Harangszó, 1939
1939-01-08 / 2. szám
1939. január 8. HARANGSZO 11. oldaL ther himnuszát, „Erős vár a mi Istenünk," mei? nem törtek, hitethagyókká nem váltak és megélték II. József türelmi rendeletének fölbecsülhetetlen áldásait. Általa felbátorítva nyújtják be templom és iskola építési kérvényüket, melyre 1784. október 11-én már kedvező végzést kapnak Budáról a helytartó tanácstól. Ám alig teszik meg az előkészületeket, amikor egy kis időre a gyülekezeti élet menetében zökkenés áll be. Ugyanis Felsőszeli kimondja anyaegyházzá alakulását. Az alsószeliek most megkettőzőtt erővel látnak hozzá a templom építéséhez, kiváló vezetőt nyernek a törvényesen megválasztott lelkészük, Szűcs János személyében, aki 1786 ádvent harmadik vasárnapján hívei nagy örömére felszenteli az új templomot. A gyülekezet ezidőtájt még félezer lelket sem számlált, de a csekély számot túlszárnyalta az egyháztagok hitbuzgósága, áldozatkészsége, amely ma is az alsószeli evangélikusok egyik szép jellemvonása. A Mindenható századokkal ezelőtt telepítette le a kanyargó Vág, a szőke Duna közt elterülő rónán, a mai Kisalföld, avagy Mátyus- földje legtermékenyebb vidékén a mai Szeli őseit. Hajdan a kelták laktak itt, majd a kvádok. azután a hunnok, avarok s utoljára a magyarok, akiket sem az idő vasfoga, sem a viszontagságok, próbáltatások számtalan vihara, sem a keresztek súlya, terhe evangélikus hitében, nemzeti érzésében megingatni nem tudta soha. Sőt mint a pálma a teher alatt, úgy fejlődött az alsószeli evangélikus egyház is a letűnt évtizedek sok hányatásai dacára is. A megnövekedett eklézsia 1878- ban boldogult lelkésze, Rásó Mihály idejében felépíti a képen látható pompás templomát. 1902. évben pedig az áldott emlékű pásztor, munkát, fáradságot nem kímélve, a templom mellett iskolát állíttat. 1923 tavaszán Isten kegyelméből már megszólaltatjuk a háborúban elnémult harangjainkat is. 1928 október 31. a templom félszázados jubileumát úgy üljük meg, hogy 66 hősi halottunk emlékére, parkírozva a templomteret, gránit és karrarai márványból emlékszobrot állítunk. Néhány esztendei erőgyűjtés, takarékoskodás után, az 1666 lelket számláló népes gyülekezet reményvirágai számára szűknek bizonyulnak az iskola tantermei. Ezért a hívek átérezve a próféta szavát „elvész a nép, mely tudomány nélkül való," csodálatos lelkesedéssel, páratlan áldozatkészséggel hozzálátnak egy új, modern iskola és kultúr- ház emeléséhez. Egy esztendő sem telik bele és 1934-ben máris áll a harmadik templom (1.a második képet). Benne nappal a kicsinyek, mint a szorgalmas méhecskék, kincset gyűjtenek lelkűk száT-f', A hazatért alsószeli iskola és kultúrház. mára, esténként pedig a2 egyház kultúrára szomjas felnőtt népe találja meg lelki kielégülést az evangélikus kultúrkör, leánykör, dalárda és vasárnapi iskola magasztas munkáiban. Végül 1936- ban új kántoriak épült és renováltatott a lelkészlak. Valóban minél jobban hányódott gyülekezetünk hajója, minél inkább ostromolt a külső és belső ellenség, annál szívósabb volt védekezésünk, annál oda- adóbb az apákról ránk maradt drága örökség, egyházunkért folyó építő munkánk s annál buzgóbb égbe szálló fohászunk: „Urunk ne hagyj el! könyörülj rajtunk a Te irgalmasságod szerint." És nincs az Istennek kőszíve. Meghallgatta imádságunk szavát, kiszabadított az utolsó húsz esztendő fogságából is! Az új szabad élet küszöbén térdre hullva mondunk hálát megtartó Istenünknek. Az ö nevében, az ö segítségével indulunk el, a velünk érző szívek, vezérek, főpásztorok irányítása mellett ai öröm___ teli nemes munkára: Istenért és hazáért! Szalo ntay Oszkár lelkész. Christananda levele. Kedves Missziói-barátok! Örülök az alkalomnak, hogy a kedves Harangszón keresztül időnkét szólhatok hozzátok. „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!" Bárcsak