Harangszó, 1938
1938-01-09 / 2. szám
10. HARANGSZÓ 1038. január 9. dótokat öreá vessétek, mert néki gondja van reátok!“ (I. Pé. 5. 7.) Sokan felrójják az Üdvözítőnek, hogy mindig csak a lelkiekkel bíbelődött, de nem törődött az ember testével. Ezek azt hirdetik, hogy a keresztyénség csak ábrándozás, amely nem oldja meg a földi élet nagy kérdéseit. Mert — így beszélnek — hiábavalók a szép szavak, ha a gyomrom üres és nem tudom, hogyan szerezzek kenyeret?! Tévednek, akik azt hiszik, hogy az Üdvözítőnek nincs gondja az ember testi szükségleteire. Hát nem meggyógyította e a sántákat, vakokat, süketeket, bél- poklosokat? Nem ő mondotta e: „Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak és nincs mit enniök!“ (Mt. 15, 32.) Nem ő elégítette meg 5.000 embert 5 kenyérrel és 2 hallal és 4.OO0 embert 7 kenyérrel és néhány hallal?! Nem ő helyezte e a „Miatyánk“ legközepére ezt a kérést: „A mi mindennapi kenyerünket aad meg nékünk ma!?“ Kenyér alatt természetesen nemcsak a kenyeret kell érteni, hanem az ételt-italt, ruhát, házat, szántóföldet, egészséget, jó időjárást, stb. Luther azt mondja: „Isten a mi kérésünk nélkül is megadja ugyan a mindennapi kenyeret minden gonosz eniDernek, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy ezt velünk beláttassa és mi hálaadással vegyük mindennapi kenyerünket!“ (Kis Káté.) Egy családi hajlékba léptem be egy alkalommal. Ebédnél ültek. A taiban magasra feltornyozva gőzölt a túrós csusza. Észrevettem, hogy nem imádkoznak evés előtt. Megkérdeztem: „Ugyan mondják, ki adta ezt az eledelt?" Az egyik suhanc hetykén vágott visz- sza: „Hát a mama hozta a lisztet a kamrából!“ „És a kamrába, hogy került?“ — kérdeztem. „A malomból.' „Hát a malomba?“ „A szántóföldről.“ „Itt viszont Isten lehelt életet a búzaszembe, Ö adott reá esőt és napfényt, amely nélkül a mag soha ki nem kelt volna" — mondotta. Végül kénytelenek voltak belátni, hogy Isten adja az eledelt. Ti imádkoztok e az asztalnál? Ki imádkozik? Csak a kis gyermek? Vagy a családfő is? Bizony illő, hogy a gyermek mellett a családfő is imádkozzék! Fenti család a háládatlanság bűnébe esett a mindennapi kenyér adójával szemben. A háládatlanság olyan anybűn, amelytől a bűnök egész sora szokott megszületni, mint: 1. Az 'elégedetlenség. 2. A dicsekvés. 3. A pazarlás és 4. A fösvénység. * 1. Az elégedetlenség. Akár jó termés van, akár rossz, ki nem fogy a panasz az emberek szájából, hogy kevés termett. Pedig mi még nem tudjuk, mi a kevés. A túrócmegyei tótok, akiknek csak egy kis za- bocskát és krumplicskát ad a föld, azok tudják, hogy mi a kevés. Nálunk, a magyar Kánaánban, a kutya is jobb kenyeret eszik, mint amilyet a rutének esznek. Sőt a finn testvérek fönn északon lapos, keletien földszínű, lepényszerű sütettel kénytelenek beérni — kenyér helyett! Van kenyered? Adj hálát érte és légy elégedett! „Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit. De, ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele!“ (I. Tim. 6, 6—8.) 2. A dicsekvés. Ez a bűn is a háládatlanság szülötte. Sokan úgy gőgösködnek, mintha a termés a saját szerzeményök volna. Dicsekszenek: Nekem ennyi és ennyi termett! Ugyanakkor mást lenéznek. Ne dicsekedj! Semmi sem a tiéd, hanem minden az Istené. „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád!“ (I. Pé. 5, 5.) 3. A pazarlás. A háládatlanságnak ez a harmadik torz szülötte. Pazarol az, aki fölösleges vagy istentelen célokra áldoz, vagy aki evésben-ivásban mértéktelen. Az is pazarlás, ha valaki erején túl költ ruhára és múló élvezetekre. Az ilyen a tékozló fiú nyomában jár. (Lk. 15.) Isten igéje azt mondja: „Legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok!“ (I. Pé. 4, 7.) 4. A fösvénység. A háládatlan ember, miközben az ördögnek szórja a pénzt, istenes célok előtt bezárja a szívét. A háládatlan ember fukar. Csak magára gondol, ellenben Isten országa, egyházi célok és szűkölködő felebarátja számára nincs pénze. Pedig „aki szűkén vet, az szűkén is arat!“ (II. Kor. 9, 6.) Isten sokat adhat, de a szűkmarkútól meg is vonhatja az áldást. „Van olyan, aki bőven adakozik és annál inkább gazdagodik és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik!“ (Péld. 11, 24.) A mindennapi kenyeret kérnünk kell! — Erre tanít az Üdvözítő. Minek kérjem, ha már úgyis meg van, — mondja a gazdag. Minek kérjem, mikor úgyis hiába kérem, — mondja a szegény. Hitetlen beszéd ez. A hívő gazdag tudja, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való és a világosság Atyjától száll alá.“ (Jak. 1, 17.) Az istenfélő szegény pedig ne várja ölhetett kézzel, míg a sültgalamb a szájába repül! Az Írás azt mondja: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék!“ (II. Thess. 3, 10.) Ez legyen a szabály: „Imádkozzál és dolgozzál!“ Kértem és nem adott az Isten! — azt mondod. Vádolod az Istent, holott saját magadban van a meg nem hallgatás oka. Az Üdvözítő azt ajánlja: „Keressétek először Istennek országát és az • Ö igazságát és ezek (t. i. a testi szükségletek) mind megadatnak néktek!“ (Mt. 6, 33.) Kerested te valóban az Isten országát?! És „először“, vagyis „legfőképen“ azt kerested?! Imé, még az 1-ső számú feltételt sem töltötted be. Mégis csodát vársz az Istentől és ha a csoda elmarad, megvádolod az Istent!!! Keresd először az Isten országát, akkor lesz reád is érvényes, amit az Üdvözítő mond, hogy a testi élet szükségletei mind megadatnak néked!!! Harmati Béla. I Mindlen lelhiésszi íyivatalfyox körlevelet küldtünk, amelyben évenként ötször kiadandó presbiteri lap-mellékletet ajánlottunk fel darabonként 6 filléres áron. Eddig 2800 igénylés érkezett. A lap most megindult s kívánt mennyiségben megküldöttük minden jelentkező lelkészt hivatalnak. További megrendelést elfogad a kiadóhivatal.
