Harangszó, 1939

1939-04-09 / 15. szám

114. HARANGSZÖ 1939. április 9, Aki hordozza a világ bűneit. Izraelben az áldozati törvény rendtar­tása szerint szokás volt évente egyszer, a nagy engesztelő ünnepen egy kecske­bakot feláldozni a nép bűneiért. Ezt az áldozati állatot kivezették a szövetség sátora elé, ott a főpap kezeit fejére tet­te s miután nyilvánosan vallást tett az egész nép bűnéről, a bűnöket jelképesen ráhelyezte a bak fejére. így lett az „bűnbakká“, amely hordozza az egész nép bűneit. A kecskebakot ezután fel­ajánlották áldozatul Istennek és kiűzték a pusztában. így olvassuk ezt Mózes III. könyvében a 16. részben. Az ószövetségi engesztelő áldozati szertartás gyarló elő­képe volt csupán annak az en- gesztelésnek, amelyet az újszö­vetség tanúbizonysága szerint Jézus Krisztus szerzett az egész világ bűneiért, ő Istennek ár­tatlan báránya, aki magára ve­szi és elhordozza e világ bűne­it. Áldozatul adja magát, hogy rajta töltessék ki Isten harag­ja. Ö az igazi bűnbak, aki nem­csak jelképesen, de valósággal is felveszi és elviszi bűneink terhét. Nincsen olyan bűn a vi­lágon, amelynek az ő szent vál­lán helye ne volna. Nincsen olyan bűnterhem, amit az ő ke­resztjéhez le ne rakhatnék, ő hordozza atyáink bűneit, ő hordozza az én bűneimet is, ő veszi magára minden ezután elkövetke­zendő nemzedéknek bűnterhét is. Mert ö egyszeri áldozati halálával egyszer- smindenkorra megszerezte az engeszte- lést és a bűnbocsánatot ez egész világ­nak. (Zsid. 9, 12.) Isten „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk“, Krisz­tus az ártatlan bárány e világ bűnbakja lett. Az emberek ma is használják ezt a ki­fejezést, hogy „bűnbak“, de helytelen ér­telmezésben. Ma azt mondják bűnbak­nak, akire sikerül minden bűnt, bajt reá­hárítani, akit minden bajért felelőssé le­het tenni. Az emberek igyekeznek is ma­guknak ilyen bűnbakot szerezni, ameny- nyiben bűneiket, hibáikat szeretik másra kenni, azokért felebarátaikat felelőssé tenni. Ha valahol valami szerencsétlenség történik, senki sem vállalja a felelőssé­get, senki sem vallja be, hogy ő a hibás, hanem mindenki siet „bűnbakot“ keres­ni, akire rá lehet tolni a felelősséget. Szüntelen bűnbakot kereső, bűnt beval­lani, megérdemelt bünhődést soha vállal­ni nem akaró, minden bajért egymást okoló bűnös emberek, nézzetek a nagy­pénteki ártatlan bárányra, az igazi bűn­bakra, Krisztusra. Ő, aki ártatlan s szent volt, mindnyájunk bűnét szó nélkül ma­gára vette, mindnyájunk megérdemelt kí­nos büntetését csendben elszenvedte! „Mindnyájan mint juhok eltévedtünk, kiki a maga útjára tértünk; de az Ür mindnyájunk vétkét ő reá veté. Mikor kínoztatott, alázatos volt és száját nem nyitotta meg, mint bárány, melyet mé­szárszékre visznek és mint juh, amely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg. .., pedig nem mű­velt hamisságot és szájában álnokság sem találtatott.“ (És. 53.) Ez a bűnbak Krisztus, ez az ártatlan és alázatos bárány, egyszer majd hata­lommal és dicsőséggel fog eljönni az ég­nek felhőiben. Akkor majd ő lesz a bíró, és ítélőszékben ül és elnémul előtte az egész föld népe és Ő megítél mindene­ket. Akkor boldogok lesznek azok, akik megmosták ruháikat a Bárány vérében és énekelhetik királyi széke előtt az üd- vözülők énekét: „Méltó a megöletett Bá­rány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, tisztességet és dicsőséget és áldást.