e karácsonyi üzenet újra elevenen zendülhetne az égből és örömmel töltené el egész Magyar- országot. Ez az üzenet a Szentháki a kabát zsebéből. A parancsnok fölemelte és nagy csodálkozására egy Uj- testamentumot tartott kezében. Kié az egyenruha és a könyv? kérdezte. Elmondták neki Csang történetét. Nagy hamarossággal elküldött érte és maga elé hozatta. Amikor előtte állott, megajándékozta a szabadsággal. Bár a kínai tiszt pogány volt, mégis nagy tisztelettel viseltetett a keresztyénekkel és azok szent könyvével szemben. Az Uitesta- mentum megmentette Csángót. Jó, ha Isten Igéje mindig velünk van, még jobb, ha minden időben szivünkben hordozzuk * ‘ Afrikai hithűség. Anstein misszionárius „Fackelträger“ (Fáklyavivő) című könyvében olvashatunk egy kameruni királyról, akinek kegyetlensége különösen éjszaka mutatkozott meg a titkos kivégzések alkalmával. Ha valami befolyásos embert el akart tenni láb alól, mivel féltékeny volt rá, akkor összehívta titkos rendőreit. A lehető legkülönösebb ruhákba bujtatta őket és visszataszító ördögálarcot adatott rájuk. Dobot és buzogányt adott nekik és kiadta a parancsot, hogy a szó- banforgó embert keressék föl a lakásán és öljék meg. Gyakran tálat is adott nekik, a követeknek abban kellett a kivégzett fejét elvinni neki bizonyságul, hogy a véres parancsot valóságosan végrehajtották. Ez a király eltiltotta a keresztyén istentiszteletet és kényszerítette a keresztyéneket, hogy szemeláttára nyers emberhúst egyenek. Aztán megparancsolta a városban lakó keresztyéneknek, hogy gyülekezzenek össze a piactéren. Ott szemükre vetette, hogy nem akartak neki engedelmeskedni és megtiltotta nekik istentiszteleteik látogatását. Mindenkit megölet, aki keresztyénnek vallja magát. Először mély hallgatás uralkodott a íelenlévő keresztvének között. Aztán előlépett a tömegből Yeyap Mózes a király egyik nagybátyja, királyi méltóságú hatalmas alak és hangosan, határozottan így nyilatkozott: „Engedelmeskedem neked óh király, minden külső dologban, de hitem dolgában semmi parancsot nem fogadok el. Keresztyén maradok tilalmad ellenére is. Igen, most már megölethetsz." A király tajtékzott dühében, de mit csináljon? Mégsem merte nagybátyját az egész nép előtt kivégeztetni. Most már fiatal emberek egész sora lépett elő, végül még asszonyok is és valamennyien így nyilatkoztak: „Yeyap Mózessel tartunk. Inkább meghalunk, minthogy hitünket megtagadjuk!" A király nem várt ilyen szilárdságot, igy nem válthatta valóra fenyegetéseit a keresztyénekkel szemben. A becsületes indián. Vad külsejű indián jelent meg egy hideg téli reggelen a Winnipeg tó mellett lévő egyik missziói házban. Kopogtatás nélkül belépett a konyhába, nagy darab vadhúst tett az asztalra és így szólt a misszionáriushoz: „Ez a tied." „Nem“, mondta a misszionárius, „egyáltalán nem ösmerlek és még soha semmiben nem osztoztam veled. Megfizetem neked.“ „Semmit sem fogadok el érte, a tied.“ „Hogyan jutsz arra a gondolatra, hogy megajándékozz engemet?“ kérdezte a misszionárius. „Nem voltál a múlt télen a Burntwood folyónál súlyosan megrakott szánokkal? nem jött-e akkor szörnyű hóvihar, amely lehetetlenné tette az utazást és minden ösvényt belepett?“ — „De igen." „Tudod-e még, hogy ott lyukat ástál és néhány súlyos tárgyat elástál, mert könnyíteni akartál a kutyák terhén?" Oh igen! A misszionárius olyan élénken emlékezett arra a szörnyű napra, amennyire • csak lehetséges. Négy napi járóföldre volt házától és egy távoleső vidéken akart prédikálni. Bár 61 kutya húzta szánját és 4 indián kísérte gyalogszánon, az útnak nyomát sem lehetett látni. A hó mindent belepett! Az élelmiszerek egy részét elásták a hóban és jégben, hogy könnyebben jussanak előre. Visszafelé akarták újból kiásni. Visszajőve! fölfedezték, hogy az egyik nagy
