Harangszó, 1939
1939-04-09 / 15. szám
114. HARANGSZÖ 1939. április 9, Aki hordozza a világ bűneit. Izraelben az áldozati törvény rendtartása szerint szokás volt évente egyszer, a nagy engesztelő ünnepen egy kecskebakot feláldozni a nép bűneiért. Ezt az áldozati állatot kivezették a szövetség sátora elé, ott a főpap kezeit fejére tette s miután nyilvánosan vallást tett az egész nép bűnéről, a bűnöket jelképesen ráhelyezte a bak fejére. így lett az „bűnbakká“, amely hordozza az egész nép bűneit. A kecskebakot ezután felajánlották áldozatul Istennek és kiűzték a pusztában. így olvassuk ezt Mózes III. könyvében a 16. részben. Az ószövetségi engesztelő áldozati szertartás gyarló előképe volt csupán annak az en- gesztelésnek, amelyet az újszövetség tanúbizonysága szerint Jézus Krisztus szerzett az egész világ bűneiért, ő Istennek ártatlan báránya, aki magára veszi és elhordozza e világ bűneit. Áldozatul adja magát, hogy rajta töltessék ki Isten haragja. Ö az igazi bűnbak, aki nemcsak jelképesen, de valósággal is felveszi és elviszi bűneink terhét. Nincsen olyan bűn a világon, amelynek az ő szent vállán helye ne volna. Nincsen olyan bűnterhem, amit az ő keresztjéhez le ne rakhatnék, ő hordozza atyáink bűneit, ő hordozza az én bűneimet is, ő veszi magára minden ezután elkövetkezendő nemzedéknek bűnterhét is. Mert ö egyszeri áldozati halálával egyszer- smindenkorra megszerezte az engeszte- lést és a bűnbocsánatot ez egész világnak. (Zsid. 9, 12.) Isten „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk“, Krisztus az ártatlan bárány e világ bűnbakja lett. Az emberek ma is használják ezt a kifejezést, hogy „bűnbak“, de helytelen értelmezésben. Ma azt mondják bűnbaknak, akire sikerül minden bűnt, bajt reáhárítani, akit minden bajért felelőssé lehet tenni. Az emberek igyekeznek is maguknak ilyen bűnbakot szerezni, ameny- nyiben bűneiket, hibáikat szeretik másra kenni, azokért felebarátaikat felelőssé tenni. Ha valahol valami szerencsétlenség történik, senki sem vállalja a felelősséget, senki sem vallja be, hogy ő a hibás, hanem mindenki siet „bűnbakot“ keresni, akire rá lehet tolni a felelősséget. Szüntelen bűnbakot kereső, bűnt bevallani, megérdemelt bünhődést soha vállalni nem akaró, minden bajért egymást okoló bűnös emberek, nézzetek a nagypénteki ártatlan bárányra, az igazi bűnbakra, Krisztusra. Ő, aki ártatlan s szent volt, mindnyájunk bűnét szó nélkül magára vette, mindnyájunk megérdemelt kínos büntetését csendben elszenvedte! „Mindnyájan mint juhok eltévedtünk, kiki a maga útjára tértünk; de az Ür mindnyájunk vétkét ő reá veté. Mikor kínoztatott, alázatos volt és száját nem nyitotta meg, mint bárány, melyet mészárszékre visznek és mint juh, amely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg. .., pedig nem művelt hamisságot és szájában álnokság sem találtatott.“ (És. 53.) Ez a bűnbak Krisztus, ez az ártatlan és alázatos bárány, egyszer majd hatalommal és dicsőséggel fog eljönni az égnek felhőiben. Akkor majd ő lesz a bíró, és ítélőszékben ül és elnémul előtte az egész föld népe és Ő megítél mindeneket. Akkor boldogok lesznek azok, akik megmosták ruháikat a Bárány vérében és énekelhetik királyi széke előtt az üd- vözülők énekét: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, tisztességet és dicsőséget és áldást.