Harangszó, 1936

1936-10-25 / 44. szám

1936 október 25. HARANGSZÓ 351. Térj meg! Lehet, hogy botránykő ez a felhívás a számodra. Lehet, hogy szeretnéd ki­törölni a szótárból ezt a szót: megtérés. Talán bosszúsággal tölt el, ha hallod. Ideges és nyugtalan vagy miatta. Ha így van is, mégis olvasnod kell most újra ezt a felhívást. Olvasnod kell azért, mert magának Jézusnak az ajká­ról hangzott el és nekünk nincs jogunk elutasítani magunktól azt, aminek a bekövetkezését életünkben maga Jézus elodázhatatlanul szükségesnek tartotta. Lehet a megtérésnek nagyon külön­böző a külső megjelenési formája. Le­het lassú és lehet hirtelen; lehet viharos és lehet csendben végbemenő. A lénye­gét tekintve azonban a megtérésnek csak egyetlen lehetséges útja-módja van. Mindig azt jelenti, hogy egészen meghalunk önmagunknak, a világnak, a bűnnek és egészen a Krisztus tulajdoná­vá leszünk. Sohasem a külső megjele­nési forma a fontos, hanem mindig a lé­nyeg. Ha pedig valakinél a megtérés igazán lényeg szerint, az egyetlen lehet­séges módőn bekövetkezik, neked nincs jogod háborogni a külső megjelenési forma miatt. Vagy ha háborogsz is, sem a megtérő bűnös, sem Istennek an­gyalai, akiknek színe előtt örvendezés van a bűnös megtérésén (Luk. 15:10.), nem törődnek vele. Ha egy fuldoklónak mentőövet dobnak és az megragadja azt, nevetséges azon háborognod, hogy nem a te ízlésednek megfelelő mozdu­lattal kapott utána. A fő dolog az, hogy egy élet megmenekült a háláiból. Inkább fordítva: vizsgáld meg alapo­san, hogy a te megtérésed, amelyiknek a külső megjelenési formáit teljesen el­fogadhatónak találod, igazi megtérés volt-e. Hiába tetszelegsz magadnak az­zal, hogy te nem tartozol már azok kö­zé akiknek még nyugtalankodni kell a miatt, hogy hogyan is kell megtérni, hiába nyugtatod meg magad azzal, hogy a külső formák teljesen egyeznek éle­tedben azzal, amilyennek a megtérést te legszívesebben látod, ha a lényeg nem történt meg, elvesztél. Elszakított-e megtérésed igazán a világtól és oda- vitt-e valóban a Krisztus keresztjéhez? Magadnak ártasz vele, ha ezt a kérdést felületesen intézed el. Örökké való sor­sod forog kockán! Senki sem tekintheti magát olyan igaznak, hogy ne volna szüksége meg­Áldott, drága bibliám! térésre. Mindenkinek, aki keresztül ment az igazi megtérésen, tudnia kell arról az időről, amelyik a megtérése előtti idő­szak volt az életében, ha nem is tudja megtérése idejét pontosan megmondani. Senki sem utasíthatja el magától ezt a felhívást azzal, hogy ő már megtért, mert a keresztyén embernek mindennap újra meg kell térni. Aki pedig igazán mindennap megtér, annak a számára a megtérésre való felhívás sohasem lesz megszokott és megunt valami, hanem mindig nyugtalanító dolog marad. Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket! (Fii. 2:12.) _______________B^J. M i mtís 'célfa lehet minden más írásnak, minthogy a Szentirásra mutasson, ahogy Keresztelő János a Krisztusra muta­tott s így szólt: „Annak növekednie kell, nékem alábbszállnom.“ Luther. A templom: Isten háza. Evangélikus egyházunkat joggal ne­vezhetjük éneklő egyháznak. Alig van egyház, melynek oly gazdag, gyönyör­ködtető és evangéliumi énekgyüjteménye volna, mint nekünk. Énekíróink sorában ott állanak: Luther Márton, Gerhardt Pál, Gellért Keresztély, Kis János, Sán- tha Károly, Payr Sándor stb. stb. Ép azért nagy örömmel halljuk mindenkor innen is, amonnan is gyülekezeteink azon nemes törekvését, amellyel temp­lomi énekünnepélyek megrendezésével iparkodnak füveinkkel énekeinket meg­ismertetni. Fel-felcsendülnek ilyenkor énekeink iskolás gyermekeink, ifjaink, férfi- és