Harangszó, 1938
Kis harangszó
62. oldal. KIS HA RÁNGSZ 0 193®. október 16. Hiába volt tanult ember, hiába volt a királyleány pártfogolja, a fáraó is megharagudott rá. Azt remélte a fáraó, hogy talán kinevelték belőle a népe szeretetét. Ez nem sikerült, ezért kerestette halálra Mózest. De Mózest ekkor már a lelkiismerete is kergette. Nem tehetett mást, elmenekült. Isten nagyon megbüntette Mózest bűnéért, de meglátta benne azt is, hogy pusztuló népét szereti. Megszabadította Isten a haláltól, hogy nyugodalmas helyen, a midiá- niták főpapjánál fejlődhessék népe és az egy igaz Isten ügyének harcosává. Mózes ekkor még nem tudott Isten szándékáról, de Isten már ekkor azért szabadította őt meg attól, hogy még jobban a gyilkosság bűnébe essék és végül is vérpadon fejezze be életét, mert Istennek céljai voltak vele. Istennek veletek is vannak elrejtett tervei! Adjátok át Istennek magatokat, ne engedjétek, hogy gonosz hatalmak legyenek úrrá rajtatok. Mindegyitek lehet még magyar népünknek az ígéretföldjére, Isten országába vezetője! Utazunk! Beszállás! Most elképzelem, hogy ti, a Kis Harangszó olvasói itt vagytok mind körülöttem. Sokan vagytok, nagy a zsivaj. És belefújok egy s’pba s erre ti mind vigyázzba álltok felém fordulva, mint tornaórán. A beállott nagy csendben én elkiáltom magamat: Gyerekek, most utazni fogunk! — No, erre vége a csendnek. Megtízszereződik, megszázszorozó- dik az előbbi zsivaj. Lárma, boldog, örvendező kiabálás kezdődik: Utazunk! Utazunk! Aki cserkész vagy cserkészapród közietek, már rá is kezd a csatakiáltásra, a cserkész örömének igazi kifejezésére: Huj! Huj! Hajrá! Sapkák lendülnek magasba, repülnek a levegőbe: „Utazunk!“ Tudom, mennyire szerettek utazni. Én is szerettem, meg az én gyerekkoromban a többi falubeli gyerek is. Mikor indultak a kocsik a városba, s a gyerek tudta, hogy ő nem mehet, akkor bizony sírásra fakadt. He megvigasztalták,: „Látod, a kocsira nem férsz föl, de kötünk neked a kocsi után egy lapátot.“ Úgy is történt. Odakötötték — cérnaszállal. A gyerek fölült a lapátra. A többit gondolhatjátok — vagy úgy is tudjátok, h'sz közületek sokan ültek ilyen lapátra. A kocsi megindult, a cérnaszál elszakadt s a gyérek ott maradt az udvaron. Most már aztán senkit nem lehetett okolni, csak azt a cudar lapátot, vagy azt a silány cérnát. Egy vígasztalás azonban megmaradt. Késő délután elindult a gyerek s túl a faluvégen várta a kocsit, s a vásárfiát. S olyan örömmel jött haza, mintha egész nap oda lett volna a vásáron. No, de én nem ilyen utazásra hívlak benneteket. Itt nem fog hoppon maradni senki, pedig nagy útra megyünk s nem is kocsival, mégcsak nem is vonattal, hanem — hajón! Nagy szó ez, magyar gyereknek, hajóra ülni. Végigutazzuk a Dunát Pozsonytól — Gyurgye- vóig. Pozsony ma még Csehszlovákiában van (a jó Isten talán megengedi, hogy hamarosan azt mondhatjuk: magyar határváros lett újból). Gyurgyevó (Giurgiu) Romániában, szintén a Duna- parton. Idegenben járni: nehéz dolog, de ne féljetek semmit. Lesz két ügyes vezetőnk, kalauzunk. Két győri fiú. Fazekas Jóska és Sanyi. Ide járnak a mi iskolánkba. Édesapjuk hajós s vele már többször végigutazták a Dunát. Tavaly, mikor elindultak, megígérték, hogy amit útközben látnak, hallanak, tapasztalnak, megírják. ígéret — szép szó. Ők meg is tartották. 180 oldalt írtak és rajzoltak tele. S most ők kalauzolnak benneteket végig a Dunán. A gyönyörű útban s a kedves élményekben nektek is részetek lesz. Tanuljatok, okuljatok belőle. Először is ismerjétek meg jobban a Duna mentének városait. Szoruljon ösz- sze a ti szívetek is, mikor ott lépdeltek majd a cseh katona nyomában a pozsonyi várban, mikor a dévényi ezredéves emlékmű darabjait ott látjátok a duna- parti fövenyben, mikor Nándorfehérvár (Belgrád) falai letekintenek rátok, mikor granicsárok zúzzák szét a Vaskapu Széchenyi emléktábláját. Aztán tanuljatok meg ti is nyitott szemmel járni a világban. Lássatok meg és halljatok meg
