Harangszó, 1939
1939-07-30 / 31. szám
HARÄNG8ZÖ 250 1939. július 30. nem láttam! Nagyon örülök! Szíveskedjék, Igazgató Ur, közénk fáradni és ünnepeljük meg társaságomban ezt az igazán nem várt örvendetes találkozást!“ Egy pillanatig csak néztem reá. Megfelelő szó nem akart ajkamra jönni. Amit mondtam volna neki, azt ott nem lehetett kimondani. Fordította: Tóth János. (Folytatjuk.) OLVASSUK A BIBLIÁT Intés jócselekedetekre. Jakab levele, IV. Július 30. Tanulj meg kérni! 4, 1—2. Azért van köztünk annyi háborúság, mert minduntalan a másikét kívánjuk. Sohasem elégszünk meg azzal, ami a mienk. Könnyebben és jobb módban szeretnénk élni, a mindenkori állapotunknál. S ha már nem ér semmit az irigy tekintet, akkor felmelt kézzel vetemedünk a többre. Ezért nincsen semmink! Isten büntetése ez. Igaz ugyan, a keresztyén ember sincs örökre egy állapotra, mondjuk szegénységre kárhoztatva, mert talán abban született; az ő sorsa is fordulhat nagyot, lehet többje is Isten kegyelméből. De nem az erőszak útján! Meg kell tanulnia — kérni! Július 31. Tiszta indulatból kérj. 4, 3. Minden kérésem, könyörgésem sikertelen, — panaszkodol gyakran. Kérsz és mégsem kapsz. Ennek csak az lehet az oka — mondod magadban, — hogy nem áll meg Jézus ígérete: kérjetek és adatik néktek; és csak mese, hogy Isten szerető Atyánk, örök megajándékozónk. Mindig Istenben keressük a hibát! Ahelyett hogy meglátnók: nem jól kérünk! Pénzt a tékozlásra; egészséget az erkölcstelenségre; bocsánatot a szabadabb vétkezésre! Egykettőre tönkre is mennénk, ha Isten mindazt megadná, amit mi tisztátalan indulatból kérünk tőle. Augusztus 1. Isten barátságát többre tartsd e világénál! 4, 4—6. Istennek és e világnak szeretete ott válik szét leginkább bennünk, ahol e világ felkínálja nekünk élvezeteit. Sehol nem tapasztaljuk meg oly elevenen Istennek ellenséges haragját magunkon, mint bűnös élvezetekben. Pedig nem érdemes odahagyni Isten barátságát e világ barátságáért, mert az végül is kielégítetlenül kínoz benünket csupán. Isten gazdagabb örömöket nyújt az ő kegyeseinek. Állj hát alázatosan Isten mellé, ne kevély- kedj e világ szerint! Augusztus 2. Merj dönteni határozottan! 4, 7—10. A legjobb védekezés a támadás. Az ördöggel, e világ urával, nem lehet alkudozni, felesben megegyezni, előle elbújni vagy fejünket homokba dugni. Isten nevében neki kell rontani, mint Dávid a Góliátnak. S megtörténik a csoda: a nagy Kísértő elmenekül! Mindenkinek van talán tapasztalata a Kígyó legyőzéséről is. Nos, ha egyszer sikerült, százszor is sikerülhet. Állj ellene! S közeledj Istenhez tisztaságban, alázatosságban. Vagy itt, vagy amott! Augusztus 3. A törvénynek engedelmeskedj! 4, 11—13. A megszólás, rágalmazás nemcsak azért bűn, mert atyánkfiainak ártunk vele, de főképpen azért, mert általa önhatalmúlag Isten helyébe akarunk lépni! Egy a törvény hozója s ura: a Mindenható! Mi a törvénynek nem lehetünk fölötte, nem magyarázhatjuk, nem ítélhetünk el segítségével senkit. Mi a törvénynek alatta vagyunk. Egy a dolgunk: engedelmeskedni. A legfőbb törvény pedig — nem a rágalmazás, de a mentő szeretet! Augusztus 4. őrizkedj emberi maga- bízástól! 4, 13—14. Nem szabad az életet üzleti stílusban nézni. A vérbeli kereskedő mindent kiszámít, előre „tudja“ mikor, ho! lesz s mit csinál. Az élet azonban nem kereskedelem, a holnapunk ki nem számítható az elmúlt na- Dok adataiból. Igaz, sok minden következetesen folyik le az életben is, de a látszat sokszor csal. A kegyes embernek tudnia kell hát, hogy minden perce Isten kezében. Ne tervezz nagyokat eddigi sikereidben, önerődben bízva. Ügy járhatsz mint a pára. Augusztus 5. Tervezz az Ürral! 