Harangszó, 1938
1938-02-20 / 8. szám
1938. február 20. HARANGSZÓ 59. elnöklete alatt azzal a megbízással, hogy a „Debrecen városában felállítandó új anyaeklézsia tárgyában“ tegyen javaslatot. Okolicsányi, mint Debrecenben is háztulajdonos, kétszeresen érdekelve volt az ügyben. A bizottság nem sietett a javaslattal s 1831-től kezdve 1836-ig az egyházmegye minden évben sürgeti a jelentést, .de hiába. Úgy látszik, a helyzet mégsem érett még meg. 1836-ban Nyíregyházán volt az egyházmegyei gyűlés; oda elvárták a debreceni küldöttség megjelenését; de az nem jött el. A debreceni hívek következő gondozója az 1806-ban Poprádon született Glatz Sámuel, 1838-tól 1860-ig nagyváradi lelkész volt. Glatz Késmárkon és német egyetemeken tanult, doktori fokot is szerzett, itthon Selmecbányán és Felsőlövőn tanított. Később mint nagyváradi pap évenként többször tartott istentiszteletet Debrecenben. De úgy látszik, nagy tudományával sem bírta híveit lekötni s ezek tudomására adták, hogy felmentik őt a további szolgálat alól. Glatz Sámuel után egy ideig Böhm Pál egyháztag tartott a debreceni híveknek prédikáció helyett „épületes, kegyes és ájtatos felolvasásokat“ a Jager-féle imateremben. Ezt a termet 1849-ben a bevonuló oroszok elpusztították s azontúl nem volt Debrecenben evangélikus istentisztelet. Híveink mindenben a református egyház szolgálatát vették igénybe. . De önállóságuk fenntartására megválasztják Schwarz Sámuel ügyvé det egyházfelügyelőnek, Beőr Lászlót pénztárosnak az akkor 350 forintnyi vagyon kezelésére. Annak nem találtam eddig semmi nyomát, hogy nyíregyházi lelkész járt volna Debrecenben abban az időben. Nyíregyházán sincs ennek semmi nyoma. De igenis jártak debreceniek Nyíregyházára istentiszteletekre. Az 1915-ben 86 éves korában elhunyt Hand- tel Vilmostól hallottuk, hogy a 60-as években gyalog jártak át, úgy hogy Debrecenből szombaton délután indultak, Ujfehértón háltak s ünnep reggelén bementek Nyíregyházára. Debrecen Nyíregyháza 49 km. Ezekben az évtizedekben vesztettünk gondozás híjján, szinte észrevétlenül legtöbb lelket és családot. Nem is találtam az 1850-es és 60-as években semmi nyomát a gyülekezeti életnek. Az 1861-iki püspöki látogatás sem segített a helyzeten. Csak a 70-es évek végén és a 80-as évek elején van felDiósgyőrvasgyári templomunk. jegyzés a nagyváradi és a nyíregyházai vezetőségnek fokozottabb érdeklődéséről. így sikerült azután 1882-ben kimondatni az önálló evangélikus egyház megalakítását Debrecenben. Dt. Horvay Róbert. Diósgyőrvasgyár. Mindenki, aki figyelemmel kíséri magyarországi evangélikus egyházunk történetének utóbbi éveit, örömmel látja az új gyülekezetek alakulását minden felé. Mintha áldott lelkitavasz pezsdítené meg a földet, úgy nőnek ki belőle egymásután a gyülekezetek és a templomok. Diósgyőr-vasgyárban nem mai keletű az evangélikus egyházi munka. Diósgyőr község áldott emlékű lelkésze, Nemes Károly, a hegyaljai egyházmegye esperese, nemcsak arra gondolt, hogy a diósgyőri várrom tövében megépítse az ország legszebb fekvésű evangélikus templomát, paplakát, iskoláját és tanítói lakát, hanem arra is, hogy a község határában lévő s egyre diadalmasabban fejlődő állami vas- és acélgyár telepén is meginduljon a hívek lelki gondozása. A gyári elemi iskola szép