Harangszó, 1938
1938-12-11 / 50. szám
396. HARANGSZÓ 1938. december 11. Csendben lenni. Egy falusi tanítónak meghalt a felesége. Mivel árván maradt kisleányát nem volt kire hagynia, magával vitte minden reggel az iskolába. Ott leültette maga mellé egy kis zsámolyra s meghagyta néki, hogy csak viselje magát szép csendesen. Egyszer a tanfelügyelő látogatott el az iskolába. Amint meglátta a csöpp leánykát, megkérdezte tőle: „Hát te mit tanulsz itt, kicsikém?" — „Csöndben lenni," felelt a kislány. — Bizony nagy lecke az: megtanulni csendben lenni az Isten előtt! Tudás és boldogulás. Honfoglalási készségünkről teszünk naponként bizonyságot. Az újabb és újabb térképek megrajzolásánál joggal követeljük nemzeti érdekeink megbecsülését. Vájjon, amikor valóra válik egy-egy reménységünk, a legnagyobb hatalomnak: Istennek kijáró hálaadás mellett, tudunk-e magunkbaszállni és tudjuk-e megállapítani, hogy emelkedettségünk valójában csak akkor lesz értékes, ha az eddiginél nagyobb tudásra is szert teszünk? Az élet mindenkor sokat kíván az embertől. Nyugodt boldogulást csak az remélhet, aki jól felkészült az életre. Minden pénz-, ház-, föld-, vagyonbeli tőkegyűjtésnél többet ér a szellemi tőke felhalmozása, melynek nagyon értékes kamatai észrevétlenül, de állandóan hullanak lábaink elé. Minden boldogulás fokmérője: a tudás. Választott pályánkon — a legtöbb esetben — tudásunkkal haladunk előbbre. Sajnálattal állapítjuk meg azonban. vérem nem ismersz-e magadra ebben a nőben? Igen! Mindnyájan, kevés kivétellel. S most azt kérdem tőled, Isten erre s ilyennek teremtette-e a nőt? ... Ezzel a nyugati nővel szemben oda állítom a finn nőt eléd, s add meg a választ magadnak, hogy melyikben ismersz rá inkább Isten teremtményére? A finn nő úgy jár férje mellett, mint az árnyék, eltűnik, ha terhére van, hallgat, ha csendre van szüksége, vigyáz rá, hogy mindig azt kapja, amire szüksége van. De ne gondoljátok azért leánytestvéreim, hogy ez a nő megalázott és megkötött, mert munkáját önállóan és nyafogás nélkül végzi, csak nem gyötri férjét egyéni bajaival, sőt nem is tulajdonít azoknak nagy jelentőséget. Finnországban nem ritka dolog, hogy az éttermekben a pincérleányokkal együtt egyetemi hallgatónők pin- cérkednek. Áruházakban kitűnő családok leányai az elárusítónők. Finn egyetemi hallgatók beállnak dolgozni egy- egy paraszthoz, szántanak, vetnek, gyűjtenek s ezek az egyetemi hallgatók nem akarnak és nem is különböznek a gazda többi háznépétől. Itt az embert nem társadalmi helyzete, ruhája, vagy finom s durva tenyere után ítélik meg. Nem! itt minden ember teljes emberséget, jogokat és lehetőségeket élvez. Budapesi értelemben vett kávéházak, bárok nincsenek Finnországban. Az éttermekben, fürdőkön megnyugtató, békés csend van. Egy tengeri fürdőhelyen hogy vannak kivételek is! A mi világunk legnagyobb átka: a „protekció.'1 Sokszor modortalan és tudatlan fajan- kókat állítanak hóhérul egy-egy ember- csoport elé. És az legtöbbször lehetetlenné teszi a legszebb eszme megvalósulását is! Milyen sivár dolog hajszolni a „protekciót ..Futni, könyörögni, kilincselni egy kis irnoki állásért, valami csekély kegydíjért és mi egymásért... Nem erő ez, de sorvadás, sőt igen sokszor teljes gyöngeség. Mindenkit meg kell becsülni, aki szorgalma és tudása által keresi a maga boldogulását. A nemzet életében is nagyobb érték a törekvő iparostanonc, mint az ősöktől nagybirtokokat örökölt külföldön léháskodó főúr. A tudásban erő és súly van. Amerikában úgy van, hogy az ifjúság idején — különböző okok miatt — elmulasztott tanulást, esti tanfolyamok látogatásával pótolják, illetve szerzik meg. Fáradt testtel, kimerült lélekkel is, az értelem világában csodás eredményeket lehet elérni. Ezen esti tanfolyamok látogatói könnyebb boldogulásuk biztosításának eléréséhez oklevelet is kapnak. Milyen különösen hangzanék az nálunk, hogy egy utcaseprő pl. esti tanfolyamokon orvosi oklevelet szerzett, rendelőt nyitott s abbahagyta utcaseprői foglalkozását. Tudunk esetet, a nyár folyamán nálunk járt Papp János amerikai (windsori) lelkész elbeszéléséből, hogy egy nyomdász ilyenmódon szerzett lelkészi oklevelet. Nálunk bizony ez teljesen lehetetlenség volna! Bár valami mozgás van már ezen a téren is. Nagy szenzációként közölték a fővárosi napilapok egy villamos