Harangszó, 1936
1936-08-16 / 34. szám
1936 augusztus 16. HARANGSZÓ 273 nem is a javából. Tányért általában nem használtak. Ehelyett az asztal kivájt mélyedéseibe töltötték az ételt, az asztalt naponként forró vízzel lesúroiták és letakarták, hogy tisztán maradjon. Szokásban volt az is, hogy előbb szirupos pud- dingot szolgáltak fel, hogy az éhséget nagyjából elverjék s csak azután került sor a következő fogásra, mely sós disznóhúsnál ritkán volt egyéb. Williams György már gyermekkorában alaposan megismerhette az élet árnyoldalait. Birkalopásért akkoriban még’ akasztófa járt, a csempészés pedig tisztes foglalkozásnak számított a környéken. Az alsóbb osztályok erkölcsi állapota szánalmas volt s különösen Devon és Somerset megyék voltak hírhedtek a földmíves nép szokásai és erkölcsei tekintetében. Nagy tévedés volna tehát azt hinni, hogy Williams György gyermekkora mentes volt minden bűntől cs kísértéstől. Ami György édesanyját illeti, a dul- vertoniak még ma is emlékeznek erre a kedves kis öreg asszonyra, aki férjének korai halála után gyermekei és unokái között osztotta meg életét s mindig kedvesen, vidáman, örömmel segített bárkin, aki rászorult. Tőle örökölhette György vidám és megnyerő természetét, ezzel szemben atyai öröksége volt az erős akarat, szívós kitartás, megfontoltság és nem szűnő lelkesedés ügye iránt. György gyermekkoráról nincsen semmi különösebb mondanivalónk. Semmiféle tekintetben nem ütött el a vele egy- korúaktól, csak talán valamivel idegesebb és érzékenyebb volt náluk, egyébként azonban megelégedetten élte az iskolás és tanyai gyerekek egyhangú életét. Mint a család legifjabb tagja, ő volt egyszersmind a Iegpajkosabb is, amint az már népes családokban szokásos, ahol a legkisebbnek több van megengedve, mint a többieknek volt. Bátyjai különösen azt szerették benne, hogy mindig készen állt a tréfára s egy-egy elmés visz- szavágásával ugyancsak megnevettette őket. Gyakran elszórakoztatta őket a hosszú téli estéken, mert a tarisznyájában mindig bőven volt mese vagy nóta. Nagy áldás az ilyen ember, különösen azon a vidéken, ahol a komorság már szinte az emberek alaptermészetévé vált. A mezei munkát a család tagjai maguk végezték s midőn Williams György élete késbbi éveiben meglátogatta korábbi otthonát, nagy örömmel mutogatta azt az útat, amelyen gyerkkorában a juhokat és a marhákat terelgette. Iskolába először Dulvertonba járt, Mrs. Timlett régimódi iskolájába. Négy mérföldes útat kellett napjában oda- vissza megtennie s legrégibb gyermekkori emlékei közé tartozott az a kép, ahogy reggelenként atyja egyik béresének övébe kapaszkodva ült a legény mögött a lovon. Később a Gloyns-féle ti- vertoni latin iskolába küldték. Az iskolai élet akkoriban általában rideg és szigorú volt s a tivertoni iskola különösen hírhedt volt, úgy hogy György szenvedéseit még az sem enyhítette, hogy atyja időről-időre átlovagolt hozzá Tivertonba. Vallásos nevelése olyan volt, mint a többi földmíves fiúké; abban az időben nem láttak mást a vallásban, mint az egyházi és állami hagyományok őrét. Williams Györgyöt is megkeresztelték, megkonfirmálták s mint az anglikán egyház tagja családjával együtt kissé szabálytalan időközökben el-ellátogatott a dulvertoni templomba. Ennél többet nem igen jelentett az egyházi élet. Léleknek nyoma sem volt benne s a lelkész mindenek előtt és mindenek felett sportember volt. Williams György is tanúja lehetett annak az épületes jelenetnek, amikor a népünnepélyek díjait a templomban állították ki s istentisztelet után a gyülekezet a tiszteletes úr vezetésével a íibalegelőre vonult, hogv a lóverseny és kakasviadalban gyönyörködjék. Az erjedés és a harc évei voltak ezek az egyházi és állami életben egyaránt. Anglia vallási, szociális és politikai élete egyformán vajúdott. A nyugtalanság és a várakozás a hegyek közt fekvő kis Ashway Farmig is eljutott. Túlsokan szorongtak a simára gyalult családi asztal körül s a kiszipolyozott föld már csak vonakodva