Harangszó, 1939
1939-07-30 / 31. szám
1939. július 3Ó. HXRXNGSSÜ 251. Révfülöp. Újabban alakult meg az angélikus fiókegyház és ezzel céltu- itos, pezsgő egyházi élet indult, amely- ■k legfőbb célja a templomépítés meg- ilósítása. A templomalap céljára jul. l.-án a „Népház“ nagytermében ma- isszínvonalu vallásos estély volt, mely- k keretében Grieszhaber E. és Gáspár izsef majosi igazgató tanítók és ked- s nejeik előadásában felzengett a Kö- lebb tehozzád Uram és A Jézus szent :vében kezdetű ének. Schlitt Helén és eréz Ady Endre és Jakab Ödön két rsét szavalta finom előadó készséggel, lőadást tartott dr. Gaudy László bu- ipesti hitoktatási igazgató. „A temp- mnélküli város“ címen. A vallásos es- ly dr. Schlitt Gyula magosi lelkész forszával kezdődött, majd ugyancsak az imádsága zárta be. A közénekek szá- ait Peskó Zoltán karigazgató vezette, fiókegyházközség köszönetét fejezi ki öszes előadóknak, valamint az áldo- ítkész közönségnek a templomalapot olgáló 41.56 P-t kitevő offertóriumért. Magyar földön Isten szele fű! Isten :lke csodálatos munkát végzett az angelizációk által. 1 Aug. 26. d. u. fél tői 29. estéig országos evangelizáció Jött lehetőségét adja Klotildligeten. állás, ellátás 7 P, jelentkezési díj 1 P, ' % -os vasúti kedvezmény. Az evangeli- ició programmja: 7—£8-ig csendes idő; reggeli; 8.40 bibliakörök csoportok- m (Jel. 2—3. rész); 10.30 Istentisztelet előadások Fii. 3 alapján: 27.-én 7—8 v. indent kárbaveszni hagytam ... 28.-án -10. v. Hogy megismerjem Öt és az ... 29.-én 13—14. v. Célegyenest igyek- em ...; 11.30 kérdések — feleletek; d. 5. 27.-én Igéből élni, 28.-án Isten előtt, ülekezetben élni; 7 vacsora; 8. 27.-én ólj Uram, mert hallja a te szolgád! .-án Vesztek erőt! 29.-én Küldj el en- met! Az evangelizáció 26.-án délután órakor szeretetvendégséggel kezdő- k. Magyarország népe halld a hívó ót! Ne tanakodj, hanem azonnal je- atkezz! Jelentkezni aug. 10.-ig lehet rbán Ernő evangélikus lelkésznél (Bu- ipest III. Bécsi út 92. sz. fsz. 9.) Egyetemi diákgyűlés. A „Pro Chris- “ Magyar Evangéliumi Kér. Diákszö- tség minden egyetemi ifjút szeretettel ír az 1939. évi augusztus hó 14.-től -ig Tahiban tartandó országos nyári, yetemi és főiskolai diákgyűlésre. Je- ítkezési díj 2.50 P, teljes ellátás 11.50 Jelentkezési cím: M. K. D. Sz. központi idája, Budapest, IX., Ullői-út 25. II. 15. szenior osztály a K1E Nemzeti Kon- renciájával kapcsolatosan aug. 13.-án isoncon 25 éves jubileumi összejöve- !t tart. Országos evangélizáló konferencia. igusztus 26.-án d. u. fél 5 órától 29.-én tig Klotildligeten, Piliscsaba mellett, a bé Egyesület telepén evangélizáló nferencia lesz azoknak a gyülekezeti sportoknak a számára, ahol a gyüle- zeti evangélizáció volt. Szívesen Iánk minden evangélikust, aki vágyódik kegyelem után és komolyan kérészén akar lenni. Reggeli áhítat és bib- körök után egy délelőtti, egy dél- áni és egy esti előadás lesz. Az elő- ók között ott vannak az összes evan- likus evangélizáló mozgalmak és egye- letek képviselői. A személyes beszél- tésre és elcsendesedésre sok alkalom nyílik. Jelentkezni lehet augusztus 10.-ig Urbán Ernő evangélikus lelkésznél (Budapest, III. Bécsi-út 92. fsz. 9.) Részletes tudnivalókat és munkarendet a jelentkezők kapnak. Aki vasúti kedvezményt is kér, írja meg jelentkezéskor. A konferencia költségei: szállás, ellátás összesen 7 P, jelentkezési díj 1 P. 3—3 HATÁROKON TÚL Palesztina. Az Olajfák hegyét a jeru- zsálemi városrendezés alkalmával újból befogják olajfákkal ültetni. Amerika. Észak-Amerikának legészakibb részén, amely egészen közel nyúlik Szibériához, hatalmas Krisztus szobrot állítottak fel. A szobrot a nem rég elhunyt angol szobrász, Kitson, készítette, akinek végrendeletében kifejtett akarata szerint történt a szobor felállítása, amely Krisztust ábrázolja, amint Szovjetorosz- orszag felé nyújtja ki kezét. KÜLÖNFÉLÉK Változnak az idők. Prágában meghalt a napokban egy ember, akinek a sírkövére ezt vésték: „Itt nyugszik Josef Clutz, született Ausztriában, élt Csehszlovákiában, meghalt Németországban — annak dacára, hogy egész életén át nem hagyta el Prágát.