Harangszó, 1937
1937-10-17 / 42. szám
jUTTTífi f ■% • wU lUt* w h íTOt. Kiadóhivatala HARANGSZÓ n Ir.» értelemben, a szülő és gyermekek. Ezekre vonatkozólag a bírói gyakorlatban kifejlődött jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy az örökhagyó minden Vagyona a leszármazókra száll végrendelet hiányában. Leszármazók alatt nemcsak a törvényes gyermeket érti a bírói gyakorlat, hanem az örökbefogadott, az utólagos házassággal, vagy királyi kegyelemmel törvényesített gyermeket is. A törvény igazságosan rendezi a leszármazók öröklését, ami nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a leszármazók végrendelet hiányában egymásközt egyenlően örökölnek, hanem egyéb vonatkozásokban is. Akinek az örökhagyó még életében vagyont juttatott, azt neki osztályra kell bocsátani. Osztályra- bocsátásnak mindig helye van, ha az örökhagyó el nem engedte. A vélelem az, hogy a kiházasítás, önálló háztartás alapítás, üzlet, életpálya kezdésére és folytatására kapott adományok beszámítandók a törvényes örökrészbe. Betudandó az örökhagyó által az örökös adósságának kifizetésére kényszerűségből fordított összeg is. Ellenben a tartásra és kiképzésre fordított költségek, alkalmi és szokásos ajándékozások nem számíthatók be. Nem számítható be a lakodalmi költség sem. A távolabbi leszármazó tartozik osztályra bocsátani azt az értéKet, amit elődje osztályra bocsátani tartozott volna. A beszámítás úgy történik, hogy az előre kapott adomány akkori értékét hozzá kell számítani a hagyatékhoz és az így előálló törvényes örökrészből az előre kapott értéket az osztályrabocsátónál le kell vonni. A leszármazók öröklését tehát az erkölcsi szabályok és igazság alapján tökéletesen szabályozza a törvény, úgyhogy azt lenet nagy általánosságban mondani, hogy ebben az esetben végrendelet készítésére nincs is szükség. Előfordulhatnak azonban a legszűkebb értelemben vett családban is oly körülmények, amelyek akaratilag és érzelmileg indokolttá és szükségessé tehetik a törvényi öröklés rendjétől való eltérést, a kisebb vagy nagyobb mértékben juttatást az egyik vagy másik leszármazó részére. Ilyen «kok lehetnek.-.igen . különbözőek: egyik leszármazó több 'szolgálatot" teljesített a szülőknek, öregségükben gondozta őket, míg a másik feléjük sem nézett, vagy egyik leszármazó egészségi viszonyai kedvezőtlenek stb. Ilyen esetekben feltétlenül indokolt a leszámlázok érdekének egyéni és méltányos megítélése s jövő életüknek biztosítása céljából a végrendelet intézményének jótékony irányban való igénybevétele. Sohase legyen azonban a végrendelet a szülő kezében a kijátszásnak és megrövidítésnek kegyetlen fegyvere, hanem minden szülő arra törekedjék, hogy végrendeletén az igazság, a méltányosság és szeretet bélyege tündököljön. A férjét túlélő feleségről is bölcsen gondoskodik a törvény, mikor úgy rendelkeznek a bírói gyakorlatban kifejlődött jogszabályok, hogy az özvegyet a hagyatéki vagyon egészére megilleti az életfogytiglan tartó haszonélvezeti jog. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy az özvegy oly ellátásban részesüljön férje halála után is, mint amilyenben annak életében volt része. Ezen öröklési jogon túl a házassági vagyonjogi szabályok még a túlélő özvegynek juttatják a házastársak együttélése alatt szerzett közös szerzeménynek felét is tulajdonjog alapján. E vonatkozásban is arra a következtetésre kell jönni, hogy a leszármazókkal szemben a hitvestárs részére is felesleges a végrendeleti intézkedés, mivel a törvény gondoskodott az özvegyről. Egészen más azonban a helyzet, ha az örökhagyó után leszármazó nem maradt, csak özvegyet hagyott hátra. Az idevonatkozó jogszabályok szerint ily esetben az özvegy csak a szerzeményi vagyonban örököl, az úgynevezett ági vagy ősi vagyont az ág örökli. Az ág alatt az elődöt és annak leszár- mazóit kell érteni és ági vagyon alatt a vér és jogközösségen alapuló visszteher nélküli hárulást. Az özvegyet az ági vagyonra csak az életfogytig tartó haszonélvezeti jog illeti meg. Láthatjuk, hogy a törvény a vérségi kapcsolatnak túlságos nagy előnyt biztosít az ági vagyonban a hitvestárs rovására, ami sok esetben bajt és zavart okoz a hitvesnek. Ezek a körülmények és az a felfogás, hogy a hitves közelebb áll hitveséhez, mint annak oldalrokonai, azt a meggyőződést érlelik meg bennünk, hogy ily esetben egyenesen kívánatos