Harangszó, 1936

1936-07-19 / 30. szám

ÉARANGSZÓ 19d6jülius id. „Gyógyíts meg engem, Uram** cimü imádságos könyv darabonként 20 fillérért kapható. Portó 4 f. Diszkötésben 1 P. Az ár beküldhető bélyegben is. nek bevételéből minden iskolás gyer­mek egy „Gyógyíts meg engem Uram“ c. imádságos könyvecskét kapott. Zsoltárverseny. Múlt heti ily című karcolatunkkal kapcsolatban örömmel írjuk meg, hogy nekünk is van egy theológusunk, aki kívülről tudja az egész énekeskönyvet. Celldömölkön a reformátusok temp­lomot építenek. A hívek száma a járás összes híveit is beleszámítva kb. 150. Délvidéken, Ujverbászon van az ev. és ref. egyházak közös diakonissza- anyaháza. Az anyaházban 20 diakonisz- sza van és egy diakónus, kik közül négy külső gyülekezeti állomáson működik. Van női otthonuk, ahol 11 öreg nőt es 11 leányt gondoznak és gyermekottho­nuk, amelyben 33 kis gyermek van. Az intézet eddigi vezetője, Keidel lelkész visszatért Würtenbergbe, az ideiglenes vezetője: Weimann esperes. Besztercebányán háromnyelvű az evangélikus egyház. Körülbelül 5300 a tótoknak, 300 a magyaroknak a száma és 10 a németeké. A magyarok számára is van minden vasárnap istentisztelet, a németeknek pedig havonta egyszer. Internátusi felvétel. Az aszódi ág. h. ev. Petöfi-reálgimnázium internátusában az 1936—37. tanévre még néhány 1. oszt. tanuló felvételt nyerhet. A teljes ellátás évi díja COü P. Jelentkezési határ­idő július 20. Tájékoztatót készséggel küld az internátus vezetősége. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Eljegyzés. Hegyi Aladár zala- istvándi tanító eljegyezte Sopronból Németh Ilikét, vitéz Németh Sán­dor főszámvevő és neje, szül. Tápi Esz­ter leányát. Névmagyarosítás. Horeczky Béla ős­agárdi evang. lelkész családi nevét bel­ügyminiszteri engedéllyel Harmati-ra változtatta. Halálozás. — Kadlicskó György, a tabi gyülekezet presbytere, a polg. ér­demkereszt tulajdonosa, f. hó 6.-án hosz- szú, kínos szenvedés után jobblétre szen- derült. Az elhunytban dr. Wölfel Gyu- láné, sz. Kadlicskó Margit édesaty]át gyászolja. — Sass István ny. ev. igaz gató-tanító, Somogyváfmegye v. tör­vényhatósági bizottságának tagja, a nagyatádi missziói egyház áldozatkész megalapítója, júl. 7.-én életének 76., há­zasságának 53. évében Nagyatádon hir­telen elhunyt. A dunántúli egyházkerü­leti tanítóegyesületnek megalkotója s elnöke, az országos ev. tanítóegyesület­nek is tiszteletbeli tagja volt. — Kovács Antal Vönöckön 80 éves korában július 3.-án meghalt. Gyermekei gyászolják. A MAGYAR GAZDA. Vegyes. Négyszáz vágón magyar nád megy Németországba. — A külföld erő­sen érdeklődik a magyar búza iránt. Ausztria 2.500 vágón óbúzát vesz át. — A szükséges méhcsaládok fölsegítésére 5 vágón méhetető fehér kristálycukrot osztanak ki. A jogosult méhészek kér­jenek cukorigénylő lapot az országos magyar méhészeti egyesülettől (IX., Ül- löi-út 25.). A cukor ára kilónként 50 fül. Terményárak Bpesten. Búza 15.55— 16.20, rozs 11.80—12.30, takarmányárpa 10—10.60, zab 16.10—16.30, tengeri 12.45—12.55 pengő métermázsánként. Állatárak Bpesten. Sertésárak. Ura­dalmi nehézsertés páronként 340 kg-on felül 99—101, 340 kg-on alul 97—98, szedett közép páronként 220—260 kg-ig 95—99, 180—220 kg-ig 90—93, 100— 180 kg-ig 80—86, öreg nehéz páronként 300 kg-on felül 88—90, szedett öreg 82- 86, angol hússertés páronként 180—220 kg-ig 98—103, angol sonkasüldö páron­ként 120—150 kg-ig 96—106 fillér élő- súlykg-ként. — Vágómarhavásár. Magyar bika 44—66, tarka 42—80, ma­gyar ökör 51—72, tarka 41—73, magyar tehén 40—64, tarka 40—74, növendék­marha 42—76 fillér élősúlykg-ként. HARANGSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére a kővetkező adományok folytak be: Keres László Ujdombóvár, vitéz Dénes Lajos Zalaszentgrót, Vermes Lajos Ko­márom, Mészáros Lajos Celldömölk, özv. Uray Emilné Székesfehérvár, özv. Bátsi Ferencné Ajka, Horváth Erzsébet Kemenesmagasi, Szlávik Emilia Sopron, Bejczy Sándorné Körmend, özv. László Ádámné Veszprémvarsány, Sümeghy Jó­zsef Sopron, Tröstner János Sopron, özv. Rothfuchs Jánosné Tokaj, Jakab József Beled, Józsa Károly Pápa, dr. vitéz Vi­da Elemérné Pápa, Mészáros Ferenc Enying, Fuchs Pál Barcs, özv. Bene Ká- rolyné Ajka, dr. Tóth Lajosné Uraiujfa- !u, Balázs János Szombathely, Kontsek L.ászlóné Mezőtúr 60—60 fillér. — Ador­ján Vilmos Szombathely 70 fillér. — Nagy Jenő Székesfehérvár, Németh Já­nos Orosháza, Lukáts Árpádné.Körmend, özv. Ebner Gyuláné Pilis, Kalmár Lajos Győr, dr. Vidonyi Sándor Győr 72—72 fill. — Koczor János Celldömölk 74 fill. Honétzy Margit Tokaj, Barabás Ádárr Kötse 1—1 P. — Németh Károly Celldö mölk 1.10 P. — Özv. Kiss Sándorné Sopronnémeti, Launer Gusztáv Rákos­palota 1.20—1.20 P. — Fischer Teréz Győr 1.40 P. — Pázmány Gyuláné Tó­város 2.20 P. — Szepper Katus Mecsek- szabolcs 2.50 P. — Özv. Jung Antalné Nagykörös 3.20 P. — Johnson Gisle Bu­dapest 5 P. Minden háztartási munka végzésére ajánlkozik fiatal varrónő vidéki idősebb házaspárnál, vagy magános hölgynél, ahol szeretettel fogadnák. Lelkészek megkeresését kéri a bányakerületi misz- sziói lelkész, Budapest, IV., Deák-tér 4,, II, 10. _______________________1—2 Fé lárva tanítónő képzettségének meg­felélő állást keres gyermekek mellé. Cím, válaszbélyeg ellenében: Lelkészi hivatal Nagyveleg, Fejér megye. Budai kertes házban orvos családjá­nál, közvetlen a villamos mellett, közép- iskolás lányok otthont találnak. Német társalgás, francia és német nyelvtanítás, valamint zongoratanítás a házban. Tel. 640—71. Cím a szerkesztőségben. 2—2 Öreg úr, kinek háztartását egy lel­készárva vezeti, 14—17 éves evangéli­kus árvaleányt keres, aki jól tud olvasni és a házimunkában is segédkezne. Mél­tányos fizetést kap. Érdeklődők az abaujszántói lelkészi hivatalhoz fordul­janak. 1—2 HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ- • LETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?! Evangélikus ember családjáról a „Jóléti Egyesület“ útján gondosko­dik. Egyházi érdek is a „Jóléti Egye­sület“ felkarolása. Hívja fel mindenki a hittestvérek figyelmét a Jóléti Egye­sületre. A Jóléti Egyesület mindenfaj­ta biztosítást felvesz: temetkezési, élet, nyugdíj, baleset, tűz, betörés, gyár, szavatosság, autó, szállítmány, jég, eső és betegbiztosításokat. Tagjainak érdekeit képviseli minden ese be i. A jóléti egyesület 193S. évi programmja: Gondoskodás a gyermekről! Felvilágosítással és tájékoztatás sál szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8/10. (Év bérház.) Telefon: 186-3-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs. Székesfehérvár, Győr, Szombathely Minden egyházközségben megbízott« vannak az egyesületnek. Kellőszámú jelentkező esetén a la­punkban most folyó „A csoda“ című tár­cát szerzője külön könyvalakban is meg­jelenteti s önköltségi áron — 80 fillérért vagy legfeljebb 1 pengőért — bocsátja a jelentkezők rendelkezésére. Jelentkezni lehet a szerzőnél: dr. Schlitt Gyula lel­kész, Majos, Tolna vm. 3—3 YIRÁOOT« KOSZORÚT legolcsóbban STIXIÉ-től csak GYŐR, DEÁK-UTCA 6. Telefon 9-46. :-: Aki a „Harangszó‘-ra hivatkozik, 10% engedményt kap! Szerkeszti bizottság: IRÁNYI KAMILL, Dr. ITTZÉS ZSIGMOND, MARCSEK JÁNOS, NÉMETH KÁROLY, Dr. SCHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. SZUCHOVSZKY GYULA, TÚRÓCZY ZOLTÁJI, Felelős szerkesztő ős kisütő: SZABÓ JÓZSEF. Köziratokat nsm adunk risssa Baross-nyomda Uzsaly ésKoncz. T.:7-63.

Next

/
Oldalképek
Tartalom