Harangszó, 1938
1938-02-06 / 6. szám
1938. február 6. HARANGSZÓ 43. Hégi idők reftett dolgainak beszzélöfe. D. Payr Sándor egyetemi tanár, történettudós Koporsójánál. D. Kapi Béla pUspöK gyászbeszéde. 78.~zsoltár 1—7. Payr Sándor, a régi idők rejtett dolgainak beszélője pihen ebben a koporsóban. A koporsómelletti hely nem bírói szék és nem az emberdicsőítő fórum katedrája. Térdelő zsámoly az, melyre rá- roskad a kifosztott lelkű ember és Istennel beszélteti szivét. Ezen a helyen találkozik legélesebben az emberi semmiség és az isten: mindenhatóság. Döbbenetesen ráeszmélünk, hogy mögöttünk elmarad életszépség, munka, kötelesség, méltóság, cim és dicsőség. Belőlünk a bűnös ember marad meg csupán, ki kinyújtott kolduskézzel megáll a küszöbön s vária, hogy mikor nyilik meg előtte az ajtó. És mégis, a küszöbön innen is, enné! a koporsónál is, sok alázatos mondanivalónk van Isten színe előtt. Hálát kell adnunk azért, aki ebben a koporsóban pihen. Emberi életfeladatunkat abban jelölte meg az Örökkévaló, hogy életünkkel „elbeszéljük az Ür dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett." Bármilyen munkakörben éljen az ember, értékmutatója mindig abban kristályosodik ki, hogy életével mennyire szolgálja örök küldőjét. Minden munkát az ö szolgálatává kell tennünk. Minden eredménnyel az ö dicséretét kell zengenünk Akkor kezdünk lenni, mikor megszűnünk önmagunk lenni és akkor találjuk meg igazi célunkat, mikor elveszítjük öncélú- ságunkat. Payr Sándor tudományánál csak hivő szivének alázatossága volt nagyobb. Egész élete halkszavú, néma vallomás volt arról, hogy ő csak eszköz akar lenni Isten kezében és egyedül Isten dolgait akarja hirdetni. Az egyház szolgálatának szentelte életét. Templomi szószékről hirdette Isten igéjét s boldog pásztori hűséggel vezette nyáját. Azután katedrával cserélte fel a szószéket s a theológiai tudományosság munkása lett. Poros akták, ismeretlen fóliánsok, vaskos kötetek betűrengetegéből gyűjtögette egy nagy mozaikkép szétszórt színes kődarabjait. Messze századok alvó tengerének mélyéről elsülyedt templomokat, paróchiákat és iskolákat emelt magasba. Tudós mun kája nyomán gyülekezetek régmúlt élete bontakozott elénk s a megelevenedett múlt benépesedett bizonyságtevő prédikátorok sápadtarcú tanítómesterek és hitükért szenvedő hívek seregével. Hangyaszorgalmú kutatója volt egyházunk múltjának s tengersok értéket mentett meg a jövendőnek. A régi idők rejtett dolgainak beszélője volt. Barátjává vált a múlt, mintha róla beszélne a zsoltárköltő: Amiket hallott és tudott, amiket atyáink beszéltek neki, azokat nem titkolta el, a jövendő nemzedéknek is elbeszélte az Ür dicséretét, hatalmát és csodáit amelyeket cselekedett. Életmunkájának nemcsak tárgya és anyaga, hanem a lelke is az egyházé és az Istené volt. A tudós lelkiismeretes önodaadásával szolgálta a tudományt, mégis minden alkotását eszközzé tette Isten kezében. Tudományos célján kívül minden szavával és műveinek minden betűjével egy nagy nevelési célt szolgált. Könyveket irt, nemcsak hogy meg legyenek írva. Millió és millió sort szántott egymás alá, de nemcsak, hogy egymás alá helyezkedjenek. A zsoltárköltővel azt akarta, hogy „megtudja azokat a jövendő nemzedék, a fiák, akik születnek." Azt akarta, „hogy felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak." Azt akarta, hogy élőkből és utánunk következőkből erőslelkű emberek támadjanak, „hogy Istenbe vessék reménységüket, el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az ő parancsolatait megtartsák." Közéleti munkáját is szolgálattá tette. Hűséggel szolgálta nemzetét, városát. Családi otthonában is Isten csodálatos dolgait hirdette. Életéből az evangé- hom verőfényes mosolygása áradt. Kérjük az Istent, tegye áldottá lezárt életét és emlékezetét. Hittudományi karunk! Történetkönyvedbe