végren1937. október 17. „Gyógyíts meg engem, Uram00 clmü imádsdgos könyv darabonként 20 fillérért kapható. Portó 4 f. Diszkötésben 1 P. Azár beküldhető bélyegben is. delet készítése a hitves jövőjének biztosítása és kiépítése érdekében. Ha lemenő és hitves sem maradt hátra, akkor a törvény szerint az ági vagyonban a felmenő és oldalági rokonok örökölnek és pedig először a közelebbi és ennek hiányában távolabbi fokon. Ha sem végrendeleti, sem törvényes örökös nincs, a kincstár örököl. Ez utóbbi esetekben korlát nélküli a vég- rendeleti szabadság és mindenki úgy végrendelkezhetik, ahogy életének kapcsolatai parancsolják. Már érintettem azt a kérdést, hogy a végrendeleti szabadságnak egyetlen korlátozója a kötelesrész intézménye. Ennek lényege abban rejlik, hogy a végrendeletben nem mellőzheti az örökhagyó a leszármazókat és ezek hiányában a szülőket. Ha mellőzi, a kötelesrész erejéig érvénytelen a végrendelet és a leszármazók a kötelesrészt, vagy annak kiegészítését készpénzben igényelhetik a végrendeleti örököstől. Ugyanígy a szülők is. A kötelesrész fele annak az értéknek, amit a leszármazó törvényes örökrész fejében kapna végrendelet hiányában. A kötelesrész kiszámításánál az örökhagyó halálakori vagyonérték az irányadó. A vagyonhoz hozzá kell számítani az előre kapott értékeket, az életben odaajándékozott vagyont. Ezek értékét kell a leszármazó örökösök számával osztani és az így előálló összegnek felerésze képezi a kötelesresz értékét. A kötelesrészre jogosultak kötelesrészéi ajándékozással sem sértheti meg az örökhagyó. Mert ha az örökösök bizo nyitják, hogy a hagyaték az ajándékozáskori vagyon felénél kisebb, akkor a megajándékozottak kötele'sek a kötelesrész kiegészítésére. Ilyenkor a megajándékozott vagyon értékét is hozzá kell számítani a hagyatéki értékhez. Az egyidőben megajándékozottak egyetemleg felelősek a kiegészítéséért. A különböző időben megajándékozottak közül a legutóbb megajándékozott felel elsősorban és igy tovább visszafelé számítva. A családi kötelékben lévők csak a törvényes örökrészüket meghaladó érték erejéig felelnek a kiegészítésért, de az «jáadálfoeós -tekintet Tiéíkűí egyetemlegesen. A törvényes osztályrész minden tehertől és időbeli korlátozástól mentesen adandó ki a szükségörökösnek. A kötelesrész tehát sem szorgalommal, sem utóöröklési joggal, hagyománnyal, feltétellel, vagy meghagyással nem terhelhető. A kötelesrészre elvileg az özvegyi haszonélvezeti jog sem terjed ki. Ennek azonban korlátot szab az, hogy az özvegynek az illő lakást és tartást meg kell kapnia. Ezért ha a tartás céljára a kötelesrészre is szükség van, az özvegyi jog a kötelesrészre is kiterjed. Az is szabály azonban, hogy ha az örökhagyó életében vagyonából ajándékozásokat tett és a kötelesrész levonása után a fenmaradó vagyon nem elég az illő tartásra, az özvegy haszonbért követelhet a tartására szükséges jövedelem kiegészítése végett a megajándékozottól. A szükségörökös nem követelhet törvényes osztályrészt és általában törvényes öröklést, ha lemondott öröklési jogáról, vagy arra érdemtelen, vagy ha az örökhagyó kitagadta. A kitagadás azonban csak akkor hatályos, ha alapos okból történt, pl. a gyermek a szülő életére tört. Oly ok alapján, melyet a szülő megbocsátott, kitagadásnak nincs helye. Bírói gyakorlatunk az özvegyi jogot is kötelesrésznek fogja fel. Az özvegyi jóg lényege szerint az egész hagyatékra kiterjedő haszonélvezeti jog, amely azonban a leszármazók által az illő tartás mértékéig megszorítható. Ezzel teszi lehetővé a birói gyakorlat, hogy a leszármazók a hagyatéki vagyonon gazdasági tevékenységüket a köz- és maguk érdekében már kellő időben kifejthessék, úgy azonban, hogy az özvegynek illő tartása sérelmet ne szenvedjen. Leszármazók nem létében az özvegyi jog alapján-a haszonélvezeti jog az egész hagyatékra kiterjed és pedig az abban rejlő ági értékre is. Ha a férj után elegendő vagyon nem maradt, a tartásra a férj által megajándékozottak is kötelezendők az ajándékba kapott érték erejéig és ilyenkor a kötelezettség mértéke a szükséges lakás és tartás. Ezen szabályok ismeretében ki-ki maga Ítélheti meg nagy vonásokban, kell-e neki végrendeletet készíteni. A részletkérdések úgyis jogtudósra tartoznak, ahova a végrendelkezni kívánó úgyis fordulni fog. Dr. Németh János ügyvéd. Győr sz. kir, viros tb, t. főügyésze,
