Harangszó, 1936
1936-11-22 / 48. szám
384. HARANÖSZó í§36 november 22. Az is nyilvánvaló mär ma, hogy az új törvénykönyv szigorúbb lesz a réginél. Itt örvendetes tényként említhetjük meg, hogy bizonyos kérdéseknél, például a reverzális kérdésénél, a zsinat világi tagjai szigorúbb törvényeket kívántak, mint egyes lelkészek. Bizony sorsdöntő napok! A zsinat tagjai érzik ezt legjobban. Nemcsak a lelkészi elem tart ki a reggeltől—estig szakadatlanul tartó fárasztó tárgyalásokon, hanem a világiak is, köztük miniszterek, főispánok, magasrangu bírák és ügyvédek. Imádkozzunk a zsinatért! Hogy Isten adjon világos bölcseséget azoknak, akik egyházunk szervezeti életének jövendő alapjait ezekben a sorsdöntő napokban fektetik le. Gyanús háborgás. Sztranyavszky Sándor a zsinat egyik multheti ülésén a reverzális kérdésévé! foglalkozó törvényjavaslatnál a következő felszólalással élt: „— Úgy érzem, hogy nekem ehhez a kérdéshez felszólalni kötelességem, másrészt hogy úgy fejezzem ki magamat, szerzett tapasztalat alapján jogom is. Az evangélikus egyház ebben az országban, sajnos, számbelileg gyenge s az utóbbi időkben olyan támadásoknak van kitéve a reverzálisok révén, amelyek még a jövőben tovább gyengíthetik ezt az egyházat. Az a mód, amelyet velünk szemben követnek, fokozott óvatosságra kötelez mindannyiunkat. Törvényt alapozunk, amely messzi évtizedekre szól, az egyház fokozott védelme tehát kötelességünk. Nem kaput nyitni, hanem az egyházzal szemben tudatosan vagy ön- tudatlanul elkövetett bűnök előtt a kapukat bezárni a dolgunk. Nem adhatunk kulcsot azok kezébe, akik erőtleníteni kívánják egyházunkat. — Az egyház meg kell, hogy követelje tisztviselőitől a hűség legmesszebbmenő mértékéit és pedig akár fizetett alkalmazottról, akár fizetés nélkül szolgáló tisztviselőről van szó. Ezen a ponton semmiféle szabadságot nem engedhet meg a lelkiismeretünk. Ha figyelembe vesszük, hogy szinte a sötét középkorra emlékeztető inkvizíció eszközeivel dolgoznak velünk szemben, akkor — sajnos —■ nem helyezkedhetünk más álláspontra. Az ember megdöbben, hogy a mai időben még lehetséges a lelkek ilyen erőszakos befolyásolása. De ha lehetséges, akkor önmagunk védelméről feltétlenül gondoskodnunk kell Kérdem, ki védjen meg bennünket, ha magunkat meg nem védelmezzük!“ — Épelméjű ember e felszólalásnak sem formájában, sem tartalmában nem fedezhet fel sértést. Nem nevez meg egyetlen más egyházat sem és tartalmilag sem egyéb, minit saját tapasztalatra támaszkodó igazságmegállapítás. Jellemző azonban, hogy a római katolikusok egyik-másik tényezője magára vette ez elvi irányú felszólalást és mesterkélt háborgással felel arra. A mű- haragban legmesszebb ment a Nemzeti Újság című r. k. újság, amelyik azt kívánja, hogy Sztranyavszky Sándor mondjon le képviselőházi elnökségéről. Másnap Sztranyavszky a következőkben felelt a mérgelődöknekj „— Egyes lapok úgy tüntetik fel, mintha ezt a nyilatkozatot a zsinat elnöki székéből tettem volna meg. Ez a beállítás a tényekkel ellentétben van: a zsinat padsoraiból tettem a nyilatkozatot. Onnan pedig protestáns ember és magyar evangélikus ember számára felszólalást és véleményt nyilvánítani fökép akkor, amikor az az igazsággal egyező, nemcsak jog, hanem kötelesség. —• Luther Márton példája az evangélikusokat nem arra tanítja, hogy véleményüket gyáva módon rejtegessék, hanem arra, hogy ezt a véleményt minden körülmények között, még akkor is, ha bármilyen eshetőségekkel állunk szemben, hitünknek megfelelően nyilvánítsuk, az igazság erejével alátámasztva, megerősítve. — Azt hiszem, az is vitán felül áll és magyarázatra nem szorul,'hogy akkor, amikor én az inkvizíció eszközeinek a mai időkben való érvényesüléséről beszéltem — szemben velünk a reverzálisok terén —, akkor nertj az inkvizíció testi, hanem lelki eszközeire értettem megállapításomat. Ezt a megállapítást pedig változatlanul fenntartom és ha rá- kényszerítenek, akkor bizonyítani fogom. —• Végül pedig még ennyit: Magyar- országon még nem tartunk ott, hogy a magyar közéletben való szereplésre az adjon jogcímet, ha valaki a maga meggyőződését és azzal szembeni kötelességét megtagadja. — Amennyiben a magyar közéletben való szereplésnek ez lenne az előfeltétele, úgy a közélet színpadáról lelépni bármely pillanatban hajlandó vagyok.