női-énekeseink ajkáról, vagy mester vagyok, de itt a német városban már meg nem élek. Gombos, zsinóros mentét már alig hord valaki. Csak a plundra és bugyogó kell itt a németnek. Gondoltam hát, a leányom is keressen valamit, tanulja meg a csipkeverést... NAGEL (közbevág): A többit tudjuk már. Hallja, Fejes, az a csipkeverés igen könnyít foglalkozás. A leányok is általa könnyűek lesznek, könnyelműek és kikapósak. Tehát hagy­ják abban azonnal, vagy pedig felügyelet alá helyezem a leányát. MARISKA (sírva): Apám, menjünk, hagyjuk el e gonosz várost. FEJES: Várj még. Megkövetem, bíró uram, minden munka tisztességes. Malomkövet nem forgathat Mariskám. És a téglavető is lehet parázna, ha olyan a vére. De az én kis leányom becsületében senki fia ne gázoljon, mert olyant mondok’... NAGEL: Elég! Még feleselni mer? Azonnal elcsukatom. FEJES: Gyere leányom. Magyar embernek nincs már it­ten maradása. Elmegyünk. (Leányával el.) ANDRÁSSY (Utána kiált): Ne féljen, Fejes, nem hagy­juk magára. Vagyunk még itt néhányan magyarok. 6. JELENET. (Előbbiek. Fejes és Mariska nélkül.) NAGEL: íme, ilyenek a magyarok. Gorombák és még nekik áll feljebb. Jegyző uram, egy hét múlva ismét becitálja őket. Menjünk tovább. Mi következik? METZGER (az iratokból olvasva): Habengast tímár. El­aludt vasárnap a prédikáción. Mentsége, hogy fáradt volt, a templomi levegő pedig hűvös és andalító. NAGEL: Semmi mentség. Az eset világos. Megköveti az eklézsiát és egy tallért fizet a szegények ládájába. Megyünk tovább. METZGER: Vannak itt azután komolyabb ügyek is, még pedig egyes szenátor uraimék ellen. NAGEL: Hallatlan! Ez többé nem lesz így, Purifikálni fogom a tanácsot. METZGER: Reichenhaller szenátor uram vétett a hivata­los dekórum ellen. És pedig először: a piacon vásárolt holmit maga vitte haza kezében. Másodszor: Figuli uram esküvőjén a tanácsosi ujjas rokkot otthon hagvván, mentében jelent meg és sárga csizmában. Harmadszor: Pósch uramék keresztelőjén rajta volt ugyan a hivatalos ruha, de kezét a köntös ujján nem dugta ki. (A magvar tanácsosok összenéznek és nevetnek.) NAGEL: Hallatlan! Micsoda halmazata a városatyai bű­nöknek. így a mi respublikánk fenn nem állhat. Első ülésün­kön ily botrányos ügyet nem akarok tárgyalni. Elhalasztjuk, de teszünk róla. LÖVEY (Reichenhallerhez): Rettegj Richard, nyársba vonnak. Uiias rnkk lesz a szemfedőd. ANDRASSY (hevesen feláll): Csúfot tesz velünk. A késő ivadék is nevetni fog rajtunk. Ti is, szenátor uraim, vak vezé­rek vagytok, kik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig el­nyelitek. Megdézsmáljátok a méntát, kaprot, köményt és el­hagyjátok. ami a törvényben fődolog. LÖVEY: Igaza van, Andrássv uramnak. Ezt nem tűrjük. ANDRASSY: Hát ilven apró-cseprő, garasos dolgokért választott minket a város? Nincsenek-e nagyobb bajaink? Hisz nyakunkon a török! Már Szentgotthárdnál üti fel táborát. A vármegye szekeret, katonát, élelmet kér. Mi pedig a csipke­verést, templomi alvást és a szenátor ruháját pertrakfáljuk? Míg Róma deliberál, Saguntum elvész. NAGEL: Sértő szavaiért rendre utasítom. Vegve jegy­zékbe, nótárius uram. Ilyen hangot itt nem tűrök. Ha szűk a város a magyar uraknak, elég tágas a mező. Tessék, ottkünn tágasabb, ittbenn nyájasabb. ANDRÁSSY: Nem megyünk, Nágel uram. Jussunk van maradni. Házunk, földünk van itt. Ez a nép és város nem kel­médé, hanem a magyar hazáé. NÁGEL: Tovább, nótárius uram, mi következik? METZGER: Szabiik Vencel, a toronyőr kér kihallgatást. NÁGEL: Ezt is Wittnyédy hozta a nyakunkra Zrínyitől. Nincs benne köszönet. Hadd jöjjön. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom