Harangszó, 1938
1938-03-20 / 12. szám
1938. március 20. HARANGSZÓ 91. azonban nem bírt annyira behatolni a kötudatba, hogy itt-ott ne igyekeztek volna egymástól áttéréseket és reverzá- lisokat szerezni. Nem mulaszthatjuk el annak a kijelentését, hogy mi kevésbbé éreztük a testvéri támogatást, mert főképen a szórványterületeinken igen sok evangélikus gyermeket neveltek és konfirmáltak reformátussá. Méltatlan volt a két egyházhoz, hogy papjai a hivatalosan kinyilvánított testvériség dacára egymás nyájából igyekeztek híveik számát gyarapítani. Igaz, hogy általánosabb volt a kifogástalan jó viszony, de tudunk számos ezzel ellenkező esetet is. De a testvériség mellett a szükség- szerűség is létrehozta ezt a határozatot. Ma a reverzálisvadászat idejét éljük. A római katolikus egyház, a ve- gyesházasslágok megbélyegzésével, a híveire gyakorolt lelki erőszak eszközeivel igyekszik arra, hogy a vegyesvallású jegyesek az ő javára kötelezzék el születendő gyermekeiket. Ezen a fronton erősen áll a harc. Szükstéges volt, hogy a két protestáns testvéregyház ne gvön- gitse egymást reverzáli- sok és áttérések erőszakolásával, hanem inkább egymást támogassa. így született meg az evangélikus egyetemes közgyűlésen és református egyetemes konventen az idézett két, azonos tartalmú határozat, mely szerint az evangélikus lelkésznek nem szabad a református, a református lelkésznek nem szabad az evangélikus egyháztagot rábeszélni arra, hogy vallását elhagyva a másik egyházba térjen, vagy házasság- kötés esetén az evangélikus fél a református, a református fél az evangélikus egyház javára kössön reverzálist. vagyis kötelezze el a születendő gyermekeit. Erre nem szabad se rábeszélni, se lebeszélni. Ha egy református egyháztag a maga jószántából kíván az evangélikus egyházba áttérni, azt megteheti, de erre az evangélikus lelkésznek őt rábeszélni nem szabad. Ugyanez érvényes fordított esetben is, ha egy evangélikus egyháztag kívánna a református egyházba betérni. A házasulandóknál pedig tartózkodni kell attól, hogy rábeszéljék őket az evangélikus vagy református egyház javára kötendő megegyezéstől. Ha akarnak köthetnek, ha nem akarnak nem kötnek. A református vagy evangélikus lelkésznek nem szabad őket erre rábeszélni. Teljesen szabadon, befolyásolás nélkül dönthetnek. Ez a határozat nem volt új az evangélikus egyházban, mert a mi egyetemes közgyűlésünk már 1909-ben hozott olyan határozatot, amely az evangélikus lelkészt eltiltotta attól, hogy a református egyház híveit áttérésre vagy rever- zálisadásra biztassa, mert már akkor is látta, hogy „mindkét protestáns egv- ház főérdeke az, hoey ezen két egyház hívei között a testvéri egyetértés semmi által meg ne zavartassák.“ Nemes büszkeséggel mutathatunk rá erre a régi keletű határozatra, mert mi akkor is a komoly testvériség alapján állottunk. Ezen az alapon állunk ma is és szeretnénk, ha mindkét oldalon mindenben a testvériség követelményei érvényesülnének! Af. J. AI világ legnagyobb Cuí&er-sxobra Wormsban. 160 négyzetméteren fekszik s a 12 méter magas Luther-szobron kívül még 12 szobor van rajta. Püspökeink mirtäegyihe 200 P-í aäoft a Cutter szó« borra. — Hát, csak meghalt. Dénes fürkésző tekintettel nézett rá. — Duplát adtál be? Péter nevetett. — Triplát biz én. Dénes meghökkent. — Te szerencsétlen! Hátha gyanús lesz a hirtelen halál? Péter vállat vont. — Fenéket lesz. — De a doktor? — A doktor? Az a buta? Nem lát az az orra hegyéig sem. — Megvizsgálta? — Persze, hogy meg. Hiszen itt volt ő is, meg a Horváth tisztelendő úr is. Az uraság értük küldött. Hát eljöttek. A pap meggyóntatta, a doktor megállapította a halált. Valami szívgyengeségről morgott. Jól nem értettem. — Hát te is ott voltál? — Ott. Meg, vagy négyen még a cselédség közül. — Mikor lesz a temetés? —• Ügy tudom, holnap. Dénes szívéről mázsányi teher esett le. — Csakhogy nincs baj! — Nincs hát. Holnap eltemetik. Pár hét múlva beülünk a birtokba s mienk a világ! Dénes lelohasztotta a vérmes reményeket. — No, no nem megy az oly gyorsan! Pár hónap is bele- tellik, míg a hatóság elintézi az ügyet. Péter megvigasztalódott. — Nem baj. Majd csak kibírjuk. Hanem igaz, az uraság valami bőrtárcát adott át a tisztelendő úrnak, hogy abban fontos iratok vannak. Dénes megijedt. — Fontos iratok? Talán a végrendelete? Akkor Péter végünk van. Péter fölényesen nevetett. — Van ám nekem is magamhoz való eszem! Túljártam az eszükön I — Hogy-hogy? — Hát csak úgy, hogy a bőrtárca nálam van! Dénes még a száját is eltátotta. — Nálad vannak az iratok? Péter csak nevetett. — Ühüm, nálam ám! — S hogy került az hozzád? — Hát egyszerűen elvettem a paptól. — Neked adta? — Adta ám a __ Majd rosszat mondtam. Leütöttem s el szedtem tőle. Dénes elszörnyedt. — Te szerencsétlen, mit tettél? Meghalt? Péter fitymálva nézett az ijedt emberre. — De nagyon fél a nagyságos úr! Lám, én egy cseppet sem félek. S nem is halt meg, mert akkor híre jött volna. — Hát hogy történt? — Hát csak úgy, hogy az éjjel, mikor innen gyalog hazafelé ment az erdei úton, utána sompolyogtam, egy husánggal fejbevágtam s elszedtem tőle a tárcát. S most nálam vannak az iratok. Vagy jobb lett volna, ha nála maradnak? Dénes magához tért. — Igazad van. Okosan cselekedtél. Kitudja, micsoda iratok lehetnek azok s talán tönkre tettek volna minket, ha illetéktelen kezekben maradnak? Míg így ,.. — Mi leszünk az urak! Dénes jóváhagyta. — Úgy van. Enyém lesz a birtok. Péter felemelte a mutató ujját. — Csak ne siessen a nagyságos úr! Van még egy kis bibi is, azokban az írásokban! — Dénes felhörkent. — Mit, te felbontottad? (Folytatjuk.)