kalauznak jogi doktorrá való felavatását. Természetesen kenyérkereseti elfoglaltvoltam kint, ameddig a szemmel el tudtam látni, mindenhol felnőttet, gyermeket s nőt láttam, mind-mind élvezték a vizet, levegőt, napfényt s nem akartam hinni a szememnek, fülemnek, hogy talán nem jól látok, vagy nem jól hallok, vagy talán még sincs itt annyi ember, mint gondoltam. — De nem csalódtam, igaz volt. — Ott annyian,voltak, — de mondhatom nem volt ott Nyan lárma, mint a mi gyönyörű balatoni fürdőhelyeinken. Nálunk itthon 35 nő bizonyosan nagyobb zajt, lármát csapott volna, ha oda került volna, nem úgy, mint a mi szerény, csendes finn rokonaink. Hogyan csinálják ezt? Hiszen nem parancsolt csend volt ez, mert sehol nem tudták, hogy megyünk. De mi magyarok soha sem tévesztettük el egymást, mert ahol hangosak voltak, ott mindig rátaláltunk egymásra. Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudják csendes, finom rokonaink a mérhetetlen erdők és álmodó kékvizű tavak csendjét, békéjét a város, az élet forgatagába bevinni? Csak úgy tudtam megmagyarázni önmagámnak, hogy a finnek közel vannak az Istenhez, a Krisztus lábainál érzik magukat és kimondhatatlanul szeretik Krisztus után a természetet. Órákig el tudnak gyönyörködni egy virágban, fában, zöldelő erdőben. Erről magam is meggyőződtem. Az egyik park gyönyörű virágait lehajolt megsimogatni egy idősebb úrinő. A XX. század gyermekeinek, leányainak, asszonyainak nincs tüsága miatt nem járhatott előadásokra s tudását csak nagy szorgalommal és kitartással forgatott könyveiből sajátíthatta el. A komoly tudással rendelkező ember a neki megfelelő boldogulás útját hamarosan megtalálja, kiemelkedik a pályatársak — az úgynevezett tucatemberek — közül és érthető, hogy tekintélyre tesz szert. Mezőgazdaságban, iparban, kereskedelemben, közigazgatásban a legnagyobb tudással párosult szorgalom és hűség lesz a boldogulás megszerzője és biztosítója. A tudásban rosszul felkészültek lesznek a zúgolódók és elégedetlenkedők. Ezek szokták veszélyeztetni a társadalmi rendet s lesznek — legtöbb esetben — kerékkötői az általános boldogulás elérésének. A tudás birtokában a szórakozás is sokoldalúvá válik. Milyen nagy boldogság az utazás, a művészet, a zene birodalmában elgyönyörködni. Köztudomású, hogy a tudatlan ember érzéketlenül megy el nagy értékek mellett is. A vidék hegyeiben, völgyeiben, szépségeiben nem tudnak gyönyörködni, sőt csodálkoznak, hogy mások nem sajnálják a pénzt, a fáradságot a szép vidék megszemlélésére! Az ember társadalmi lény, szüksége van a közösségek ápolására. Látogassuk örömmel a különböző összejöveteleket: kultúrestélyeket, előadásokat, tanfolyamokat. Mindenütt gyarapíthatjuk tudásunkat, bővíthetjük ismereteinket és ezáltal nagyban mozdíthatjuk elő boldogulásunkat. „Bölcsesség által építtetik a ház ...“ mondja a Példabeszédek könyve 24, 3. Tudással, tervszerűséggel rakják le a fundamentumot, emelik a falakat a kőművesek, szabják a gerendákat az ácsok, relmük a bibliát olvasni, a virágot és gyermeket ápolni. A jazz, a tánc elveszi minden idejüket, megrontja tiszta gondolatukat és érzésüket ez a vad muzsika. Ez a finn csend és béke megfogja mindenki lelkét s viszi oda, ahol az övék van, Isten elé. Nálunk a munkában kifáradt „dolgozó nő“, hol tölti a pihenést? Valami zajos, lármás fürdőhelyen, (nálunk nincs is más). Míg a finn nők a nyarat a tó partján s az erdőkben épült pompás faházukban töltik, pihennek, élvezik a csendet, itt élvezhetik is, mert ezeknek a nyaralóhelyeknek nyugalmát, csendjét, nem veri fel a nyugaton any- nyira elterjedt bárok, lokálok, sörözőhelyek lármája. Kimondhatatlanul jól éreztem itt magam s ha rajtam múlna sok-sok ilyen helyet létesítenék a mi gyönyörű balatoni fürdőhelyeinken s mindenhol az országban. Még csodálatosabban hangzik az, hogy a finnek nem ismerik a munkanélküliséget, ma mikor az egész világ legnagyobb betegsége a munkanélküliség. Itt mindenkinek van munkája, sőt kevés is a munkás, a nő kocsis, vasutas nem ritka dolog erre. A munkás pótlására Lengyelországból 4000 munkást hoztak be, de ez nem vált be, azok vérmérséklete miatt; s azok nem tudtak itt megszokni. Sajnos, itt is felütötte fejét — a magyar fajt is megtizedelő nyugati betegség — az egyke, de reméljük, hogy ez a faj ezt is legyőzi! (Folytatjuk.)
