Harangszó, 1939
1939-04-09 / 15. szám
116. HARANGSZÓ 1939. április 9. nyújtsanak jogi támpontokat. Római tartózkodásuk kitörülhetetlen nyomokat hagyott lelkűkben s ott szerzett benyomásaik irányt szabtak későbbi gondolataik kialakulásának. Rajongásukban odáig mentek, hogy pl. Sinkai az olasznál is tisztább latin nyelvnek tartotta az oláht. A híres erdélyi triász tanítása az erdélyi oláh őshazáról lényegében akkor kezdett meginogni, amikor a nyelvtudományi kutatás fejlődésével egyidőben az oláh nyelvnek különösen az albán nyelvvel való kapcsolatai mind világosabbá váltak. Röslernek 1871-ben megjelent munkájától kezdve kezd kibontakozni az a másik irány is, amely komoly történeti és nyelvi érvekkel áll szembe a középkori és későbbi érzelmi érvekkel. Mindez azonban nem tudta megakadályozni és elnémítani a dáciai őseredet makacs hitvallóit úgy, hogy azoknak az 1900-as évekre sikerül átitatni a románságot teljesen, az európai közvéleményt nagyrészben. Ez a propaganda a világháború után a román követeléseknek úgyszólván százszázalékos kielégítéséhez vezetett. A háború óta ezt az irányt a kolozsvári egyetem szolgálja nagy buzgalommal, Drágán nevű történet tanárával az élen. Nincs helyünk részletezni a két iskola egyes kutatóinak a munkáját, de annyit megállapíthatunk, hogy az újabb elméletekben a dáciai illetve az erdélyi őshazát már csaknem véglegesen lomtárba tették a tudósok. Az oláh tudósok azonban a Dunától délre mutató, főképen nyelvi bizonyítékok nyomása dacára is igyekeznek a balkáni őshaza mellett ugyanakkor Dáciának is részt adni az oláh nyelv és nép létrehozásában. Kik is hát tulajdonképen az oláhok? Honnan származnak? A Krisztus utáni X. században az oláhság zöme egyes rajoktól eltekintve, melyeket a nomád és esetleg a különböző pásztorkodási életforma vezethetett időnkint a Duna vonalától északra elterülő vidékekre, még mindig faji és nyelvi kialakulásának színhelyén a Balkánfélszigeten élt. Ebben a században az ős oláh földrajzi egység már nem létezett, de az a tény, hogy az oláhságnak ma is létező négy ága egymással teljesen közös forrásokra utaló nyelvet beszél, megerősít abban a biztos tényben, hogy az oláhság ősei a Krisztus utáni II—V. századokban ellatinosodott illír és trák népek voltak. Az oláhság mind a négy ágazatának balkánfélszigeti eredete mellett bizonyít a romanus név megőrzése is. Ma már az oláh tudományos irodalomban is általánosnak nevezhető az a nézet, hogy az isztriai oláhok, az arumo- nok és a megleni oláhok a balkáni ro- manizmus folytatói, akik részben mindmáig, részben pedig nagyfokú elszlávo- sodásukig egyaránt a romanusbó\ származó nép névvel jelölik magukat. A romanus névről viszont épen az u. n. újlatin népek kialakulásának történetével kapcsolatban a történettudomány kimutatta, hogy azt csak ott őrizhették meg a római birodalom népei, ahol a római kultúrának behódoló barbárok és az őslakosság keveredéséből nem alakultak olyan önálló életre berendezkedni tudó újlatin népközösségek, amelyek a saját népi nevükkel kiszoríthatták volna a római állampolgári jog alapjául szogáló romanus nevet. Ilyen utóbb említett névcsere állott elő RomanoGalliában, ahol a régi rétegre telepedő frankok lettek a lakosság névadói. Ezzel szemben a romunus, sőt a latinus név is még sokáig tartotta magát pl. Salzburgban, Felsőausztriában, Pannóniában és a Balkánon, jeléül annak, hogy a római állameszme mennyire áthatotta nemcsak az őslakosságot, hanem a beszivárgott elemeket is jóidéig. Annak, hogy a római latinság Erdélyben is fennmaradhatott volna, azért van nagyon kevés lehetősége, mert a csak másfél századig tartó és mindvégig kedvezőtlen körülmények közt élő romanizá- lás olyan mély gyökeret itt nem verhetett, hogy a tartománynak az egész birodalom területéről összetoborzott lakossága, a népvándorlást is túlélő saját népi nevévé avathatta volna a roma- nust. Igaza van Tamás Lajosnak, amikor azt mondja: „Az a romanizmus, amelyből az ősoláh nyelv fejlődött, s amely Dácia elvesztése után is még századokig együtt élt a római birodalom határain belül a Balkánfélszigeten, a keleti latinsággal egy helyen és egyidőben kezdte magát romanus-nak nevezni és erről a helyről — a közös oláh őshazából — vitték magukkal az ugyanabból a romanusból fejlődött ruman nevet a „dákooláhok“ északkeletre, a rumer nevet az isztriai oláhok északnyugatra és az arman nevet az arumunok délre.