Harangszó, 1936
1936-11-22 / 48. szám
1$36 november 22. HARANGSZÓ 385. A túloldali háborgóknak csak ennyit: Ha vád hangzik el valahol, aki ártatlan, az ne vegye magára, aki pedig nem ártatlan, magára vessen és — hallgasson! nostól egy fogadalmi űrlapot, amelyben többek között azt is meg kellett Ígérnie, hogy a saját lelkészével többet nem áll szóba e kérdésben. Hát nincs igaza Sztranyavszky- nak? Sztranyavszkynak igaza van. „Igen tisztelt Szerkesztő Ür! Néhány évvel ezelőtt nősültem. Magam római katolikus vagyok, feleségem evangélikus. Házasságkötésemkor nem tagadtam meg hitemet, csak annyi történt, hogy menyasszonyomtól sem kívántam a hittagadást. Mert nem akartam a házaséletet azzal Kezdeni, hogy legdrágább kincsét rabolom el annak, akit szeretek. S mikor most arra godolok, hogy bizonyos helyről mennyit gyötörtek, másvallású menyasszonyomat és leendő családi életemet mennyit gya- lázták, akkor — sajnos — azt kell mondanom, (hogy Sztranyavszkvinak igaza volt, mikor az újfajta inkvizícióról beszélt...“ # Egyik alföldi esperesünknél megjelent két római katolikus katonatiszt s kijelentették, hogy családalapításuknál saját magukon tapasztalták azt, amit most Sztranyavszky szóvá tett. Vegyesházas testvéreink — ha őszinték akarnak lenni ■— százával tehetnek hasonló nyilatkozatot. * Jellemző idevonatkozólag az alábbi eset is egyik dunántúli városi gyülekezetünkből. Hosszú zaklatással re- verzálist csikartak ki az evangélikus menyasszonytól. Erre kapott a plébáSírkeresztek között. Az őszi gondolatok leghatalmasabbi- kát a halál foglalta le a maga számára. Ha ki akarnánk térni is előle, az egyházi év utolsó vasárnapja évenkint gondoskodik ártól, hogy emlékezetünk vissza-visszatérjen hozzá. A sírkereszteknek, a sírhalmoknak és a kriptáknak világához érkeztünk el ezúttal is. Sok kriptában megfordultam már életemben, de elmondhatom, egy sem volt teám olyan hatással, mint a mi nemeskéri templomunk alatt meghúzódó egyszerű kis kripta. Nincs itt márványkö a falban, érckoporsó a kriptafülkében. Sima téglafalak, lehullott vakolat, megsürűsödött levegő és néma csend fogadják itt az embert. Még csak koporsó sincs már. Itt csak csontmaradványok vannak, izokból is olyanok, melyek még dacolni tudnak az elmúlás, a lassú égés biztos folyamatával. Ami a halált a temetéskor eltakarta a szentek elöl, az mind elégett már. Itt már csak húsz egynéhány koponyacsont van, az is csak részben épen. Milyen hatalmas prédikáció ez a halál kikerülhetetlen uralmáról. Menynyi minden vált semmivé csak abban is, amiről ezek a csontok beszélnek. Két híres püspökünket is idehelyezték, vajion melyik lehetett a sok közül az ö koponyájuk. Az egyiké, a másiké? Az egyik alatt épült a 200 éves artikuláris templom, a másik sok-sok lelki gyülekezetét építgetett életében. Nagyok voltak munkáikban, íme milyen egyenlővé tétettek a híveikkel e síri kriptában. A halál birodalmában azt tanulja meg az ember elsőnek, hogy itt nincs Budapest. Kerepesl-uti temető. Itt várja Megváltóját Gáncs Aladár. is leverném saruimról. De engem magasabb feladat köt e városhoz. Az a nép, melynek fejét ti most egyidőre elcsavartátok, nem a tietek, az a magyar hazáé. Az Árpádok és még Mátyás király korában is a soproni polgárság mind jó magyar volt, Frigyes császár hiába csalogatta őket. Ezt a népet akarom én most is visszaszerezni a magyarságnak. Nágli bírósága nem örökkévaló, üradt, Reichenhaller és a polgárok egv része velünk van. Én még bízom e népnek jobb érzületében. Én még küzdeni, élni, halni akarok hazámért. Ezért maradok közietek. És van is jussom maradni, mert nekem, nemes embernek a kelmétek polgári tanácsa nem birám. Csak mint szomszéd jöttem be egy szór'a. Akármily tövises lesz már ezután itteni szállásom: nem megyek, maradok. Veletek, elöljárókkal felbontom a frigyet, veletek szembeszállók; de a népet, melyet most vakon vezettek, el nem hagyom. Kiáltsatok bár halált reám: én maradok, őrhelyemen megállók. ANÜRÁSSY: De ne is hagyd ám, édes kománk! Nem átka és veszedelme, hanem áldása és büszkesége vagy a városnak. Ne a kalmárok, kufárok ítéljenek ebben az ügyben, hanem az ország nagyjai, a bán és a nádor. 12. JELENET. (Előbbiek. Wittnyécjly Pál. Hozza a helyhet.) WITTNYÉDY: Jöjj csak, fiam! (Átveszi tőle.) Ezelőtt huszonöt évvel,, mint első magyar jegyzőnek, esküvőmre adtátok ti tanácsbeliek ez emléket. Én szent symbölumot, a szövetség jelvényét láttam benne, össze akartam forradni veletek testben és lélekben, de nem lehetett. Irigység, álnokság, gyűlölet állta utamat. Íme visszaadom. (Az asztalra teszi Nágel elé.) A barátságolt felmondtátok. Ezentúl mint ellenfél állok szemben veletek. Legyen harc, ha keli. üyözzön az igaz, győzzön a jobb és erősebb. Isten megáldja kelméteket és térítse jobb útra. Nágli Poldi, te jól kezded, sokra viszed, belőled még báró lesz. Légy jó egészséggel! (Wittnyédy, fia és a magyarok el.) 13. JELENET. (Előbbiek. Wittnyédy és társai nélkül.) NÁGEL: Nem szeretem az érzékeny jeleneteket. Circum- spectus polgárokban fő a hidegvél1. (A szenátorok mozgolódnak.) Micsoda mozgolódás ez? Talán van, akit ez a hangos magyar dikció meghatott? Szabadságot engedek, akinek tetszik, ám menien utána és hívja vissza Wíftnyédyt. METZGER ÉS A TÖBBIEK: Nem megyünk! Pusztuljanak az idegenek! PAUF.R: Éljen Nágel Linót úr, az új városbíró! (Éljenzés.) NÁGEL: Megkérdezhetjük a népet is! (Oftkünn zaj.) Hallom már, ottkünn nyugtalankodik a nép. Nehezen várja a lakoma és tánc kezdetét. METZGER: Ne szegjük most a kedvüket. NÁGEL: De reánk, elöljárókra is még egv fontos funkció várakozik. Az eilsö ülés végére tűztem ki a hivatalos borkóstolás aktusát. METZGER: Vivat! Bíróválasztás és borkóstolás! Az egyik is jó. a másik se rossz. A mi bírónk bölcs ember. NÁGEL: Szetetem dolgaimban a szép harmóniát. Egymás mellé teszem, ami összeillik. A kamarás nyissa fel a város pincéjét és sorra vesszük a hordókat, hogy erejük és édességük szerint megtakszáljuk a város borát. Menjünk uraim, senki el ne matadjon! PAUER: Ebben az egyben ne féltsen bennünket bíró uram. Húsz éve szolgálom a várost, de ennél az aktusnál még soha egy szenátor sem hiányzott. Eljönnek a betegek és a fél- holtak is. NÁGEL: örömmel hallom. így kell lenni továbbra is. Alaposság, rend és pontosság a jelszavam. Menjünk! (Indulni készülnek. A néptömeg velük szemben özönlik be a föajtón.) (Folytatjuk.)
