Harangszó, 1938
1938-04-10 / 15. szám
114. HARANGSZÓ 193$. április Id. (Selenésel? 3:11.) „És az Ssíertnek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveilebet és gonEolaíaitokat («Filippi 4; 7). D. Báró Radvánszky Albert s. k. az evangélikus egyház egyetemes egyházi és iskolai felügyelője. Dr. Mesterházy Ernő s. k. a dunántúli evangélikus egyházke« tilet felügyelője. Dr. Pesthy Pál s. k. a bányai evangélikus egyházkerület felügyelője. Dr. Stranyavszky Sándor s. k. a dunáninneni evangélikus egyház- kerület felügyelője. Lichtenstein László s. k. a tiszai evangélikus egyházkerület felügyelője. D. Kapi Béla s. k. a dunántúli evangélikus egyház- kerület püspöke. D. Dr. Raliay Sándor s. k. a bányai evangélikus egyházkerület püspöke. D. Kovács Sándor s. k. a dunáninneni evangélikus egyház- kerület püspöke. Dr. Dómján Elek s. k. a tiszai evangélikus egyházkerület püspöke. Dr. Balogh Jenő s. k. a dunántúli református egyházkerület főgondnoka, az egyetemes konvent világi elnöke. Gróf Teleki József s. k. a dunamelléki református egyház- kerület főgondnoka. a Sézus Krisztusban“. Dr. Ravasz László s. k. a dunamelléki református egyház- kerület püspöke, az egyetemes konvent lelkészi elnöke. Farkas István s. k. a tiszánnineni református egyházkerület püspöke. Farkasfalvy Farkas Géza s.k. Medgyasszay Vince s. k. a tiszáninneni református egyház- kerület főgondnoka. Báró Vay László s. k. a tiszántúli református egyház- kerület főgondnoka. a dunántúli református egyházkerület püspöke. Makláry Károly s. k. a tiszántúli református egyházkerület püspöke. Az Ur szent vacsorája. Irta: Groó Gyula. 6. Az egyház és az oltári szentség. „... foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben." (Apostolok Cselekedetei 2, 42.) Az egyház és az oltári szentség kezdettől fogva elválaszthatatlanul összetartoztak. Az első keresztyén gyülekezet életének valóságos szívverése a naponként megtört kenyér: a házanként megtartott istentiszteleteken, szeretetvendégsége- ken kiosztott úrvacsora. Valóban megfogadták az Ür parancsát: „ezt cselekedj étek az én emlékezetemre“, minden nap hálaadással emlékeztek meg az érettük megáldoz- tatott húsvéti Bárányról és vették a szent testet és vért, amelyben elszakíthatatlan, örök közösséget kínált nekik az Ür. Ezért is az úrvacsora legrégibb neve az őskeresztyének nyelvén,görögül: eucha- risztia, ami magyarul annyit tesz, mint: örvendező hálaadás. Ez a név csendül ma felénk az úgy nevezett „eucharisztikus kongresszus“ hirdetéseiből. Azonban ennek a névnek a jelentése a római egyházban egészen más, mint volt az őskeresztyén gyülekezetben; aminthogy az úrvacsora eredeti bibliai értelme is megromlott és megüresedett. Krisztus egyszeri értünk történt áldozatából naponként megújuló, a pap által az oltáron végzett u. n. „miseáldozatot“ csináltak, — Isten kegyelméből emberi cselekedetet, érdemet. A szentség egy szín alatt való kiszolgáltatásával pedig megszegték Krisztus világos rendelését: „igyatok ebből mindnyájan.. e pohár az újszövetség az én véremben.“ A lutheri reformáció ismét visz- szaadta az egyháznak az úrvacsora szentségét a maga hamisítatlan bibliai teljességében. Luther szívesen nevezte „oltári szentségnek". mert hiszen az Ür megterített asztala, az oltár várja az elhívott vendégeket a nagy Király mennyegzői lakomájára. Ettől a kifejezéstől tehát nekünk sem szabad idegenkednünk, a Kis Kátéban is ezt a nevet használja Luther., Annak emlékére pedig, hogy az Ür tanítványaival elköltött utolsó vacsoráján szerezte ezt a szentséget, nevezzük az Ür szent vacsorájának, vagy röviden úrvacsorának. Az úrvacsora Krisztus által rendelt szentség, kegyelmi eszköz, amely által az igével együtt építi az egyház úra az ő gyülekezetét. Evangélikus egyházunk korán felismerve az úrvacsora egyházépítő, közösségteremtő erejét, mindent elkövetett, hogy ezt az „igen tisztelendő“ és „méltóságos“ (Luther!) szentséget valóban buzgón használja is evangélikus népünk. Ezzel szemben a mai gyakorlat, sajnos, mást mutat. Szó sincsen az oltári szentségnek vasárnaponkénti kiszolgáltatásáról. Csak főünnepeken s itt-ott ádventben és böjtben van úrvacsoraosztás. S akkor is sok helyütt szószerint csak „ketten- hárman“ gyülekeznek össze az Ür megterített asztalánál, szomorú megcsúfolására az ő, áldott jelenlétét ígérő, igéjének. (Máté 18:20.) Igehallgató gyülekezeteink, hála az Ürnak, már vannak, — de még vajmi kevés az igazi úrvacsorái gyülekezet! Pedig, hogy él még népünkben a szentség után való szomjúság és éhség, arról beszélnek azok a meglepően nagy tömegek, amelyek néhol a nagyritkán megterített úrasztala köré felsorakoznak. Bizonyságául annak, hogy evangélikus egyházunk mindig az ige és a szentségek, az oltár és a szószék felbonthatatlan egységében Isten kegyelméből élő, mert a kegyelmi eszközökből táplálkozó, egyház, Isten szent népe akar lenni és maradni. És most szólaljon meg Luther. „íme ..., az egész evangéliom és amit a hitvallás mond: „hiszek egy keresztyén anyaszentegyházat, bűnöknek bocsánatát“ stb., mind ebben a szentségben van belefoglalva és nekünk fölkínálva.“ Azért „azok, akik keresztyének akarnak lenni, készüljenek ennek a tisztelendő szentségnek gyakori élvezésére. Látjuk ugyanis, hogy e körül mily sok a tunyaság és lomhaság. Sokan vannak az evangélium hallgatói között, akik két-három évig is a szentség nélkül élnek, mintha oly erős keresztyének volnának, akik nem szóróinak reá. Elannyira, hogy teljesen eldurvulnak s végül megvetik mind a szentséget, mind pedig Isten igéjét.“ „ ... azok, akik ennyi időn át elmaradnak a szentségtől, nem mehetnek keresztyén számba. Mert Krisztus ezt nem ISudapesí, 1938. március hó 21.
