Harangszó, 1937
1937-03-28 / 13. szám
98, HARANGSZÓ 1937. március 28. gít. A testével, az életével fedez minket. Magára veszi az ítéletet, mintha egy volna közülünk és kiált: „Én Istenem, miért hagytál el engemet?“ És Isten erre megbocsát! Végérvényesen és örökre: Krisztus megmentett minket. Ezért mondja: „Elvégeztetett!“ Ez pedig nyilván azt teszi: győztem! Elmúlt rólunk Isten haragja: „a templom kárpitja pedig ketté hasada.“ Ez a kereszt üzenete. Ez történt nagypénteken. Ez Istennek üzenete hozzád nemcsak nagypénteken, hanem minden nap: Krisztus vértől ázott arca. Az egyház pedig ez előtt az arc előtt állva bizonyságot tesz: „békességünk van az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.“ Groó Gyula. , íme, Isten báránya, Föltámadott nincsen itt/ Husvét-vasárnnp : Márk 16, 1—8. Régente szokásban volt, hogy az egymással harcban álló, ellenséges népek, csapatok — a biblia szerint hajdan a zsidók és fiiisz- teusokis(I. Sám.17.) — a maguk soraiból kiválasztottak egy- egy vitézt, rendszerint a vezért, néha azonban más kivaló hőst, hogy egymással megvívjanak; s ennek a párviadalnak a kimenetele döntötte el rájuk nézve a harcot: a győzelmet, vagy vereséget. Amelyik párbajozó ellenfelét legyőzte, megölte, annak a népe lett a nyertes. Azé lett a diadal. Mikor a két kiszemelt férfiú a küzdőtérre lépett, hogy fegyverét egymással összemérje, a két szemben álló sereg feszült figyelemmel és várakozással nézte a döntő jelentőségű összecsapást, mérkőzést. Lélekben a seregnek többi s minden egyes tagja is a küzdőtérre képzelte magát; gondolatban és lélekben odaállott az őket képviselő bajnok mellé, hogy segítsen neki, hogy biztassa és bátorítsa. Az izmok megfeszültek, a testet atjáita a várakozás ideges izgalma, az arcokra kiült az érdeklődés láza, a szemekben ott izzotti, csillogott a szorongó félelem és lelkes elszántság fénye. A párviadal eldőltével aztán egyszerre felzúgott a győző fél seregében mennydörgő morajjal az üdvrivalgó éljen; a diadal harsogó, tomboló egetverő orkánja. Mámoros ujjongó érzés viharzott végig az egész táboron. Ilyen forma érzéssel köszöntjük mi *) Szemelvény Kiss Samu : Én és az én házam az Urnák szolgálunk cimü, sajtó alatt levő evangé- liomi postillagyUjtemenyéből, amelyre e helyen is felhívjuk olvasóink iigv.lmét A-a 4 P kötve 4.80 P. is husvét reggelét. Mert ez a nap nekünk is egy érettünk és mellettünk küzdő Hősnek a győzelmét, Jézusnak a síron és a halálon való diadalát hirdeti. Szorongó lélekkel néztük és kísértük figyelemmel a bűn és ördög ellen vívott ség. De az a sötétség Íme eloszlott, eloszlatta a húsvéti nap fénye, ragyogása. Az a Jézus üres sírjából kihangzó angyali híradás: „Föltámadott, nincsen itt!“ A mai evangéliom ennek a húsvéti örömhírnek a történetét és körűimé- —' ~ nyeit rajzolja meg amikor a Jézus sírját látogató kegyes asz- s2onyokat állítja szemeink eié temetői útjuk három mozzanatában ; nevezetesen : oda-menet, a sírnál és onnan távozóban. Jeruzsálem sikátorain a hajnali szürkületben három nő surran tova. Az utcák még néptelenek, a város még alszik. De ők az éjszakát is úgy virrasztották keresztül. Halottat vir- rasztottak: a drága Mestert és Benne szivüknek lehervadt reményeit, szertefoszlott szép álmait. — Amint derengeni, pittymallani kezd,föl is kerekednek, hogy a boldogságukat magába záró sirt fölkeressék, kezükbe féltő vigyázattal valami szelencét szorongta- nak; jóillatu nárdus van benne a Mester holttestének megke- nésére. A város házsorai közül kiérve a keleti égbolt alján felpiroslik a hajnal; a kelő nap. Gyönyörű látvány, amint szemlátomást emelkedik az olajfák mögül fölfelé. De ők nem látják ezt; lelkűk előtt csak a Golgota feketéliik, csak a kereszt emelkedik. A gondolatuk csak a síron jár s magukban azonban tanakodnak: „kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?“ Hiszen ők gyöngék, erőtelenek: nem bírnak vele. S minél közelebb jutnak, annál nagyobb súllyal nehezül szivükre a bánat és fájdalom. Óh az a. kő mintha nem is a sírbolt száját takarná, hanem az ő keblüket nyomná. Mikor így magunk élé képzeljük ezeket a temetőt járó asszonyokat, nem jajdul-e fel a mi lelkünk is fájdalmában? Ki az közöttünk, aki nem járta volna aki elveszi a világ bűneit! Harmadnapon E gyönyörű oltárképet Grünewald Mátyás 1515 körül festette. Ma az elszász-lotharingiai colmári múzeumban van. nehéz, véres harcát, melyet a böjt rajzolt elénk. Szívet remegtető fájdalmas érzéssel álltunk meg a Golgothán és tekintettünk fel a keresztre melyen úgy látszott, mintha ö maradna a küzdelemben alul, ű lenne a vesztes s Vele együtt bukna a mi ügyünk is. Mikor halálán megrendült a föld s elborult az ég, úgy éleztük: a mi szivünkben is megrendült, megingott a hit s a mi lelkünkre is ráborult valami félelmes, irtózatos sötéthalottaiból ieltámadott I
