Harangszó, 1938
1938-02-20 / 8. szám
58. HARANGSZÓ 1938 február 20. Debrecen egyházi múltja. A pozsonymegyei Bazinból 1735-ben Debrecenbe került Auer András fia és unokája, Auer János és Sámuel 1760-tól 1825-ig terjedő német nyelvű családi feljegyzéseiben találjuk az első adatot arról, hogy Debrecenben evangélikus szórványistentiszteletet tartottak. E szerint 1796 december 11.-én Budaeus György, tokaji lelkész hirdette itt az igét és osztott úrvacsorát Thirring Leopoldné lakásában. Thirring Leopold 1764-ben jött Sopronból; ő is kereskedő volt mint az Auerek. Amit Szűcs István könyvében (Debrecen város története, 31.1.) olvassunk, mint az 18U6 április 16.-án az újonnan épülő 'református nagytemplom alapjába helyezett emlékirat első pontját: „.. a város népe az 1531. esztendőben a lut- herana vallást, azután pedig 1562-ben a reformata vallást vevén tel, lett a templom a reformátuosk templomává“, ma már tévedésnek bizonyult, legalább az időadatokra nézve. Tény az, hogy a reformáció eszméi fokozatosan hódítottak, mióta Enyingi Török Bálint volt Debrecen földes ura, 1536-tól. De még hathatósabb pártfogója volt az új eszméknek, még pedig natározottan a lutheri iránynak a földes úr felesége, Pempf- linger Katalin. A század ötvenes éveinek végén aztán Méhusz Juhász Péter a svájci reiormátorok tanát terjesztette el. Azután több mint két évszázadon át alig hallunk valamit a Debrecenbe került szórvány-evangélikusokról. Pedig ilyenek bizonyára mindig voltak. Hiszen az európai kereskedelmi főútvonalak egyike Németországból Erdélybe a Sze- pességen és Debrecenen meg a Királyhágón át vezetett egészen Brassóig. Hogy pedig a debreceni nagy vásárokat nagy számban látogatták németországi és szepesi kereskedők, mutatja az, hogy a Német- és a Tizenhárom város-útcán külön csak ezeknek a kereskedőknek volt kijelölve a kirakodó helyök. A két útca mai neve Széchenyi- illetve Sze- pességi-útca. A protestánsüldözések okozta szenvedésektől a debreceni evangélikusok meg voltak kímélve. Azóta, hogy 1796-ban a tokaji lelkész teljesített egyházi szolgálatot Debrecenben, az Auer krónika megint csak 1823-ban említ ilyen esetet. 1823 május 8.-án, áldozó csütörtökön Hlovik Ádám, svábolaszi evangélikus lelkész tartott Debrecenben szent beszédet és osztott úrvacsorát a Jüger-féle házban. Hlovik Ádám az 1751-ben a Rajna vidékéről a Székelyhid melletti Svábolasziba telepített német evangélikusoknak volt a papjok 1819 óta. Az árvamegyei Pár- nicán született Hlovik Ádám szegénysége miatt 1811-ig otthon gazdálkodott és csak 18 éves korában került iskolába. 1813 július 18.-án a degreceni kollégiumba iratkozik be rétornak, november 2.-án már tógátus. 1814-ben Eperjesre megy és mivel akkor a bécsi kormány nem engedte külföldre a magyar ifjakat, mert féltette a jövendő papokat és tanárokat a nyugaton terjedő szabadabb szellemtől, azért Hlovik 1819 szemptem- ber 2.-án elfoglalta a svábolaszi lelké- szi állást. Svábolaszi régi olasz telepes szőlőművelő község. Előbb Engolaszi volt a neve. A XVII. század viharaiban elpusztult vidékre Dráveczky László cs. kir. alezredes, evangélikus vallású földesúr telepitett németeket; ezért Svábolaszi lett a falu neve; ma Érolaszi. Az odatelepített német evangélikusoknak volt iskolájuk és 1757 óta imaházuk is. Az ő papjok gondozta a nagyváradi híveket 1784-től 1813-ig, míg Nagyváradon nem volt szervezett egyház. Nagyvárad 1813- ban választotta első papját. A Svábolasziban 1824-ben tartott hivatalos egyházlátogatásról felvett jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy ennek az egyháznak akkori lélekszáma 306, Debrecenben mint szórványegyházban 186 lélek van nyilvántartva. Ezek közt 16 tiszta, 16 vegyes házaspár van. Az évenként egyszer tartott egyházi szolgálatért Debrecen 50 forintot fizet. Az 1823-iki első szolgálat után Hlovik megint 1824 június 13-án pünkösd első napján jött Debrecenbe és osztott úrvacsorát a Jáger-féle házban. Jäger János 1785-ben szerzett polgárjogot Debrecenben. Szülőhelye a sáromegyei Héthárs (Septemtiliae, Zboró mellett). 