engedte át ajándékait. A gazdának nagy árat kellett fizetnie, ha vásárolt. de ha eladni akart, alig kapott pénzt az árújáért. György egyik bátyja Dulvertonban üzletet készült nyitni s ezzel kapcsolatban sok szó esett György jövőjéről is. Miután 13 éves korában elhagyta az iskolát, becsülettel nekilátott a gazdálkodásnak, de a testvérei sehogv sem voltak vele megelégedve. Nem sok jót vártak tőle. Látszott, hogy nem földmívesnek való. Az is lehet, hogy már akkor megmozdult benne valami, vágyódott a szabadabb élet, az ismeretlen után. Végtére, mint később nem egyszer maga mesélte el, egy szénásszekér döntötte el a sorsát. Esőre állt az idő s mivel épen szé- nagyfijtés volt, Györgyünknek egy szekér szénát kellett volna mielőbb hazafuvaroznia. De úgv látszik, máson járt az esze, a lovakkal igen keveset gondolt s még kevesebbet az úton tátongó gödrökkel s egyszerre lovastul, szénástul az útmenti árokban találta magát. ,.Ez már több a soknál“, —- mondta az öreg Williams. — „Sose lesz belőle valamirevaló gazda“ — tették hozzá fiai s egyszeribe kimondták a szentenciát: „Menjen csak György a városba, úgyse jó egyébre.“ Szerintük ez volt a legnagyobb büntetés, ami csak ügyetlensége miatt érhette. Tanácsot kértek a dulvertoni testvértől is, aki azt ajánlotta, hogy adják be inasnak egy ismerős bridgewateri posztókereskedőhöz. Ennek a kereskedőnek a boltja előtt szálltak le a nyeregből az 1836. év egyik békés nyári estéién Williams Ámos és legkisebb fia s így indult el Williams György a nagyvilágba. Apróságok. San Salvadorban meg akarják tiltani a kézfogás szokását, mint amely „szükségtelen és egészségtelen.“ — Szovjetoroszországban nagy jutalmat tűztek ki olyan anyák részére, akik sok gyermeknek adnak életet. Oroszország. Leningradban lelepleztek egy titkos theológiai szemináriumot, mely két pap vezetése alatt már két éve működött. A két papot és az iskola 64 növendékét külön törvényszék elé állítják ellenforradalmi tevékenység címén. A belügyek népbiztossága újra kijelentette, hogy a biblia Oroszországban a tiltott könyvek közé tartozik s használatához külön engedély szükséges. ELMENT. (Rakssányi Zoltán egyháztanácsos halálára.) Fekete sereg, szomorú... Néhány hervadó koszorú... Egy könny. Egy jaj. Egy pillanat... S már ott nyugszik a rög alatt... Az életvonatvezető Csak egyet lóbál: mehet ő. Panasz szó nélkül elmehet, Akit szerettek s szeretett. Óh én is hogy szerettem öt A soha el nem csüggedöt... A nevetve panaszkodót... A betegen is kacagót. Ki úgy követte pásztorát Sikerben és csapáson át. Békén és harcok közepett, Ahogy testet árnyék követ. Ő végső percig vig legény. Én ? Most ? Erősen is szegény. Koldusszegény az életem Mióta nem jár énvelem. Kinek egetvivó hite Fennen világlott idele’... Búcsúzom tőle. Elmehet. Mert győzött a halál felett. Egy könny. Egy jaj. Egy pillanat... S már álmodik a rög alatt. Szántó Róbert. OLVASSUK A BIBLIÁT. A túlsó part télé. Augusztus 17. Menjünk át a túlsó partra! Márk 4, 35. Egyszer minden ember életében elhangzik ez a felhívás. Most meg az innenső parton vagyunk. Sok ember számára örömöt, boldogságot jelent, hogy itt lehet. De többére keserűséget, égető könnyek hullatására szomorú alkalmat. Hogy kinek mi fáj, azt mindenki maga tudja a legjobban. Ha boldoggá, talán gondtalanná teszi életedet az innenső part. ha szenvedések nehéz keresztiér teszi vállaidra ez a sáros föld, ne felejtsd el, hogy utánad is ott lohol a halál, hogy amikor eljön az este, rátegye vádadra hideg csontkezét és füledbe súgja: „Kövess a túlsó partra!“ Augusztus 18. Elvitték őt, úgy ahogy volt! Márk 4, 36. Nem kérdez meg senki, hogy akarsz-e menni, vagy maradni szeretnél. Elvisznek innét úgy, ahogy vagy. Ezért rettenetes a halál szava. Nem hagy gondolkodni, nem engedi, hogy előbb rendbe tedd magad, mert néki úgy is jó vagy, ahogyan talál. Csak az a kérdés, hogy ahová visz, ott is megállod-e a helyedet! Augusztus 19. A nagy vihar. Márk 4, 37. A tengeren sokszor dúlnak hatalmas
