Harangszó, 1937
1937-12-12 / 50. szám
1937, december 12. HARANGSZÓ 399. Urunk, Isten, uralkodj rajtunk. Urunk, Isten — jöjjön el a te országod. Áldj meg minket! Ámen. Fót. Színtiszta magyarajkú község. 1405- ben Szendi István vajda fia, Kálnai Benedek nyerte Zsigmond királytól adományul. A község a török hódoltság alatt sem pusztult el. Az evangélikus egyház nem sokkal a reformáció után keletkezett. A történeti adatok szerint a reformált egyház 1526— 29 években már fenn állott. I. Lipót idejében a templomot erőszakkal elvették. A 18. század közepén az evangélikus Bohus család kastélyában tartották az istentiszteletet. 1826-ban épült imaház, iskola és tanítói lakás. A mostani templomot 1873-ban építették és 1913-ban nagyították. Amikor először néztem, a torony úgy hatott rám, mint valami erőteljes mutató ujj, amely ég felé tör. Szép a templom oltárképe: Telegdy László festőművész alkotása. Jézus keresztlevételét ábrázolja és igazán jóval felülmúlja falusi templomaink oltárképeinek általános színvonalát. A templom belső felszerelése egyébként is ízléses és meghitt, világos, derűs. A fehér színben aranyszegéllyel díszes oltár feletti szószék, szemben a bejárat feletti karzat, A betlehemi csillag. Karácsonyi legenda. Irta: Csite Károly. Régi a történet. A hosszú évezredes sötétség után megnyílt ragyogó világossággal az ég s megjelent a csodálatos fényt árasztó Jóság csillaga. Cibeon volt akkor Betlehem város főkapujának őre s annak volt egy fia: Jakab és két kisleánykája: Ruth és Abija. Abija, a kisebbik leányka születésénél fogva világtalan volt. Egy nap délutánján kivezette Ruth az udvarra, egy kis fügefa alatti padra. — Itt a padocskád, Abija. Ülj addig itt, mig nem süt ide a nap. Hoz majd édesapa kenyeret és tán fügét is. Most már hazaérkezik. — Hogyan tudod, hogy már hazaérkezik? Látod? — Még nem látom, de ezidőtájt mindig hazaérkezett és haza is kell már neki érkeznie, mert nemsokára el kell neki mennie a nagykapuhoz őrt állni. Tudod, hogy édesapa az éjjeli őre a város főkapujának. — Tudom, de milyen rossz nekem, hogy a nagykaput sem láthatom soha! — Nem volna az még olyan nagy baj, jó hangú orgonával, faragott padsorok, futó-szőnyegek adják az ünnepi keretet. De visszatérek 1876. évre, mely fordulópontot képez a fóti gyülekezet történetében. Addig ugyanis filiáléja volt a csomádi anyagyülekezetnek, melynek papja akkor Esztergály Mihály főesperes volt. önállósításkor a fóti kis gyülekezetnek első lelkésze Endreffy János volt, aki itt 3 évig művelte az Ur szőlőjét. Innen Domonyba került, Aszód mellé. Utóda lett Jankó Károly, aki két évi ittműködés után meghívást kapott Ir- sára. Utána Kemény Ödön, a kiskőrösi pap fia volt 9 éven át Fót lelkipásztora, ki mint a tápiószentmártoni gyülekezet lelki vezetője fejezte be áldásos életét. Elérkeztünk Szeberényi Lajoshoz, ki mint fóti föesperes halt meg és a papi székben utóda lett fia Zoltán, aki 1934-ben halt meg. Igen szép síremlékük előtt a fóti temetőben megállítanak a kőbe vésett emléksorok: „EgyháAbija, csak édesapát és engem láthatnál. — Hisz' édesapát és téged is mindig látlak. Tudod, Ruth? Belülről látlak. Előttem álltok mindig, amikor csak akarom. Tudom