével az embereket is, azért a legmélyebb alapjaiban csak Isten az építő. Hadd kérdezzem meg Tőled, szereted-e gyülekezeted „rég“ fennálló, vagy már megépült templomát? Elgondolkoztál-e már azon, hogy sok drága pásztori munka, sok csendes imádság, sok hit és sok-sok áldozat épült bele szent falaiba! Hányszor pihentél már meg benne? hányszor mentél oda nagyon búsan és nagyon egyedül... hányszor raktad le ott bűnöd súlyos terhét, s imádtad Megváltód szerelmét?! Voltak könnyeid, amelyeken átmosolygott a vigasztalás drága fénye. Tudod-e azt, hogy az igazi szeretetben tűz van, határtalan odaadás, szent féltés, aggódó remegés? Lángja éget és tisztít! „A Te házadhoz való féltő szeretet emészt engem“ (János 2:17). Az a kis közösség, fájó szeretettel szereti álom-imaházát. (Jelenleg takarékpénztári helyiségben seregük egybe, telke s gyökeres átalakításra váró volt raktárépülete van.) Nem a sokak és erősek együttese, ellenkezőleg, a kevesek és kevésbbé tehetősek (jórészt napszámos, cseléd emberek) tömörülése, akiket emészt a még láthatatlan hajléknak látnivágyódása. A maguk erején túl segítséget várnak, hogy imaházuk, melynek képét itt közöljük, mielőbb megépülhessen. Téged is megkérdezünk: Megépülhet? Felelj rá! Káldy Lajos. Egyházi énekeink múltjából. ni. Márk. 16:15. A magyar ifjak, mint német egyetemi hallgatók, végig élték kint a német reformáció első idejét, mikor hazajöttek a mohácsi vész után: szomorú világot láttak itthon. Az alföldön, Budán a török az úr, a lakosság megfogyatkozva sínylődik a felpörkölt falukban, városokban. Bizony azt mondja Szegedy Gergely: „Magyarország siralma, kinek romlása és nagy pusztulása az bálványimádásért vagyon, kegyetlen hamisságért és fertel- mes élet miatt lett.“ Szegedy Énekeskönyve: 1569-ben (14. 1.) így kesereg: „Tekints reánk immár, nagy Üristen, az mennyégből, Az te dicsőséges templomodból, emlékezzél meg immár a te árváidról. Tudjuk, hogy vétkeztünk, mert tégedet nem tiszteltünk, Mint hatalmas urunkat, tégedet nem szerettünk. Elvövéd mi tőlünk országunkat, királyunkat, Földhöz veréd az mi koronánkat. Színed elől elvetéd, mi áldozatunkat, Támadj fel ezért, Üristen, mert téged' óhajtunk, A te kezedet nyújtsd ki rajtunk És ne vess el előled, kik megnyomorodtunk.“ (10. zsoltár.) Az ifjakat azonban a pusztulás, a siralom el nem csüggeszti: „Istennek szent lelke lakozik bennük.“ Küldetésük élő hite, egy a céljuk, hogy a háromfelé szakadt magyarságot összeforrasztják az Ige, az ének erejével egy hitben. S lesz belőlük üldözött prédikátor, egyházszervező Pál apostol, scholamester, hajszolt hegedős, vitázó szónok, akik irtják a nép bűneit, szítják lelkében a kemény megállást egy hitben, „ha e világ mind ördög volna“ is, Isten felé fordítják tekintetét és éneklik a „Semmit se bánkódjál“ dallamára: (Dunántúli énekes- könyv, 358:) „Segítségül hívjuk a felséges Istent nyomorúságainkban, Hogy ne hagyjon minket, bátorítson inkább az ő szentlelkével, Az hitetlenség tőlünk távozzék el.“ (Üj zengedező mennyei kar, 1743., 1768. 417.) (Folytatjuk.) Elefánty Sándor. A Bibliaterjesztés 1939-ben növekedést mutat. A Brit és Külföldi Bibliatársulat jelentése szerint Németországban 950.000 vagyis az előző évinek kétszerese fogyott el. Hazánkban 169.000, tehát szintén kétszerese az előző évinek. Ugyanaz eredmény Csehországban, Lengyelországban. Kerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 25 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. — Én szeretném elégetni, hogy másokat is meg ne tévesszenek. — Aki érti a betűket, úgyis kiokosodik belőlük. — De én nem akarok fejtörést senkinek sem okozni. — Én pedig akarok! — Elvetemült kölyök — ordította Mihály — feleselni mersz! Ide a levelekkel, amíg szépen mondom. — Keresse meg! A gazda hatalmas, bütykös ujjaival motozta végig a fiút s közben nem nagyon ügyelt a gyöngédségre. Munkája eredménytelenségét rúgásokkal, ütésekkel fűszerezte. Gyurka szó nélkül állta. Mihály tetőtől talpig végigkutatta, süvegét is kiforgatta, zsebeit átkotorta, a hóna alá is benézett. — A csizmádban vannak! — látott neki a lábbelik lefejtéséhez. — Nincsenek nálam! — ellenkezett a fiú. — Hát akkor hol? — Nem mondom meg! — Hová dugtad? — Kendnek úgysem kellenek, hiszen nem valódiak! Mihály elhallgatott. Ha szóval nem ment, tudta ő más módját is a vallatásnak. Marjítani kezdte a fiú csuklóját. Irtózatos fájdalom rángatta Gyurkát. — Odaadtad valakinek? — Nem. — Nincsenek nálad? — Nem! Hová rejtetted? Gyurka őrjítő kínja ellenére sem felelt, sőt zokszót sem hallatott. De kínzója még többet is tudott. Kifordított kezét jobbjába fogva a másik fél lábát is hátrahajlította. Csak hajszálon függött, hogy a fiú keze-lába el nem törött. — Hová rejtetted? — ismételte Mihály a kérdést. — Csillagon van... Jujj, jujj! — kiáltott fel a fiú végső gyötrelmében. Nem is sejtette, hogy ezzel a szavával aláírta végső ítéletét. — Csillag okos állat —- engedte el Gyurkát — de beszélni mégsem tud! Van még valami mondanivalód? Gyurka látta, hogy nincs segítség. Konokul összeharapta az ajkát és hallgatott. Szívében buzgó fohásszal Megváltóját kereste. Ha meg kell halnia, máshoz úgy sincs szava. Mihály újra mellen ragadta. Valami leírhatatlanul boldog és megelégedett vonás húzódott a szeme köré. Áldozatát maga elé tartva döfésre emelte kését. — Nem piszkítom be a tőröm — engedte le megint pengéjét — végeznék vele a sziklák is! Csendben hallgatózott egy ideig, nem lopózott-e közelükbe valaki a szóváltás zajára. Amikor mindenünnen csak a néma hallgatás bizsergő zúgását vette föl füle, határozott léptekkel a nyitott ablakhoz vitte Gyurkát. Ferdére fordította kezeiben, kiemelte a szabadba s egy ideig úgy tartotta a mélység felett. Mindketten hallgattak. S mindketten akarat-
