Harangszó, 1940
1940-04-28 / 17. szám
126 HARANGSZÓ 1940. április 28 rendszer, amelyet védelmezni kell az igazság ellen. Mindaz, ami az igazság ellen van, minden életterületen elpusztul. Mert az élet az igazságból táplálkozik, nem pedig a hazugságból. A hazugság atyja pedig az ördög. — A világ egyre sürgetőbben követeli a Megváltót. Ez is a világ helyzetéhez tartozik. Akik megváltóként lépnek fel, mindenfelé találnak híveket. A baj az, hogy az emberek ezekben a Krisztusokban csalódnak. Kiderül róluk, hogy önmaguk kenték fel magukat és nem az Isten kente fel őket. | AZ ÉN KIS TEMPLOMOM. Vadregényes Bükk tövében, Egy ódon vár közelében Van egy ház, az istenháza, Az én lelkem boldogsága. Ha megkondul a harangja, Elmúlik a lelkem búja És amikor közel érek, Szívemben már vigaszt érzek. * Mennyiben múlik keresztyén embereken az, hogy a világ nem akarja Jézusban a Megváltót fel- és elismerni? Nem azok miatt káromoltatik-e Isten a pogá- nyok között, akik ajkukkal dicsérik Istent, de a szívük távol van tőle? A keresztyénség feladata, hogy önvizsgálatot tartson. Vájjon a papra azért haragszanak-e az emberek, mert jó pap, vagy azért, mert nem pap? A keresztyénségre is azért haragszanak-e az emberek, mert igazi keresztyénség, vagy azért, mert nem keresztyénség? Vájjon az újjászületett embert nézik-e le bennünk, vagy azt, hogy keresztyéneknek valljuk magunkat, de az igazi keresztyénséghez semmi közünk? Minden térd meghajol Jézus előtt. De ennek az időnek eljöttét éppen azok késleltetik, akik a szájukkal keresztyének, de a szívükkel pogányok. Kényelmes álláspontot foglalunk el, mikor követelünk másoktól csupán, azonban elfelejtjük őket abban részesíteni, amit ők követelhetnének. Az a lelkész, tanító, felügyelő, presbiter vagy egyháztag megtalálja-e a gyülekezetben azt a szeretetet, gondozást, amit elvárhat? Az istentelenség azért terjed, mert annak hívei összefognak. * Miben kell hát foglalatosnak lennünk? Az apostolok tudományában, az úrvacsorában, imádkozásban, és a közösségben. A hitnek és szeretetnek közösségében. Ezekben lehet összefoglalni a bennünket terhelő mulasztásokat is. Ezeket elhanyagoltuk. A szeretetközösséget különösen ápolnunk kell. Nem keresztyén gyülekezet az, amelyben nincs meg ez a szeretetközösség. Iparkodjunk embertársainkkal testvéri közösséget teremteni és élni. Ez a keresztyénségnek ebben a gyűlölködő világban a legnagyobb kötelessége. Ez a világhelyzet követelése. Mert a szeretetnek van diadalmas ereje és az fog győzni, aki ezt a szeretet viszi az emberekhez és adja nekik. Isten a szeretet. És csak addig tudunk szeretetet gyakorolni, amíg Istennel vagyunk kapcsolatban. A keresztyénség azért van a világon, hogy ezt a szeretetet gyakorolja. Minden egyéb nem ér semmit. A szeretet az egyetlen erő, amely a világot építi. S erre a szeretetre van szüksége a nagy világnak. Hogy a világban szeretet legyen, neked kell, ott, ahol vagy, szeretetet gyakorolni. Ha van a világon intézmény, amely a szeretet nevében hívebben szolgál, mint mi, akkor az az intézmény a Krisztus teste és nem mi! Olvasd a Bibliát, megtalálod benne a mennyország útjátl Midőn ajtaja kitárul, Szívemhez a Jézus járul. Áhítattal telik lelkem, Ha küszöbét átléphetem. Közel vagyok itt az Űrhoz, A Megváltó Jézusomhoz, Ki vigaszt ád, ha bú emészt, Rám mosolyog, ha öröm ért. Ez a hely az én vigaszom, Ez a ház az imádságom, Ez a templom boldogságom, Szüntelenül idevágyom! Mert, ha itten leborultam, Áhítattal imádkoztam, Erő, béke gyűlt szívembe A kereszt viselésére. Mohácsi Anna. Mit visznek magukkal ? Minden nap közelebb vezet a konfirmáció felejthetetlen ünnepéhez. Ahol él a gyermekek iránti felelősségtudat, ott minden nap komolyabb kérdéssé válik az, hogy konfirmálandó gyermekeink mit visznek magukkal? Gyermekükért aggódó szülők, a ke- resztség alkalmával felelősséget vállaló keresztszülők, a gyermekeket