Harangszó, 1940
1940-04-28 / 17. szám
1910. április 28. HARANGSZÖ 125 masodása mintha mind arra vallana, hogy a keresztyénség a maga tanításával sarokba szorult. Mintha a kultúra, politika mindjobban kivonná magát a keresztyénség hatása alól és külön életet élne távol a keresztyénségtől, Krisztustól, magától az Istentől is. Egyes országokban az egyházat kizárták a nevelésből, politikából, s csak a jelentéktelen területeken engednek szerepet neki. De a keresztyénség nem évtizedeknek, hanem az örökkévalóságnak él és dolgozik. Ez a keresztyénség már átélt nagy vihart, az útja már vezetett sivatagokon keresztül. Minden akadály arra való, hogy legyőzzük. A keresztyénség olyan emberekből áll, akik nem a meghátrálás emberei, hanem a hité és ez a hit legyőzi az ellenséges világot is. * A háború mutatja, hogy milyen óriási hatalomként jelentkezik a bűn. Óriási hibának kellett valahol becsúszni, hogy háborúra, rombolásra mindig telik, ellenben a nyomor enyhítésére nincs pénz. Rá kell ébredni arra, hogy a hiba az emberben van és pedig minden emberben. Tehát nem a rendszerekben, hanem az ember lelki alkatában és ennek a hibának a neve a bűn, Isten akaratával való szembehelyezkedő*. Akármilyen rendszert hoznak be, amíg az emberen a bűn uralkodik, minden rendszer a rombolás eszközévé lesz. A világon csak a megváltás, jobban mondva a Megváltó segíthet. Bűnök választanak el embereket, politikai rendszereket egymástól. Nem maradhat meg az a berendezkedés, mely a nyomorékok véréből táplálkozik, sem az a Az egyház örökké a jövendőnek dolgozik. Az anyaszentegyház munka- területe az egész világ. Önmagunkat áltatnánk, ha azt gondolnánk, hogy a keresztyénség valami elzárt életet élhet. Jézus az egyházat kovásznak szánta, amelyet a lisztbe elegyítenek, hogy az egész tésztát átjárja. Világosságnak szánta, a föld savának szánta, amely a rothadástól megmenti. A keresztyénség ebben a világban van, erre kell hatást gyakorolni. * Gondolatok a keresztyénség világhelyzetéről és a mi feladatainkról. (Németh Károly esperes presbiteri konferenciai előadásából.) helyzete. Csak azt, hogy ne gondoljuk, hogy méltánytalanság történik velünk, ha a világ nem adja meg a tiszteletet. # Üj vallások keresése, az istentelenség propagandája, az anyagi életelv elhatalMilyen a keresztyénség világhelyzete? A keresztyénségnek semmi oka és joga nincs arra, hogy panaszkodjék, hogy a világ részéről bántalmazásban van része. Urunk egyáltalában nem festette rózsás színekkel a keresztyénség jövőjét ebben a világban, övéinek nem ígért hatalmat, gazdagságot és dicsőséget. A keresztyén embert a világ ellenségeskedése nem lepheti meg, mint olyan, amire nem volt elkészülve. A keresztyénség feladata a Krisztusról való bizonyságtevés. Amíg ez megtörténik, addig a keresztyénség megfelelt hivatásának, tekintet nélkül arra, hogy a világ hogyan viseltetik azok irányában, akik ezt a bizonyságot teszik. Ez nem jelenti, hogy közömbös a keresztyén- ségre nézve, hogy milyen a világ Az ég és a föld találkozása. — Kú-vik! kú-vik — visították kétoldalt is az erdők. — Ocsmány vészmadarak! — haragudott Mihály, aki keresztfiával a katonák között baktatott. — De mi ez? A vonuló sereg élőiről türemlett vissza. Egymás hegyén- hátán álltak meg a katonák. A két első darabont lova megtorpant. Mintha a földből nőtt volna ki, kis tömzsi ember állta el az utat. Tartásán, gúnyáján nem volt semmi kísérteties. Nyugodt, higgadt kézzel markolta meg a két paripa kantárát. — Olyan gyönyörű ez a holdfényes völgy — kezdte barátságosan. Csevegjünk egymással! A katonák bután néztek rá és hallgattak. Hefler izgatottan és bosszankodva ugratott előre. Szemügyre vette a váratlan idegent. — Szerencsés jó estét parancsnok uram — köszöntötte őt illendőképpen a kis ember. — Épp ajánlottam e két jó embernek, hogy beszélgessünk, de ők, amint látom, némák. Azonban kegyelmed, Hefler kapitány, bizonyára megért, hogy kedvem szottyant egy kis tereferére! Ezalatt Mihály is előkerült. Módfelett megriasztotta ez a tervüket keresztező megállás. Ki vehette neszét jövetelüknek? Oly szépen kifőztek mindent, s most itt megzavarják a hadjáratot, ö jutott legelőször szóhoz. — Mit locsog össze-vissza? Nekünk sietős az útunk! — Tudom Deter gazda! Tudom, hogy sürgős az ügyük! De hát a tisztesség szavát fogadni szokták. — Mit akarsz? — Oly sötét az erdő s ha már ennyi jó embert látok egycsomóba, mondok, megállók már velük egy Isten hozottra. Hová, merre Mihály gazda olyan nagy garral? — Kendnek semmi köze hozzá! — Én csak jó szándékkal tettem a kérdésem! Mert akár hová tartanak, ez nem megfelelő irány! Tudják-e hol vannak? Hefler az egészből nem sokat értett. Kardjához kapott, hogy a jövevényt az útból félre hajszolja. Mihály a korbácsát markolta meg. — Hogy hívnak? — kiáltotta. Fenyegetően megrázta ostorát. — Azt is megtudjátok. De hogy szavamat össze ne keverjem, nézzetek csak körül, hol vagytok? A többiek akaratlanul is szemügyre vették a völgyet. De azon semmi különöset sem lehetett észlelni. A patak csobogó zúgással folydogált, a hold ezüstös fénye szétterült a fákon, bokrokon, a domboldalon, a szél változatlan erővel süvöltött. — Ugy-e, hogy nem tudjátok? Ha csak kevés eszetek is volna koponyátokban, észrevennétek, mily félelmetesen tátong előttetek a pokol kapuja. Különben a nevem Ádám Pál. Én vagyok a Szuhay István úr kurucainak alvezére. — Meghalsz, haramia! — heveskedett Mihály. — Hátrább az agyarakkal, dicső hóhér. Azért vagyok itt, hogy e kies völgyben a tündöklő ezüstös ragyogásban egy kissé csevegjünk. — Kendhez nincsen szavunk! Takarodjék, vagy széjjel tiporjuk! Ádám kedélyesen folytatta, mintha a fenyegetés nem is neki szólt volna. — Tehátlan drága barátaim — a becézést Szuhaytól tanulta el — tudjátok már hol vagytok? Átsétáltok a pokol kapuján, vagy inkább élni akartok még? Megadjátok magatokat? — Mutasd hát az utat! — rivalt rá a gazda — légy te az első'Belzebubnál! — Pisztolyt rántott elő és feléje lőtt. Ekkor azonban hirtelen, váratlan olyan ügyességgel, melyet tőle senki sem várt volna, Ádám félre ugrott. Közben meg torkából az igazihoz megtévesztésig hasonló sikoltás tört elő: — Kú-vik, kú-vik! Erre mintha az égből pottyannának, minden oldalról kurucok teremtek elő. Két oldalról, mint a lavina zúdultak rá a meglepett császári seregre. Ahol Ádám előbb egyedül állt, szempillantás alatt húsz alak mozdult. Folytatjuk.