“ Az északi oláhok a népies ruman hangalakot a VIII. század óta a római származás fitogtatása végett javították ki roman-ra, hogy ezzel a török és fanarióta korban vagy még korábban „jobbágy, rabszolga“ jelentésűvé lett ruman- tól megkülönböztessék, s a románushoz hasonlóbbá tegyék. Hasonló eredményre vezet a vlach- oláh jelentés története is. Ez a kelta eredetű szó, amely a szláv nyelvekbe germán közvetítéssel került, mind a germánságban, mind a szlávságban általában bármilyen római birodalmi népet jelentett. Ilyen értelemben hívják az olaszokat a Termoli kikötő város környékén lakók ma is vlasi-nak. Olasz jelentése van a dalmát-horvát vlah, a szlovén vlah, a cseh vlach, a felsőszerb wloch, stb. szavaknak. Szláv eredetű a mi nyelvünk oláh szava is, aminthogy ugyancsak szláv közvetítéssel honosodott meg nálunk az olasz is. Tudvalevő azonban, hogy a vlach név nemcsak népi név gyanánt volt használatos, hanem igen korán foglalkozás névvé is vált, és pásztor jelentése volt. Ez a jelentés-kialakulás a X. századig vezethető vissza, a XI—XII. századtól kezdve vlachoknak nevezték mindazokat, akik nomád pásztorkodó életmódot folytattak tekintet nélkül a nyelvre, amelyet beszéltek. Természetesen a középkori okleveleknek a balkánfélszigeti pásztor népekre vonatkozó adatai első sorban a ruman-oláhokra vonatkoznak, mivel azon a területen ők voltak azok, akik legtovább kitartottak a pásztorkodás mellett. A balkáni nyelveken belül különösen szoros kapcsolatok állanak fenn az oláh és az albán, illetve ennek illir- trák őse között. Általában elfogadott tény, hogy a két nép közötti kapcsolatok arra az időre nyúlnak vissza, amikor még csak balkáni latinságról lehet szó. Emellett bizonyítanak azok az oláhban és másutt is előforduló szavak, amelyek már a balkáni latinság- ban megvoltak és amelyek illir-trák eredetűek. (Példákat lásd: Tamási Lajos i. m. 140. lapján.) Az oláh nyelv története tuladonképen akkor kezdődik, amikor a félsziget pásztorkodó illír és trák elemei megtanulják a latin nyelvet és folytatódik akkor, midőn a falusi és városi romanizmus felett már régen összecsaptak az elszlávosodás hullámai. Ma az oláhságnak négy ága ismeretes, amelyek jellegzetes nyelvjárási különbségek ellenére is világosan kimutatha- tólag egy közös ősoláh tőről fakadnak. Ezek az újabbkori elhelyezések után elnevezett: északi oláhság, vagy „dáko oláhok“, az arumunok, a megleni és az isztriai oláhok. ÉS MIKOR OLYAN ÁLLAPOTBAN TALÁLTATOTT, MINT EMBER, MEGALÁZTA MAGÁT, ENGEDELMES LÉVÉN HALÁLIG, MÉG PEDIG A KERESZTFÁNAK HALÁLÁIG. (Filippi 2, 8.) /I gazaiért felvidéki gyülekezetek lelkészeit felkérjük, hogy ha még nem küldték be gyülekezetük rövid történetét és templomuk képét, küldjék be azt minél előbb, hogy a felvidéki hazatért gyülekezetek lapunkban megkezdett ismertetési sorozatából ki ne maradjanak! AKI A MI BŰNÜNKET MAGA VITTE FEL TESTÉBEN A FÁRA, HOGY A BŰNÖKNEK MEGHALVÁN, AZ IGAZSÁGNAK ÉLJÜNK: AKINEK SEBEIVEL GYÓGYULTATOK MEG. (I. Péter 2, 24.) 16. Kuntapolcza. Hazatért. Gömörország. — Csodálatos varázsa van ennek a szónak. Az örömnek, a büszkeségnek valami különös vegyüléke suhan át a lelkén mindenkinek, aki hallja ezt a szót és akinek csak valami köze is van ehez a földhöz. Hisz a gömöriek között mint valami drága, büszke örökség apáról-fiúra száll az a hit, meggyőződés, hogy Gömör a magyar haza egyik legszebb, leggazdagabb, legboldogabb vidéke. És akik ismerték ezt a földet 1914 előtt, azok mind-mind igazat adnak ennek az első hazára kissé büszke állításnak. Hisz már az Úr Isten is olyan bőkezűen, pazarúl osztogatta az ő kincseit ennek a kuruc vármegyének, ahogyan talán még nagyon kevés helyütt. Délen hatalmas búzatáblákat melenget keblén a föld, észak felé pedig, ahol sárgára válik a fekete humusz és ahol minden tiz lépésre kidobja magából a föld a kőre bukkant ekét, ott gazdag bányákat rejtett el a föld méhébe és ennek nyomán a kohók és gyárak egész sorát hozta létre. És ez a nagy termé-
