Harangszó, 1938
1938-07-10 / 28. szám
224. HARANGSZÓ jöveteléről egy nagy csoport hazatérőben volt, éppen erről az esetről beszélgettek. Malmivaara, ki kissé távolabb állt töltik, jól tudva azt, hogy miről beszélgethetnek, hozzájuk lépett bibliával a kezében és így szólt: Engedjétek meg, hogy valamit felolvassak a bibliából. Mal- kamäki, Ruotsalainen Pál utóda, felébredt prédikátor, csendesen megjegyezte: Az bizony jó lesz nékünk, bűnösöknek. Erre Malmivaara felolvasott egy zsoltárrészt, melyben arról van szó, hogy az Ür büntesse meg azokat, akik csúfolódnak és rágalmaznak. Utána Malmivaara csöndesen elmosolyodott és azt mondta: No most beszélgessetek tovább. * A raudaskyläi középiskolában konferencia volt. A lelkész előző este kiosztja a teendőket és többek között ezt mondja: Aku Räty pedig reggeli imádságot fog tartani. Räty csöndes mosolygással megjegyzi: No azt hiszem, ez a dolgok rendes menete, hogy az ember a reggelt imádsággal kezdi! • Egy asszony megkérdezte Ratytől: Hogyan lehetséges az, hogy az Isten olyan kegyelmes, hogy nem küldi az embert a pokolba, bárha meg is érdemelné. Räty erre megjegyzi: Bizony Isten nem küld bennünket oda, de még oda sem visz, hanem a bűn és az ördög az, aki oda visz. ■— Ezzel a játékos szólással rávilágít a bűnre és arra, hogyha Isten kegyelmes is az emberhez, mégis lehetséges, hogy az ember a pokolba kerül. A felébredtek nem szeretik a hangzatos, kegyes szólamokat. Vihantolának (felébredt paraszt prédikátor, meghalt 1936) a fia papnak készült. El is végezte a theológiát, de nem érzett rá hivatást, sok lelki fájdalmat okozott neki, hogy nem érzi magát igazi keresztyén embernek és ezért ott akarta hagyni a pályáját. Elmondta ezt az apjának. Az apa meghallgatta és egyszerűen csak ezt felelte: Ezen bizony pedig nem lehet változtatni fiam, papnak kell lenned, mert máskülönben mi lesz a kölcsönnel, amit a banktól kaptál, azért, hogy azt majd, ha pap leszel, a fizetésedből letörlesz- ted. Azok megbíztak benned, neked most már kötelességed addig papnak lenned, míg mindent vissza nem fizettél. — Tudta ugyanis, hogy fiának ez a lelki állapota átmeneti állapot és hogy később úgysem hagyja ott már állását. Azonban nem nagy szólamokkal inti fiát, hanem egyszerű tényekkel téríti észre. Malkamäki János (meghalt 1929.) egyénisége hasonló Ruotsalainen Páléhoz. Évtizedeken keresztül a felébred- teknek Malmivaara Vilmos esperes mellett a legkiválóbb lelkivezetője volt. Egy alkalommal sok lelkész volt nála együtt és arról beszélgettek, hogy ki mennyit kapott az Úrtól. — Én mint öreg ember sokkal többet kaptam, mint sok más fiatal, de sokat, többet is pazaroltam el, mint azok. Aki kapott, annak kötelessége azt mások javára felhasználni és nem a maga javára elpazarolni. De úgy áll a dolog, hogy az ember nem tud semmit magától tenni. Pál apostol is így szólt: Nem én, hanem Isten kegyelme. Aki így gondolkozik, az többet, tesz, mint sok más. De aki a legkevesebbet is maga magának tulajdonítja, amit tesz, az nem fog semmií stm cselekedni. * Egy lelkész panaszkodott neki, hogy az ő meg nem tért szíve akadály az Or munkájában. Malkamäki azt \álaszo!ta: Legyen nyugodt Nagytiszteletű úr, maga annyira gyönge, hogy senkit sem tud akadályozni. És így folytatta: Ne akarjon a sátánnal birkózni. Mondja csak azt, amit az elhunyt esperes mondott mindig a kísértései között a sátánnak: az igaz, hogy te legyőzöl engem, azonban én nem azt nézem, hanem azt, hogy mi történik akkor, ha te sátán a Krisztussal birkózol. Ha legyőzöd a Krisztust, akkor nekem is befellegzett. * Mikor Malmivaara esperes haláláról beszélgettek, Malkamäki, aki sokszor állt szembe a halállal (három fia fulladt a folyóba egymásután) azt mondta: Bizony nem vagyok ilyenhez hozzászokva. (Hogy ugyanis Isten ilyen árvául hagyta.) De mégis igaza volt az elhunytnak, mikor azt mondta azoknak, akik azt állították, hogy árvák maradnak nélküle, hogy „Krisztusnak határtalan boldogság és öröm az árvák atyjának és gyámjának lenni." * Malkamäki soha nem vett észre állítása szerint olyan pontot az életében, mely az ébredést vagy megtérést jelentette volna. Isten őt gyermekkorától kezdve „nevelte.