Harangszó, 1939
1939-04-09 / 15. szám
I93*j. április 9, HARANGSZO 115 oldal MERT ÚGY SZERETTE ISTEN E VILÁGOT, HOGY AZ Ö EGYSZÜLÖTT FIÁT ADTA, HOGY VALAKI HISZEN ŐBENNE EL NE VESSZEN, HANEM ÖRÖK ÉLETE LEGYEN. (János 3, 16.) A tékozló fiú. Mindnyájan ismerjük az alakját Lukács evangélioma 15. fejezetében. Mi volt a bűne ennek a fiúnak? Az, hogy fellázadt Isten ellen. Nyűgnek érezte az atyai ház szeretetből fakadt fegyelmét. Szabadsága korlátozásának az édesatyja nevelő szándékát. Mindenáron független akart lenni. S egy szép napon becsapta maga mögött a kiskaput. Hogy’ becsapta az ördög ezt a tékozló fiút! Ígért néki mindenféle szépet, de az igazságot elhallgatta előtte. Azt nem mondta meg néki, hogy disznóvájut, rongyot, koplalást tartogat számára. Az ördög mindig rászedi a maga áldozatát. Magamra kell ismernem a tékozló fiúban. Én vagyok az, akit az ördög lépten-nyomon rászed. Csábít és én megyek, gáládul ígérget és én elhiszem. Óh én nyomorult tékozló fiú. Bárcsak rám illenék a történet második fele is. Mert a tékozló fiú megismerte, megbánta bűneit és — elindult haza. Tékozló fiák, — térjetek meg! TERJESSZÜK A HARANGSZÓ-t Az erdélyi román- oláh kérdés a legújabb történeti kutatások megvilágításában.*) Irta: Molnár Sándor. Mielőtt az oláh-románság történelmének magyar szempontból való vizsgálatába kezdenénk, nagyon fontos megismernünk azt, hogy mit tartanak ők magukról. Az oláh-román felfogás azt vallja, hogy az oláh-román nép Erdély földjén alakult ki. Dáciát — a mai Erdélyt — Trajánus római császár Kr. után 101 — 107-ig tartó véres háborúk után foglalta el a dákoktól. A dákok részben elpusztultak, részben kivándoroltak, de tekintélyes részük római uralom alá került. A római császári kormányzat a néptelenné vált vidékekre római telepeseket telepített. Később a kivonult dákok is visszatértek, megbékültek a római uralommal és nemcsak összebarátkoztak, hanem össze is házasodtak. A dákok idővel elsajátították a rómaiak nyelvét, életmódját, szokásait. Dácia kiürítése alkalmával a katonasággal együtt kivonultak a hivatalnokok és gazdagabb lakók, a földhöz kötött falusi nép azonban ottmaradt. Ennek a két népnek, a dákoknak és rómaiaknak összeolvadásából keletkezett az új nép és nyelv, a román. Ez az elmélet tehát azt tartja, hogy a dáko-román nép Er*1 Az ismertetés tulajdonképen csak kivonat Tamás Lajos: Rómaiak, románok és az oláhok Dácia Trajánában című munkájából. Felhasználtam még Dr. Jancsó Benedek-Gyaüay Domokos : Erdély története c. művét is. „Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened...“ dély földjén megszakítás nélkül folytatja a római életet és képviseli a latin kultúrát. Ezt az elméletet a folytonosság, vagy continuitás elméletének nevezik. Ez az elmélet a románságot őslakónak tekinti Erdély földjén és minden később jövő népet betolakodó barbár népnek tekint, amely a művelt román népet elnyomta. Ennek az elméletnek az alapján minden a román-oláh faj és nemzet javát célzó intézkedés — legyen az a legkegyetlenebb és legerkölcstelenebb jogtiprás, vagyonelkobzás, név- és vérelemzés, a legelemibb életlehetőségek elvétele — az ő szemükben egy évezredes igazságtalan magyar elnyomás jóvátétele. Á dáko-román elmélet keletkezését illetőleg az eddigi kutatások általában azt tanították, hogy az erdélyi oláhoknak a trajánus-i gyarmatosoktól való leszármazását Bonfinius