“ A zsinat Sztranyavszky két felszólalásának minden szavával azonosította magát. * Zrínyi prókátora. 5 Történeti sziámii, négy felvonásban. Egykorú dalokkal. Irta: Payr Sándor. Zenei részét zongorára és énekhangra alkalmazta és saját szerzeményeivel is kibővítette: Kapi Gyula. WITTNYÉDY: Ne féljen, Ktámer uram. Szavaimért helyt állok. Ha bajuk lesz, itt a fejem, üttessék le. És ha ezer menykő zúdul is r'eám, Zrínyiről, az én uramról vallást teszek. Akiben egész Európa bizakodik, hogyne volna nékem egyetlen reményem és sziklaváram e pusztuló, siralmas országban. Áldom a Teremtőt, hogy őt nekünk adta. Az ö karja és lángelméje a mi végső menedékünk. Egyetlen a hősök között. Phönix, amilyent egyet szült a század s a természet is megfáradt, míg megalkotta, A sok vétket és nyomorúságot látva e hazában, sokszor1 tör ki ajkamon szidalom és átok, de ha Zrínyire gondolok, az oltár kőfokára borulok, áldom Istent, hogy öt nekünk adta s mind eddig megtartotta. ANDRÁSSY: Együtt imádkozunk kelméddel. PAUER: Tán biz ö ama nagy Apolio, vagy maga Herkules? Hogy éppen egy-két csatárt nyert? Mi az? Kiverni, majd mégis a császár veri ki a törököt. WITTNYÉDY: Kend meri öt ócsárolni? Míg itt kairnar, főrend, főpap, aranyborjút imád mind: Zrínyi a hazáért teszi kockára életét naponként. Míg a vezetők lelki vaksággal megverve tétlen ülnek, mint egy újabb Mohács előtt: ő a köiitö, hadvezér és állambölcs sasszemekkel néz előre és cselekszik. Míg másokat vallási, nemzeti harc szaggat százfeilé: ő igazsággal és szeretettel ölel keblére minden nációt és religiót, hogy legyen egységes, erős nép e hazában és odakiálthassa a világnak: Ne bántsd a magyart! METZGER: Ne oly tüzesen, Wittnyédv uram. Zrínyi sem Atlasz, hogy vállán hordaná a földiekét. WITTNYÉDY: Nyomorult skriba, idétlen gúnyolódásod nem ér fel a nagy emberig, sem a rövid eszed. Zrínyi mutat példát, miként kell szeretni és megmenteni a hazát. Ne a privatum, hanem a közjó legyen tetteink rugója. Tegye félre kiki faji, vallási és osztályéfdekét. Legyünk egyek és magyarok e sokat szenvedett, vértől ázott földön. A gondviselés nagy hivatást tart fenn számunkra itt a kelet kapuján. Rajtunk áll, hogy nagyok legyünk s szabadok. Ez Zrínyinek álma és szent hite,. Ezért követem én vakon tűzbe, vészbe; ezért szeretem jobban, mint apámat, fiamat. Zrínyinek és hazámnak hő szerelme tesz engem éabiatussá, emiatt vagyok nektek, óvatos, hideg burgerlájt, a „grober Unger“. Ez az égő horszerelem emészti csontomat, velőmet. Ebben lesz halálom és ha az ég úgy akarja, egykor dicső feltámadásom. Hát kövezzetek meg, vessetek ki, polgárok! MAGYAR TANÁCSOSOK (lelkesen): Éljen Wittnyédy, éljen Zrínyi! ANDRÁSSY: Veled érzünk, István komám. így beszél az igaz ember. KRÁMER (a német tanácsosokhoz): Kemény beszéd és szokatlan e helyen. Nem úgy beszél, mint a farizeusok. PAUER: A hamis emberek nem illy gorombák. De hát a magyarokat elragadja a hév és csak maguknak ártanak. NAGEL: Wittnyédy uram lázító beszédével megvádolta a bécsi udvart, megsértette személyemben a várost. Határozatunkat fenntartjuk. Azt ajánlom, adja el házát és szüleit és Isten nevében hagyja el a vár'ost, melynek eddig is annyi kárt okozott. Mi dicsőségesen uralkodó (A német tanácsosok hirtelen felállnak.) 1. Leopo'.dus királynak hódolunk. Zrínyi a horvátok bánja ám szolgáljanak neki a horvátok és egyéb náció. Mi maradunk, akik voltunk, német polgárok, soproniak. Első a város haszna és jó hírneve. Isten megáldja Wittnyédy uramat. Váljunk el békességgel. WITTNYÉDY: Ez hát a végkielégítés? Ifjúságomat ti- néktek áldoztam és öregkoromra most kivetnétek? Ha csak a magam nyugalmát nézném, messze mennék el közületek. Elűzne innen a rút hálátlanság, mellyel fizettek, Még a port
