Harangszó, 1937
1937-09-26 / 39. szám
28. évfolyam. í§3?. szeptember 26. 39. szám. AlipitotU: KAMI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonol: Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan mtilóklat tanév alatt kéthetinként a KIS HARANQ8ZÓ. 1935-bon beolvadt lap a Jöjjetek ónbozzám. Postacsekkszámla 30.526 ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP.,' Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ur a mi oltalr^pukU A Harangiad izerkeiztt-kiadóhiTiUla GYŐR U., Petőn-tér 8. Előfizetési áza: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér Ingyen! Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Máté 10, 8. Ha a kegyesek azeri lesznek jót, hogy megnyerjék vele a mennyországot, akkor ugyan soh’se lesz az övék, sőt inkább az istentelenek közt a helyük, mert ravasz számítással Isten legmagasztosabb, lelki dolgaiban is saját önző érdeküket keresték. Isten hívő gyermekei jóakaratból és szíves örömest teszik a jót, nem bérért, hanem Isten akaratából és dicsőségére, teljes készséggel, mintha se mennyország, se pokol nem volna. Erre nézve elég Krisztus következő igéjére hivatkozni: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.“ Hogyan tudnák saját cselekedeteikkel kiérdemelni azt az országot, mely már akkor készen volt számukra, mikor ők még nemTS1 írt Isten országa nem kész lesz, hanem már készen van. Nem mi készítjük el az országot, hanem minket készít el Isten az ő országa gyermekeivé. Tehát az ország szerzi a maga gyermekeit, nem pedig a gyermekek az országot. Dr. Luther Márton. Hálás szívvel fogadom Isten ajándékát, Hisz érdemül nem kapom Mit a kegyes ég ád; Nincsen nekem Érdemem, Amiben van részem Kegyelméből vészem. A mindennapi kenyér. A mi mindennapi kenyerünket megadta Isten ezévben is. Adjuk meg Néki mi is a hálát, mellyel érte mindnyájan tartozunk. Ez a hála lesz a méltó befejezés ahhoz a kezdő fohászhoz, mellyel a múlt őszön elhintettük a kenyér magvát Kenyérért imádkoztunk és kenyeret kaptunk Isten jóvoltából. Kenyeret, mely az új lisztből sütve itt van az asztalunkon és jóságos szívek szeretetéből ott van a nincstelenek kezében is. Mi is ez a kenyér? A vegyész azt mondja róla: különböző alkatrészekből összeelegyített olyan keverék, melynek minden alkateleme megtalálható az anyaföldben és amely tápértékénél fogva alkalmas arra, hogy testünkbe új vért s vele új erőt öntsön izmainkba. Ha a földmíves néz reá, azt mondhatja róla: fáradságos munkámnak Istenadta gyümölcse, melyért egy egész éven át fáradoztam. Ha a tisztviselő asztalán fekszik, ilyesmit hallhatunk róla: szorgos munkámnak tisztes ellenértéké, melyért megdolgoztam. Mindegyiknek igaza van, de nem nehéz meglátnunk azt, hogy a kenyér mindezeken felül is magában rejt valamit. A kenyér, melyért az aratás Ura hálánkat várja, egyben az ő egyetemes szeretetének bizonysága, mellyel évenkint megerősíti és aláhúzza számunkra azon igét: „felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.“ A kenyér, akárhogy kerüljön is az asztalodra, tehát nemcsak munkánk gyümölcse vagy szerető szívek adománya, hanem egyben Isten hozzánk való Atyai szerelmének bizonysága. Talán így lehetne ezt a legszebben kifejezni: a kenyér, melyért hálát kell adnunk, Istennek eledellé sült jósága. A kenyér Istennek eledellé sült jósága. Benne van ebben mindenekelőtt az, hogy földi életünk pusztán a test oldaláról tekintve is, mindennap az Isten jóságából él. Mindennap enned kell. Nincs nap, sőt pillanat, melyben függetleníteni tudnád magadat Istentől. Eledellé sült jóságára, a kenyérre reá vagy utalva. Isten kezében vagyunk tehát. A testieket nézve nem vagyunk többek, mint egy egyszerű olajos mécses, melynek világa a beléöntött olaj adagolásától függ. Így szorulunk reá mi is „mindennap“ a kenyérre, azaz az Isten jóságára. Olyan ez számunkra, mint a napnak fénye és melege, melyről csak a balatag gondolhatja magában azt, hogy nyáron igen, de télen csak nem vagyunk reáutalva. Holott jéggé fagynánk a ködös, naptalan hetekben, ha látatlanul mégis ott nem lenne felettünk a tüzes nap, mely ilyenkor a déli földgömbön élő testvéreinknek érleli a mindennapi kenyeret. A kenyér eledellé sülten prédikál né- künk arról az isteni jóságról, melyből élünk mindennap. És ez a kenyér — emlékezzünk ma erre is —- hordozója tud lenni ama mennyei kenyérnek is, melyben adva van számunkra az Isten jóságának tökéletes teljessége. Mikor az Ür Jézus áldó igéivel meg