ám, milyen vagy, hisz sokszor végigsimogattam arcodat, hajadat és édesapáét is. Milyen jó volna, csak úgy láthatnék mindent. — Úgy megláthatsz mindent, Abija. Elmesélek neked minden szép dolgot, amit láttam, akkor belülről meglátod te is mindazokat. — Oh, be jó lesz! Látok én is mindent! — ragyogott a csöppség kék szemében a boldogság fénye. — S tudod, Ruth, kit szeretnék legjobban látni? — Kit, Abija? — A jó Istent szeretném látni. — Oh, kis bohó! Az Istent nem lehet úgy meglátni, mint édesapát és engem. — Te sem látod, Ruth? — Úgy nem. Az Isten szemeinkkel láthatatlan. — Oh, Istenem! Hogyan lássalak meg én, mikor jó szemmel sem vagy látható? — Isten meglátásához jobb a te szemed, lelki szemed, Abija. — De milyen a jó Isten? Hogyan hívjam, hogy lássam előttem s kérhessem: adjon nekem is mindent látó szemet, mint neked van?! Mondd, Ruth, milyen az Isten? zuknak, hazájuknak többet éltek, mint önmaguknak.“ Fót ma a váci járás legnépesebb nagyközsége, melyben legtöbb a református. Izraelita igen kevés van. Az evangélikus gyülekezet virágzik. Mindig voltak és vannak most is áldozatos hívei, kik a múltban és jelenben cselekvő keresztyénségükkel jártak elől jó példával. Ma Zászkaliczky Pál a fótiak lelkésze, aki Csepregi Sándor tanítóval példás megértésben szolgálja Isten ügyét e szép gyülekezetben. Áldott magyar rög ez a fóti föld. Bejártam a község határát, sétáltam a grófi parkban, barangoltam erre-arra és elzarándokoltam az öreg-hegyen, a Barcag dűlőben fekvő régi Vörösmarty- féle szőlőbe, melyen áll egy kőből épült, kicsi, négyszögletű kunyhó, amit 1892- ben a fóti dal megszületésének évfordulója alkalmával állítottak helyre. Ebben a kunyhóban írta Vörösmarty Mihály fóti dal című költeményét 1842. október 5.-én s azt a mellette lévő, akkori Fáy András féle szőlő borháza előtt összegyűlt vendégeknek szavalta el. E helyen, szűk térségen, mely körül akácok képeznek lombsátort, szürke kőemlékbe vésve, olvastam a felírást: „Minden ember legyen ember és magyar, kit a föld hord s egével betakar!“ Imára kulcsolt kézzel, lehajtott fővel fogadta he lelkem a költő szózatát. Horusitzkyné Barthel Hermin. — Hogy milyen az Isten? — töprengett Ruth mélyen elgondolkodva. — Senki... senki sem tudná azt megmondani. Imádkozzál hittel és képzeld magad elé a legnagyobb csodás jóságot, akkor meglátod az Istent, de úgy, hogy nem tudod megmondani, hogy milyen. — Köszönöm, Ruth. Imádkozom, hogy lássam őt. Mindjárt buzgó, áhítatos imádkozáshoz fogott, de nem sokáig tudta az udvaron folytatni. A szomszédból mozsárütések zaja hallatszott. — Jaj! Ki zavar most?! — Ki más, Abija, a szegény Jakab bátyánk töri, őrli odaát Jekulia néni búzáját. Egész cipót ígért Jakabnak a munkájáért. — Jaj! ő is most zavar imádságomban. Vezess be, Ruth a szobába. Ott jobban tudok imádkozni. Alighogy elvonult a két kisleány az udvarról, kiszökelt a szomszédos lakásból bátyjuk, a gabonaőrlés mellett elzsibbadt lábait fel-alá járással mozgatni s fáradt karjait pihentetni. — Jakab! Megszöktél a munkád elől? — jött ki utána Sibia, a Jekulia néni kisleánya. — Kicsit pihenek és jó ozsonát kérek, felelt a fiú. — Azt mondta édesanyám, hogy «Fóti templomunk.