“ (Jel. 5, 12.) Groó Gyula. Nagy&eii imádság. Ur Jézus Krisztus! Hogyan tekint­hettél te arra az éljent rivalgó tömegre, amelyről előre tudtad, hogy ott fog majd bámészkodni a kereszted alatt is? Hogyan tekinthettél az utaidra hulló pálmaágakra, amelyekről tudtad, hogy csak a múló hangulat szór at ja őket eléd? Hogyan hallgathattad a hozsánnát, amelyről tudtad, hogy néhány nap múlva bántalom szavává, szitokká és fe­szítsd meggé változik? Urunk Jézus! Könyörülj rajtunk! Hogy ne kelljen reánk is így nézned! Böjti utadra vigy minket ne bámészkodó tömeg­ként, múló hangulatból, hervadó pál­malevelekkel, hanem mint akik bű­nös szívüket hozzák ítéletre és kegyelemre. Urunk te ki meg­tisztítottad a templomot, tisz­títsd meg a szívünket, ki meg­átkoztad a terméketlen füge­fát, teremts gyümölcstermő új szívet bennünk, mert semmit sem ér az az élet, amelynek csak virágai vannak, de nincs gyümölcse, csak szavai, de nem cselekedetei, csak nekiindulása, de nincs kitartása. Urunk! A kereszt egyházának népe kö­nyörög előtted: tedd a kereszt bűnbánó és megkegyelmezett népévé. A „bűnbak.“ Mózes III. 16, 20—22. NAGYPÉNTEKI REMÉNYSÉG. Lesz még húsvéti Ne csüggedjetek! Gondba-bénult, fáradt emberek! Kereszten függ a nagy biztatás: Higyjétek s jön a feltámadás! Pilátus szava: végrendelet Semmiképpen soha nem lehet! Bűnt keresett s bár nem talált: Gyáván mégis irta a halált! ítélt az ember. Az Ür közbelépett: Eloszlatta a szörnyű sötétet. A sír szájáról elgurult a kő! S feljött onnan a nagy Szenvedő! lm hát: a halál mindent emészthet, Mégis előtör diadalmas élet. Feszítsdmeget zúghatnak ezrek: Igazak mégis életre kelnek. Lesz még husvét! Halott emberek Ébredjetek és ne csüggedjetek! Egy helyen van csak tiszta számadás: Istennél s nála van feltámadás! Krisztus halála nekünk: élet! Diadalmas, mit por, enyészet El nem érhet soha de soha! Testvér! Lásd meg! Ez a Golgota! Szirti János. Ki fise/i meg? II. Sándor orosz cárról az alábbi kedves esetet jegyez­ték fel. Volt néki egy kedves testőr­tisztje, akit azonban egyszer valami adósságért nagyon megdorgált. „Ha holnap ilyenkorig meg nem fizeted adós­ságodat, lefokozlak/“ — hangzott a cári parancs. Aznap este éppen ez a tiszt tel­jesített szolgálatot a cár szobája előtt. Asztalán nagy papírlap, kezében ceruza. Hatalmas számoszlopokat ír, szoroz és oszt, kivon és összead. Számítja, hogy mennyi az adósság és mennyi a fizetés. A mérleg balul ütött ki: sokkal nagyobb az adósság, mint a fizetés. Csüggedten ejti le fejét s keze akaratlanul is a szám­oszlop alá írta, amit a szíve érzett: „Ki fogja ezt megfizetni?“ Gyötrődése köz­ben elaludt. Nem hallotta ura három­szoros csöngetését. Talán adósságával álmodott. A cár mit tehetett mást, el­indult megnézni a hűtlen tisztet. Hal­kan kinyitotta ajtaját, lábujjhegyen oda­ment a tiszt háta mögé és megdöbbenve látta a hatalmas számokat és olvasta a szomorú mondatot: „Ki fogja ezt meg­fizetni?" A cár szívét elöntötte a szá­nalom. Fogta a ceruzát és odaírta a pa­pírra: „Én, a cárod, megfizetem!“ Krisztus keresztje egy nagy megidé- zés, egy nagy dorgatórium: „íme, em­ber, a bűnöd roppant adóssága: ki fogja ezt megfizetni?“ S a Krisztus ugyanarra a keresztre, amely szemünkre hányja a nagy tartozást, szíve vérbetüivel oda­írja: „Én megfizetem!"

Next

/
Oldalképek
Tartalom