“ A felekkel való bánásmód. A magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal történt egyesítésével kapcsolatban szükségesnek tartja a belügyminiszter, hogy a közigazgatási tisztviselőket a magánfelekkel szemben tanúsítandó kifogástalan magatartásra figyelmeztesse és utasítsa vala- menyi törvényhatósági, megyei, városi, községi tisztviselőt, alkalmazottat és elöljárót, hogy hivatalos eljárásukban a felekkel szemben a legmesszebbmenő előzékenységet és türelmet tanúsítsák. Különösen felhívja a miniszter a tisztviselőket, alkalmazottakat és elöljárókat, hogy a közszolgálati alkalmazottaknak a felekkel szemben való magatartása ügyében kiadott 7810—1924. M. E. számú rendeletben foglaltakhoz szigorúan alkalmazkodjanak. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Születés. Turmezei Sándor tokaji esperes-lelkészt és feleségét, Horváth Jolánt, Isten fiúgyermekkel áldotta meg, ki a szent keresztségben Sándor nevet nyert. Eljegyzés. Dr. Orbán Gyöngyi szemklinikái orvost, Orbán Károly kőszegi ig. tanító és neje Koltay Jolán ny. tanítónő leányát eljegyezte Dr. Knef- fel Pál orvos, a szegedi közegészségtani intézet gyakornoka, Kneffel Sándor máv. műszaki tanácsos és neje Emericzy Margit fia. Minden külön értesítés helyett. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Felvidéki gazda. Agrárollónak nevezzük azt a különbséget, amely az ipari és mezőgazdasági termékek ára között van. — Ifjú. Nagyon sokszor megírtuk márt hogy lapunkban házasságközvetítéssel nem foglalkozunk. — Pestmegyei. A cikket olvastuk, helytelenítjük. — L. K. Körmend, Rákosszentmihályi egyházközség. A küldött staniolt illetve bélyeget hálásan köszönjük. MAGYAR GAZDA Vegyes. A pengő zürichi árfolyama ismét javult. Az árfolyamemelkedés a pengő iránti élénk kereslettel hozható összefüggésbe. — A Péti Nitrogéngyár belföldi értékesítő szervezetét továbbfejleszti. Ott, ahol a gyárnak nincs bizományosi hálózata, a Hangya utján történik a műtrágya forgalombahozatala. — Romániával kereskedelmi forgalmunk sok nehézséggel küzdött. Ezek között szerepelt a románok merev ragaszkodása a megállapított klíringrendszerhez. A most megindult tárgyalásoknál Románia engedékenyebb magatartást tanúsít s a klíringrendszer megváltozására van kilátás. — Szlovákiával megindultak a kereskedelmi tárgyalások. Remélhető, hogy sikerül kedvező kereskedelmi megállapodást kötnünk Szlovákiával. Terményárak: Búza 19.50—20.15, rozs 13.79—14.13, új rozs 13—13.65, árpa 14.50—14.80, zab 19—19.30, új zab 17.25 —17.65, tengeri 17.15—17.25 . pengő, métermázsánként. Sertésárak: Szedettsertés la. 98— 102.5, Ha. 92—96 fillér, kilogrammonként. Kérelem. Kérem a tisztelt evangélikus egyházi hivatalokat, szíveskedjenek anyakönyveikben az 1 822 - i k évben született D u c ke s Borbála születési helyét felkeresni és keresztlevelét összes adataival nekem mielőbb ajánlva elküldeni. Az illető 1850-ben ment férjhez Tér plán Lajos úrhoz Tapolcán és 1871 június 18.-án halt meg Pécsen. Továbbá kérem még Tér plán Mihály kereszt- és házasságilevelét. Nevezett valószínűleg 1810- ben házasodott meg Kamondy Katalinnal és 1807—1831-ig számtartó volt Szigligeten és Tapolcán. Tudtunk szerint ott is halt meg ■ 1841-ben. Kiváló tisztelettel Dr. Haas Ottóné szül. Tér pián Margit Segesvár (Sighisoara) Str. Marasesti 14. Az okmányok kiállítása által felme- rülő költségeket helyettem dr. Graeser Károly úr, Baracska, Fejér megye, fogja kiegyenlíteni.