írt nevét keretezd be babérkoszorúval. Neve mellé jegyezz keresztet, ne- csak halál, hanem élet jeleként. Tanártársai! E nagy tudós önfeláldozó hűsége maradjon példa. Tanítványai! Kik egykor lábainál ültetek s most egyházunk szétszórt őrhelyein vigyáztok: őrizzétek örökségét s örökségében emlékét. Családja! Melletted állunk bánatos özvegy s imádságainkkal betakargatunk féltett kicsi lánya. Könyörgünk érte magáért. Amit szeretett, Isten őrizze meg, amit alkotott, Isten tartsa meg, amit vétkezett, Isten bocsássa meg. S az örök élet ajtaját, melyet nem nyithat ki munka, érdem, emberkéz, nyissa meg előtte Megváltó Ura — kegyelméből. Ámen. *-» m -í > í 5 „Leteszem koszorúm .. D. Kapi Béla püspök prédikációja és imádsága után D. dr. Pröhle Károly egyetemi tanár, ezidei dékán búcsúztatta az elhunytat hittudományi karunk és a tanári kar nevében. „Ha sajog is a szívünk, —- mondotta, — ne keljen panasz az ajkunkon. Diadalmaskodjék felette a hála, hogy a kegyelem Istene nekünk adta s mindeddig megtartotta. Távol legyen minden embermagasztalás. Se hozzánk, se hozzá nem illenék ilyesmi. De ez viszont ne akadályozzon meg benünket abban, hogy értékelésünk teljes megbecsülésével körül ne vegyük. Csudálatos ember volt a mi Payr Sándorunk. Szelleme hálás tanítványaivá tette kartársait is. Micsoda látással ajándékozta meg őt a Teremtő! Mennyi mindent meglátott, amit más észre sem vett volna. Kutatásai nyomán halottak támadtak élőkké, akikkel úgy társalgott, mint jelenvalókkal. Élete utolsó hetében is az volt a szomorúsága, hogy egy végre megkapott ritka forrásmunkát már nem tanulmányozhatott át. Lángoló egyházszeretetének melege forrósította át lángelméje fényét. Megtestesülése volt evangélikus egyházunk történeti öntudatának és önérzetének. Boldogok vagyunk, hogy ennek a ritka gazdag szellemnek kincseivel gazdagodhattunk. Nem lehet elmúlásra szánva az az egyház, melynek ilyen fiai vannak. Hálával, hűségfogadalommal és élő reménységgel búcsúzunk Payr Sándortól...“ Ezután dr. Tóth Zsigmond egyetemi tanár a pécsi Erzsébet Tudományegyetem. dr. Csikesz Sándor egyetemi tanár a debreceni Tisza István Tudományegyetem, D. Kovács Sándor püspök a Lu- ther-Társaság nevében búcsúztatták az elhunytat. — Maid megindult a hosszú menet a temető felé. Sírját elborították a koszorúk. Az egyik legszebb koszorút a hálás nemeskéri gyülekezet tette le úgy, hogy múlandó virág helyett 20 pengőt küldött Pa^r Sándor emlékére szerkesztőségünkbe — a Luther-szoborra. D. Payr Sándor és az énekeskönyv. A dunántúli egyházkerülettől kiadott „Keresztyén Énekeskönyv“ legelső kiadásához írt előszó Sopronban, 1911. április havában kelt. Énekeskönvvünk első megjelenése óta régi hiányokat pótol, amit leginkább a könyv sok kiadása, illetőleg nagy elterjedtsége bizonyít. Dunántúli énekeskönyvünk létre jöttében oroszlánrésze van a most elhunyt drága halottunknak! D. Payr Sándornak. Az 1893-ban megalakult egyházkerületi énekeskönyvi bizottságnak ő .volt néhai Bancsó Antal soproni teol. akadémiai tanár, néhai Kapi Gyula soproni tanítóképzőintézeti igazgató, néhai Zábrák Dénes soproni lelkész, valamint a többi, hosszabb-rövidebb ideig közreműködő tagja közül a legkitartóbb, — valóban a legkitartóbb, — mert ő az utolsó, aki a 45 évvel ezelőtt megalakult bizottságnak tagjai közül most sírba hanyatlott. Payr Sándor mindig nagy szeretettel , emlékezett meg énekeskönyvünkről, mely az ő közreműködése nélkül talán sohasem jött volna létre. Mint az énekeskönyvi bizottságnak végesvégig főelőadója leginkább arra törekedett, hogy énekeskönyvünk tartalmilag, tárgy és alkalom szerint, valamint alakilag, kifejezései, nyelvezete, verselése, magyar irodalmi értéke szerint valóban hiányt pótoljon és a vallásos buzgóságnak s épülésnek mentői becsesebb eszközlőjévé váljék. E mellett — mint az elméleti s