“ Egy ízben egy keresztyénnel utazott, aki megkérdezte, hogy mióta Isten gyermeke, mert ő már 13 éve az. Az öreg Malkamäki erre nagy botránkozással felelte, hogy bizony az nagy szégyen, egy ilyen öreg ember és még csak 13 éve Isten gyermeke. Ö már gyermekkorától fogva az. * Aku Räty mint fiatal legény ment el egyszer lelki kérdéseivel az öreg Mal- kamäkihez. 6 hét óta nem tudott megnyugodni és folyton kínozta őt az a kérdés, hogy Isten őt elvetette. Malkamäki erre megkérdezte, hogy nem volt-e ; soha olyan pillanat az életében, mikor azt kellett neki mondania: itt most Isten vezetett. Aku Räty szégyenkezve vallotta, hogy bizony volt sok olyan pillanat az életében, mely kétségtelenül az Ür munkáját mutatta. Az öreg erre jóízüt nevetett. „Nagyon beképzelt fiú vagy. Sokat kívánsz. Aztán azt hiszed, hogy ilyen gondolkodással el tudod magadtól taszítani Isten segítő kezét?" Ezzel meggyógyította a fiút. * A felébredtek között sok szó esik az ifjúság gondozásáról. Sokan panaszkodnak, hogy az ifjúság a világi dolgok felé hajlik és lelkileg halott. Erre egy öreg felébredt a következő dolgot mondta el. Gyönyörű meleg nap volt. A kanca a csikójával a legelőn legelészett. A csikó igen jól érezte magát és széles kedvében elfeküdt a pázsiton, olyan volt, mintha meghalt volna. A kanca azonban addig is szorgalmasan legelészett, hogy elég teje legyen majd csikajának. Egyszer csak fenn az égen megjelenik egy varjú és elkezd keringeni a halottnak vélt csikó felett. Leszáll a csikóra és belekap a vékonyába. Abban a pillanatban a csikó bekapja a farkát, ipeg- fogja a varjut és elkezd vágtatni. Erre a varjú már csak prüszkölni tudott. A varjú az idősebb nemzedék, a csikó a fiatal, Isten pedig, aki gondoskodik. Az ifjúság nem halt meg, hanem csak alszik. * Kuoppala Vilmos lapuai kereskedővel beszélgettünk egyszer arról, hogy milyen csodálatos az, ha a keresztyén-ember minden nap is hallja a kegyelemről, megtérésről és a bűnről szóló igéket, mégis örömmel hallgatja és szinte soha sem elég számára. Kuoppala nevetve jegyzi meg: A dolog igen egyszerű, a gyomor is mindennap éhes, és minden nap csak ugyanazt kapja, kását és burgonyát, de az elég, mert csillapítja éhségét. Fő tehát a lélek éhsége, az ige után való szomjúság. De ha nem találja kielégítőnek az ilyen egyszerű ételt, az már az elbizakodottságnak a jele. — Ugyancsak Kuoppala beszélt a kultúráról és a civilizációról, hogy mennyire nem ér az semmit, ha nincs meg a szív intelligenciája. A szív, vagy lélek intelligenciája az, ami az ember lelkét élteti, nem a civilizáció és kultúra, az csak külső máz, mely könnyen lekopik. * Pál éppen seuratból indulóban volt hazafelé, mikor észrevett egy embert, aki életmódja miatt sehogysem illett seuratba. Az udvaron várt Pálra a kocsija, mely elé egy igen tüzes mén volt fogva, amelyik nem akart sehogysem ösz- szeférni a többi lovakkal. Pál kezébe vette a gyeplőt és büntető prédikációt tartott a lónak, miközben erősen ütlegelte. Végül is kijelentette, hogy ilyen lónak nincs semmi keresni valója a többi seuratba járó lovak között. A célzást mindenki elértette, de különösen megértette az az ember, akinek életmódja gyökeresen különbözött a többi seuratba járóktól. így tanítgatta Pál közvetve is az embereket. ________ 1938, július 10. G yékényes. Junius 19.-én ünnepelte meg a Gyé- kényesi evangélikus egyházközség anyagyülekezetté alakulásának 125. évfordulóját. Igazi örömünnepben volt része e napon nemcsak a gyülekezetnek, hanem az egész somogyi egyházmegyének is. Ugyanis ezen a napon ugyanitt rendezte meg az egyházmegye lelkiekben és külsőben is szép eredményt felmutató egynapos ifjúsági konferenciáját. Az ünnepségen az egyházmegye lelkészei és tanítói csaknem teljes számban megjelentek. A résztvevők és vendégek száma 500—600 között váltakozott, a gyéké- nyesi hívek kivételével. A konferenciára jelentkezőket a gyülekezet egész napra vendégül látta. A nemrég újonnan javított szép és hatalmas templomban a konferenciát Horváth Lajos esperes nyitotta meg. Utána bibliaórák voltak. A bibliamagyarázatot a leányoknak: Hegedűs Ilonka KLE titkár, az ifjaknak Molnár Lajos barcsi lelkész tartotta: „Mondd meg, mi
