Harangszó, 1937
1937-05-23 / 21. szám
28. évfolyam. ÍÖ37. május 23. 21. szám. Alapította: KAIM BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: Dunántúli Luther-Szövetaég. Megjelenik minden vasárnap. Inayvn millekltt tinit alatt tetmtanUnt i KIS HARANOSZÓ. 1935-ben beolvadt lap a Jöjjetek énhozzám, Poatacaekkazámla 30.526. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk, Ha 6 velünk, ki ellenünk? az Ur a ml oltalmunkl A Harangsió szerkesztő-kiadóhivatala: GYŐR n., PetÓfi-tér 8. Előfizetési ki a: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 °/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 8 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 80 fillér Isién Qozoíí Julián uíódail Tervetuloa, Juliánin jálkeláiseíl Tere íulemasí Julianuse Järglased1 Kerek 700 esztendővel ezelőtt egy pár magyar pap Julián Domonkos-rendi barát vezetésével vándorútra indult a titokzatos Ázsia közepe felé, hogy fölkeresse a régi magyar hazát. Sok szenvedés után 1237. december 27.-én lépték át ismét mai hazánk határát,—a hagyomány szerint azzal a hírrel, hogy megtalálták nagymagyarországi testvéreinket. A 700 éves évforduló emlékére ez idén Magyarország fővárosának, Budapestnek legszebb pontján, a Halász-bástyán lelepleznek egy szoborcsoportot, mely két szakállas szerzetest ábrázol, amint a távoli látóhatár felé mutatnak. Ez a szoborcsoport Julián emlékezetét fogja megörökíteni, aki elsőnek próbált kapcsolatot teremtem a finn-ugor népek európai és ázsiai csoportja között. 700 év múlva újra megindult egy papokból álló csoport. Nem nyugatról keletre mennek, hanem északról délre, nem róm. kát. szerzetesek, hanem evangélikus lelkészek alkotják e csoportot, de ugyanaz a cél: Keresni a régi otthon nyomait és az elszakadt testvéreket. A vér nem válik vízzé! Akik valamikor együtt töltötték nemzeti életük gyermekkorát, mindig vágyódnak arra, hogy legalább hébe-korban láthassák egymást. Tasan 700 vuotta sitten läksi muutamia unkarilaisia pappeja do- minikaanien veljeskuntaan kuulu- van munkin, Juliánin johtamana salaperäistä Aasiaa kohti etsimään muinoista unkarilaisten maata. Mónién kärsimysten jälkeen he pala- sivat tähän maahan joulukuun 27. p:nä v. 1237 tuoden perimátiedon mukaan uutisen, että he löysivät Suur-Unkarin aikuisia veljiámme. 700 vuotispäivänä paljastetaan Un- karin pääkaupungin Budapestin kauneimmalla paikalla, Kalastaja- muureilla, patsasryhmájoka kuvaa kahta pitkápartaista kaukaista tai- vaanrantaa kohti viittaavaa munk- kia. Tämä patsas on tekevá kuole- mattomaksi munkki Juliánin muis- ton, joka ensimmáiseksi koetti luoda yhteyttá suomalais-ugrilais- ten kansojen eurooppalaisten ja aasialaisten ryhmien válillá. 700 vuoden kuluttua láksi taas liikkeelle papeista muodostunut joukko. Se ei kulje lánnestá itáán, vaan pohjoisesta eteláán. Sitá eivát muodosta room. kát. munkit, vaan luterilaiset papit. Mutta páá- máárá on sama: etsiá vanhan ko- din jálkiá ja erilleen joutuneita vei jiá. Veri on vettá sakeampi. Ne, jotka ammoisina aikoina yhdessá viettivát kansallisen elá- mánsá lapsuuden ajan, ne kaipaa- vat aina saada náhdá toisiaan edes silloin tállóin. Olemme jálleen yhdessá: PohUmmarguselt 700 aasta eest láks teele paar ungari pappi Julianuse, domnkosordu munga juhatusel sa- ladusliku Aasia südame poole, et ülés otsida vana ungari kodumaad. Paljúdé kannatuste járgi 1237. a. 27. detsembril astusid nad jálle üle meie praeguse kodumaa piiri — traditsiooni járgi seile teatega, et nad ülés leidsid meie suurungari höimud. 700-nda aastapáeva má- lestuseks püstitat akse neil páevil Ungari pealinna, Budapesti, Húsaimat kohal — Kalurikindluses — málestussammas, mis kaht habe- mikku munka kujutab, kés kauge silmapiiri poole viitavad. See málestussammas jáádvustab Julianuse málestust, kés esimesena katsus sídet luua soome-ugri rahvaste euroopa ja aasia saiga vahel. 700 aasta párást láks uuesti teele üks öpetajätest koosnev salk. Need ei láhe láánest itta, vaid pöhjast löunasse, ei rooma-katoliku mun- gad, vaid evangeelsed hingekarja- sed moodustavad selle saiga, aga eesmárk on sama: otsida vana kodu jálgi ja eraldatud hőimusid. Veri ei muutu veeks! Need, kés kunagi oma rahvusliku elu lapsepölve veetsid üheskoos, igatsevad alati selle járele, et vá- hemalt mő ni kord vőiksid náha üksteist.