nagytermét rendezték be a reformátusokkal közösen istentiszteleti helynek. Volt benne rendes, elfüggönyözhető oltár, Ür asztala, sőt még orgona is. Nemsokára mind az evangélikus, mind a református gyülekezet önálló lelki gondozót is -kapott. Az evangélikus híveket Vietórisz László hitoktató lelkész gondozta korán bekövetkezett haláláig. Közben a reformátusok megépítették új templomukat s kiköltöztek a közös imatermeből, mely így most mar az evangélikus hívek kizárólagos hasz— Istenem, Istenem! Tudtam, hogy gyengélkedik, de hogy ily beteg legyen, arra nem gondoltam. Megyek is azonnal. Csak magamhoz veszem ami szükséges, s máris indulok. Csak siessen eiőre Péter, s mondja meg, hogy rövidesen ott leszek. Péter elköszönt, lóra ült és elvágtatott. Pár perc múlva a lelkész is kilépett a kapun, égő lámpát tartott a kezében és elindult. Mikor belépett a beteg szobájába, ott találta a doktort, aki ép a beteg pulzusát fogta. Majd a szívére hajolt s annak dobogását figyelte. Aztán felállt. Kezetfogott a lelkésszel s lemondóan legyintett. — Alig egy félórája van még. A lelkész alig bírt szóhoz jutni. — De ily rohamosan! Szinte hihetetlen! Az orvos sürgette. — Lássa el tisztelendőségéd az Ür szent vacsorájával, hő vágya ez a betegnek. A lelkész odalépett az ágyhoz. Megfogta a beteg kezét. Megismer Várkonyi uram? A beteg igent intett. — Vannak fájdalmai? — Már nem érzek semmit, zsibbad az egész testem. Kérem, lásson el az utolsó útravalóval. Aztán az orvosra tekintett. — Hívjon be néhányat a cselédek közül. Az orvos megértette. Kinyitotta az ajtót és kiszólt. — Jöjjenek be néhányan. Mindenki be akart tódulni. — Csak hárman, vagy négyen jöjjenek. Péterre külön is rászólt. — Maga bejöhet Péter. Péter harmadmagával belépett s megálltak az ajtó mellett. Közben a lelkész elkészült s hozzáfogott, a szent cselekmény elvégzéséhez. A Miatyánk elmondása alatt mindnyájan lehajtották a fejüket. Az orvos is lehajtott fővel ült, de szeme sarkából Pétert figyelte, ki lépésről lépésre már az asztal mellé lopakodott, közel a vizespohárhoz. Az orvos észre vette, hogy Péter keze lesímul az asztalhoz, lassan előbbre csúszik a palack felé, majd megragadta és a kabátja alá rejtette. A lelkész végzett. Leült az ágy mellé. Az orvos is fogott egy széket, odavitte és ő is leült. Némán ültek és nézték a beteget, aki szemmelláthatóan gyengült. A szeme csukva volt, az arca sápadt. Kis idő múlva megmozdult és akadozva szólalt meg. — Nagytiszteletű úr... kérem... ott... az Íróasztal... felső bal fiókjában... van... egy barna bőrtárca. Vegye., magához, abban ... fontos iratok ... vannak. A beteg arcát kiverte a verejték. Az orvos letörölte. Aztán karját feje alá tette s kissé felemelte. — Ügy .. köszönöm .. így jó. Hát a tárcát.. vigye .. el, olvassa .. át. Végrendeletem .. nincs, de .. abban .. van írás .. mit kell., csinálni., keresni kell., keresse., kutassa., fel., a .. leá .. — A beszédnek vége szakadt. Egy mély sóhaj tört fel a melléből s a feje oldalt fordult. A lelkész megdöbbenve nézett a haldoklóra. — Kit keressek? Kit? Feleletet már nem kapott. Az orvos lassan visszaeresztette a párnára a fejét, kihúzta a karját s fülét a szívére tette. Pár pillanat múlva felemelkedett. — Kiszenvedett. Meghalt. A cselédség sírva fakadt. Folytatjuk.