1825 május 12-én van az utolsó feljegyzés Auer könyvében Hlovik Ádámnak Debrecenben jártáról 1825 november 8-án az Auer krónika megszakad. Máshonnan tudjuk, hogy Hlovikot 1826-ban a zémplénmegyei Fancsal köségbe hívták meg lelkésznek. Debrecenben nagyon meg voltak vele elégedve (er war uns allen sehr schätzbar). 1827-ben már ifjabb Greskovits József, az 1826-ban elhunyt hasonló nevű nagyváradi pap fia lelkészkedik Svábolasziban. Az ottani evangélikusok száma lassanként megfogyott, negyedik papjok, Rőczey János 1844-ben otthagyta őket s a megmaradt és elmagyarosodott 85 evangélikus 1855- ben beolvadt a református egyházba. Greskovits 1836-ig évenként kétszer, rendszerint áldozó csütörtökön és advent első vasárnapján jött Debrecenbe. Hlovik Ádám működése, úgy látszik, elevenebbé tette a debreceni hívek egyházi életét és már önálló szervezkedésre is gondolhattak. 1830-ban ugyanis a Sajókazán tartott esperességi gyűlés bizottságot küld ki Okolicsányi Károly svábolaszi birtokos és egyházfelügyelő A bűn zsoldja a halál. Irta: Szende Ernő. 7 — Te Péteri Nagyon rosszul érzem magam. Rettentő fájdalmaim vannak. Úgy érzem, mindjárt végem lesz. Futtass az orvosért, meg a papért. Gyónni akarok. Az orvosért lovas menjen egy külön lóval. Az tud lovagolni. A lelkészért is lovas menjen és siessen az ide a gyalog ösvényen. Félóra alatt itt lesz azon az úton. Eredj hát s induljatok. — Azonnal indulunk, a kocsit küldöm a doktor űrért, magam meg a tisztelendő űrért megyek, ha nem lesz rám szükség itt. Várkonyi sürgette. — Nem, nem, csak eredj. Küld be az egyik leányt, az is segít, ha kell valami. Péter sarkon fordult s végig futott a folyosón. Szinte beesett az ajtón. — Te Józsi! Nyergelj hamar két lovat s vágtass a faluba a doktorért! Én a tisztelendő űrért megyek szintén lóháton, de az gyalog jön, mert öreg s lóra nem ülhet. De nem baj, hiszen az ő faluja csak egy ugrás ide. A cselédség felriadt, össze-vissza kiabáltak. — De hát mi történt? Mi a baj? — Az uraság a halálán van! A végét járja! Mint a bomba úgy csapott le a hír. Halálos csend lett a szobában. Péter visszaszólt az ajtóból. — Te Kati! Eredj a beteghez! A csengő megszólalt. — Már hívnak is. Szaladj! Kati futásnak eredt. Nyomban utána ment a két férfi is. Besiettek az istállóba, felnyergeltek három lovat, lóra ültek s kiléptettek a parkon át az országúira. Ott aztán hajrá, vágtatásba kaptak a lovak. Az egyik balra tért Hódosra, dr. Somogyi Istvánért a doktorért, a másik meg jobbra fordult Sárinak Horváth Sándor lelkészért. József kocsis alig öt percnyi vágtatás után, egy alakot vett észre az úton. Lassított s mire odaért, megállította a két lovat. — Hé, ki járkál itt? — Én vagyok dr. Somogyi. Maga az József? — Igen. Én vagyok. Éppen a doktor űrért indultam. — Miért? Csak nincs valami baj? — De alighanem. Az uraság beteg, a halálán van. Ügy mondta a Péter. Az orvos felült a lóra, aztán vágtatni kezdtek a kastély felé. Jó negyedóra alatt Péter is beérkezett Sáriba, a lelkészlakhoz. Leugrott a lóról, egy fához kötötte. Azután bezörgetett, a cseléd csakhamar ajtót nyitott s bevezette a lakásba. A lelkész fogadta. — Mit hozott Péter? — Nem hoztam instálom semmit. Inkább vinni akarok. Azaz, hogy a tisztelendő űrért jöttem. Az uraság kéreti. — Most menjek? — Igen, most. Sőt azonnal. A lelkész meghökkent. — Miért? Csak nincs valami baj? — De igen, baj van. Az uraság gyónni akar. A végét járja. A lelkész ijedten nézett a beszélőre. — Halálán van az uraság? Péter bólintott. — A halálán bizony. S ha nem siet tisztelendő úr, még elkésik. Pedig az uraság meg akar gyónni. Azért jöttem lóhalálba. Kocsival elég nagy kerülő az út. Azért tessék a gya- logúton menni, az erdőn át. Jó húsz perc alatt ott lehet. A lelkész megcsóválta a fejét.
