Harangszó, 1940

1940-04-28 / 17. szám

124. HAftANCSZÓ 1Q4Ö. április 2Ő. Ahogyan föléje borul az égbolto­zat a földnek, úgy hajol fölénk az Isten oltalmazó és éltető szeretete. Ha feltekintesz az égre, jusson eszedbe áldozócsütörtök áldott üzenete: a mennybe szállott Krisz­tus, aki onnan fog majd egyszer visszajönni a földre „ítélni eleve­neket és holtakat“. A hívő keresz­tyén léleknek ezzel a nagy és szent várakozásával tekints az égre, úgy mint aki nem bízza magát földi „krisztusokra“, hanem onnan felül­ről várja az ő Megváltóját. Molitórisz János. Cevél egy keresxíanyá&ox. Kedves Hittestvérem! Levelét köszönjük. Szerkesztői üzene­tekben várt rá rövid választ, mi mégis külön levélben felelünk. Tesszük pe­dig ezt azért, mert úgy érezzük, hogy levelünkkel sok evangélikus hívünkhöz szólhatunk és olyan húrt pendíthetünk meg népünk lelkében, mely Istent ma­gasztaló hangot ad és áldást jelent. Nem szeretünk minden szire-szóra dicsérni senkit, nehogy hízelgéssé, vagy elkapatássá legyen szavunk, Önt mégis megdicsérjük most. Megdicsérjük azért, hogy levelében — s hisszük, ez a szívé­ben is megvan — nagyon sok kereszt- szülőt megszégyenítő módon juttatja ki­fejezésre azt a felelősséget, amit kis keresztgyermeke iránt érez. Istenem, hányán vannak, akik keresztgyermekeik­kel egyáltalában nem törődnek, vagy csak addig törődnek, amíg keresztvíz alá tartják őket, s amikor a konfirmá­ciójuk ideje eljön. Annál szebb, hogy Ön felelősséget érez még alig 20 hónapos kis keresztgyermekéért, aki evangélikus, azonban az anyja katolikus, s erősen foglalkoztatja a kérdés, milyen imádsá­got is kell vele tanítani, hogy az evangé­likus élet talaján tanuljon meg járni a gyermek. Hányán vannak, akik — saj­nos —- keresztszülő létükre soha nem gondoltak arra, hogy mit is imádkozik a keresztfiam, vagy keresztlányom!? Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy felhív­junk minden keresztszülőt: Testvérek, érezzétek felelősséget a keresztgyerme­keitekért, ne csak amikor keresztvíz alá tartjátok, vagy a konfirmáció idején, hanem egész életében. Tegyétek lelki­ismeretetek kérdésévé: Hogyan nevelő­dik lelkileg, mit imádkozik a kereszt- gyermekem? Jár-e templomba? Olvas- sa-e a Bibliát? Jó evangélikus példákat lát-e maga előtt? Környezete építi-e a lelkét? Hiszen azt fogadtam meg, hogy felelős leszek érte! Kedves Hittestvérem! Ön ezt a fele­lősséget hordozza magában. Megdicsér­jük érte és örülünk annak, hogy levelé­vel alkalmat adott nekünk arra, hogy minden keresztszülő felelősségét fel­ébresszük evangélikus keresztgyermeké­vel szemben ezzel a kérdésünkkel: Így teszel-e te is?! Ami már most azt a kérését illeti, hogy keresztgyermeke számára kis imádságokat közöljünk, készséggel te­szünk eleget óhajának s egyidejűleg postán elküldjük ezeket b. címére. Sze­retnénk azonban ezzel kapcsolatban egy­két megjegyzést tenni. Egyik megjegy­zésünk az, hogy 20 hónapos kis gyer­mek még beszélni sem igen tud, nem­hogy imádkozni. S ha már kezdi ta­nulni az imádságnak a nyelvét, bizony annak az imádsága se lehet különb és másabb, mint a 3—6 éves gyermeké, vagy a felnőtt tanítványoké. S tudja, Testvérem, hogy őket Jézus milyen imádságra tanította. Legelőször hát az Ön kis keresztgyermeke is ezt tanulja meg. S emlékszik az Ön első gyermek­kori imádságaira, amelyekre az édes­anyja tanította? Meg tudná rájuk a keresztgyermekét tanítani? Kísérelje majd meg! Egyébként s ez másik meg­jegyzésünk, nehéz itt előírásokat adni. Nem is akarjuk ezt tenni. Azt tartjuk, hogy minden imádságban — akár gyer­mek, akár felnőtt imádkozza — a leg­fontosabb, hogy a megfeszített és fel­támadott Jézushoz és az Ö nevében az egy igaz Istenhez és ne máshoz imád­kozzunk! Ezt tartsa szem előtt Ön is! Ilyen értelemben hordozza csak fele­lősséggel kis keresztgyermekének sor­sát. Boldog az a gyermek, akit ilyen felelősséggel karolnak fel a keresztszü­lők. Adja Isten, hogy ennek az aggódó felelősségérzésnek az áldását megláthas­sa keresztgyermekének hívő öntudatos evangélikus keresztyén életében és érte dicséretet kaphasson ne tőlünk, hanem a minden gyermeklelket számonkérő Is­tentől. Testvéri szeretettel köszöntjük. Sövel Szentlélek Ssíen, Tarts meg minket igédben ; Ne legyünk seíéíségben, Jltaradjunk igaz hitben. Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 20 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. Laci csak a fejét rázta válaszképpen, de azt már meg nem állta, hogy rosszalólag nézetét ki ne fejezze: — Kár volt őket futni hagyni! István úr intett neki, hogy elmehet. Laci kifordult a sátorból. — Ezek azt teszik, amit mi akarunk! — nevetett Gyurka. Nem mondta, hogy kire gondol. Szuhay pedig nem kér­dezte. Valószínűleg tudta. Volt is idejük elég, hogy tárgyal­janak. Mindent apróra elvégezhettek. Szemeikből olyan kölcsö­nös megértés sugározott, mint azokéból, akik hosszú évek múltán újra találkoznak. 16. A Csevegő völgyében. A holdkorong már túlhaladt a legmagasabb pontján. Fénye ferdén hullt be a Csevegő völgyébe. Valahol észak­keletről a Tátra, vagy az orosz puszták felől kemény szél támadt. Lenn a mélyben erejét érezni nem lehetett, ám annál inkább hallatszott hangja félelmetesnek a hegyek oldalán. Egymáshoz hajtotta a görbén nőtt fákat. Sóhajtozott, nyögött a rengeteg. Süvítve, búgva sikoltott fel az orkán egy-egy barlangnyílásán, mint valami hatalmas fütyülő száján. — Még nincs vége a télnek — állapította meg Hefler. Joáchim úr nem válaszolt. Ebben a kísérteties, zenélő, éjszakai völgyben már tán századszor bánta meg, hogy haj­lott a tiszt szavára. Nem, ebben a vállalkozásban semmi jót sem talált. Nagy honvággyal gondolt vissza a murányi vár tágas termeiben lobogó kandallótűzre, nyoszolyás, menyeze- tes, kényelmes ágyára. — Már második éjszaka! — mormogta — és a szegény kislány! Az ő két ló közé feszített, különös hordszékén hátra­nézett. Közvetlen mögötte az apródok körében, Róza tante oldalán, jókedvűen poroszkált Hédi. — Fázol? — kérdezte. — Nem is gondolok rá! — felelte vidáman. Azonban az éjszaka rejtélyes világa mindegyiket elnémí­totta. Nem tudott egyik sem beszélni. Az előző napi esemé­nyek: a temetés, Acsaj Pista ideges kitörése, aki végképp el-- tűnt, mint ha a föld nyelte volna el s most a hideg kísérteties természet. Hallgatagon lovagolt elöl a két útegyengető dara­bont. Utánuk az uraságok és mögöttük a száz katona. Csak hármasával mehettek, mert a völgy itt nagyon összeszűkült. A szél felkapta egy-egy távoli állat hangját. Keresőn vagy riadtan bődült fel az erdő vadja. Varjak úsztak át fe­lettük nagy károgással. Baglyok vésztjósló hívása olyan volt, mint a túlvilág szava. — Hogy huhognak ezek az ocsmány madarak! — rez­zent össze még Hédi is. — Látod, kislányom, miért nem maradtál otthon? —s fordult meg a várúr. Én is inkább haza mennék! Baljóslatú sejtelmek kínozták. — Sokáig tart még az út? — kérdezte Heflertől. — Egy órán belül már a síkon vagyunk — biztatta a parancsnok — tábort ütünk. Önök ott maradnak biztos fe­dezékben. A többi már úgy is a mi dolgunk, a katonáké. El­bánunk a kurucokkal. Ők csak nyolcvanan vannak. Könnyen végzünk velük. — Bezzeg ha többen várnák magukat, nem lennének ilyen hősök! — jegyezte meg Róza tante, aki előtt csak egy bátor katona létezett, megboldogult férje. Már-már belekezdett, hogy elmondja férje egy hőstettét, de meggondolta magát még idejében. Haladtukban mind sűrűbben szóltak a baglyok. Van va­lami kellemetlenül megborzongató ebben a hangban, amely látatlan, idegen, rettentő hatalmak közelségét sejteti. Tanács­talan velük szemben minden emberi elszántság, vakmerőség. Mindenki akaratlan a halálra gondol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom