Harangszó, 1936
1936-08-16 / 34. szám
274 HARANGSZÓ Í§36 augusztus 16. viharok s ide-oda dobálják kiesi labda módjára a több ezer embert szállító óriási hajót. Az életet is nyugodtan lehet hasonlítani a tengerhez. Nem azért, mert abban is van igazgyöngy, csak le kell érte szállni az élet mélységeibe, nem is azért, mert ennek is határt szabnak a partok, melyeknek kemény szikla-koponyáján süvítve törik meg a tajtékzó hullám, hanem azért, mert minden ember élete rajta olyan, mint egv tozzant, ócska halászbárka a viharzó tengeren. Mit gondolsz, ki szabadíthat ki téged ebből a viharból! Augusztus 20. Hát nem törődsz velünk ? Márk 4. 38. Az szabadít ki, akihez a tanítványok ilyen kétségbeesett kérdést intéznek: Hát nem?! Pedig mi azt hittük, hogv igen. Azért mertünk elindulni nyugodtan, éjszakának idején is, mert eddig azt gondoltuk, hogy a -Te közeledben nem érhet semmi veszedelem minket. Hányszor kulcsoltad össze kezedet te is. amikor életedre eljött egy-egv szomorú este, hogv szinte ropogtak az ujjaid bele, mert tördelted azokat: Hát nem törődsz velünk! Hát hiába imádkoztam hozzád, hát hiába könyörögtem, mégis meghalt! S akkor jött valaki, aki parancsolt! Augusztus 21. Hallgass, némulj el! Márk 4, 39. Jött valaki, aki parancsolt. Parancsolt a hullámoknak, hogy csituljanak el, parancsolt a viharnak, hogy né- muljon el. Egy ideig még nagyon fájt, ki-ki jártál mindennap talán többször is a temetőbe, sírtál, keseregtél, később elmaradtak a könnvek, helyettük fájó sóhaj szakadt fel lelked mélyéről s aztán... várod, hogy mikor jön el rád is az alkonyat. Mert Jézus parancsolt! Vájjon nem hordozol-e magadban is halottat, nem volna-e jó, ha a Krisztus a csitító parancs helyett, életed tengerének sima tükrét felkavaró parancsot adna?! Augusztus 22. Nincsen hitetek I Márk 4, 40. Hányszor kérdezhetné tőlünk Jézus, hogy van az, hogy nincsen hitetek? Mennyire csodálkozom rajta. Hiszen az élet tengerén egyetlen egy kikötő van csupán, melyhez nyugodtan oda lehet kötni életünk rozzant hajóját. Ez pedig a mi hitünk. Hivése annak, hogy a Krisztus velünk van és megtart bennünket! Nem azért halt meg, hogy itthagyjon minket, hanem azért, hogy át- vigyen bennünket innen a múlandóság partjáról az örökkévalóságba! Augusztus 23. Kicsoda hát ez? Márk 4, 41. Ezt a kérdést a tanítványok tették fel. Mi nem kérdezzük. Mi tudjuk, hogy kicsoda. Kormányos! Erős két kezében kormánykerék van. Biztosan fogja, mint | rajta kívül senki más. Elindul az élettenger egyik partjáról, hogy bevigye az élet-hajót a túlsó part kikötőjébe. Az az egyetlen biztos kikötő. Lehet-e a Krisztus kormányosa a te életednek is? Engedd. akard, hogy az legyen, hogy zátonyra ne fusson a hajód! Németh Géza. Spanyolország. A madridi könyvnapon a brit és külföldi bibliatársulat 15,317 kötetet adott el. A könyvnapot a spanyol köztársaság elnöke, Don Manuel Azana nyitotta meg, aki „A biblia Spanyolországban“ című művet spanyol nyelvre fordította le. Az elnök meglátogatta a bibliatársulat sátrát és egy latin nyelvű újszövetséget kapott ajándékba. KARCOLATO K. Isméi egy jellemző eset. M budapesti egyetem egyik orvosi tanszékére kinevezést nyert Benedek László dr., református vallásu egyetemi tanár. JJ kinevezés után Glattfelder Gyula szegedi római katolikus püspök nyilvánosan megtámadta a vallás és közoktatásügyi minisztert, hogy miért nem római katolikus tanárt neveztek ki az állásra. Glattfelder támadása mögött három vaskos tévedés van. Benedek Lászlót nem azért nevezték ki, mert református, hanem tudománya folytán, bár református. JJ budapesti egyetemet tudtunk- kal nem a római katolikus egyház, hanem az állam tartja fenn évi 6,021.320 P költséggel. JJ budapesti egyetem tehát nem római katolikus, hanem magyar egyetem. Jlz orvosi tudományt nem lehet felekezeti szempontból osztályozni mén Magyarországon sem. Megnyugvásul szolgálhat, hogy Höman Bálint miniszter bátor pártatlansággal utasította vissza az indokolatlan támadást. 3 E T I KRÓNIKA. Gömbös Gyula miniszterelnök átvette hivatalának vezetését. — Bornemisza miniszter megnyitotta Miskolc Ünnepi Hetét. — Fabinyi pénzügyminiszter Berlinben tartózkodik. Látogatást tett Hitlernél. — Svoy tábornok Helsinkiben tartózkodik, megtekintette a finn katonai intézményeket. — A berlini olimpiászon a magyar csapat diadalmasan szerepel. Eddig hat világbajnokságot szerzett. — Cegléden kigyulladt és leégett a református templom kupolája. Á kár meghaladja a fél millió pengőit. — Szobrot kapott Bandholz tábornok, aki megmentette a románoktól a nemzeti muzeum kincseit. — Matuska félve várja, hogy Magyarországra hozzák. — Umbertó olasz trónörökös látogatást tett Berlinben Hitlernél és Ausztriában Schuschnigg kancellárnál. — Mussolini az esős időszak után repülőgépen Abessziniába utazik. — Vili. Edward angol király Londonból a dalmát tengerpartra utazott. — Palesztinában tovább lázonganak az arabok. — A spanyol felkelők győzelmesen haladnak Madrid felé. — Madridban az üldözött fasiszták kriptában laknak. — Kudarcba fulladt a görög kommunisták puccskísérlete. Az összes kommunista képviselőket letartóztatták. — Uj síremlékeit emelnek Petőfinek az erdélyi magyarok. — Meghalt Blériot, a repülőgép feltalálója. — Vilma holland királynő nem mond le trónjáról. HARANGSZÖ. Szentháromság utáni 10. vasárnap. Lukács ev. 19:41—42. Jézus sir, mert tátja a várost. Úgy látja ahogy senki más nem tud látni, csak Ő. Látja Istentől elszakodottságában, a kárhozat szélén. Krisztusban az Istennel való megbékélés, a bűnök bocsánata, az üdvösség köszöntött be ebbe a városba, de a város ezt nem látta meg. Vak volt az egész város, látták Krisztust, de nem látták meg, hogy kicsoda Krisztus, hogy őbenne Isten Fia, az Ur küldötte Messiás, maga a kegyelmes Isten lépett be hozzájuk. Tehozzád is igy jön Krisztus, de látod-e? felismered-e? Ha nem, ha te is vak maradsz, akkor a te számodra is Ítéletté lesz a kegyelem. A másik tanítása ennek az igének az, hogy az Isten még az ítéletben is kegyelmet gyakorol. Krisztus ostora keményen csattan a templomban, de megzendül ott az 0 igéje is „tanít vala mindennap“. Isten veled van akkor is ha megdorgál, okkor is ha megostoroz, az Ítéletben is az Ő igéje szól hozzád és Istennek minden igéje: kegyelem Beiktatás. A hegyeshalmi gyülekezet folyó hó 16.-án iktatja be hivatalába egyhangúlag megválasztott lelkészét, Welt- ler Rezső lelkészt. Az iktatáson részt vesz D. Kovács Sándor püspök is. Lébény. A lébényi gyülekezet július közepén tartotta fennállásának 150 éves jubileumát. Az emlékbeszédet Dr. Bertha Benő felügyelő tartatta. A hegyaljai egyházmegye közgyűlése Miskolcon folyt le aug. hó 5—6. napjain. Az első napon a közgyűlés anyagát készítették elő a különböző bizottságok. Ekkor ülésezett az egyházmegyei Gyámintézet is, amelyen felbontásra kerültek az egyházi elnökre leadott szavazatok. Ennek eredményeképen ismét Tavassy Zoltán ujcsanálosi lelkész lett ennek a tisztségnek a viselője. A gyámintézeti istentiszteleten Moravcsik Sándor diósgyőri lelkész hirdette az igét. Második napon folyt le a közgyűlés, amely isten- tisztelettel kezdődött, s ezt Marcsek János ózdi lelkész tartotta. Ünnepélyessé emelkedett a közgyűlés Szirmay László eddigi másodfelügyelőnek egyházmegyei felügyelővé való választásával. A beiktatást Duszik Lajos esperes végezte. A felügyelő beköszöntő beszédében a hitélet fejlesztésének a fontosságát hangoztatta, mert ez teremtheti meg a felebaráti sze- retetet és békességet. Az egyházkerület részéről Lichtenstein László egyházkerületi felügyelő, a tiszavidéki egyházmegye részéről küldöttség élén Dr. Dómján Elek esperes, az egyházmegyei intézmények nevében pedig Tavassy Zoltán köszöntötte a felügyelőt. Ezután az esperes terjesztette elő évi jelentését, melyben a közgyűlés elé tárta mindegyik egyház- község belső életét. A jelentés alapján örvendetes kép tárult a közgyűlés tagjai elé. Majd a tanügyi jelentés adott számot az egyházmegye területén folyó nevelői munkáról. A számvevőszéki jelentés az egyes egyházközségek anyagi helyzetét ismertette, amely a hernádvé- csei egyházközségre vonatkozólag nyug-