Mátyás király udvari történetírója találta ki. Ez az olasz történetíró a nem királyi családból származó király kegyeit állítólag azzal nyerte meg, hogy családfáját Marcus Messale Corvinusra egy előkelő római patrícius család fejére vezette visz- sza, akinek vérei Dáciába is eljutottak, s a Corvinok őseivé lettek. Ezzel az erdélyi oláhság folytonosságának hirdetése, mely latin, német és magyar nyelven jelent meg egymásután hatolt be a különböző nemzetek irodalmába. A legújabb történeti kutatások azonban tisztázták, hogy Bonfini elgondolásának gyökerei az ő munkásságánál régebbi korra nyúlnak vissza, s azokat a Mátyás király származásától független körülmények táplálták. A legfontosabb mozzanat, amelyre Tamás Lajos történészünk mutatott reá az, hogy az oláh nép szájhagyományában sem a dáciai, sem a balkáni eredetnek nincsen semmi nyoma, amelyet más népek eredet-mondáival össze lehetne hasonlítani. Végeredményben tehát az a helyzet, hogy az oláh nép dáciai származásáról maga az oláh nép évszázadokig nem tudott semmit, hanem a vele kívülről találkozó, mai értelemben kezdetleges tudományos érdeklődésű reneszansz-hu- manista tudósok találták ki. (Nem úgy van, mint nálunk a hun-magyar és a többi őseredet mondáinkkal, amelyeknek történeti magvát mindjobban kinyomozza és igazolja a történettudomány). Az oláh-kérdéssel kapcsolatban miután mindenik középkori történetíró csak mellékesen foglalkozott, kapva kaptak azokon a tetszetős külsőségeken, amelyek kedvenc tételüket a római eredetet mint az ókori műveltség nyomait látszottak bizonyítani. Bár ezek a reneszánsz történetírók voltak a modern történetírás úttörői — a forráskutatás és forrásbirálat gyakorlati alkalmazásától nagyon távol állottak. Bracciolini 1451-ben megjelent művében szóbeli értesülésekre hivatkozva következteti, hogy mivel egyes szavak a románban hasonlítanak a latinhoz, azok csak a Dáciában maradt kolonusok nyelvéből valók lehetnek. Mivel nem ismerte (legalábbis nem dolgozta fel), sem a Dácia kiürítésére vonatkozó adatokat, sem az nem jutott eszébe, hogy itt a Balkánról felszivárgott latinság elemeivel van dolga, kifejti, hogy az oláhság a római kor óta a barbárok tengerében fennmaradt latin (román) sziget. A XVII. és XVIII. századi moldvai krónikásoknál ugyancsak ez a humanista felfogás érvényesül. Céltudatos élt a római eredet hangoztatása a 18. század második felében kap, amikor az úgynevezett erdélyi triász: Klain Sámuel, Sinkai György és Major Péter veszik kezükbe a román történelem irányítását. Mindhárman a Rómával egyesült görög katolikus papság köréből kerülnek ki. Bécsben és Rómában végzik el tanulmányaikat és mindhárman a balázsfalvi oláh gimnázium tanárai képen működtek. Ök adják a legnagyobb lökést a dako-román propagandának Budán az egyetemi nyomda Cyrill be tűs kiadványainak cenzorai lesznek ök sugalmazzák és állnak mögötte min den román mozgalomnak, így az u. n Supplex Libellus Valachorumnak, amely 1791-ben az erdélyi országgyűlés előtt először juttatja írásban is kifejezésre a dako-román követeléseket, önálló könyveikben is kifejezést adnak a középkor óta jól ismert álláspontnak: az erdélyi oláhok Trajanus légionáriusainak utódjai. Törekvéseikben nem a múlt érdektelen megismerésének vágya vezette, mint inkább az, hogy az erdélyi oláhság követeléseinek egy saját szájuk íze szerint elképzelt múlt felidézésével
