Harangszó, 1937
1937-10-24 / 43. szám
28. évfolyartl. 1037. október 24. 43. szám. Alapította: KAP1 BÉLA 1910-ben. Laptulajdonol: Dunántúli Luther-SzAvetság. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan mallekiat tané» alatt kithatanként a KIS HARANQ82Ó. 1935-bon beolvadt lap a Jöjjetek ónhozzám. Postacsekkszámla 30.526 Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ur a mi oltalmunkl A Haianguá iierkeaitA - kiadóhivatala GYŐR n., Petöfl-téi ». Előfizetési ki a: negyedévre 1 P 28 (liléi, (élévre 2 P 40 fillér egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P #0 fiUéi Aki titeket hallgat, engem hallgat. Lukács 10, 16. A próféták és apostolok szavában Isten beszél hozzánk. Ahogy Péter mondja egyik levelében: ,,Sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szentlélektől indíttatva szólották az Istennek szent emberei." E tekintetben tehát nem választható el egymástól Isten, meg az ember, mint ahogy azt az eszünk gondolná. Hanem egyszerűen azt kell mondanunk: mikor ez és ez az ember, — próféta, apostol — valóban Isten igéjét hirdeti és cselekszi, akkor az Isten eszköze és szócsöve ő, akin keresztül maga Isten beszél és cselekszik. A hallgató bizonyos lehet abban, hogy nem Pált és Pétert, vagy más emberfiát hallgat, hanem maga Isten beszél, keresztel, oldoz, kötöz, fedd s adja az úrvacsorát. Édes Istenem!, mennyi vigasztalást nyerhet a szegény, áléit és megkeseredett lelkiismeret egy ilyen igehirdetőtől, ha hiszi, hogy annak szava és vigasztalása Isten szava és vigasztalása! Teljes bizonyossággal állítjuk azért, hogy az igében Isten működik s az igehirdetés Isten szekere-szerszáma, önmaga megismertetésére! Dr. Luther Márton. Terjeszd, építsd országodat Szentlelked erejével, Júltevő tudományodat Hirdesd köztünk bőséggel, Hogy dicsőítsen tégedet Az egész föld s nagy nevedet Imádja kicsiny és nagy. Neveink. 3. Evangélikus. Egyházunk teljes hivatalos neve ez: ágostai hitvallású evangélikus keresztyén; röviden evangélikus. Ez a mi igazi nevünk, mert van néki erőteljes történeti vonatkozása is és maradék nélkül kifejezi egyházunk lényegét is. Az 1530.-i augsburgi, — ágostai, — birodalmi gyűlésen olvasták fel evangélikus eleink azt a hitvallási iratot, amely egyházunk bibliai tanításának rövid és rendszerezett összefoglalásával tárja a világ elé, hogy mit hisznek és mit tanítanak az evangélikusok, Erről az ágostai hitvallásról neveznek bennünket ágostai hitvallóknak. Legyen gondunk arra, hogy ezt a gyönyörű nevet helyesen írjuk. Mert sok bosszantó rendetlenséggel találkozunk e téren még saját híveinknél is. Hányszor halljuk nevünket így emlegetni, látjuk így leírva: ág. ev. Már az is helytelen, amikor ezeket a szavakat rövidítik. Vannak nevek, amelyeket nem illik rövidíteni. Mint ahogyan nem resteljük saját nevünket teljes egészében kimondani és leírni,úgy ne sajnáljuk a fáradságot attól sem, hogy egyházunk nevét csonkítatla- nul használjuk. Azonkívül ág. ev.- nek csak azok az evangélikusok nevezhetők, akik Ágosta városában laknak. Mi pedig budapesti, soproni, stb. evangélikusok vagyunk. Mi tehát nem ág. ev., nem evang., mégcsak nem is ág. hitv. evang. vallásúak vagyunk, hanem ágostai hitvallású evangélikus keresztyének, — röviden evangélikusok. Legfőképpen pedig arra legyen gondunk, hogy ezt a gyönyörű nevet méltóképpen hordozzuk. Ezt a nevet az hordja méltóképen, aki tisztában van annak jelentésével és levonja kötelezéseit. Az evangélikus embernek ismernie kell az ágostai hitvallást. Róla kaptuk nevünket: illik ismerni; benne bírjuk bibliai tanításunk rövid foglalatját: szükséges ismernünk. Ki az, aki még nem olvasta az ágostai hitvallást? Fogjon hozzá minél előbb. Az evangélikus ember hitvalló ember. Azaz: nem rejti véka alá a hitét, hanem bátran megvallja. Lehet, hogy nem kap érte mindig elismerést, sőt talán gúny és hátrány lesz osztályrésze. És mégis megvallja hitét. Nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is, nemcsak a Isten szócsövei.