oktató, nevelő tanítók, lelkűket pásztoroló lelki- pásztorok tűnődő nagy kérdésének kell ennek lenni: Mit visznek magukkal? Ez a kérdés elsősorban nem arra az ismeretmennyiségre vonatkozik, amit a konfirmációi oktatás ideje alatt elsajátítottak, s amiről majd a konfirmációi vizsgán kisebb, vagy nagyobb készséggel be fognak számolni, és amit a legtöbben évek múlásával el is fognak felejteni. Ez a kérdés nem is azokra az érzelmi megihletődésekre vonatkozik, melyek a konfirmációt annyira felejthetetlenné teszik, hogy évtizedek múlva is könnyezve emlékezik az ember s magában — Isten tudja hányadszor — újra megállapítja: milyen szép is volt, mikor én konfirmál- kodtam. Ez a kérdés nem azt kutatja, mennyi meghatódottságot tud a gyermek a konfirmációi oltár elé vinni és onnan emlékként továbbvinni. Nem elég, ha az élet- útra csak emlékek kísérnek. Az emlékeken, ismereteken túl mit visznek magukkal az életútra? S ennek alapján hogyan felelnek majd ott, amikor az élet kérdezi ki őket a hitük felől? Egészen bizonyos, az útravalók között ott lesz a szülők áldása, akiknek felejthetetlen a gyermekük konfirmációja. Ott lesz a tanítók, lelkipásztorok sok drága intése s komoly, szeretetteljes figyelmeztetése. Ott lesz a gyülekezet oltalmazó, segítő szeretete, jóra- való útmutatása, templomba járó hívek sok szép példája. Ott lesz a konfirmációi ünnepély sok könnyes szépsége, a szívet remegtető „Ma újra hűséget fogadok“ kezdetű éneknek felejthetetlen dallama. Sok minden ott lesz az útravalók között. De mindez az életútra elég lesz? Vissza-visszaszáll a lelkem elmúlt esztendők konfirmáció előtti idejére, amikor nap-nap után jöttek híveim meg rendelni a gyermekük, keresztgyermekük, unokájuk, vagy rokonuk részére, aki akkor készült a konfirmációra, egy Bibliát, Énekeskönyvet, imádságos könyvet. Mire közelértünk az ünnephez, nem volt gyermek, aki nem kapott útravalóul egy Bibliát, énekeskönyvet, imádságos könyvet. Még a legszegényebbnek is telett erre. Ha máshonnan nem, a jószívű emberektől. Szép szokás volt ez a gyülekezetben. Bár megmaradna mindvégig. Drága útravaló volt a konfirmációi oltár mellől. Ha megkérdezte valaki, mit visznek magukkal?, volt mire mutatni: íme, az élet kenyerét visszük! De ennél is többre gondolunk akkor, amikor ezt a kérdést felvetjük: Mit visznek magukkal a gyermekeink az életútra? Gondolunk arra, Aki nélkül nem lehet boldogan végigjárni ezt az élet- utat, Aki ha nincs mellettünk, elveszünk és a kárhozat gyermekei leszünk. Gondolunk az élet Urára és Királyára, Jézusra! Öt viszik-e magukkal? Ott van-e Jézus velük úgy, hogy azt mondhatják: sem élet, sem halál nem szakaszthat el minket többé őtőle? Éppen ez az élet, amelyik ezer kísértést rejt számukra napnap után, melyeknek olyan könnyen áldozatul esnek! Az az élet, mely a Benne való hitet és iránta való szeretetet akarja a szívből kitépni. Kérdezzétek meg magatoktól: Mit visznek magukkal a konfirmandusaink? S amennyire még lehet, adjátok nekik a drága útravalókat, mindenekelőtt és felett Őt, Jézust, az egyetlen útitársat, aki üdvösségre vezet. Nélküle, ha az egész világot nekik adjátok is, keveset adtatok, hamar kifosztja őket az élet, ha Őt nekik adtátok, mindent odaadtatok, aminél többet nem lehet adni. Legyen gyermekeink konfirmációja igazi vallástétel arról, hogy öt bírják és ővele mennek a nagy életútra! A keresztyén népfőiskolák munkásai március 30—31.-én konferenciát rendeztek Nagytarcsán, amelyen a kér. népfőiskolái munka alapelveit és gyakorlati kérdéseit (vezetőképzés, nevelés, oktatás, szervezés, anyagi ügyek) beszélték meg és több nagyjelentőségű határozatot hoztak, amelyek alapján a keresztyén jelzőre igényt tartó népfőiskolái nevelést országszerte egységes vezérelvek mellett végzik. Ennek az elősegítésére folyamatos munkaközösséget határoztak el az összes kér. népfőiskolák és népfőiskolái tanfolyamok munkásai között.