4, 15—17, A keresztyén ember élete persze azért még nem tervnélküli ődöngés. Szabad terveznünk is, számítanunk, álmodnunk, jövendőnkről tisztességgel gondoskodnunk. De sohasem önmagunk ügyességében bízva, hanem Isten jóságában és szent akaratában reménykedve. Tehát a holnapunk bizonytalansága nem tehetetlen restségre vagy éppen semmittevésre tanít minket; ezt ki ne olvasd az igéből! Ellenkezőleg. Ha tudom, hogy valóban így áll az életem, akkor minden, minden alkalmat meg fogok ragadni a ió cselekvésére!! Bűn Isten nélkül lótni-futni, szorgoskodni. De még nagyobb bűn Istenre hivatkozva nem cselekedni! c , , . . .. Scholz László. KARCOLATOK Nincs péns? Van! Csak meg kell keresni. — Az egyik faluban az elemi iskolások nagyon szerettek volna kirándulásra menni, de nem mertek pénzt kérni az amúgy is sokat áldozó szüleiktől. A tanító bácsijuknak ekkor nagyszerű gondolata támadt. — A saját kárát megmutatva, megmagyarázta a szülőknek, hogy á cserebogár mennyi kárt csinál és a fákat egészen tönkre teszi. Sikerült így rávenni a gazdákat, hogy minden fa után fizettek néhány fillért a gyerekek közös kasszájába. A „kis emberek" pedig egy-két délután az egész határt megtisztították a cserebogaraktól, így harmincöt pengő gyűlt össze, azonkívül az összegyűjtött cserebogarakat is el tudták adni tizenöt pengőért. — A kirándulás pedig fényesen sikerült, még fagylaltot is ettek! — Nincs pénz? Csak egy jó ötlet kell hozzá (egy kis ész!), meg egy kis munka! HETI KRÓNIKA _____ —*»■ A fehéregyházai Petőfi-síremléknéi az idén is kegyeletes emlékünnepet tar tott Erdély magyarsága. — Gróf Eszter házy János ismertette a magyarok állás pontját. Követelte a teljes egyenjogusá got, korlátlan szabadság jogokat és a; önrendelkezési jogot. — Román katonái a román határ mentén megtámadták magyar őrszemet. —■ A danzigi kérdés ben Berlin hangulata szilárd. Lengyel ország viszont fegyveresen is kész Dán zignak a birodalomhoz való csatlakozd sát megakadályozni. — Németország nem tárgyal angol kölcsönről, mint az Angliában hiresztelik. — Az angol-fran cia-orosz tárgyalások még mindig ner, vezettek eredményre. London már ku darccal is számol. — Anglia elfogadta tiencsini japán követeléseket. — Az an gol-lengyel katonai tárgyalások siker rel végződtek. — Elkobozzák a csehszlo vák politikusok becstelen módon szer zett vagyonát. —- Az európai hőhullá mot az észak-afrikai sirocco szél okoz ta. — A debreceni 400 éves reformátu kollégium fennállása alkalmából az ál lám, az egyházkerület és Debrecen vá rosa 1,600,000 pengőt szavazott meg I évre elosztva egyházi intézmények léte sftésre. — Július 26-án nyílt meg Gt döllőn a cserkészlányok első nagy vi lág-táborozása. —- A képviselőház ülést újból megkezdődnek. — A londoni nyc morék-gondozási gyűlésen ismertette a magyar kormány egészségügyi polit: káját. GZ EGYHAESZTENDŐ Szentháromság utáni 8. vasárnap. Róma 8, 12—17. Adjunk hálát: Hogy nem vagyunk adósai a testne: Hogy a fiúság Lelkét kaptuk. Hogy örököstársai vagyunk a Kris tusnak. Könyörögjünk: Hogy a test cselekedeteit lélekk megöldökölhessük. Hogy tegyen bizonyságot a Lélek mi fiúságunkról. Hogy az örök élet reménysége vah sággá váljék számunkra. HÍREK Győr, D. Kapi Béla püspök Gütth Vilmost Magyarbolyból Győrbe helye, te segédlelkésznek. Vönöck. Kiss Gyula lelkész németoi szági tanulmányútjáról hazaérkezett. Országos Protestáns Napok. Októbt 23—31.-ig országos protestáns napoki készül a magyarországi protestantizmu Az előzetes terv már készen van.