“ (Jel. 5, 12.) Groó Gyula. Nagy&eii imádság. Ur Jézus Krisztus! Hogyan tekinthettél te arra az éljent rivalgó tömegre, amelyről előre tudtad, hogy ott fog majd bámészkodni a kereszted alatt is? Hogyan tekinthettél az utaidra hulló pálmaágakra, amelyekről tudtad, hogy csak a múló hangulat szór at ja őket eléd? Hogyan hallgathattad a hozsánnát, amelyről tudtad, hogy néhány nap múlva bántalom szavává, szitokká és feszítsd meggé változik? Urunk Jézus! Könyörülj rajtunk! Hogy ne kelljen reánk is így nézned! Böjti utadra vigy minket ne bámészkodó tömegként, múló hangulatból, hervadó pálmalevelekkel, hanem mint akik bűnös szívüket hozzák ítéletre és kegyelemre. Urunk te ki megtisztítottad a templomot, tisztítsd meg a szívünket, ki megátkoztad a terméketlen fügefát, teremts gyümölcstermő új szívet bennünk, mert semmit sem ér az az élet, amelynek csak virágai vannak, de nincs gyümölcse, csak szavai, de nem cselekedetei, csak nekiindulása, de nincs kitartása. Urunk! A kereszt egyházának népe könyörög előtted: tedd a kereszt bűnbánó és megkegyelmezett népévé. A „bűnbak.“ Mózes III. 16, 20—22. NAGYPÉNTEKI REMÉNYSÉG. Lesz még húsvéti Ne csüggedjetek! Gondba-bénult, fáradt emberek! Kereszten függ a nagy biztatás: Higyjétek s jön a feltámadás! Pilátus szava: végrendelet Semmiképpen soha nem lehet! Bűnt keresett s bár nem talált: Gyáván mégis irta a halált! ítélt az ember. Az Ür közbelépett: Eloszlatta a szörnyű sötétet. A sír szájáról elgurult a kő! S feljött onnan a nagy Szenvedő! lm hát: a halál mindent emészthet, Mégis előtör diadalmas élet. Feszítsdmeget zúghatnak ezrek: Igazak mégis életre kelnek. Lesz még husvét! Halott emberek Ébredjetek és ne csüggedjetek! Egy helyen van csak tiszta számadás: Istennél s nála van feltámadás! Krisztus halála nekünk: élet! Diadalmas, mit por, enyészet El nem érhet soha de soha! Testvér! Lásd meg! Ez a Golgota! Szirti János. Ki fise/i meg? II. Sándor orosz cárról az alábbi kedves esetet jegyezték fel. Volt néki egy kedves testőrtisztje, akit azonban egyszer valami adósságért nagyon megdorgált. „Ha holnap ilyenkorig meg nem fizeted adósságodat, lefokozlak/“ — hangzott a cári parancs. Aznap este éppen ez a tiszt teljesített szolgálatot a cár szobája előtt. Asztalán nagy papírlap, kezében ceruza. Hatalmas számoszlopokat ír, szoroz és oszt, kivon és összead. Számítja, hogy mennyi az adósság és mennyi a fizetés. A mérleg balul ütött ki: sokkal nagyobb az adósság, mint a fizetés. Csüggedten ejti le fejét s keze akaratlanul is a számoszlop alá írta, amit a szíve érzett: „Ki fogja ezt megfizetni?“ Gyötrődése közben elaludt. Nem hallotta ura háromszoros csöngetését. Talán adósságával álmodott. A cár mit tehetett mást, elindult megnézni a hűtlen tisztet. Halkan kinyitotta ajtaját, lábujjhegyen odament a tiszt háta mögé és megdöbbenve látta a hatalmas számokat és olvasta a szomorú mondatot: „Ki fogja ezt megfizetni?" A cár szívét elöntötte a szánalom. Fogta a ceruzát és odaírta a papírra: „Én, a cárod, megfizetem!“ Krisztus keresztje egy nagy megidé- zés, egy nagy dorgatórium: „íme, ember, a bűnöd roppant adóssága: ki fogja ezt megfizetni?“ S a Krisztus ugyanarra a keresztre, amely szemünkre hányja a nagy tartozást, szíve vérbetüivel odaírja: „Én megfizetem!"
